A szeretet utat mutat. A szeretet elfogad. A szeretet megbocsát. A szeretet mosolyog. A szeretet meghallgat. A szeretet a kelő napsugár, a nyári szellő, az érett gyümölcs, az édes virág. A szeretet az ölelés. A szeretet nem késik, nem rohan. A szeretet előtt lehet pöttyös pizsiben kakaót inni. A szeretet örül az örülőkkel és sír a sírókkal. A szeretet arca olyan, mint egy pozsgás cipó. A szeretet érintése simogat.

Az előbbi gondolatok kedvesen hangzanak, és a szeretetet sokszor valóban valamilyen puha, meleg, ismerős, jóleső érzésnek éljük meg. Ezt a típusú érzelmes szeretetet a phileo igével jelzi az Ige.[1]

A szeretetnek azonban van egy másik fajtája is, az agapao. Saint-Exupéry írja, hogy „az áldozattal kell kezdeni a szeretet építését.” Sok fül számára ez a gondolat furcsának és idegennek tűnhet. Ha elolvassuk Mózes első könyvének a 22. fejezetét, egy különös szituációt láthatunk. Isten arra kéri Ábrahámot egy napon, hogy a hosszú évek után ígéret által nyert egyetlenegy fiát, Izsákot áldozza fel égő áldozatként a számára. Sokan ismerhetjük a Zsidókhoz írt levél példálózását Ábrahám engedelmességéről és hitéről. Ábrahám fia kérdésére ugyanis úgy válaszolt, hogy „az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról.” Ábrahám szavaiban mély istenismeret lapul: olyannak ismerte meg Istent a vele való járásában, mint aki hatalmas arra, hogy bármit megtegyen, reménykedve hitt akkor, amikor látszólag semmilyen remény nem mutatkozott.

A történetet tovább olvasva megtudjuk, hogy az utolsó pillanatban Isten angyala által beavatkozott, és a rögtönzött oltár közelében felbukkant egy kos, Izsák pedig megmenekült.  „Nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.” Ábrahám ekkor ismerte meg Istent, mint Gondviselőt, hitt, ezért látott, meglátta a szabadítást. Sok keresztény tanító tanít arról, hogy ez az ószövetségi történés előképe annak, amit Isten elkészített számunkra Krisztusban. Az Istentől származó szeretet egyszerűen lényegileg más: arról ismerjük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk.[2] Olyan ez a szeretet, amely előbb ad, és Vele együtt mindent.[3] Túlmutat önmagán és Istent dicsőíti. Nincs benne változás, sem annak árnyéka, ugyanaz a természete kezdettől fogva. Mondhatni, túlmutat időkön, korokon, érveken, érdekeken, mert nem emberi, hanem isteni természetű. Olyan forrás, ami kiapadhatatlan: János apostol írja, hogy az Isten maga a szeretet. Isten személyétől, természetétől elválaszthatatlan, ezért végtelen is: „sok vizek el nem olthatnák e szeretetet: a folyóvizek sem boríthatnák azt el.”[4]

Vágyunk-e arra, hogy minket is átjárjon ez a szeretet? Átformáljon? Nincs meg bennünk alapból, önmagunktól nem vagyunk képesek ennyire tiszta szeretetre. A Szentlélek az, aki ki tudja munkálni bennünk, ahogy meg is van írva: a Léleknek gyümölcse: szeretet.[5] Ez a szeretet tud minket meggyógyítani. Képessé tenni arra, hogy szeressük felebarátainkat. De ez az a szeretet, ami által szeretni tudjuk Istent is. A legfőbb parancsolat pedig az, hogy szeressük Istent, „maradjatok meg ebben az én szeretetemben

Ökrös Tünde
Vendégíró

---

[1] https://www.biblestudy.org/question/new-testament-love.html

[2] 1 János 3,16

[3] Róma 8,32

[4] Énekek 8,7

[5] Galata 5,22

Vannak könnyen meghatározható és körülírható szavak, mert a jelentésük egyértelmű és egyszerű. Ilyen lehet például a tulipán. Nehéz másra gondolni; ha meghalljuk ezt a szót, szinte mindenkinek a virág jut eszébe. Aztán ott vannak az összetettebb, mélyebb szavak, amelyeket, ha meghallunk, talán saját magunk is több mindenre asszociálunk. Számomra ilyen szó a gondoskodás. Sok mindent sejtet: törődést, gyengédséget, felelősséget, szeretetet és még sorolhatnám. Éppen ezért gondoltam arra, hogy bemutatok nektek valakit, aki szintén nagyon sokoldalú. Orosz Judit egyszerre támogató feleség, egy ikerpár és egy újszülött kisbaba édesanyja, emellett grafikus, aki rajzaival sokakat tanít és inspirál, testvér és egy végtelenül őszinte, fiatal nő is egyben. És hogy elmondtam-e róla mindent? Korántsem!  Ahogyan a gondoskodásról sem tudnék röviden írni. Mégis, betekintve Judit életébe, úgy érzem, egy kicsit közelebb kerülünk ennek a szónak a megértéséhez is.

Judit! Most főleg a gondoskodás témakörében szeretnélek kérdezni. Fiatalon lettél édesanya, ráadásul rögtön két csöppségnek is, aztán Böske és Jakab éppen hogy betöltötték a négyet, már megérkezett Ábel. Zsigerből benned volt az anyai gondoskodás, vagy folyamatos formálódás az anyai lét?

Nagyon szeretek a gyerekeim anyukája lenni, de az anyaságot csak nagy vonalakban tudtam elképzelni régen. Mindig volt bennem egy bizonyosság, hogy majd ha eljön az ideje, lesznek gyerekeim, de kellett hozzá első sorban egy erős párkapcsolat és sok-sok önismeret, hogy még biztosabb legyek abban, hogy jöhet(nek) a gyerek(ek). Ezért is érzem úgy, hogy nem ijedtem meg, amikor kiderült, hogy ikreket várunk elsőre. Úgy tűnt, hogy Isten látta bennem, készen állok a feladatra, és ezt az ajándékot az első pillanattól kezdve tárt karokkal fogadtam. De az igazi formálódás magával a gyerekneveléssel jött és jön folyamatosan. Sokszor nagyon nehéz belegondolni, egyszerre mennyi dolga van az embernek ezekkel a gyerekekkel, de nagyon fontos, a rendszeres belelazulás ebbe az állapotba, és így csak élvezem. Enélkül nehéz lenne.

Mit szeretnél mindenféleképpen megtanítani és átadni a gyerekeidnek? Van-e olyan életlecke, amit már te is otthonról hozol?

Most a kisgyermekkorban elsősorban az egyszerűségre törekszem: szeretem őket a természetbe vinni, vagy gyakran hagyom, hogy ők maguk találják ki, mivel is szeretnék tölteni az idejüket. A példamutatásban hiszek és abban, hogy ha tudatosan válogatom meg, mi veszi őket körül itthon, az majd gyökeret ver bennük. Ebből nagyon sok mindent a saját gyermekkoromból hozok, és nagyon érdekes, hogy erre valójában menet közben jöttem rá.

Amióta követem a vállalkozásod insta oldalát (juditorosz.artwork), lehetetlen nem észrevennem, hogy a rajzaidon keresztül is nevelsz és gondoskodsz! Az alkotásidról süt a család, az ünnepek, a természet és az élet szeretete és védelme. Készítettél olyan gif-eket, amik az öngondoskodást jutták eszembe, igazi vágyat ébresztettek egy gőzölgő teára, jó kirándulásra vagy a Balatonban csobbanásra. Ez mennyire szándékos, és mennyiben ösztönös? Művészként mit szeretnél képviselni és adni?

Én a szívem mélyén arra vágyom, hogy jó érzéseket keltsek a rajzaimmal. Sokáig toporogtam egy helyben, mert ott állt előttem a művészvilág az ő ezer arcával, és nehéz volt a sok irány között a sajátomat megfogalmazni. De aztán a gyerekek érkezésével egyre biztosabb lettem benne, miben érzem magam jól. Van egy világ, amit építgetek, ezt járom be folyamatosan fejben és onnan hozok képeket. Öröm látni, hogy vannak, akik tudnak ehhez kapcsolódni és ez mindig erőt ad, hogy folytassam. 

Végezetül hadd kérdezzem meg, hogy neked mi mindent rejt magában ez a szó: gondoskodás?

Azt jelenti, hogy adni, sokszor kérés nélkül, de mégis figyelve az arányokra, ne legyen túl sok, sem túl kevés. Adni úgy, hogy nem várunk semmit vissza, de mégis rengeteget kapunk, többek között saját magunk jobb verzióját. Azt jelenti, hogy észre sem veszem, hogy éppen gondoskodom. Azt jelenti, hogy a gond el van simítva.

A család képe jelenik meg: csecsemők, gyerekek, betegek, idősek, ránk utaltak. Mindenképpen kapcsolat alapú és közösséghez kötött. A mozgókép sokadik jelenetében egyszer csak színre lép a kiégés, és aztán ennek a folyamata, kezelése, hogy azt követően körkörösen ismétlődhessen minden újra. Pedig a gondoskodás a természetünkbe lett kódolva. Kell legyen valami, ami lehetővé teszi azt, hogy hosszú távon fennmaradhasson ez az állapot. Egyensúlyban lenni a saját és mások szükségleteinek észrevételével. Mint minden törvényszerűségben, ebben is kapunk vezetést. A nekünk adott törvényekről legelőször nem feltétlen a könnyedség és felszabadultság jut az eszünkbe. Pedig ez is egy eszköze lehet a Gondviselő szeretetének arra, hogy az Ő gondoskodása öngondoskodássá váljon. 

„Emlékezzél meg a nyugalom napjáról.” (2Móz 20,8)

A nyugalom napjára vonatkozó parancs megmagyaráz minden más parancsot. Ez a parancs ugyanis azzal, hogy megköveteli: az ember szüntesse be a saját munkáját, megmutatja, hogy a parancsot adó Isten, aki az embert képessé teszi a munkálkodásra, és meg is bízza ezzel, az, aki Jézus Krisztusban kegyelmes az emberhez. Isten mindenből, amit az ember önmaga véghez tud vinni, visszavezeti őt arra, amit Isten akar tenni érte. Az ünnepnap a maga különlegességében annak a jele, ami minden napnak az értelme. A szabadság, a gondtalanság és a programok hiánya, amelyek e nap különleges jellegét adják, ki kell hogy sugározzanak a munkanapokra is, amikor ezek nem tudnak így érvényesülni – és ugyanígy az öröm és az emberek felé irányuló nyitottság is, amely nélkül ez a nap tulajdonképpen elképzelhetetlen. Ahol a munkanap csak munkanap, csak a rabság napja, csak az aggodalom napja, csak a programok napja, csak a keserű komolyság napja, csak önmagunk megsegítésének és önigazolásunknak napja, ott vajon milyen vasárnap előzte meg ezt a munkanapot, és hogyan lehet a munkanap is rendes munkanap? Aki vasárnap hisz, az megteheti ezt a munkanapokon is. Az dolgozni fog a hét során, alaposan és szorgalmasan, de sem nem úgy, mint munkájának ura, sem nem úgy, mint annak rabszolgája. A hét során hol ez, hol az a cél fog ott lebegni a szeme előtt, mégsem lesz a Mammon rabjává. Miközben napról napra küzd, békessége lesz, és az meg is marad, és imádkozni fog akkor is, amikor nap mint nap munkálkodik. Egyszerre tartja magát egészen kézben, és adja ki magát egészen a kezéből. A munkanapokon sem fog félni soha. Miért nem? >>Nem a magunkéi vagyunk, hanem az Úréi.<< Ezt pedig az ünnepnapokon kell begyakorolni.

Karl Barth: Szemvillanások
A nyugalom napja 

Mintha kitágult volna a gondoskodás megéléséről alkotott kép, maradt kapcsolat alapú, közösségben megélt, de mégis más. Kapcsolat Istennel, kapcsolat magammal, a Vele való közösségben megpihenés. Gondoskodás a nyugodt körülményekről, hogy kapcsolódjunk, hogy a jelenlétben legyünk. Hogy jelen legyünk: elérhetőek, odaszántak, elkötelezettek, figyelmesek… Ez azt is jelenti, hogy nem mással vagyunk, nem máshol vagyunk, a szívünket, agyunkat nem tölti be „a világ zaja”, a saját fecsegésünk. Odaszánás, ami lemondásokkal jár, nehézséget jelenthet elengedni azt a sok mindent, ami körülvesz minket. Annyi mindent akarunk elvégezni, annyi a feladat vagy a tervünk, amit szeretnénk véghez vinni, megélni. Csábítóan hat, ha minél több hasznos dolgot fel tudunk este sorolni magunkban, hogy megnyugodjunk hatékonyságunkban és ezáltal értelmet szerezzünk a saját létezésünknek. Bálványunk a hatékony, általunk értelmesnek tartott, másoknak is bizonyíthatóan fontos élet… Ez a legtöbb, amit nekem akar szánni az Örökkévaló, Tökéletes Szeretet? A kapcsolat, a Vele való szeretetközösség megélése nem a sokban, vagy a még többen, hanem az Egyben van.

Nem tudom, te hogy vagy vele, kedves Olvasó, de az elmúlt időszak engem kissé „megüresített”. A találkozások, közösségek, kapcsolódás hiánya, számomra nehezítette azt, hogy Isten felé közeledjek. Most nem felszínes kapcsolattartásra gondolok, egy gyorsan elhadart imára, egy-egy istentisztelet meghallgatására, hanem valódi találkozásra, rácsodálkozásra, felismerésre, imádatra. Tudom és hiszem, hogy az én „készülékemmel” van a baj, nem Isten az, aki ebben az időszakban azt mondta volna, hogy most vannak fontosabb dolgai. Talán a nyugtalanság, a bizonytalanság vagy a stabilitás, rutin, megszokott dolgok hiánya ezt hozta ki belőlem – nehezebben kapcsolódom Istenhez. Érzem azt is, hogy ez hatással van a mindennapjaimra is: nyugtalanabb a szívem, a gondolataim pedig rendezetlenebbek, ezért arra gondoltam, ha már barátokkal nem tudok kávézni, kávézok egyet Istennel.

Bár személyesen valószínűleg nem ismerjük egymást, szeretnélek meghívni egy közös kávézásra téged is, kedves Olvasó! Találkozzunk együtt Istennel, mélyüljünk el az Ő igéjében, ne csak felszínesen, hanem hagyjunk időt a rácsodálkozásra.

A találkozáshoz pedig néhány igeverset válogattam a gondoskodásról. Olvassuk el őket, ha kell többször is egymás után, hagyjunk időt a gondolatainknak, nézzük meg, hogy a saját életünkre vonatkozóan mi lehet az üzenete az igerészeknek. Ragadjunk magunkhoz egy jegyzetfüzetet, másoljuk át az igeverseket, írjuk le a gondolatainkat. Csodálkozzunk úgy igazán rá Isten gondviselő szeretetére!
De először készítsünk egy finom kávét és keressünk egy csendes sarkot! 

Máté 6, 25-34

Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. 

Ézsaiás 46,4

Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.

 Zsidók 13,5-6 

Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg. „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.”Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” 

Máté 10, 29-31

Nem úgy van, hogy két verebet adnak egy fillérért, de egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.

1 Péter 5,7

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.