A gyermek áldás. Ahhoz, hogy ezzel a kijelentéssel a mindennapokban maradéktalanul egyetérthessünk, segít, ha tudjuk, hogy az áldás és az átok szavunk etimológiailag közös tőről fakad. Egyes vélemények szerint tulajdonképpen mindkettő egy erős érzelmet, felindulást kifejező „Á” felkiáltás. Á, hát így már mindjárt más, ugye? Természetesen itt nem arra gondolok, hogy a gyermek és a gyermeknevelés nem öröm és nem Isten áldása, hanem inkább arra, amivé engedjük, hogy váljon.
Amikor egy pár gyermeket vár, a földöntúli örömben egyből jónak lát egy polcnyi babavárási, és gyermeknevelési szakirodalmat beszerezve becsületesen készülni az elkövetkezendő időszakra. De már a terhesség és a szülés körülményeinek kérdései is sok aggodalmat okoznak, majd a gyermek megszületése után a szülők gyakran tapasztalják, hogy a baba valószínűleg nem olvasta a rá vonatkozó könyveket, így nem tud azoknak megfelelni. Ezt a stresszt fokozza, amikor az anyukák elkezdik egymással megosztani saját, általuk elengedhetetlennek vélt prioritásaikat. Aki csöppent már bele, akár csak kívülállóként is ilyen beszélgetésbe, tudja, hogy érdemes a demarkációs vonalakat még a megszólalása előtt kitapogatni. A konfliktus már ott kipattan, hogy ki meddig marad otthon a gyermekkel, majd fokozódik azzal, hogy az egyik anyuka kizárólag bio ételekkel táplálja az utódot, és érzed a feléd áradó megvetését, amikor bevallod, hogy a tiednek csak cukrozott müzli jutott a reggeli rohanásban. A másik heti háromszor viszi sportolni, amíg ti maximum a busz után futtok, de mondjuk azt heti ötször. Amikor az ember ennyi elvárással találja szembe magát, és ehhez még egy perfekcionizmusra való hajlam is társul, hamar rossz anyának, rossz apának érezheti magát. A kutatások szerint ez az elvárásokkal teli, ideális szülőkép nagyban hozzájárul a szülői burnout (kiégés) kialakulásához.
A pszichológia a burnout kifejezést a 60-as évek végén kezdte használni a munkából eredő krónikus stressz leírására. Csak később, a 80-as években kezdték latolgatni, hogy a szülői feladatoktól is kialakulhat, de ezt akkoriban kizárólag olyan családoknál feltételezték, amelyekben krónikusan beteg gyermeket gondoznak, tehát az egészséges utódokat nevelő szülőket ekkor még teljesen figyelmen kívül hagyták. Ezt a hiányt igyekezett pótolni Moïra Mikolajczak és Isabelle Roskam a Leuveni Katolikus Egyetem két pszichológiaprofesszorának 2011-ben induló kutatása. Háromezer szülőt vizsgálva megállapították, hogy a kiégés jellemzői minden családtípusban megjelenhetnek, függetlenül a gyermek korától, egészségétől, a család összetételétől, jövedelmétől vagy a szülők családi státuszától.
A szülői burnoutról azért fontos beszélni, mert az egyrészt az utód fiziológiai és/vagy lelki szükségleteinek elhanyagolásához, másrészt gyakran házassági problémákhoz vezet. Mi, keresztény nők ugyan biztosan csak hallomásból, de talán ismerünk olyan eseteket, amikor egyes emberek a gyerekkel töltött idő alatt felgyülemlett feszültséget a munkából gyanútlanul hazatérő párjukon vezetik le. Ennek fényében talán nem teljesen meglepő, hogy így a kiégés hatással van a libidóra is. Továbbá az is bizonyított, hogy hozzájárul különböző függőségek kialakulásához, vagy ráerősít a már meglévőkre.
De mi idézi elő a kiégést? Amint azt már fentebb láttuk, a szakemberek szerint a burnout kialakulását fokozza a társadalomban elterjedt ideális szülőkép, ami gyakran erőn felül való vállalásokhoz vezet. A szülői szerep mindazonáltal, hogy csodálatos, megterhelő is. A legtöbben igyekeznek mindent biztosítani gyermekük megfelelő testi, lelki fejlődéséhez: mindkét szülő teljes állásban dolgozik az anyagi jólét megteremtéséhez, igyekszik minőségi időt tölteni a gyermekkel, iskoláztatja, főz rá, a gyerek sportol, esetleg zenélni tanul. Így egy átlagos nap megszervezése is kihívásokat támaszt az ember felé.
Bárkit érinthet a szülőségből fakadó kiégés, de mit tehetünk ellene? Mindenekelőtt a tüneteit kell felismernünk. A kutatók három szimptómát különböztetnek meg, amelyek általában egymást követik. Első a kimerültség, amikor az ember úgy érzi, ereje végén van és jó lenne szabadságra menni a gyermeknevelésből. Egy két gyermeket nevelő, felelős beosztásban dolgozó anya ezt így foglalta össze: „Bárcsak elrabolnának két hétre”. Ilyenkor hiányzik a gyerekkel való kapcsolathoz szükséges energia. Ebből következik a második tünet: az érzelmi távolságtartás. A szülő kevésbé figyel gyermeke közérzetére, lelki, testi jólétére. Érdekes, hogy ez végletekben nyilvánulhat meg, lehet, hogy a helyzetet túlreagálva ráripakodik, vagy éppen ellenkezőleg, lehet iránta teljesen közömbös. Ezzel általában egy időben jelentkezik a harmadik tünet, amikor csökken a feladatellátás hatékonysága és a szülői szereppel való azonosulás képessége. Gyakran megjelenik a bűntudat, az ember rossz anyának vagy rossz apának érzi magát. A három tünetből elegendő kettő ahhoz, hogy burnoutról beszéljünk. Amennyiben bármelyiket a felsoroltak közül észleljük magunkon, javasolják egy, a szülői kiégést mérő teszt kitöltését. Ez magyar nyelven nem, de angolul már elérhető az interneten. Ennél még célravezetőbb a problémáról egy szakemberrel (pszichológussal vagy terapeutával) konzultálni.
Ha már diagnosztizáltuk, változtassunk! Keresztényként ez általában tabu, ami érthető annak fényében, hogy még ma is találkozhatunk olyan véleményekkel, amelyek szerint a hívő ember nem szenvedhet mentális betegségekben. Bíztatok mindenkit, hogy ezen lépjünk túl, és a Krisztustól kapott szabadság jegyében mindenekelőtt beszéljünk a problémáról, és merjünk segítséget kérni. A szülői kiégést keresztényként talán még nehezebb megélni, hiszen a szülőség egy Istentől jövő, és rá mutató státusz. „Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden atyaság/nemzetség mennyen és földön.” (Ef. 3, 14-15) Így még nagyobb kihívás szembenézni azzal, hogy életünk ezen területén problémákkal küzdünk. Ugyanakkor ezekben a mélységekben transzparensek és megragadhatóak vagyunk Isten számára, aki beleáll a helyzetünkbe. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a kérdés két imádsággal megoldható. Családunkért felelősséggel tartozunk, ezért, ha gond van, változtatni kell. Érdemes minden esetben szakember segítségét kérni, akinek a közreműködésével végiggondolhatjuk, hogy mi idézte elő a kiégést. És itt már el is érkeztünk a második teendőnkhöz, nevén nevezni a minket terhelő feladatokat és mérsékelni azok számát. Ez segít a minket ért napi stressz optimalizálásában. Fontos, hogy felosszuk a feladatokat, bevonjunk segítséget, aki lehet egy rokon, barát, gyülekezeti tag, vagy fizetett gyerekcsősz. Emellett gondoskodjunk a jó közérzetünkhöz szükséges énidőről.
Felszabadító tudni, hogy a kiégés nem tart egy életen át. Bármennyire kilátástalannak és levegő nélkülinek tűnik a helyzet a szakemberek szerint, ha tudatosan foglalkozunk vele, akkor pár hónap, maximum két év alatt átvészelhető. Utána újra energikussá válunk és már a határaink ismeretével élhetjük meg újra örömként a szülői létet. Ugyanakkor fontos, hogy ha ezt mi már megtapasztaltuk merjünk beszélni róla ezzel is segítve más mókuskereket taposó szülőt a környezetünkben.
Sok szerencsét, és sose hagyjon el benneteket a remény!
Masri Mona Aicha
Szerintem az a plusz csavar, hogy nem tudod megoldani a szakemberhez járást. Mert nincs rá idő. Amikor gyeses anyaként egy heti 20 perces hajmosás is alig, alig jut vagy munka, ovi, suli millió programja mellett napi 10 perc sincs megállni, akkor ezt hogyan kell megoldani? Pláne, hogy ez akkor gyakori probléma eleve, ha semmilyen segítség nincs.