Mint azt sajnos tudjuk és tapasztaljuk a teremtési rend felbomlott a bűneset során. Ha szétnézünk a világban, gyakran csalódottan kell szembesülnünk azzal, hogy sokan a saját gőgjüket, karrierjüket építik csupán. Bonhoeffer teológusként éppen ezért már azt mondja, hogy nincsenek teremtésbeli adottságok, csak megbízatások, azaz „mandátumok”, ahogyan ő fogalmazza. Ezeket a mandátumokat pedig azért kapjuk életünk különböző területein, hogy a teremtési rendeket megvalósíthassuk. A megbízatásokat Krisztus adja nekünk, és így válhatunk a Tőle kapott küldetések által Isten munkatársaivá. Hiszen mi magunk kevesek lennénk a küldetés betöltéséhez, ehhez nélkülözhetetlen társunk Isten. Sajnos manapság már sokak nem tartják értéknek a házasságot, az elköteleződést, de Bonhoeffer által felsorolt küldetéseink közé tartozik a házasság szeretetközössége is. Éppen ezért, ebben a hónapban három különböző életéveikben járó, és ebből fakadóan különböző házassági éveiben járó, keresztyén nőt és férjeiket kerestem fel, hogy meséljenek tapasztalataikról.
Így ismerhetitek meg Surányiné Nemeshegyi Annamáriát és férjét Gábort, Bölcsföldiné Türk Emesét férjével, Andrással, továbbá a házaséletben már rendkívül tapasztalt Miklóssyné Fördős Herminát és férjét Józsefet. Annamária német-holland nyelvtanárként, Gábor informatikusként dolgozik, Emese tanárnő, András lelkipásztor, jelenleg a Budapesti Református Teológia spirituálisa, Herminke néni nyugalmazott tanítónőként éli mindennapjait, a már szintén nyugdíjas éveit töltő, egykor mérnökként dolgozó Jóska bácsival. Különböző élethelyzetek, különböző életévek, mégis van, ami közös bennük: mind a hatan Krisztust követő életet élnek, mind a hatan aktívak, vidámak és szerelmesek.
Kérlek, meséljetek magatokról és a házasságotokról! Hogyan találtatok egymásra?
Annamária & Gábor: 2008 nyarán találkoztunk először Velencén az országos Baptista Ifjúsági Nagytáborban. Egy röplabdacsapatban játszottunk, sokat beszélgettünk, és közös programokon vettünk részt, de ekkor még nem jelentünk meg egymás radarján. Ezután is összefutottunk néha baptista rendezvényeken, néhány levelet is váltottunk, de csak 2010 januárjában vett más irányt a kapcsolatunk, amikor Gábor írt a szülinapomra (akkor még) az iwiw-en. Ekkor kezdtünk el levelezni és sok ifjúsági programra mentünk el együtt. Gábor 2010 októberében megkérte a kezem, és igent mondtam. Így kezdődött hivatalosan a kapcsolatunk, innentől voltunk egy pár. Fontosnak tartottuk, hogy csak akkor kezdjünk bele egy kapcsolatba, ha azon Isten áldása van, és ha abból házasság lesz. Mindketten külön-külön megharcoltuk ezt Istennel, és ő válaszolt az imáinkra! 2011 januárjában volt az eljegyzésünk és 2012 áprilisában, másfél évnyi kapcsolat után házasodtunk össze.
Annamária és Gábor
Emese: Egy szecessziós templom, szeptemberi délután, rendszerváltás, egyházi ifjúsági mozgalmak újjáéledése, születése. Minden változik, minden alakul, még senki nem tudja, hogyan fog megújulni az ország, az egyház.
Andrással ekkor találkoztunk. Én a fasori gyülekezetben nőttem fel, ahol nagy ifjúsági élet volt. Abban az időben még az fontos volt, hogy az ifiknek egymással is legyen kapcsolata. Így jártunk össze a Gyulai Pál utcai gyülekezet ifijével, vagy látogattuk a Baross tériekkel egymást, illetve a dunakeszi ifivel is voltak közös programjaink. Azt nem mondom, hogy legendás ifi voltunk, de teológusok időről időre megfordultak nálunk a hírünk miatt. Volt, aki csak egy-egy alkalommal, volt, aki visszajáró volt. András viszont ott is maradt a teológusok közül. Ő állítja, hogy csak az ifi miatt, nem miattam, de amikor először meglátott egy ifjúsági konferencián a fasori templomban, egyből megjegyzett magának. Szóval egy lelkészházaspárhoz „illően” egy templomban történt az első megpillantás. Én akkor még nem láttam őt, csak később tudtam meg, hogy érdeklődik irántam. Eleinte engem még csak a kíváncsiság motivált, de aztán sok kerülő út után megismertük egymást, és elkezdtük közösen tervezni az életünket. 22 éve vagyunk házasok, és a szeretet csak egyre mélyebb lett közöttünk, ahogy haladunk az önismeretben és egymás megismerésében, egyre meghittebb a házasságunk.
Emese és András
Jóska bácsi: A történet elég messze nyúlik vissza, egészen a háború utáni évekre, amikor Magyarországon egy lelki ébredés volt. Ekkor mind a ketten, külön-külön megtaláltuk az Úr Jézust, mint a mi Megváltónkat, aki a mi bűneinket eltörölte és új életet adott nekünk. Ezután úgy találkoztunk, hogy mind a ketten a kőbányai gyülekezet ifjúságához tartoztunk, ahol az énekkar vezetőt behívták katonának, és nekem kellett pótolnom őt. Herminke is ebben a kórusban énekelt, de ekkor még nem volt semmi köztünk. Később Alcsúton 16 évesen egy nagy ifjúsági konferencián csendességem közben volt egy meglátásom, hogy ez a 13 éves kislány, akit álmomban fehér ruhában láttam, ő lesz a feleségem. Ezt megosztottam a legbizalmasabb barátommal is, aki arra bíztatott, hogy ne tegyek még semmit, ne keressem Herminkével a kapcsolatot, mert majd az idő igazolja, hogy valóban az Úrtól jött-e ez a meglátás. Szót fogadtam a baráti tanácsnak, és akkor el is kerültünk egy pár évre egymástól. Amikor Herminke végzett a tanulmányaival, és már tanítónőként dolgozott, akkor eszméltem csak rá, hogy most már ideje lenne végre szólni, hogy szeretném feleségül venni. Levelet írtam neki, amiben megkértem a kezét, az akkori szokásoknak megfelelően magázva írtam a leánykérő levelet.
Herminke néni: Nagyon boldog voltam a levéllel, mert nekem is csak ennek az egy fiúnak a képe volt a gondolataim között. Közel 60 év után, még most is tudom a levél tartalmát. Azt az Igét írta hozzá, hogy: „Az az Isten akarata, hogy tökéletesen eggyé legyenek.” Isten terve volt, hogy mi összeházasodjunk, de szerelem is volt. Szerelem nélkül nem szabad összeházasodni!
Herminke néni és Jóska bácsi
A fotót Füle Tamás készítette
Mióta éltek házasságban? Mi az, ami leginkább jellemzi a kapcsolatotokat?
Annamária & Gábor: 4 éves házasok vagyunk. Számunkra nagyon fontos az őszinte, nyílt, egyenes kommunikáció. Soha semmit nem söprünk a szőnyeg alá, mindent megbeszélünk. Ezt mindketten fontosnak tartottuk, mert úgy tapasztaltuk, hogy főleg az idősebb korosztályban ez óriási probléma! Sok jó példát láttunk magunk előtt, de sajnos rosszakat is, amikből próbáltuk leszűrni a tanulságokat. A másik fontos dolog, hogy tisztában legyünk egymás szeretetnyelvével. Még jegyesek voltunk, mikor elolvastunk egy erről szóló keresztyén könyvet, amit nagyon hasznosnak véltünk. Ám csak akkor vált ez még égetőbb kérdéssé, mikor összeházasodtunk, hiszen akkor költözünk össze, előtte nem éltünk együtt.
Emese & András: 22 éve vagyunk házasok, és a szeretet csak egyre mélyebb lett közöttünk, ahogy haladunk az önismeretben és egymás megismerésében, egyre meghittebb a házasságunk.
Herminke néni & Jóska bácsi: Jövő évben lesz 60 éve, hogy házasságot kötöttünk. Nem volt közöttünk sosem nagy veszekedés, vagy akárcsak olyan, hogy elhidegültünk volna egymástól. Hogy mi jellemzi a házasságunkat? Nem tudom, boldogok voltunk és vagyunk is, ezt a boldogságot csak még inkább betöltötte a család és az Úr Jézus Krisztus szolgálata.
Miben látjátok a házasság harmóniáját?
Annamária & Gábor: Először is az alap az Istennel való személyes kapcsolat. Mindketten megtért emberek vagyunk, ez a legfontosabb. A hármas fonál (Isten, férj, feleség) nem szakad el! Számtalanszor megtapasztaltuk már Isten vezetését az életünkre nézve, amiért nagyon hálásak vagyunk. Másodszor mindenkinek a saját, Istentől rendelt szerepét kell betöltenie. Harmadszor fontos a fejlődés akarása, s ma már ehhez segítséget is kap az ember, nem csak a barátoktól: sok házasságról szóló keresztyén könyvet olvastunk el, és minden évben részt veszünk minimum egy házas hétvégén. Minden ilyen hétvégén sokat tanultunk, és mindegyik által sokat fejlődött a kapcsolatunk.
Emese & András: Két családi ebéd. Az én családom mindennek megadta a módját, mindent komolyan vett, az ünnepi menüsort, az ünnepi terítéket, a hagyományokat, az együttlétet. András családjában is mindezek ott voltak, de sokkal felszabadultabban, vidámabban, lazábban, sokszor nevetésbe fulladva.
Mindketten olyan családból jövünk, ahol érték volt a házasság, a család. András lelkészcsaládban nőtt fel, neki természetes volt a lelkészcsalád lét. Szülei nagy szeretetben nevelték őket. A humor a hétköznapjaik lételeme volt, ami sok konfliktus jó megoldása volt. Én is szeretetet dömpinget kaptam a szüleimtől, nálunk viszont a hosszú lelkizések voltak a szokásos problémamegoldások. Szerintem mi mindkettőből megtartottuk a legjobb részeket. András oldja humorral, ha valami nehezebb, és ebben sokat tanultam tőle. De mindkettőnknek nagyon fontos, hogy meg is tudjuk beszélni a dolgainkat. Nekem még azért is fontos, hogy egy házassággal foglalkozni kell, mert a szüleimnek már a második házassága volt, amiben én születtem, és mindketten elmondták, hogy kettőn múlik, hogy működik-e a kapcsolat. Ez nem egy kötelező, izzadságszagú feladat, hanem sok öröm forrása, mert ha az ember szereti a másikat, akkor szívesen foglalkozik vele, és a kapcsolatukkal.
Herminke néni & Jóska bácsi: Abban, hogy igyekszünk egymást segíteni. Ha a másiknak fáj, vagy valami félelme van, esetleg bántás érte, akkor ott legyek mellette. Voltak súrlódások a szüleinkkel kapcsolatban, és ott is azt éreztük kötelességünknek, hogy a másik mellett kiálljunk. Apró nehézségek, feszültségek mindig lehetnek, de a legfontosabb a hűség és az őszinteség, ezt sosem szabad megkérdőjelezni.
Mik azok a pontok, amik nehézséget, kihívást jelentenek egy házastársi kapcsolatban?
Annamária & Gábor: Házasságunk elején az jelentette az egyik legnagyobb kihívást, hogy megtanuljunk határokat állítani. Nehéz volt megtalálni az egyensúlyt a munka, a gyülekezet és a magánélet között. Rájöttünk, hogy ha mi magunk tudatosan nem figyelünk oda arra, hogy meglegyen az együtt töltött minőségi idő, helyettünk senki nem fogja ezt megtenni. Senki nem fog ránk gondolni. Megtanultunk nemet mondani, ami sokszor nem egyszerű! Szintén hamar rájöttünk, hogy mennyire fontos az, hogy ne akarjuk megváltoztatni egymást! Úgy kell elfogadni a másikat, ahogy van (kivéve a bűn állapotát!), de ugyanakkor azt is tapasztaltuk, hogy sokat formáltuk egymást pozitív irányba.
Emese & András: Még alig egy éve vagyunk házasok. Ösztöndíj után szolgálatban, tanulásban. Én reggel korán megyek a főiskolára, András esténként különböző ifiket, bibliaórákat vezet. Alig találkozunk, máskor vagyunk fáradtak, máskor vagyunk frissek. „Tudtad, hogy lelkészhez jössz feleségül. – De nem tudtam, hogy ez mit jelent.”
Ez a pár kép is mutatja, hogy időbe telt, amíg összecsiszolódtunk, de nem adtuk fel. Főleg az elején voltak nagyobb konfliktusaink, melyek aztán sok munkával elsimultak. Ahogy egyre jobban megismertük egymást, ahogy egyre jobban sikerült kialakítani a közös életünket, szépen lassan felépítve. Ahogy egy-egy újabb bútordarabbal gazdagodott a lakás, és lett egyre otthonosabb, úgy lett a házasságunk is gazdagabb és otthonosabb.
Vannak más nehézségek, melyek rajtunk kívül álló okok, mégis nagyon mélyen hatnak ránk. Ilyen a szülők súlyos betegsége, amely lelkileg annyira megterhelő lehet, hogy olyankor nem tudunk adni a házastársunknak, csak tőle várjuk, hogy támogasson, és töltse a szeretettankunkat. De ilyen az is, hogy nekünk Isten nem adott saját gyermeket. Ennek az útnak a járása sokszor mélységeket jelent, főleg egy feleség számára, és ilyenkor nagyon fontos, hogy hogyan van mellette a férje. Én hálás vagyok Andrásért, mert mindig mellettem állt, és így együtt jutottunk el olyan helyzetbe, hogy most van egy nevelt kamasz lányunk, aki újabb kihívások elé állít minket, de ebben is együtt vagyunk.
Herminke néni: Nálunk nehézséget jelentett, hogy 35 évet töltöttünk Jóska szülői házában. Sok súrlódás volt, és nehezített a helyzeten, hogy Jóska mindkettőnket szeretett, az édesanyját és a feleségét is, de mindig ügyelt rá, ha sérelem ért engem, akkor mellém álljon. Rossz tulajdonságomnak tartom, hogy amikor még a három lányunk kicsi volt, este a munkából hazaérkező Jóskának mindig kiborítottam, hogy mi esett rosszul az anyósomtól aznap. És egyszer, a napi igében azt olvastam, hogy Salamon király ágya ki van bélelve szerelemmel Jeruzsálem leányai által. Ekkor arra gondoltam, hogy neki csak én vagyok, és vajon mivel béleltem ki eddig azt a hitvesi ágyat? Úgyhogy ez rendkívül észhez térített, tudtam, hogy mindkettőnket szeret, és nem gyötörhetem azzal, hogy rázúdítok mindent. A másik nehéz dolog az volt, amikor egy időben mindig azzal vártam a munkából, hogy tegyen rendet a lányok között, mert összekaptak, rosszat tettek, de Jóska megkért, hogy tegyek rendet én, amikor az adott probléma történik, hogy ő ne mumusnak érjen haza.
A fotót Füle Tamás készítette.
Ti magatok miként élitek meg a házasságban Istentől kapott „mandátumotokat”?
Annamária & Gábor: Nem az tesz minket másokká, hogy tökéletesek vagyunk, hanem az, hogy keresztyének vagyunk. Soha nem volt szükség annyira a jó példákra, mint ma! Szeretnénk a környezetünk számára pozitív példává lenni.
Emese & András: Ismét egy képkocka az életünkből: vasárnap reggel. András 7-kor indul teológusnapra. Fehéring készenlétben, prédikáció se maradjon itthon. Áldott szolgálatot! – búcsúzom, mikor kilép az ajtón. Én még gyorsan kinyomtatom az aranymondásokat a gyermek-istentiszteletre, előkészítem az ebédet, és indulok én is. 10 óra előtt kapom az sms-t: Ideértünk, áldott szolgálatot Neked is.
A teremtési rendben a mandátumunk, őrizni és gondozni a ránk bízottakat. Együtt, egymás mellett, és egymás nélkül is. Mert amikor egymás nélkül, saját szolgálatban vagyunk, akkor is együtt, és amikor egymás mellett, csak más-más részében, akkor is együtt, és sokszor tényleg együtt, közösen egymást kiegészítve szolgálunk, mint akik egyek.
Jóska bácsi: Úgy, mint segítőtárs. Főleg idős korban már egyre inkább rászorul az ember, hogy figyelmeztessék, emlékeztessék, ebben például nagyszerűen segít a feleségem. A lelki szolgálatokban is mindig segítségemre volt. A házasságkötésünk legelejétől kezdve ügyeltünk arra, hogy ne zárkózzunk be és szolgálatokat végezzünk a gyülekezetben, a három gyerek mellett is járjunk templomba, ezzel példát mutatva a gyermekeinknek is.
A házasság Istentől kapott ajándék, ami a boldogság mellett, felelősséggel is jár. Arra szeretném buzdítani az olvasóinkat, hogy imádkozzunk a keresztyén házaspárokért. Adjunk hálát azért, ha már mi magunk is részesei lehetünk ennek az ajándéknak, és ilyen formán is küldetést kaptunk Krisztustól. Könyörögjünk azokért a házaspárokért, akiknek terheket, nehézségeket kell cipelniük! Imádkozzunk azokért is, akik még nem találták meg a társukat, vagy most készülnek a házasságkötésre, és vigyük Istenünk elé az özvegyeket, hogy vigasztalást kapjanak Tőle.
B. Á.
