A fogyasztás mint bálvány

Gondolkoztatok-e már azon, hogy mi mai korunk legnagyobb materiális bálványa? Az én személyes véleményem az, hogy ez a mértéktelen fogyasztás. Hiszen már explicit is megjelenik: így hívjuk a modern társadalmat. A globalizáció – és sok más együttható hatására – kialakult a mai, fogyasztói társadalom.

Ennek keretében minden gazdag vagy módosabb ország (és itt ne legyen bennünk kérdőjel, hazánk nagyon is ebben a bolyban van) mértéktelenül fogyaszt, mert belehajszolják, mert hagyja magát, mert még csak kérdéseket sem tesz fel, hanem vásárol. Vásárol azoknak az országoknak a kárára, akik nem tartoznak a felsorolt élbolyba, és ténylegesen a mindennapos megélhetésért  küzdenek, a napi keresetük pedig valahol 200 és 500 forint között lehet. Pazarolunk közös kincsünk, a Föld kárára.

Mikor legutóbb elmentél nagybevásárlást csinálni, tényleg csak azt vetted meg, amire szükséged volt, vagy becsúszott még ez és az is, mert elcsábultál? Az így keletkezett többlet étel mindig elfogy vagy a kukában végzi? Magára az evésre hogyan gondolsz: alapszükségletként vagy pótcselekvésként, az örömszerzés egyik forrásaként?

Ne értsetek félre, nincs semmi baj azzal, hogy vásárolunk: mára igencsak kevesen maradtak olyanok, akik önerőből fenn tudják tartani magukat, megtermelnek mindent, amire szükségük van (bár ismét egyre népszerűbb ez az életforma), én egyszerűen a tudatosságot hiányolom. A vásárlástól valamiféle lelki kielégülést érzünk, úgy érezzük, hogy fontosak vagyunk, jutalmat kapunk, minden rendben lesz az életünkben – ez tart egy darabig, aztán jön az üresség érzése, és a dolog kezdődik előről. A reklámok nagyon okosan vannak kitalálva, fájó pontokra tapintanak vagy olyan szükségleteket ébresztenek fel bennünk, amik nem valódiak: “Csak nehogy kilógjak a sorból!”, “Nehogy azt gondolják, nem engedhetem meg magamnak…”, “Ez majd kiemeli a szép szemszínem.” “Ha ezt a ruhát megveszem, én is olyan gyönyörű leszek, mint az a modell!”

Mindig van magyarázat.

Belegondoltatok-e már abba, hogy amikor bementek egy üzletbe újabb kollekciót vásárolni (mert nincs mit felvennem!), akkor valóban szükségetek van-e arra a ruhára, és az hogyan került a polcokra? Kik és hol készítették, hány ezer kilométert utazott telepöfögve a légteret káros anyagokkal? Tudjátok-e, hogy azoknak a fast fashion daraboknak, amik nem fogynak el, javarészt az égetés lesz a sorsuk? Mára már azért igencsak sok írás, videófelvétel van az interneten, ami igyekszik leleplezni a fast fashion ágazat nagyon is létező és szörnyű árnyoldalát. És itt se értsetek félre, kérlek titeket: tudom, hogy nem engedheti meg magának mindenki a magyar, kézzel készült termékeket. Egyszerűen csak azon volna érdemes elgondolkozni minden vásárlás előtt, hogy valóban van-e szükségem arra a darabra? Nem tudom esetleg máshogy, akár használtan beszerezni? Pótolni egy már meglévő darabbal?

A sort lehetne folytatni a sok elektronikus kütyüvel, amikor kijön az újabb modell, és mindenki rohan a boltokba, hogy lecserélje azt a darabot, amit alig egy éve vásároltak és még amúgy semmi baja. Azok a képsorok pedig nekem egyenesen félelmetesek, amikor black friday alkalmával az emberek egymást taposva küzdenek azért, hogy egy termék az övék lehessen…

A másik oldalról a gyártók is szégyelljék magukat, hiszen egyre kevesebb tartós, akár évtizedekig tartó terméket állítanak elő, így is felgyorsítva a lecserélés folyamatát.

Sokat hallani mostanság a fenntartható fejlődésről – én kételkedem egyáltalán abban is, hogy a fejlődés lehet fenntartható. Egyszer láttam egy nagyon jó videót ebben a témában, talán egy tanító beszélt benne (sajnos nem találtam meg, hogy belinkelhessem), és ő azt a példát hozta egy erdő közepén állva, hogy ha felnézünk a fákra, a potenciál megvolna ezekben a már most több méteres óriásokban, hogy továbbra is nőjenek: de nem teszik. Az erdőben (is) mindennek megvan a maga rendeltetése, szintje és mérete, és ezt mindenki tiszteletben tartja. Nos, mi emberek, erre folyamatosan rácáfolunk, tiszteletet pedig nem mutatunk sem a társaink, sem a környezetünk iránt.

Azt gondolom, hogy mindenki egyenként felelős azért, ami éppen történik, azzal pedig áltathatjuk magunkat, hogy úgysem fog segíteni az, hogy ha én kevesebbet fogyasztok – ez nincs így. Ha egyre többen gondoljuk úgy, hogy az is számít, amit én teszek, akkor egyszer csak átfordul a mérleg nyelve. Ha egyre inkább úgy gondolok a pénzemre és arra, amit vásárolok, hogy az szavazat, akkor megváltozhat a nézőpontom: ha nem veszem meg az előre csomagolt salátát, és így tesz még rajtam kívül sok száz, ezer, tízezer ember, akkor egyszer nem lesz csomagolt saláta, mert a gyártó érteni fog az üzenetből. Az a kérdés, hogy mennyire szennyezett jelenleg a Föld, hogy már mi is műanyagot eszünk – ez nem csak saját magunk, de a gyerekeink, unokáink szempontjából is fontos. Mi az, amit rájuk, nekik hagyunk, milyen világra szüljük őket? Igyekszem azért nem apokaliptikusan látni a helyzetet (bár olykor nehéz…), sokkal inkább cselekvő lenni.

Álljon itt néhány tipp arról, hogy mit tehetünk kezdetnek (természetesen ezekre érdemes úgy gondolni, hogy apránként haladjunk, minden lépés fontos és becsülendő):

  • Listázd, hogy mire van szükséged a bevásárláskor, próbálj meg nem eltérni ettől.
  • Mielőtt vásárolnál bármit, ami nem létszükséglet (pl: új ruha, elektromos kütyü, sminktermék 😉 ), két dolgot gondolj végig: mennyit kellett dolgoznod azért, amennyibe az kerül, és szeretnéd-e azt a mennyiségű munkaórát tényleg arra a tárgyra áldozni? Ezen kívül segíthet az is, ha pár napig pihenteted a kérdést, és nem impulzusból vásárolsz: sokszor ez a néhány napnyi várakozás is ráébreszt arra, hogy igazából megvagy a nélkül a dolog nélkül.
  • Ha élelmiszert vásárolsz, próbálj meg minél kevesebb előre csomagolt terméket választani!
  • Keress egy jó hentest és nála vásárolj. Lehet, hogy picit drágább lesz, de hidd el, a minősége is sokkal jobb a húsnak! Itt nyitottak szoktak lenni arra, hogy saját edénybe tegyék, amit kérsz.
  • Ha nyitott vagy rá, próbáld csökkenteni a heti húsbevitelt, először apránként, egy-egy napot hagyj ki, és egyhamar rájössz, mennyire kreatívan lehet főzni csak zöldséggel is. Nem, a magyar konyha sem húsfüggő! (Bár, sokan tévesen ezt gondolják.)
  • Ha teheted, zöldséget, gyümölcsöt is piacon, zöldségesnél vásárolj; nekem ezzel is az a tapasztalatom, hogy ízben és tápanyagban is fényévnyi különbségek vannak! És nem, nem kell mindent nejlonba csomagolni, sőt! Gondold végig, mi az, ami kibírja csomagolás nélkül: a banán, ananász, avokádó és ehhez hasonlók héját úgyis eltávolítod, nem igénylik a zacskót.
  • A régi zacskóidat használd, amíg tönkre nem mennek! Ne vegyél el újabbakat, vidd magaddal ezeket a vásárláshoz, és ebbe tedd azokat a termékeket, amik igénylik a csomagolást.
  • Ha a zacskók elfogytak, érdemes lehet őket folyamatosan újrahasználható szütyőre cserélni, amibe bele tudod tenni a zöldséget, gyümölcsöt, de akár a pékárut is.
  • Próbálj meg magyar termékeket előnyben részesíteni. Nem csak amiatt, mert a brazil alma sokat utazott, de azért is, mert azt még éretlenül szedték le. Vajon milyen lesz az íze és a tápanyagtartalma?
  • Légy tudatos az összetevők terén is! Én erre akkor kezdtem igazán figyelni, amikor kiderült, hogy inzulinrezisztenciám van, azóta pedig nagyon sokszor meglepődöm, mi minden van egy-egy termékben…
  • Próbálj mindent a lehető legtovább használni – és ha tönkremegyek, megjavítani. Persze tudom, van, amit drágább javítani, mint újat venni (sajnos), de pl. egy zoknit megfoltozni, nem lehet drágább, mint vásárolni egy új párat.

Te mit tudsz tenni a saját életedben, amivel elősegítheted azt, hogy ne fogyassz túl és rosszul?

Halmi-Juhász Ágnes

 




Bálványaink

Egy hangulatos kávézóban csaptunk egy igazi csajos brunchot Ancsival. Közben jót beszélgettünk a boldogságról, elégedettségről, bálványokról… Berényi-Jerebák Anikó hathetes friss házas, aki, miután klinikai pszichológus szakon végzett, iskolapszichológusként dolgozik négy váci iskolában, de mellette megtalálhatjátok a zuglói magánpraxisában, vagy az Adna kávézóban, ahol önkéntes munkát végez.

Tovább a cikkhez

Kávé és csendesség

Ebben a hónapban a kávés ötletünk kicsit más jellegű, hiszen egy kávés csendességre szeretnénk hívni Téged.

Amire szükséged lesz:

  • Legalább egy szabad félóra
  • Egy csendes hely
  • Egy Biblia
  • Egy finom kávé

A csendesség menete:

Választottunk egy igeszakaszt. Arra kérünk, hogy többször olvasd el az igét, állj meg közben, elmélkedj. Bár ismert igerészről van szó, próbálj meg újat találni benne. Olvasd el többször, lassan. Keresd a számodra aktuális üzenetet! Hagyd, hogy a Szentlélek munkálkodjon! Próbálj meg minden mást kikapcsolni, a telefonodra érkező üzenetek, a teendők megvárnak. Gondolataidban koncentrálj az Igére, ne kalandozz el. Szentelj meg egy fél órát, ajándékozd Istennek. Hidd el, hogy egyszerűbbnek hangzik a feladat, mint amilyen valójában.

Áldott csendességet!


„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el. Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is.” Máté 6,19

Balázsfalvi-Ábrám Anna






Tedd le. Lépj közelebb!

Nem újkeletű jelenség, hogy az ember bálványokat kreál magának. Talán ezek segítségével szeretné elkerülni, hogy ne kelljen Isten tükrében szembesülnie saját esendőségével?

Nemcsak aránytalanul nagy jelentőséggel felruházott tárgyak, kapcsolatok vagy esetleg jobban kézzel fogható fogalmak (pl. FOMO-szindróma*) rabszolági lehetünk, hanem bizony mindannyian jónéhány, a személyes hitünk fejlődését nem elősegítő, ámde annál is inkább akadályozó gondolatláncolatok rabjai vagyunk.

Emberi lényünkből eredő, teljesen természetes és helyénvaló vágyaink (például a szeretettség igénye vagy az, hogy jogos elvárásaink lehessenek környezetünk felé), és a rájuk válaszoló, lelki szomjúságunkat enyhíteni képes értékek keresésének módja közötti egyensúly felborulása diszfunkcionális megoldási módok hajszolását eredményezi.

Mit is jelent ez? Azt, hogy lelkünk mélyén, egyedi élettörténetünk során begyűjtött tapasztalatok eredményeként olyan nem tudatos, automatikus gondolatok határozzák meg jellemünket és viselkedésünket a mindennapjainkban, amelyek szemünk elől rejtettek. Talán nem is olyan véletlen, hogy vakok vagyunk azokra a dolgokra, amelyek legyőzéséhez ki kellene lépnünk a komfortzónánkból.

A minket mélyen meghatározó attitűdjeink gyakran torzítottak, szélsőségesen szubjektívek, mégis igaznak, magától értetődőnek tűnnek, mi több, döntő szerepük van érzelmi állapotunk kialakításában.

Lássuk, mik azok az attitűdök, amelyek alapvetően egészséges emberi vágyakból fakadnak, ám ártalmasak lehetnek a kapcsolatainkra és lelk iéletünkre nézve, ha nem reális módon, igen rugalmatlanul, a száz százalékos beteljesedésüket várjuk!

Te melyiket véled felfedezni magadban? Milyen helyzetekben és hogyan akadályoz Téged?

  • Szeretettség igénye: mindenki által elfogadottnak szeretnénk tudni magunkat, és ha ez nem történik meg, elkezdjünk magunkat vádolni.
  • Külső elismerés igénye: azt várjuk el magunktól, hogy teljes mértékben megfeleljünk a környezetünknek. A negatív kritikát, még ha építő is, nagyon nehezen viseljük.
  • Teljesítményigény: önmagunktól és másoktól is igen nagy teljesítményt követelünk, majd szenvedünk, ha mi és mások sem tudnak ennek megfelelni.
  • Perfekcionizmus-igény: mindent minden részletében tökéletesen szeretnénk megoldani. Ha ez nem sikerül, elégedetlenek vagyunk önmagunkkal vagy éppen a környezetünket vádoljuk.
  • Jogos elvárások a környezettel szemben: környezetünktől ideális, de nem reális magatartást várunk el; ha nem kapjuk meg, szenvedünk.
  • Omnipotencia-igény: mindenért felelősnek érezzük magunkat, akkor is, ha nem vagyunk képesek a helyzetek megoldására.
  • Külső kontroll, külső meghatározottság attitűd: úgy érezzük, a helyzetek egyszerűen csak történnek velünk, nem tudjuk irányítani saját sorsunkat – a kontrolvesztettség élményét éljük át.

Ha a teremtett világ jelenségeit, életünk eseményeit, önmagunkat, a környezetünkben lévő szerető embereket és Isten életünkben való jelenlétét ilyen akadályozó gondolatok szűrőjén keresztül értelmezzük, sajnos Isten üzeneteit és áldásait fogadni képes vevőkészülékünk is takaréklángon ég. Még ha tudatosítjuk is ezeket a lelki stratégiáinkat, ezek kísértő gondolatokként újra és újra betörhetnek életünkbe érvénybe léptetve a jól megszokott, óemberi működésmódunkat.

El tudjuk képzelni, mindezek következményei milyen horderővel bírnak lelki életünk fejlődésében, társainkkal és Istennel való kapcsolatunk alakulásában. Hátrányos gondolkodásmódunk elidegenít Istentől – és önmagunktól is. Hogyan lendülhetünk át régi énünk korlátain?

Vetkőzzük le magunkról a visszahúzó, berögzült szokásokat, amelyek a stagnálás rabságában tartanak bennünket! Engedjük el! Hagyjuk menni! Van lehetőség, Isten képes rá. Ő már kinyújtotta a karját felénk.

A mi dolgunk, hogy merjünk szembenézni önmagunkkal. Kérjük Isten útmutatását és segítségét a szorongásaink és félelmeink legyőzéséhez, hogy elhagyva mindent, ami felesleges és hiábavaló, tenni tudjunk egy lépést a Megtartó felé!

Nézzünk a szívünk mélyére és fedezzük fel azt a kis hézagot, ahol be tud férkőzni Isten az életünkbe. Adjunk teret megszólalni a Szentlélek vezetésének. Imádkozzunk a változást előre mozdító erőért és engedjünk Isten formálásának, hogy újjászülethessen a rend a lelkünkben. 

* FOMO = Fear Of Missing Out, azaz az attól való félelem, hogy offline állapotban kimaradunk valami fontos dologból.

Zábó Virág
Vendégíró

PiheNő nyugalom

– Mit csinálsz?
– Rohanok!
– Na, és hova?
– A kérdés inkább az: hova nem!?

 Az előző hónapban feldobtam egy témát, a pihenést. Viszont hiányérzetem maradt, hogy a komoly oldala a témának meg tudott-e csillanni a sorok között. Mert sokszor ott bízzuk el magunkat, hogy az alap dolgokat alapnak, és könnyedén emiatt jól működőnek vesszük, és így nem igényeljük, hogy a mélyére nézzünk.

Tovább a cikkhez

Okos bálványok

Olyan egyszerű lenne, ha a bálványok ma is alakba lennének öntve. Bronzba, kőbe, fába vagy legalább látszó betonba. Könnyen lebuktathatóak volnának. Könnyebben elkerülhetőek lennének. De ma minden okos, cizellált és elvont.

A mai istenpótlóink sokszor észrevétlen hangsúlytévesztések. Belső megérzések és hiedelmek előnyben részesítése. Eszközök összekeverése célokkal. A szolgálat összekeverése a megfelelési kényszerrel, vagy a saját pozitív önképünk fenntartásával, vagy akár azzal, hogy folyamatosan hasznosnak érezzük magunkat. 

Amikor a gyerek “érdekében” programokra cipeljük őt kifáradásig, hisztisségig, utána pedig megsértődünk, mert nem becsülte eléggé a mi erőbefektetésünket az ő lenyűgözésére.  Igazából a saját „jó anya” képünk hajtott; a tudatos szlogen a mindent a gyerek érdekében, ami mögöttesen motivál az a jó anyaság hajtóereje, sőt inkább félelem a rossz anyaságtól, a végeredmény meg az hogy épp egyáltalán nem vagyunk vevők arra, amire a gyermeknek épp szüksége lenne. Klasszikus, szerintem egyszer-kétszer mindenki beleszalad ebbe. És hányszor esünk hasonló hibába Istennel kapcsolatban. „Nevében”, „érdekében”, „egyházáért” teszünk dolgokat, amiket nem feltétlenül nyitunk ki Neki: akarja-e egyáltalán és ha igen, hogyan.

Település, ahol nincs református gyülekezet, de mindkét másik felekezetből van erős (ifjúsággal, zenészekkel) közösség, mégis megtartjuk az iskolai hittanokat. Annak ellenére, hogy nem tudjuk integrálni őket a későbbiekben, tudva hogy mindkét másik közösségben esélyük lenne bekapcsolódni, ottragadni. Inkább hagyjuk őket a semmibe menni az általános iskola után. Mert milyen dolog lenne visszavonulni egy iskolából? Inkább ott tartunk egy hitoktatót az egy-két fős csoportokért, csak, hogy legyen. Mintha presztízskérdés lenne, hogy ott legyen a saját felekezet odaképzelt zászlaja.

Amikor a cégnél kínálkozik egy magasabb státusz. Ugyan már a jelenlegi is bőven sok teendőből és felelősségből áll, ezalatt is görnyedünk, de elfogadjuk „mert ez a dolgok rendje”. És közben megkeseredünk és tüneteket produkálunk. Mert nemet mondani egy kínálkozó lehetőségre olyan, mintha istenellenes bűntett lenne. Akkor is, ha ez épp egy kísértés.

Ha évente tartottunk a gyülekezetben eddig gyerektábort, de most senkinek nincs indíttatása, és még mintha a szél is ellene fújna, de azért is megtartjuk, mert hát hogy nézne ki? Visszalépés szagú lenne, ha lemondjuk. És talán se hangosan, se imában nem tesszük fel a kérdést, kell-e egyáltalán gyerektábor idén… Inkább lenyomjuk rutinból. Legyen meg.

Lelkész családok, vagy aktív gyülekezeti szolgálók, akik feláldozták magukat a válásig, a kiégésig a gyülekezeti elfoglaltságok oltárán. És a válás, a harag, a kudarc pedig végeredményként még jobban megosztja a gyülekezetet, mintha néha nemet mondtak volna a soron következő beáldozott estére, vagy a harmadik táborra.

Valójában azt hiszem, a mai bálványunk az, amikor Istennel nem vagyunk folyamatos párbeszédben, hanem a problémára adott választ ismertnek véljük. Egy személyes akaratot teszünk lélektelen világnézetté. Kapcsolatot automatizmussá. Amikor meg sem adjuk a lehetőségét annak, hogy valami más hangozzon el a párbeszédben, mint amit mi elképzeltünk, vagy gyerekkorunkban tanítottak nekünk. Amikor igazából monológot folytatunk dialóg helyett. Valamilyen szempontból mégiscsak kőbevésés és betonba öntés ez: nem engedjük ki Istent a neki öntött formából. Annak áldozunk, amit formáltunk belőle, amit megszilárdítottunk, ahova lecövekeltük a tűz- és felhőoszlopot. 

Bella Violetta
Vendégíró