Megújulás egy percben

A legnagyobb megújulást Jézus áldozata hozta számunkra. A kereszt számára a halált, számunkra pedig az életet jelenti. Az örök életet. Ingyen. Kegyelemből. Számodra mi Húsvét…

Isten szeretetéből élni

A legjobb leírása Isten megszentelő cselekedete kezdetének az Ezékiel 36,26-27-ben található: “Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és…

Élj vele!

A helyiérték fogalma elsősorban a számok világából lehet ismerős. E szerint egy számnak nem pusztán önmagában állva van értéke, hanem az sem elhanyagolható, hogy hol szerepel az adott  számjegyen belül. Például a 0 az tulajdonképpen semmi, de ha elé írunk egy 1-est, rögtön 10-et kapunk. Ezt a jól ismert szabályszerűséget át lehet ültetni az emberi életre is, ahogy arra a Prédikátor is rájött: „Mindennek rendelt ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt”. (Préd 3,1). Cselekedeteinknek tehát nem csak értékük van önmagukban, hanem az sem mindegy, hogy mikor történnek, megvan a helyiértékük is.

Tovább a cikkhez

Éva és Mária

Éva, és Mária. Két női alak a Bibliában, akik elhittek valamit valakinek, és aszerint cselekedtek. Kettőjük életében, tetteiben felfedezhetjük az idők során olyan sokszor megfogalmazott…