Mindig is nagyon közel állt hozzám a Húsvéti történetből a Gecsemáné-kertben zajlott jelenet. Amikor Jézus elmegy a tanítványokkal imádkozni, és „megszenvedi” az imádságot. Kéri Istentől, hogy vegye el a poharat… legyen máshogy… ne kelljen átélnie azt, ami várt rá. Tudom, hogy nagyon sok másik helyen is találkozhatunk Jézus emberi arcával, de számomra itt a legemberibb… térdre roskadva, könnyek között, vért izzadva, kérésekkel megy Atyja elé…
A Gecsemáné-kertben
Lukács 22, 39-46
“Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. Mikor pedig odaért, így szólt hozzájuk: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, hogy erősítse őt. Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. Amikor az imádkozás után felkelt, odament tanítványaihoz, és látta, hogy a szomorúságtól kimerülve alszanak. Ekkor így szólt hozzájuk: Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!”
Olyan sokféle fájdalom van itt a Földön. Elvágjuk az ujjunk főzés közben, belerúgunk a kislábujjunkkal az ágy szélébe, a szülési fájdalom… de van a fizikális fájdalmon kívül egy másik fajta fájdalom is. Amikor valami belül fáj, ami az egész lényünket átjárja… Veszteség, egyedüllét, csalódottság, elhagyatottság, várakozás fájdalma… és sokszor ezek a lelkünket ért sebek jobban fájnak, és nehezebben gyógyulnak, mint a fizikális sebeink. Ezekre nem olyan egyszerű gyógyírt találni, és sokszor térdre roskadva, könnyek között, „vért izzadva” megyünk mi is Isten elé, azzal a kéréssel, hogy most már vegye el tőlünk…
Így Húsvét közeledtével, akarva-akaratlanul foglalkozik az ember ezekkel a gondolatokkal. Hol van Isten a szenvedéseinkben? Egyáltalán miért engedi meg a fájdalmat? A válaszokat keresve interjúkat készítettünk különböző nőkkel, akik életük során átélték az egyedüllét, a veszteség, vagy éppen a várakozás fájdalmát. Mindegyikőjük története hitvallás arról, hogy bár keresztül kellett menniük nehéz időszakokon, Isten végig ott volt velük. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, ahhoz pedig vissza kell térnünk Jézus szenvedéstörténetéhez, a kereszthez.
Minden gyarlóságunk, bűnünk ellenére Isten a legmélyebb sötétségben, a legnehezebb próbákban, a legfájdalmasabb időszakban sem hagy el minket. Miért nem? Mert a saját Fiát elhagyta azért, hogy nekünk azt mondhassa:
„…én veletek vagyok mindennapon a világ végezetéig.” Mátu 28,20
Bár biztos nem lehetek benne, de azt hiszem Jézus a Gecsemáné-kertben nem a fizikális fájdalomtól félt, nem attól, hogy meg fogják kínozni, meg fogják alázni, hogy meg fog halni. Mérhetetlen fájdalma sokkal inkább abból adódhatott, hogy tudta, Istennek el kell majd hagynia őt. Egy bensőséges, tökéletes kapcsolatból kell kilépnie.
“Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Máté 27,46
Jézus a bűneink miatt halt meg. Igen, az én bűneimért és a Te bűneidért is, kedves Olvasó! Isten saját Fiát nem kímélte és elhagyta, hogy minket ne kelljen. Hogy mi bármikor vele lehessünk, hogy mi bármikor mehessünk hozzá. Már nincs szükségünk közbenjáróra, már nincsenek különböző szabályok, rituálék, hanem közvetlen, élő kapcsolatunk lehet az Atyával. Nekem is és Neked is. Mert az adósságunkat Jézus kiegyenlítette. Kívánom, hogy a Húsvétra készülve járjon át ennek az ajándéknak az ára. Hiszen Jézus megfizetett azért, hogy nekünk örök életünk lehessen, és soha ne kelljen átélnünk az Isten nélküli lét fájdalmát.
