Olasz Tímeát a KRISZ (Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet) munkatársaként ismertem meg, egy végtelenül kedves, pozitív és lendületes személyként. Már a kezdetektől fogva a TeSó blog szerzőjeként szolgál. Nemrég kiadtak egy könyvet Mellesleg van Szentlélek is címmel. Ez indított arra, hogy egy csésze kávé mellett beszélgessünk arról, hogy miért is fontos ezzel a témával foglalkozni.
Ha csak három dolgot mondhatnál el magadról, amit nagyon fontosnak tartasz, hogy tudjanak az emberek, mik lennének azok?
Isten teljesen átgyúrt engem az elmúlt időszakban, ezért elég nehéz erre a kérdésre most válaszolnom. Minden alkalommal, amikor arról van szó, hogy ki vagyok én, máshogy válaszolnék. Most úgy válaszolok, hogy az egyik szó, ami jellemez, az az útkeresés – mit akar tőlem Isten, mit, hogyan kell tennem, merre menjek, mit csináljak, mit keresek a Földön, a világban, Magyarországon, emberek életében. Ezzel minden nap foglalkozom.
A második dolog az egész életemet végigkísérte: a segítőkészség. Most titkárnőként dolgozom, és azt érzem, hogy végre azt csinálom, amire születtem. Sokoldalúan tudom segíteni a munkatársakat. A harmadik dolog, ami engem nagyon meghatároz, az a dicsőítés. Imanyelvem a dicsőítés, és a legszebb dolog, amit el tudok képzelni itt a Földön. Egy kis szelet Mennyország. Feltölt, betölt és megelégedést ad.
Az éneklés mellett másik elhívásod az írás, hisz már évek óta szolgálsz vele. Hogyan lettél a TeSó blog egyik szerzője?
KRISZnél dolgoztam, amikor FiRe (Fiatal Reformátusok) elindult, ami egy nyomtatott újság volt. Volt újságíró múltam, ezért besegítettem. Aztán jött a TeSó. Az is írott sajtóként indult, de éreztük, hogy nem érjük el a célközönséget, ezért alapítottuk a blogot… Megváltozott a stílus, lehetőség nyílt arra, hogy témákat boncolgassunk gondolatébresztés gyanánt, ennek immár 5 éve.
Érdekes kihívás volt, mert az első időszakban nem ment nekem a blogírás. A visszajelzések alapján nem igazán ment át az olvasóknak az üzenet, amit közvetíteni szerettem volna. Abba is akartam hagyni. Isten elé vittem, és Ő azt mondta, hogy maradjak benne a szolgálatban. Ez volt az a pont, amikor már fel akartam adni, mert úgy éreztem, hogy én ehhez kevés vagyok, és ekkor átbillent valami és pozitív visszajelzéseket kezdtem kapni. Azóta is nagy kaland. Olyan érdekes, hogy fél év elteltével nem emlékszem az írásaimra, nem azért, mert nem foglalkozom vele, hogy mit írok le, hanem, mert én csak szócső vagyok… Leírom és elkezd magától élni. Isten íródeákja vagyok.
Azok a legjobb írások, amikkel sokat küszködök. Meg kell tapasztalnom, hogy nekem ez nem megy, hanem hagynom kell Istent, hogy használja a kezeimet.
„Mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős…” Milyen jó is ezt megtapasztalni, hogy, ha hagyjuk, Isten tud minket használni. Az írásokkal kapcsolatban van megfogalmazott célotok?
Szeretnénk gondolkodásra biztatni a fiatalokat. Hogy ne csak úgy elfogadják a dolgokat, hanem legyenek saját kérdéseik, véleményük.
Nagyon sokféle ember, sokféle lelkülettel és háttérrel dolgozik a blogon. Éppen emiatt máshogy közelítünk meg dolgokat, és így lesznek sokszínűek az írások.
Nem vagyunk egy szinten a hitünkben, életünkben, más dolgok érdekelnek, a közös pont az, hogy szeretjük Istent, és szeretnénk értékes dolgot letenni az asztalra, minőségit. Mondhatnám, hogy a Lélek ugyanaz! Katalizátorok akarunk lenni, hogy a fiatalok gondolkodjanak.
Nemrég készült egy kötet „Mellesleg van Szentlélek is” címmel, amiben az írások jelentős részét te készítetted. Hogy jött az ötlet, hogy a Szentlélekkel foglalkozzatok? Nem egyszerű téma, az egyházban keveset beszélnek róla, de ti mégis belevágtatok.
Volt egy alkotói hétvégénk, amikor dobáltunk be ötleteket, hogy ki miről szeretne írni. Választottunk egy témát és páronként továbbgondoltuk a szálakat. Így jött fel a Szentlélek és a munkája. Valamiért a Református Egyházban nagyon keveset beszélünk róla. Az ajándékait már-már szégyellni szoktuk, ami talán azért van, mert keveset tudunk róla, és így hárítunk. Pedig nagyon nagy ajándék Istentől.
Az ötletelés és az írások elkészítése során tisztában voltam a korlátaimmal, hiszen nekem nincs teológiai végzettségem. Így jött az ötlet, hogy gyakorlatias oldalról közelítsük meg a témát. Persze megvizsgáltuk, hogy mit ír róla a Biblia, mit találunk az Apcselben, de fontosnak tartottuk, hogy olyan emberekkel is beszélgessünk, akik „megélik” a Szentlelket. Nagyon érdekes interjúk voltak. Ami számomra külön izgalmas volt, hogy mindig feltettem magamnak a kérdést: mennyire tudom magam beleilleszteni a hallottakba? Volt-e rá példa, hogy nálam megjelent valahol az a lelki ajándék, amiről az illető mesélt? Bátorítás is volt, hogy nem kell tökéletesnek lennem, hogy Isten használni tudjon, és ne mondjam azt, hogy nekem ez nem megy, mert nem kaptam elhívást. Isten bárkit meg tud ajándékozni.
Milyen értékes, amikor az ember szolgálat közben ért meg még többet az igéből. Így utólag biztos jó lehet visszatekinteni erre a lelki utazásra. Volt azért, hogy félelmetes volt a feladat?
Volt. Amitől a legjobban féltem, hogy ne vigyem bele az emberit az Istenibe, hogy ne a saját véleményem vezessen, ne legyen emberi az írás. Késhegyen táncoltam, hiszen nem voltam az írásra teológiailag felkészülve, végig az Istenbe kellett kapaszkodnom, hogy amit leírok, azt tudjam később is vállalni.
Mit gondolsz, miért olyan nehéz a Szentlélekről írni és beszélni?
A Szentlélek a legkiismerhetetlenebb karaktere a Szentháromságnak. Ismeretlen, általam nem irányítható, befolyásolni nem tudom, magától működik – ijesztő tud lenni. Mivel nehéz érteni, ezért sokan inkább nem is akarnak foglalkozni vele. Pedig Isten hatalmasságát látni, megtapasztalni a Szentlelken keresztül lehet. A Bibliában leírt dolgok manapság is történnek, nyelveken szólás, gyógyítás, gyülekezetplántálás…
Azután, hogy megkérdeztem, hogy miért nehéz, muszáj azt a kérdést is feltennem, hogy miért tartod fontosnak, hogy a Szentlélekkel foglalkozzunk?
Olyan korszakot élünk, amikor az emberekben óriási éhség van a misztika iránt, csak sajnos olyan helyeken keresik a kérdéseikre a válaszokat, ami Isten előtt nem kedves. Azt is érzem, hogy szegényebb a világ amiatt, hogy nem foglalkozunk csak az érzékelhető, materiális dolgokkal. Sokkal gazdagabb lehetne a keresztyénség, ha többet beszélgetnénk a Szentlélek munkájáról. Amíg nem beszélünk, nem gondolkodunk róla, nem figyeljük, nehéz látni és megérteni Isten akaratát. Lépésről lépésre kell engedni, hogy Isten vezessen ebben. Van, hogy egyszer csak ráébred az ember az ajándékára, de el is lehet azt kérni, hogy különlegesebb módon tudjunk Istenre mutatni.
Van egy szint, amikor úgy vagyunk vele, hogy már nem tud a kapcsolatunk mélyebb lenni Istennel, pedig mindig van mélyebb. Ezt is a Szentlélek munkálja ki.
Nagyon tetszik az egyik írásodban a megfogalmazásod:
Mert Isten Lelke nélkül az ige halott szöveg, az imádság monológ, a szolgálat robotmunka, a közösség pedig legjobb esetben is csak egyfajta társulás. A Szentlélek által válik az Ige élővé és hatóvá, az imádság beszélgetéssé, a szolgálat kiváltsággá, a közösség pedig Isten csodáinak színterévé.
http://www.kriszteso.com/2016/05/10/jamborsag-lelke/
Tapasztalatból gondolod így?
Ez a mondat még mindig nem a teljessége a Szenléleknek, de tapasztalataim alapján így tudtam legjobban összefoglalni. Lélek nélkül nem mond semmit a Biblia, a közösségben lehet, hogy nagyon jó együtt lenni, szeretjük Istent, jól érezzük magunkat, ez önmagában nagyon jó, de ha ott a Szentlélek akkor nyithatunk mások felé is. Vagy vegyük a szolgálatot, azért teszem, mert meg akarok felelni és kényszer a munka, vagy úgy érzem, hogy óriási nagy lehetőség lehet nem úgy szolgálni, ahogy én akarok, hanem ahogy Isten adja.
A Szentlélekkel kapcsolatban az a lenyűgöző, hogy órákig lehet róla beszélni, és mégis csak a felszínt kapargatjuk. Minél inkább tanulmányozom a Bibliát, annál jobban látom, hogy mennyi mindent nem tudok még. De nagyon izgalmas kaland!
Timi Szentlélekkel kapcsolatos írásai itt olvashatóak:
http://www.kriszteso.com/2016/05/10/jamborsag-lelke/
