Gondviselő

Nem tudom, te hogy vagy vele, kedves Olvasó, de az elmúlt időszak engem kissé „megüresített”. A találkozások, közösségek, kapcsolódás hiánya, számomra nehezítette azt, hogy Isten felé közeledjek. Most nem felszínes kapcsolattartásra gondolok, egy gyorsan elhadart imára, egy-egy istentisztelet meghallgatására, hanem valódi találkozásra, rácsodálkozásra, felismerésre, imádatra. Tudom és hiszem, hogy az én „készülékemmel” van a baj, nem Isten az, aki ebben az időszakban azt mondta volna, hogy most vannak fontosabb dolgai. Talán a nyugtalanság, a bizonytalanság vagy a stabilitás, rutin, megszokott dolgok hiánya ezt hozta ki belőlem – nehezebben kapcsolódom Istenhez. Érzem azt is, hogy ez hatással van a mindennapjaimra is: nyugtalanabb a szívem, a gondolataim pedig rendezetlenebbek, ezért arra gondoltam, ha már barátokkal nem tudok kávézni, kávézok egyet Istennel.

Bár személyesen valószínűleg nem ismerjük egymást, szeretnélek meghívni egy közös kávézásra téged is, kedves Olvasó! Találkozzunk együtt Istennel, mélyüljünk el az Ő igéjében, ne csak felszínesen, hanem hagyjunk időt a rácsodálkozásra.

A találkozáshoz pedig néhány igeverset válogattam a gondoskodásról. Olvassuk el őket, ha kell többször is egymás után, hagyjunk időt a gondolatainknak, nézzük meg, hogy a saját életünkre vonatkozóan mi lehet az üzenete az igerészeknek. Ragadjunk magunkhoz egy jegyzetfüzetet, másoljuk át az igeverseket, írjuk le a gondolatainkat. Csodálkozzunk úgy igazán rá Isten gondviselő szeretetére!
De először készítsünk egy finom kávét és keressünk egy csendes sarkot! 

Máté 6, 25-34

Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. 

Ézsaiás 46,4

Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.

 Zsidók 13,5-6 

Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg. „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.”Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” 

Máté 10, 29-31

Nem úgy van, hogy két verebet adnak egy fillérért, de egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.

1 Péter 5,7

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. 

Balázsfalvi-Ábrám Anna







Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .