Beszédes böjt

Nem vagyok válogatós, ha ételről van szó, de amikor szükséges véleményt nyilvánítani, tudok kritikus lenni, persze csak ha nagyon muszáj… Azt viszont már megfigyeltem, hogy korszakokban jelennek meg az életemben olyan sütemények, amikre különös figyelmet fordítok.

Tovább a cikkhez

Digitális böjt

Biztosan ti is találkoztatok már a következő jelenségek valamelyikével: séta közben a veled szembe jövő nem is veszi észre, mi történik körülötte, mert folyamatosan a mobilján pötyög; barátok kávézás közben nem egymással, hanem a telefonjukkal vannak elfoglalva; a szülő levegőzés közben a kisgyereke fecsegésére nem, de a kütyüjére teljes odaadással figyel. A felsorolást sajnos lehetne folytatni.

Tovább a cikkhez

Zenével dicsőíteni Istent

A nagyböjti időben mindig igyekszem arra, hogy Krisztus minél inkább felragyogjon az életemben, és másoknak is rajtam keresztül. Ebben az időszakban talán még tudatosabban kérem azt, amit az úri imádság első kéréseként az év minden napján elmondok: „szenteltessék meg a te neved!” Ebben a hónapban hét különleges lánnyal beszélgettem arról, hogy ők hogyan dicsérik Istent. Mind a heten az 1RE (Református Egyetemi Misszió Budapest) dicsőítő csapatának a tagjai, akik hétről hétre szívvel-lélekkel magasztalják az egyetemistákkal együtt az Urat. A két Anna fuvolán játszik, Viki zongorán kíséri az énekeket, Juli és Virág énekelnek, Zsófi és Tina gitároznak.

Meséljetek először az egyetemi gyülekezetről! Mi jellemez titeket? Mik azok az értékek, amit ti az 1RE közösségében tapasztaltok?

Gál Anna: Úgy érzem, ez a közösség egy nagyon befogadó, és elfogadó közösség. Jó érzés az, hogy figyelünk egymásra, figyelnek rám. Jó példa erre, hogy ha bárki hiányzik, akkor keressük egymást. Szeretem, hogy az istentiszteletek után kötetlen beszélgetések, társasozások vannak. Szerintem ez egy ilyen fiatalos társaságban fontos. Ilyen módon is ki tudunk kapcsolni, megismerhetjük egymást, viszont a középpontban mindig az istentisztelet áll, amelyen Istent dicsérhetjük, vele lehetünk közösségben. Jó hétről hétre együtt az Ige körül lenni. Isten igéje az igehirdetésen keresztül a mindennapokban, saját élethelyzeteimben sokat segítenek. Fiatalos, ugyanakkor a hagyományos református értékeken alapul. Szeretem, hogy a közösség összetartó és befogadó.

Csordás Juli: Én is hasonlókat említenék, számomra nagy érték az itt tapasztalható nyitottság és kedvesség. Az, hogy szeretettel tudunk egymás felé fordulni.

Milyen célkitűzéseitek vannak az egyetemi misszióban?

Műhelyi Viki: A tavaly szeptemberben megújult egyetemi misszió célja, hogy minél több egyetemistát elérjen, és nekik utat és irányt mutasson. Itt van lehetőségünk megismerni Istent, válaszokat kaphatunk a kérdéseinkre, és növekedhetünk a hitünkben. Az istentisztelet utáni beszélgetések, társasozások és a közös dicsőítés összehozza a közösséget is.

Ha jól értem, célotok az egyetemisták, illetve az egyetemi korosztályhoz közeli fiatalok elérése, és az evangéliummal való megszólítása. Milyen szerepe van ebben a megszólításban a zenének és a dicsőítésnek?

Gaál Anna: Azt csak remélni tudom, hogy sikerül megszólítani a fiatalokat. Úgy gondolom, hogy a mi korosztályunk, az egyetemisták és a gimnazisták az egyik legnehezebben megszólítható réteg. Nagyon sok és különféle kísértésnek vagyunk kitéve, hiszen legtöbbünk évfolyamtársai nem keresztyének, és így nem is szokták érteni, miért járunk inkább istentiszteletre és ifire más lehetőségek helyett. Talán a megszólításukban a zene az egyik legjobb eszköz. Zenét hallgatni és zenélni mindenki szeret. Én sokszor tapasztalom azt, hogy először csak a fiatalos dallam marad meg, és később, egy nehezebb életszakaszban jut eszükbe a szöveg. Ezek a dalok nagyon sokat adnak a mindennapok sűrűjében. Nekem a jelenlegi kedvencem, és ami a legtöbbet segít, az a következő pár sor:

“Áldom szent neved, ha éppen minden rendben megy
Ha napfényes az életem, áldom nevedet
Áldom szent neved a szenvedések útján is
Bár könnyek között áldozom, áldom nevedet”

Ahogyan beszélgetünk, egyre inkább megerősödöm abban, hogy nem véletlen az, hogy Istent dicsőítő zenével vesztek részt az Ő országának az építésében. Számotokra mit jelent a zene?

Nyeste Zsófi: Mit jelent számomra a zene? Óvodás korom óta zenélek. Számomra a zene olyan, mint egy másik nyelv, amellyel könnyebben meg tudom értetni magam másokkal. Sokkal erőteljesebben lehet benne kifejezni az érzelmeket. Valahogy megvan bennem az a képesség, hogy rátalálok az olyan zenékre, amik kifejezik az éppen akkori érzelmeimet, gondolataimat. A zene mint dallam vagy hangok sorozata lehet szép, de ha mellé társul szöveg, valamilyen üzenet, akkor az még kifejezőbb számomra.

Baski Virág: Már pici korom óta dokumentálva van, ahogyan éneklek a családnak és a szomszédoknak. Később zeneiskolában tanultam hangszeren, ami azóta is szerves részét képezi az életemnek. Egyet tudok érteni Kodály Zoltán szavaival, aki azt mondja, hogy: „A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.”

Gál Anna: A zene számomra egyrészt kikapcsolódást, másrészt egy olyan lehetőséget jelent, amellyel Istent dicsérhetem. Akár énekelve, akár hangszeren játszva imádság is számomra. Sokszor egy-egy vizsga vagy nehéz feladat előtt is erőt ad.

Miért tartjátok fontosnak, hogy szolgálóként vegyetek részt ebben a küldetésben? Hogyan alakult meg a dicsőítő csapatotok? Miért választottátok éppen ezt a szolgálati formát?

Műhelyi Viki: A zene szerintem egy nagyon jó formája az Istenhez való közeledésnek, mert akár éneklés nélkül, hallgatva is átérezhetjük az egészet. A dalok és azok stílusa szerintem könnyen befogadható, élvezetes tud lenni a kevésbé vallásosak számára is. A szolgálat számomra jó érzés, mert nemcsak szeretem a zenét, és szeretek zongorázni, hanem egy közösség tagjaként segíthetünk a dicsőítésében hétről hétre.

Baski Virág: Az őszi alkalmak egyikén hirdettél a szolgálatokat, és lehetett jelentkezni a dicsőítő csapatba. Ha jól emlékszem, ekkor még csak két fiú volt benne, majd a következő próbán egészen sokan voltunk. Utána folyton érkezett még valaki, egyre többen lettünk, és így alakult ki a mostani felállás. Minden kedden próbáltunk, így nagyon hamar összerázódtunk, megismertük egymást, és azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy összeszokott csapat lettünk.

Műhelyi Viki: Én mindenképp szerettem volna valamilyen szolgálatot vállalni az 1RE közösségében, de szeptember elején még nem tudtam, hogy mi lesz az. Az első felhívás után részt is vettem az első próbán, és azóta is hétről hétre készülünk. Azért tetszett meg egyből, mert régen sokat zongoráztam, de az elmúlt években sajnos nem volt rá lehetőségem. Nagyon örülök, hogy tagja lehetek a csapatnak, a próbák is mindig jó hangulatban telnek.  A zongora hangját nagyon szeretem, főleg amikor az egész gyülekezet énekel mellé.

Nyeste Zsófi: Óvodában és általános iskolában furulyázni tanultam, majd 12 éves koromban gitárra váltottam. A gitárt egy akkor még teológus hallgatótól kezdtem el tanulni. Az első dal, amit le tudtam játszani, az egy két akkordból álló ifjúsági ének volt. Emiatt és mivel már akkor aktív tagja voltam az akkori gyülekezetemnek, nem volt kérdés, hogy ezt a tudásomat a gyülekezeti életben, Isten szolgálatában kamatoztatom.

Nem lehet könnyű elköteleződni egy szolgálat mellett, főleg így, hogy többen vagytok az adott szolgálati ágon belül.  Hogyan tudtok benne együttműködni és közösen fejlődni?

Baski Virág: Sokat segít benne a közös cél, hogy Istent dicsőítsük, és az eszköz: a zene. Ezen kívül, hogy oda tudunk figyelni egymásra, és szeretettel fordulunk a másik felé. Mindenki fejlődik a saját tempójában, és ebben segítjük egymást is. Az együttműködésünk alapja szerintem a kölcsönös figyelem és tisztelet, mert ha ez nem lenne, több órás próbákkal sem jutnánk egyről a kettőre, most pedig már talán a hangszerek behangolásánál elkezdődik az egymásra hangolódás is. Így dicsőítés közben tudunk figyelni a lényegre.

Beszélgetésünk végén hadd kérdezem meg talán az egyik legszemélyesebb dolgot. Mit jelent számotokra Isten dicsőítése? Mennyire hat a dicsőítés a személyes kapcsolatotokra Istennel?

Csordás Juli: Nekem ez egyfajta zeneterápia, boldoggá tesz.

Seffer Valentina: Isten dicsőítése számunkra nem más, mint az Ő hatalmasságáért, gondviseléséért, szeretetéért való hálaadás. Sokszor szoktuk mondani mi is, hogy aki énekel, az kétszeresen imádkozik. A zenélés tehetségét Istentől kaptuk, és amikor dicsőítünk, neki köszönjük meg hálából mindezt az ajándékot, amit tőle kaptunk.

Nyeste Zsófi: Mivel kiskorom óta szolgálok gyülekezeti alkalmakon mint zenész, az akkori énem talán még csak annyit látott ebben, hogy megdicsérnek az emberek, hogy ügyesen játszom, azt érzem, hogy tartozom valahova, meg persze menő zenélni. Éppen ezért nehéz ettől elvonatkoztatni, hogy mikortól mondom azt, hogy azokat a dicsőítő dalokat, amiket már azóta kívülről játszok, tényleg megértettem, átérzem és általuk közelebb érzem magam Istenhez. Ez nem egyértelmű és nem megy könnyen. Van, amikor nagyon megérint egy dal, van, amikor csak arra figyelek, hogy ne rontsam el a nemrég tanult nehéz fogást. Néha akkor hat rám egy dalon keresztül Isten, amikor egyáltalán nem gitározok, csak éneklem, vagy hallgatom. Tudatosan oda kell figyelnem a szövegre – ami már néha a könyökömön jön ki-, és bele kell tenni a lelkemet, hogy hatással legyen rám.

Bobok Ágnes







Hol van Isten, amikor fáj?

Mindig is nagyon közel állt hozzám a Húsvéti történetből a Gecsemáné-kertben zajlott jelenet. Amikor Jézus elmegy a tanítványokkal imádkozni, és „megszenvedi” az imádságot. Kéri Istentől, hogy vegye el a poharat… legyen máshogy… ne kelljen átélnie azt, ami várt rá. Tudom, hogy nagyon sok másik helyen is találkozhatunk Jézus emberi arcával, de számomra itt a legemberibb… térdre roskadva, könnyek között, vért izzadva, kérésekkel megy Atyja elé…

Tovább a cikkhez