Még az előző szám tartalmának hatása alatt vannak a gondolataim. Ha valamitől nem tud szabadulni az elme, akkor talán több térre van szüksége. Szabadjára engedtem őket, mint a legelőn az állatokat. Annyit vezetem őket, annyit dolgoztatom őket valaminek az elérése érdekében. Most menjenek, én csak megfigyelek. Keressenek és a végén még az is lehet, hogy én találok valamit, vagy engem találnak meg.
Az életben nagyon kevés dolog múlik igazán rajtunk, és mégis biztosak lehetünk afelől, hogy mindennek helye van. Minden szűrőn megy át, mielőtt minket ér. Azon töprengtem, hogy a Gondoskodásnak és a változásnak milyen lehet a viszonya egymással.
Ha minden változik, akkor milyen állításban bízhatnánk? A tudomány, a tények, az irányzatok, ahogy fejlődik világunk, úgy változnak vele együtt mind. Az emberek is, a kapcsolatok is, akkor miben pihenhetnénk meg? Nem azért, hogy biztos alapot vessek az utána következő mondatoknak, hanem azért, mert ez az egyetlen biztos alapom az életben, örömmel hirdetem:
„Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.”
Benne nincs változás, Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz! Ami hihetetlen megnyugvást, a biztonság örömét, békességet ad. Van valami, ami megáll, amit nem kell átírni majd, ha kijön a legújabb kutatás. Persze, a mi kapcsolatunk változik, a szemléletünk változik, a hozzáállásunk változik, mert mi változunk Benne. De ez jó, hiszen Ő vágyik arra, hogy mi növekedjünk, teljesedjünk.
„Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”
Sőt kéri is, hogy változzunk, annak érdekében, hogy egyre közelebb lehessünk hozzá. Egyre jobban megértsük Őt.
„…most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt.” (Kol 3,8-10)
De nem csak úgy elvárja a változásunkat, hanem velünk van benne. Hiszen példákat adott elénk, elmondta, mire vágyik, mi az, ami kedves és tökéletes. Nem elérhető a cél, a tökéletesség célja, de nem kell megijednünk, ha ez éppen nem illik be a SIKER- üzemmódba. Mert itt nem mi vagyunk azok, akik a változásért felelünk. Mi a felajánlásért, az odaszánásért, a hűségért és a törekvésért felelünk. Ez aztán igazán fejlődési szemléletmód, nem? És vajon Ő milyen szemléletmóddal van jelen, mit sugároz, és hogyan tekint rá arra, amit odaszánunk?
„Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.”
Ez a kedvencem. Ő örül nekem úgy is, ahogy éppen oda tudok állni elé, majd a szeretetével megújít, szóval Ő végzi bennem a munkát és a legcsodásabb, hogy aztán ünnepel. Nem tudok ennél szebb képet, nem tudok ennél mélyebb példázatot a változásra és a megújulásra. Még a megújulás után is gondoskodik a növekedésről, nem azért, mert állandó elégedetlenségben lenne miattunk, hanem azért, mert Ő mindent nekünk akar adni.
„Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” (1Kor 3,6-7)
Csodálom a Gondoskodó szeretet mindent behálózó jelenlétét az életben. Hálás a szívem, hogy ilyen tekintetben sincs szent és profán, nincs méltatlan területe az életünknek, amit ne hatna át. Vágyom arra, hogy mindebben észrevegyem a Gondoskodót és ujjongva örüljek Neki és a munkájának én is.