Kérjetek és adatik, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik

Nagyné Jakab Kata a JK Keresztény Ékszer – és Ajándékbolt tulajdonosa. Már több mint hat éve ékszereket készít és így hirdeti az evangéliumot. Azt csinálja, amit szeret, saját vállalkozása van, emellett feleség és édesanya szerepben is helyt áll. Egy sikeres keresztyén nő, de vajon a siker mögött vannak-e küzdelmesebb pillanatai?

Ha rád gondolok Kata, egy vidám, beszédes, sokat kacagó, empatikus, magabiztos ember jut eszembe. Mindig is ilyen voltál? 

Azt hiszem igen, főleg ha arról van szó, hogy szeretek beszélni. Van egyfajta egészséges önkritikám és tudom, hogy sokat jár a szám. Isten formál ebben engem, meg én is igyekszem bölcsebb lenni és néha visszafogni magam. Emellett úgy gondolom a többi tulajdonság is rám illik, mindig vidám, pozitív személyiség voltam. Sokszor az emberek azon nevetnek, hogy én nevetek, és talán emiatt is szeretnek velem lenni.

A személyiséged a szolgálat során is nagy ajándék, igaz? 

Így van! Szeretem, ha a vevők érzik, hogy szívesen látott „vendégek” a boltban. Úgy gondolom, hogy talán nekik is jobb, ha proaktívabb az eladó. Bár manapság már egészen máshogy vásárolunk, mint régen, ezen van, hogy szomorkodom kicsit, hiszen az eladók szerepe csökkent. Az én boltom a mérete miatt is egy „otthonosabb”, intimebb szféra, ezt a vevők egyik fele nagyon szereti, a másik felén néha azért érzem, hogy nincsenek ehhez hozzászokva, és szinte terhesnek érzik azt, hogy én segíteni szeretnék nekik. A kedvencem az, amikor egy-egy vevővel néha pár perc után olyan a hangulat, mintha ezer éve ismernénk egymást. Sztorizunk, nevetünk és olykor együtt imádkozunk…

Van egy kellemes hangulata a boltnak. Talán a finom illat, halk zene és a te pozitív személyiséged miatt, de szerintem jó érzés belépni ide. Egyébként honnan jött az ötlet, hogy ékszereken keresztül szolgálj? 

Nagyon sok helyen dolgoztam előtte, idegenforgalommal kezdtem és általában három évente váltottam. Amit csinálok azt mindig száz százalékosan, szívvel-lélekkel csinálom, de legalább ennyire szeretem a változatosságot is. Az ékszerek készítése előtt közvetlenül masszőr voltam, akkor tértem meg. Az elég köztudott, hogy a masszőr studiók nagy része tele van ezotériával. Én is elég mélyen benne voltam a sűrűjében, reikiztem és gyógyítottam is. Ekkor a férjem már megtért ember volt, ami elég nehéz időszak volt mindkettőnknek. Én úgy éltem meg, hogy ez csak egy teher a kapcsolatunkban, egy konfliktusforrás. Sőt néha konkrét támadásnak is vettem, hogy ő mesél nekem a hitéről. Nem értettem, hogy vasárnaponta miért jár gyülekezetbe. Én csak azt láttam, hogy ő elmegy otthonról, én meg a két kisgyerekkel otthon maradok egyedül, főzök egész délelőtt, ő meg pont ebédre ér haza… Szóval egy nehéz időszak volt. Így utólag, már tudom, hogy nem csak nekem, hanem neki is, de hála az Úrnak, a férjem végig nagyon türelmes és szelíd volt velem. Aztán én is megtértem és akkor elég hamar jelezte nekem Isten, hogy az az életstílus, amit folytattam az ezotéria kapcsán, nem összeegyeztethető az Ő jelenlétével az életemben. 

Nagyné Jakab Kata

Történt valami konkrét esemény vagy, hogy született meg benned a döntés, hogy Istennek adod az életedet?

A megtérésemben nagy szerepe van a férjemnek. Láttam, ahogy ő egy változáson megy keresztül, egy nagyon pozitív formálódáson. Mindig is higgadt ember volt, de irigylésre méltó volt az a nagy nyugodtság és magabiztosság, amit a megtérése után tapasztaltam rajta. Nem értettem eleinte, mi történik vele, de én is így akartam érezni. Ráadásul harminc éves kora körül az ember, azért elgondolkozik, hogy merre tart, miért él, mi lesz, ha az életének vége… Ezeket a kérdéseket én is feltettem magamnak és kerestem a válaszokat. Aztán 2012-ben volt a Reménység fesztivál, amire a férjem hívására mentünk el, és én aznap este tértem meg. Nagyon nem akartam elmenni, de Isten úgy intézte a dolgokat, hogy ott legyünk. Eleinte teljesen kívülállónak éreztem magam, hallgattam a prédikációkat, zenéket, de mint egy ufó úgy ültem ott. Aztán emlékszem Franklin Graham prédikált és egyszer csak valami megmozdult ott legbelül. Sokáig csak ültem a helyemen és folytak a könnyeim, majd vettem a bátorságot és lementem én is a tömegbe és elmondtam a megtérő imát, átadtam Jézusnak az életemet. Így utólag tudom, hogy nagyon kemény harc folyt ott értem és Isten győzött. 

A megtérésed után kezdtél el az ékszerkészítéssel foglalkozni?

Igen, ahogy említettem korábban, bezártam a masszőr szalonunkat és feltettem a kérdést Istennek, hogy akkor most hogyan tovább? Ekkor jött az ékszerek ötlete. A vicces az egészben az, hogy én előtte soha nem foglalkoztam ilyennel, sőt még kislánykoromban, vagy fiatalként sem érdekelt az a kézműveskedés.

A tűz nagy volt bennem, de tudásom nagyon kevés volt, az ékszerkészítéssel és az igével kapcsolatban is. Eleinte “sima” ékszereket készítettem, mert csak az esztétikai funkciójukat ismertem fel, de aztán rájöttem, hogy lehet ezt még jobban használni, így vittem bele az evangéliumot. 

Mennyi idő volt, amíg vállalkozássá fejlődött ez az egész ötlet? 

Sok, mert nem volt kezdő tőkém, a családi kasszából kellett az induláshoz, majd a fennmaradáshoz szükséges összegeket is kivennem. Ha szimplán piaci oldalról nézzük, mondhatnánk, hogy hülyeség volt az egész. De szép lassan, lépegettünk előre és így épült és erősödött a vállalkozás. Eleinte csak webáruházzal kezdtünk, aztán sok mindent tanultam technikailag és jogilag egyaránt. Négy év után léptünk tovább és már boltunk is van Budapesten. Mindig szeretnék fejlődni, keresem az új kihívásokat, így az ékszerboltból lett ékszer- és ajándékbolt, és nem rég nyitottuk meg a JK Upper Room galériát, ami a bolt felett található és használható, lefoglalható keresztyén szellemiségű kisebb csoportok számára, foglalkozások, találkozók céljából.

JK Upper Room galéria

Ha kívülről néz téged az ember, egy sikeres keresztyén nőt lát, aki azzal szolgál, amit szeret csinálni és ráadásul neked ez lehet a munkád is. De azért én hiszem, hogy mindenkinek vannak hullámvölgyei, neked volt olyan, amikor azt mondtad, hogy Istenem ezt nem csinálom tovább? 

Többször is, egyszer voltam egy karácsonyi vásáron a Kálvin téren. Onnan mindennap sírva mentem haza, annyi lemondással és kényelmetlenséggel járt, egyedül voltam, hideg volt és nagyon nem ment az eladás. Akkor azt mondtam, hogy „Tessék, Uram, ezt az egész pakkot visszaadom, nekem ez nem kell!”. Kicsi túlzással, de másnaptól elkezdték keresni a termékeimet az emberek. Annyiszor megtapasztaltam az elmúlt években, hogy ha eljutok odáig, hogy oda tudom bízni Istenre az irányítást, nem a saját tudásomból, erőmből próbálom megoldani a helyzetet, akkor Isten megáldja a munkámat. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a vállalkozásról, azt is el kell árulnom, hogy idén van olyan évem először, hogy nem kellett a családi kasszából kipótolni egy-egy hónap végén a vállalkozással járó költségeket.

Hat éve csinálom és nagyon sok fent és lent volt az út során. Egy olyan világban élünk, amikor az emberek a szépet és a jót szeretik kifelé mutatni, de közben a mindennapjaink nem csak erről szólnak. Vannak harcaink, nehézségeink, sőt még olyan is van, hogy elbizonytalanodunk, akár a hitünkben is. Én mindig is őszinte voltam, és a vállalkozással kapcsolatban is megosztom a kudarcaimat, nehézségeimet, mert így teljes a kép. Kívülről tűnhet könnyűnek, de sok küzdés van mögötte. 

Mi volt a harcaid során a legnehezebb?

Eleinte rengeteg kritika ért. Nagyon nehéz összeegyeztetni a szolgálatot a kereskedéssel, pedig én erre vállalkoztam. Nekem sem volt könnyű megtalálni az egyensúlyt. Azzal többen is támadtak, hogy kufárkodás az, amit csinálok… Bevallom, sokszor engem is elbizonytalanítottak. Ma már sok pozitív visszajelzést is kapok. Megosztanak velem bizonyságtételeket, történeteket, hogy Isten hogyan használta az általam készített tárgyakat. Hiszen az ékszerek önmagukban tényleg csak tárgyak, de Isten igéjét hordozzák, és így Isten tudja használni őket. Az ilyen történeteket nagyon jó visszahallani, és én Isten munkájának ilyen szempontból csak egy kis szeletét látom. 

Az elmúlt időszakban mi volt számodra a legmeghatározóbb hitformáló esemény? 

Van egy nagyon friss megtapasztalás. Pár hete volt egy nehéz időszakom. Egy héten keresztül senki nem nyitotta rám az ajtót a boltomban és online sem történt rendelés. Nagyon elkeserített, hiszen ilyenkor sok kérdés, kétely felmerül. Végül arra jutottam, hogy ahelyett, hogy csüggedek és horgasztom a fejemet, fölfelé fogok nézni. A döntésemet követően nagyon jó napokat éltem meg, sok tanítást hallgattam csendes magányomban, az igével vettem körül magamat és sokat imádkoztam. Hirtelen azt vettem észre, hogy a külső körülmények egyre kevésbé fontosak… Sokkal fontosabbá vált az, amit Isten mond.

A látszólagos mélypont az volt, mikor egyik nap konkrétan 0 Ft bevételem volt, – említettem, hogy milyen őszinte vagyok a követőimmel – és ezt is megosztottam a Facebook oldalamon velük. Ment aztán tovább a hét, és egy csütörtöki nap volt, amikor bejött két fiatalember a boltba. Valami furcsaságot éreztem a levegőben, kérdeztem is tőlük, hogy tudok-e nekik segíteni, de azt mondták, hogy nem. Megvárták míg kiment az előttük lévő vásárló, aztán rákérdeztem még egyszer, hogy keresnek-e valamit? Odajöttek a pulthoz és az idősebbik férfi elmondta, hogy nem vásárolni jöttek, hanem látta a posztomat a 0 Ft-os bevételről, és ez pont a születésnapján történt. Este alig bírt elaludni, Isten annyira a szívére helyezte az én küzdelmemet és azt, hogy segítsen nekem. Elmondta, hogy ő egy nagyvállalkozó és azzal szokott szolgálni, hogy másokat támogat anyagilag. Átnyújtott nekem egy borítékot, amire csak annyi volt írva, hogy Máté 7:7. Nagyon meghatódtam és én, aki máskor annyit bír beszélni, meg sem tudtam szólalni.  Beszélgettünk egy keveset, imádkoztunk, majd elköszöntek a látogatók. Amikor elmentek, kinyitottam a borítékot és nagyon sok pénzt találtam benne. Hatalmas csoda volt ez számomra és egy gyönyörű üzenet, hogy Isten figyel és gondoskodik. Természetesen a pénznek is könnyedén találtam helyet a vállalkozásban, de a valódi üzenete mindenképpen az volt, hogy nem vagyunk egyedül, hisz a mi mennyei édesapánk mindig gondoskodik rólunk. Hiszen csak kérnünk kell és adatik nekünk, keresnünk és találunk, zörgetnünk és megnyittatik nekünk.    

Balázsfalvi-Ábrám Anna

 





1 Komment

  1. Kedves Kata!

    Hálásan köszönöm az őszinteseged! Igazán megható a történeted! Rád többen is példaképként tekinthetnek! Gratulálok az üzletedhez, szívből köszönöm a kitartásodat benne és mindig öröm nálad ott lenni 😊

Hozzászólás a(z) Makai Tímea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..