Hónap: 2019 december

A mi Jézusunk valamennyiünk Jézusa. Örökös „testközelben” és kisajátíthatatlanul. Van, aki az Ács Fiának és van, aki – mint az ágrólszakadt, szegény Villon is – Jézushercegnek szólítja. Király, aki a latrok közé keveredve halt meg, és herceg, akinek a vesztőhely havához volt hasonlatos a „hermelinje”. Mindig és mindenütt jelen van. Nem ismeri a lehetetlen időpontot. Ott van a hajnali gyors indulásánál, és a késő éjjel befutó vonatok érkezésekor. Az elhagyatott tereken és túlzsúfolt piacokon. Mindenütt lehet találkozni vele, a legszűkebb, sötét folyosón, a kivégzőtelep havában, bármelyik ház vagy udvar bezárt kapujára borulva. Ki és mikor ismeri föl, hogy jelen van, hogy itt van? A menyasszony a lakodalmas asztal gyertyafényében, vagy az özvegy a síri mécs világosságában? A boldogok, vagy a boldogtalanok? A szegekre aggatott lator, vagy a szívében jó hírrel úton levő vándor? A bűnére redukált elítélt, egyetlen elkövetett tettére „visszametszett”, kísérleti állatként szorongó fogoly, vagy épp az egyetemes igazságban kitáruló egyén, szent, tudós, művész? – Ki tudja. Azt szoktuk mondani, hogy minden kegyelem, s a kegyelem útjai kiszámíthatatlanok. De ez a „kiszámíthatatlanság” isteni. Személy szerint némi tapasztalatom van az ihlet – sokkal kevésbé isteni – szerepéről. Nos: kevés dolgunk kiszámíthatatlanabb az ihletnél, ugyanakkor semmi se megbízhatóbb. Gondolom, hogy akik a kegyelem tapasztalatában élnek, mindannyiunknál nyugodtabbak, s ez a bizonyos „kiszámíthatatlansági elem” csak arra jó, hogy alázatukat növelje, vagyis még teljesebb békét teremtsen lelkükben. Igen, a kegyelem útjai kiszámíthatatlanok, s ugyanakkor a mi Jézusunk mindig és mindenütt jelen van, bizonyosabban, mint katona a posztján, vagy az öreg koldus a templom ajtajában. Jelen van, a leghívebbeknél is hűségesebben. Sokszor egy egész emberi életen keresztül kell várakoznia egyetlen gesztusért, egyetlen mozdulatért, amiről végre – annyi mindenki közül –, végre fölismerjük őt, az örök vándort, az örök ácsorgót, a mindörökre „félénk jegyest, isteni szeretőt”. A bárányt: szemérmes megváltónkat.

Pilinszky János

Áldott karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Hadd osszam meg veletek az egyik mostani kedvenc karácsonyi dalom.

Palya Bea – Karácsony

Kiskoromban a karácsony narancsillatú volt 
Anyukám a fenyőfára szaloncukrot zsúfolt 
Kerek szemmel pillogattunk: ártatlan színjáték 
Hiszen már rég kikutattuk, hol van az ajándék 

Felnőtt lettem időközben, s nem jó a karácsony 
Arcomba mar minden évben szentesti magányom 
Menekülnék, tovafutnék, helyem nem találom 
Édeskés és érthetetlen a szeretet-álom 

Angyalkák es hópelyhecskék, amerre csak nézek
Mária a Kisjézussal: gyönyörű ígéret
De nekem még várnom kellett sok-sok hosszú évet 
Amire egy igazi angyal tényleg megigézett

Itt pillog a karomban egy égből jött kisember
Fény villan a sötétségben, más ajándék nem kell
Nem futok már magam elől, a jövőt nem várom

Narancsillatú öröm száll, de szép már a karácsony

Nagy családban nőttem fel, nálunk a rendezett vagy éppen kevésbé rendezett káosz a mindennapok része volt. Ez persze karácsonykor sem volt másképp, sőt. Készülődés, pakolás, ajándék csomagolás, sütés-főzés, karácsonyi műsor…aztán este együtt énekelve bementünk a nappaliba, körbeültük a csodás karácsonyfát és egyszercsak csend volt. Megálltunk. És volt egy mozzanata ezeknek az estéknek, ami különösen megragadt bennem. Már gyerekkoromban az volt nálunk a szokás, hogy a közös éneklés és Bibliaolvasás után nem estünk neki az ajándékoknak, hanem egyesével, sorban bontottuk ki őket. Mindig csak egy valaki. így arra “kényszerültünk”, hogy a másikra figyeljünk. Hogy türelmesen várjunk. Hogy lássuk a másik arcán az izgalmat és mosolyt. Hogy együtt örüljünk az ő örömüknek. Bevallom, 8 évesen inkább azt vártam, hogy minél előbb végezzenek az előttem lévők és végre én kerülhessek sorra és téphessem le a csomagolópapírt a nevem mögött megbújó csomagokról. De most felnőtt fejjel olyan jó erre visszanézni, mert emlékszem a közös izgalomra, ahogy a másik ajándékának örültünk és élveztük az együtt töltött időt. És olyan fontos dolgot tanít ez: hogy ebben a mozgalmas és sokszor feleslegesen stresszes adventi időszakban kicsit túl tudjunk látni önmagunkon, a szükségleteinken, a teendőinken, a problémáinkon, és megajándékozzuk a másikat az osztatlan figyelmünkkel. Olyan értékes emberek vesznek minket körül, vegyük észre őket, kérdezzük meg, hogy vannak, mire van szükségük, örüljünk velük! Engedjük Isten ajándékait rajtunk keresztül megmutatkozni. 

“Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!”
Elfáradtunk, Uram e világ zaján:
Óh, nyisd meg az égi béke szép honát.
Add, hogy zenghessünk örök Halleluját.

http://www.songpraise.com/song/5a00357edfd85b3b8830f262

Szomjazzuk Atyánk, a Te békességedet, adj nekünk nyugodt, félelem nélküli szívet, nem csak az adventi időszakban, hanem a mindennapokban is! Add, hogy az elkövetkező pár napban ki tudjuk zárni a világ zaját, a körülményeket, hiányosságokat, és megérthessük, megérezhessük, hogy milyen nagy szeretet kellett ahhoz, hogy elküldd a Fiadat, azért, hogy mi élhessünk! Hála ezért a szeretet-ajándékért! Ámen.