Lukács 8, 1-3 és János 20, 11-18
Vannak olyan életszakaszok az ember életében, amikor számot vet. Végiggondolja hol jár, merre tart, mi az amit szeretett volna elérni és el is ért, vagy éppen mi az, amit el kell engednie. Régi álmok, amik soha nem fognak már megvalósulni, régi célok, amiket már képtelenség elérni, helyzetek, amiket nem lehet helyrehozni. Legalábbis emberileg biztosan nem. Egyszer fent, egyszer lent, ez is egyfajta dinamika. Ebben a hónapban egy olyan bibliai női karakterrel ismerkedünk meg, aki tudta, milyen „fent”, de azt is, hogy milyen „lent” és aki jól ismerte azt az érzést, mely az összetört álmokkal jár karöltve, de azt is, ami a valóra vált álmokkal.
Magdalai Mária személyéről és életéről nem sokat tudunk, viszont a Szentírás lapjairól megismerhetjük életének egy szakaszát. Kétszer is végigkövethetjük, hogy egy céltalansággal és összetört álmokkal teli hullámvölgyből hogy nyer kiutat és kap új célt. Úgy érzem sokat tanulhatunk az ő történetéből arról, hogy milyen fontossággal bír a Jézussal való kapcsolatunk, milyen hatással van az életünkre, az álmainkra, a céljainkra a Krisztushoz való viszonyulásunk.
Magdalai Mária történetébe akkor kapcsolódunk be, mikor találkozik Jézussal. Annyit tudunk erről az asszonyról, hogy nagyon beteg, talán testileg és lelkileg egyaránt. Egy élethelyzet tele reménytelenséggel, fájdalommal, frusztráltsággal, amiatt a tehetetlenség miatt, hogy nem lehet kilábalni az összetört álmokkal teli hullámvölgyből. Az idő múlik, az elszalasztott lehetőségek listája pedig megállíthatatlanul növekszik. Ebben az állapotban találkozik Jézussal, aki meggyógyítja őt. Egy beteg, zavarodott nőből, aki nehezen találta már meg életének az értelmét, tanítvány lett. Elkezdte Krisztust követni, kísérte őt, hallgatta tanításait, látta és tapasztalta csodatételeit. Kilábalás a hullámvölgyből. Remény, hogy van gyógyulás, hogy élnek még a földön jóakaró emberek, hogy létezik összetartó közösség. Sok-sok pozitív érzés és élmény. Talán egy valóra vált álom. Ahhoz képest, ami volt mindenképpen klasszisokkal jobb helyzet. „Van miért reggel felkelni, van feladat, van motiváció, mégiscsak a Mestert szolgálom”- gondolhatta Mária. Sikerek, jó állás, barátok, pörgés. „Fent” lenni. Csakhogy ami emberi elképzelés szerint cél lehet, emberi mérce szerint álom lehet, Isten mércéje szerint elképzelhető, hogy nem az. Nehogy azt higgyük, hogy Jézus jelenlétében már nem tapasztalhatjuk többet a „lent”-et, hogy akkor nem érhet minket fájdalom, vagy csalódás, vagy nem lehetnek összetört álmaink. Magdalai Máriának még az elsőnél is nagyobb hullámvölgyet kellett átvészelnie azután, hogy Jézus mellé szegődött.
Át kellett élnie azt, hogy elveszíti a biztos pontot az életében. Elveszíti gyógyítóját, tanítóját, élete jobbá tevőjét. Végignézi szenvedését, halálát, eltemetését. Újra „lent”. Elveszít mindent, amit addig élete nagy álmának gondolt, azért, hogy sokkal többet kaphasson helyette. A második hullámvölgyben a sírás, a gyász és a csalódottság uralkodnak. Rengetegféle „lent” van, mindenkinek más. Az közös, hogy úgy érezzük kihúzták a lábunk alól a talajt és zuhanunk. Lefelé. Magdalai Mária, amikor sírva ült Jézus sírjánál azt érezve, hogy minden odalett, minden összetört, zuhant lefelé. De amikor leszállunk egy völgybe, jól tudjuk, hogy onnan fel is kell jönnünk és van is felfelé vezető út. Máriának lehetősége volt kétszer találkoznia Jézussal úgy, hogy ez a találkozás mindkétszer megváltoztatta az életét. A hullámvölgyből felfele vezetett az út. Az első találkozás után meggyógyult és elkezdte követni Jézust, a második találkozás után megbizonyosodott arról, hogy Jézus feltámadt és elsőként lett tanúja annak a világrengető eseménynek, aminek következtében újból küldetést kapott és újból futott a cél felé, mindenkinek hírül adni, hogy Krisztus él. Újból „fent”. Új álom, új cél, új élet.
Mert egy általunk összetörtnek hitt álom Isten kezében ép, képzeletünket felülmúlóan jobb valóssággá válhat. El kell hinnünk, hogy Ő képes tovább vinni minket, mint amit mi gondolunk, hogy egyedül meg tudunk tenni, meg tudunk álmodni. Minden „lent” után, minden összetört álom után lehetséges, hogy meg kell tanulnunk újra szeretni az életet, újra álmodni, újra cél felé futni. De minden „fent” emlékeztethet minket arra, hogy kinek köszönhetjük a felfele vezető utat, és ki az, aki talán még nálunk is nagyobbat mert álmodni számunkra. Magdalai Mária Krisztus feltámadásáról meggyőződve azt kiáltja: „Láttam az Urat!” Bárcsak tudnánk ezt mondani mi is minden mélységben és a magasságban, fent és lent egyaránt: Látjuk az Urat! Akkor tutira nem tévesztünk célt.
B. F.
