Imádkozni és jól lenni

Több mint tizenöt éve már, hogy egy kiváló életvezetési tanácsot kaptam: „amennyire vágyakozol és törekszel arra, hogy jól legyél, és az életed legkülönbözőbb területei is rendeződjenek, ugyanolyan lendülettel és erőfeszítéssel állj bele az imaharcaidba.” Évekkel később, ahogy Pál levelét olvastam, szinte biztos voltam benne, hogy Peti, akitől ezt a tanácsot kaptam, erősen Pál befolyása alatt lehetett: „Az imádkozásban és a hálaadásban legyetek kitartóak és éberek!”  (Kolossé 4,2)

Tovább a cikkhez

Határainkon túl

A minap az uszodában a hajamat szárítva nézegettem a testem. Azon gondolkoztam, nem véletlen, hogy nem lettem úszó, hiszen semmi testi adottságom nincs meg hozzá (ennél természetesen jóval többön múlott a dolog); ez a gondolatfonál azonban előhozott egy sokkal régebbi emlékfoszlányt.

Kicsike lehettem, általános iskolás voltam, ötödikes talán, amikor azon merengtem magyaróra közben, hogy belőlem sosem lesz igazán nagy ember. Úgy jutottam erre a következtetésre, hogy mindenki, akivel addig megismerkedtem (legyen az író, költő vagy felfedező) nem átlagos névvel rendelkezett. A Juhász az ő neveikhez mérve annyira snassz, semmitmondó volt! Akkor megfogalmaztam magamban, hogy a nevem predesztinálja azt, hogy mindig csak átlagos leszek, hiszen ki hallott már híres Juhászról? (Természetesen már csak két évet kellett várnom, hogy találkozzak Juhász Gyula nevével, de akkor még erről nem tudhattam…)

Ez az emlék elindított bennem valamit. Valóban kijelölhet-e nekünk megszabott utakat a nevünk, a testfelépítésünk, a tehetségünk, a képességeink? Van-e egyáltalán nekünk kijelölt út?

Nem mondanám, hogy híres ember lennék, de ahhoz képest, amit akkor, tizenegy évesen éreztem elérhetőnek, már most jóval többre vittem. Több olyan pont is volt már az életemben, amikor közel álltam ahhoz, hogy feladjam, vagy kételkedtem abban, hogy meg tudom-e csinálni azt, amit elterveztem; vagy sokat rágódtam azon, hogy merjek-e változtatni valamiben az életem bizonyos területein. Utólag látom, hogy ezek azok a pontok, ahol ki kell tartani, és bele kell állni a szituációba, ezzel legyőzni a félelmeket – és növekedni emberként.

Nem is olyan régen láttam egy rendkívül inspiráló TEDx előadást Risztov Éva olimpiai bajnok úszónőnkkel. A videót itt nézhetitek meg, de ami számunkra tanulságos, azt röviden összefoglalnám. Éva egészen kicsi korától kezdve, amióta Egerszegi Krisztinával találkozott, úszónő akart lenni, és ennek érdekében meg is tett minden tőle telhetőt. Sosem volt az az igazi úszó alkat, hiszen ha megnéztek egy ebben a sportágban versenyzőt, legtöbbjük magas, szikár, hosszú, izmos lábakkal. Évánál ezek a külső tulajdonságok egyike sincs meg. Rendkívül felemelőnek és óriási teljesítménynek tartom azt, hogy amikor különös úton-módon úgy alakult, hogy ő fogja képviselni hazánkat a londoni ötkarikás játékokon, akkor mindezen tulajdonságainak tudatában nekiállt felkészülni, kitartóan tett a cél érdekében, és még ha ő maga sem hitte el teljesen, hogy képes elhozni az aranyat, legyőzte a saját határait, a saját testét – és olimpikonná vált.

Forrás: Nemzeti Sport

Számtalan olyan eset van a világban, amikor a nőket igyekeznek elnyomni lelki, gondolati szinten is, elbátortalanítani attól, hogy határaikat feszegetve kihozzák még a maximum felettit is magukból. A legtöbben tisztában vagyunk azzal, amikor olyan dologra készülünk, ami kívül esik a komfortzónánkon, amiben bizonytalanok vagyunk – ilyenkor egy bátorító szó sokat segíthet; de bizony egy kekeckedő, gonosz megszólalás is megingathat, visszavethet minket attól, hogy egyáltalán nekikezdjünk valaminek.

Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ne kételkedjünk magunkban! Isten nem akar lekorlátozni minket – ne tegyük akkor ezt mi sem saját magunkkal! Ne hagyd, hogy a világ vagy a kishitűek azt éreztessék veled, hogy csak ennyit érsz, csak ennyire vagy képes! Sokkal többet képes vagy kihozni magadból, mint gondolnád! Munkával fog járni, és ára van. Lemondás és áldozatok is lesznek – de képes vagy rá!

Nem is olyan sokkal ezelőtt szerették azt hangoztatni, hogy a nő kevesebbet ér, nem olyan okos, hogy képezze magát, elégedjen meg azzal, amire a “jóisten” teremtette. Van egy jó hírem, Lányok! (Bár néhányan ma is szeretnek ilyesféle viccekkel élcelődni…) Isten sosem teremtett minket “csak” valamire! Csodálatos, sokszínű, tehetséges nőket teremtett, akik képesek bármire, amit elhatároznak. Isten sosem határolt le minket egy feladatkörre, sosem mondta azt, hogy nekünk csak itt vagy ott lenne helyünk az életben. Különféle szerepeket szánt nekünk, amiket egymás mellett tudunk viselni. És ha valaki, akkor Ő tudja, hogy mi mindenre vagy képes. A Biblia, és napjaink világa is telis-tele van remek, tevékeny nőkkel, akik különféle szerepekben, missziókban vettek, vesznek részt – mert Isten gyönyörködik abban, mennyire sokfélék és mások vagyunk.

Nem is gondolnád, mennyire fontos az, hogy egészséges önbizalmad legyen magad felé! Nagyon biztosan tudom azt, hogy a sikereinkben mekkora szerepe van annak, hogy a fejedben mit gondolsz magadról, elhiszed-e azt, hogy sikerül megvalósítanod az álmod. Sokszor épp a sportolóknál szokták azt mondani, hogy fejben dől el minden. Nem elvitatva a sok-sok befektetett időt és energiát az edzésekbe, de ez az állítás igaz. Hadd hozzak egy másik személyes példát.

2014-ben elhatároztuk a férjemmel, hogy benevezünk a Tour de Balaton második leghosszabb távjára, a 168 km-es távra. Mindezt úgy tettük, hogy bicajozgattunk a hétvégéken, de azok közelében sem jártak ennek a távnak. Ahogy közeledett a dátum, kezdtek gyülekezni a kérdések a fejünkben, de olyan nagy élménynek ígérkezett, hogy még az sem vetett minket vissza, hogy Lepsénytől Balatonföldvárig – ami 40-50 km lehet – a versenyt megelőző napon szintén csak biciklivel tudtunk haladni, mert pályaszakasz-lezárása volt a MÁV-nak. Másnap, a verseny közben én viszonylag hamar elkezdtem érezni a térdeimben a felkészületlenséget, és volt néhány olyan fájdalmas pillanat, amikor felmerült, hogy adjuk fel, hívjunk egy mentőt. Előttem viszont három dolog lebegett: ott vár az érem Földváron; ha már eltekertem eddig, itt nem adhatom fel; nem lesz mit mesélnem a gyerekeimnek, ezért sem adhatom fel. Bevettem egy fájdalomcsillapítót, és legyűrtem a maradék kilométereket. Fájt? Nagyon. De egy pillanatig sem bántam meg, akkor sem, amikor az éremmel a nyakamban bebicegtem az orvosi sátorba.

Nőként a magunkba vetett hiten nem is csak a saját sikerességünk múlik. Felelősek vagyunk azért is, hogy a minket körülvevő kislányok, nőpalánták milyen üzeneteket kapnak tőlünk. Milyen testvérek, nagynénik, keresztanyák és anyák vagyunk? Hogyan bátorítjuk őket saját életünkön keresztül példamutatással?

Te elhiszed magadról, hogy amit csak elhatározol, azt véghez is tudod vinni? Elhiszed magadról, hogy ügyes lehetsz ebben a sportban – még ha a körülmények nem is azt mutatják? Elhiszed, hogy csodaszép énekhangod van? Elhiszed, hogy tehetséges író vagy, aki segít másokon a soraival? Elhiszed-e, hogy remek vezető vagy? Elhiszed, hogy legyen bármi a célod, kitartással, Istenbe és magadba vetett hittel elérheted azt?

Halmi-Juhász
Ágnes