Átragyog-e?

A mai világban olyan sokan elköteleződnek. Furcsa ezt olvasni, igaz? De ha jobban belegondolunk, igaz! Elköteleződnek egy jó ügy, természetvédelem, hulladékmentes életmód, márkák, termékek, vagy akár sportcsapatok mellett is. Ez nem feltétlenül baj, viszont sokszor megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy mindezek mellett a hitünkkel kapcsolatos elköteleződéssel hogy állunk?

Miről ismerik fel az emberek, hogy a te életed középpontjában Jézus Krisztus áll? Vagy feltehetném úgy is a kérdést, hogy a hited mellett mennyire vagy elköteleződve? Hisz tudjuk, hogy:

„Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró!  Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” Jelenések 3,15-16

„Legyen a ti igenetek igen, és a nem nem…” Jakab 5,12

Kemény szavak, de a Bibliában sokszor olvasunk nehéz példákat. Az intések ellenére, mégis sokszor hezitálunk, amikor keresztyénként valamire igent, valamire meg nemet kellene mondani. Belemenjek-e a pletykálásba, hiszen, csak azt mondanám el, ami amúgy is nagyjából igaz… Sokszor úgy gondoljuk, hogy ez vagy az még belefér, hiszen azért mi belül hiszünk. Nem egyszerű feladat hidegnek vagy forrónak lenni, hiszen a nap minden percében résen kell lenni, és a gondolkodásmódunknak teljesen arra kell átállnia, hogy minden helyzetben azt kérdezzük, hogy mi lenne a biblikus, a Jézus Krisztusos, a keresztyéni? És valljuk be, ez néha nagyon nehéz tud lenni, és olyan sokszor csúnyán elbukunk benne. Időről-időre rá kell jönnünk és sajnos a „világnak” is, hogy a keresztyének is „csak” emberek. Az a kihívás, hogy amikor erre rájövünk, tudunk-e alázatosan bocsánatot kérni Istentől, és a másiktól.

Ebben a hónapban a nagy kérdés, amit szeretném, ha forgatnál és megválaszolnál: Te mennyire vagy a hited mellett elköteleződve?

Ennek a folyamatnak több fontos pillére is van, ezek közül íme három:

Személyes kapcsolat

Tudom-tudom, keresztyén körökben a csapból is ez folyik, de ez mindennek az alapja. Hiszen, ha nem ismerjük, hogy mihez/kihez köteleződünk el, akkor nagyon nehéz dolgunk van. Ha körülötte forog az életünk, ha az ige a mindennapjaink része sokkal védettebbek vagyunk, hiszen jobban tudunk reagálni helyzetekre, kísértésekre. Milyen a személyes kapcsolatod Istennel? Szánsz rá időt naponta, hogy az Ige által jobban megismerd őt?

Lelki közösség

A Bibliában is olyan sok példát olvashatunk azzal kapcsolatban, hogy a keresztyének kisebb közösségekben élték meg és gyakorolták a hitüket. Hiszen egy élő közösségnek ereje van! Építő, feddő, megjobbító, lelkileg megerősítő ereje. Lehet közösség nélkül is keresztyén valaki, de a fejlődésnek, a tanulásnak, az egymás hordozásának, a szolgálatnak ad teret, ha gyülekezethez tartozunk. Van az életedben lelki közösség? Találkozol rendszeresen másokkal, hogy az igét tanulmányozzátok, beszélgessetek róla?

Szolgálat

Ha egyszer elkapott a Tűz és a Láng, nem tudjuk többé elrejteni azt, valami megváltozik és már nem akarunk ugyanolyan életet élni mint előtte. Keressük a lehetőségeket, hogy kinek, hol, hogyan, miben tudunk segíteni, hogy mire hívott el minket Isten, hogy milyen küldetést, feladatot szán nekünk itt, a Földön. Nem tudunk tovább tétlenül ülni, hanem vágyunk jót tenni, vágyunk az Ő országát építeni, vágyunk másokat hozzá szeretni. Milyen szolgálatot bízott rád Isten? Hogyan építed az Ő országát?

S búcsúzóul Túrmezei Erzsébet kérdését szeretném a szívedre helyezni erre a hónapra, kedves Olvasó: „Kísérjen hát egyre a kérdés tovatűnő évek alatt: Átragyog-e, átsüt-e rajtad, átragyog-e rajtam a Nap?!”

Balázsfalvi-Ábrám Anna

 





Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .