Nő vagyok

Gondolkoztatok már azon, mi tesz titeket nőkké?

A külső nemi jegyeink? Az alkatunk, kinézetünk – hogy a férfiak nagy részéhez képest alacsonyabbak, gyengébbek vagyunk, hogy a hangunk magasabb? Érezhetjük-e magunkat csak ezektől nőnek annak ellenére, hogy nem mérhetők általánosságban? Van-e mércéje a szépségnek, a jó alkatnak, a nőiségnek, a nőiességnek? Persze, mondhatjátok, hogy van, nézzek csak a legközelebbi plakátra, ott van a férfi és a nő archetípusa – de ezek ránk erőltetett, perfekcionista korunkban kialakult sarkítások, száz évvel ezelőtt egészen más volt az ideális női test, és azelőtt megint csak más. Pont úgy, ahogy a női szerepek is sokat változtak, bővültek. Nyilvánvaló, hogy a megoldás nem csak kívül, hanem belül is keresendő.

Mi tesz minket nővé? A belénk kódolt gondoskodás, empátia, szeretetadás, a nagy teherbírásunk? Netán a szerepeink? Az tesz minket nővé, hogy feleségek, anyák vagyunk? Klasszikus szerepek betöltői, vagy valami egészen mástól vagyunk nők?

Mégis mitől vagyok nő? Sokat gondolkoztam mostanában ezen, néha több okból is feltettem magamnak a kérdést: ettől már nem vagyok nő? Ez nővé tesz engem?

Az, hogy nő vagyok, olyan alapigazság, mint az, hogy magyar vagyok, keresztény vagyok, feleség vagyok – az identitásom szerves része, sőt, az alapja, ami ezer más részemre kihatással van. A nőiségem hatással van a stílusomra, az egyéniségemre, és fordítva is –  kölcsönhatással vannak egymásra, minden egyformán kihat mindenre, de az indikátor a tény: nő vagyok.

Arra rájöttem, hogy a nőiségem kérdése többtényezős, és olyan, mint egy hagyma: réteges.
A hagyma héja az, amit kívülről látunk: a testem. Természetesen nővé tesznek mindazok a dolgok, amik láthatók, és amiket biológia órán megtanulunk. A nőt alapvetően így definiálhatjuk: “A nő a biológiai értelemben vett nőnemű felnőtt ember elnevezése.” Ezután persze fel is sorolhatjuk mindazt, ami fizikailag és anatómiailag nővé tesz minket.

Szeretem azt gondolni, hogy a nőiségem egyik látható kifejeződése, hogy mindig szoknyában járok (itthon persze más a helyzet, semmi sem verheti a kényelmes, bő tréningnadrágot.) Szeretem különféle színekre lakkozni a körmöm, szeretem néha kisminkelni magam, néha meg hagyni, hogy a természetes szépség látszódjon rajtam. Szeretem a hajam így vagy úgy hordani, levágatni, hogy aztán megint növesszem, majd megunjam, és ismét frizurát váltsak. Szeretek szépen fel- és kiöltözni, szép cipőt húzni.

Emellett viszont szeretem érezni, hogy bár a gyengébb nemhez tartozom, mennyire erős a testem. Szeretek hosszan futni, szeretem, hogy a medencében azt játszom, épp az olimpián vagyok, és kipróbálom, milyen száz métert a saját képességeimhez képest a lehető leggyorsabban leúszni – aztán bizsereg mindenem, és csak úgy kapkodom a levegőt. Szeretem, ahogy egy 20-30 kilométeres túra után mindenem fáj, de a lelkem felüdült, hogy képes voltam ismét legyőzni magam, a határaimat.

Ahogy elkezdünk a héjtól beljebb haladni, elkezdődnek az igazán érdekes dolgok. Mitől is érzem magam nőnek? Mik azok az egymásra épülő, nem is tudatos gondolatok, érzelmek vagy definíciók, amiktől úgy tartom, hogy nő vagyok?

A vágytól, hogy az házunkat otthonná tegyem, hogy csinosítsam, megtöltsem melegséggel.
Az érzéstől, hogy vigyázzak a férjemre, óvjam, egy fárasztó nap után nekem önthesse ki a szívét, együtt oldjuk meg a problémákat.
Az ezernyi, bennem feszülő érzéstől, amiktől néha úgy érzem, szétrobbanok, amik sokszor őrültségként hatnak, amiktől a legváratlanabb pillanatban tudom elsírni magam.
A vágytól, hogy anya legyek. Hogy egy kis emberéletet szeressek.
A szeretet érzésének ezer formájától.
A megérzéseimtől.
Attól, hogy egyszerre több mindent is tudok csinálni: főzni, közben telefonálni, és összeírni a bevásárlólistát.
Attól is, hogy elszánt vagyok, akár a munkámban, akár itthon – ha valamit a fejembe veszek, véghez is viszem.
Attól, hogy merek gyenge lenni. Sírni, és támaszt kérni.
Az együttérzéstől, hogy vigasztalni is tudok.

Ha igazán sokat gondolkozunk azon, hogy mi minden tesz minket nőkké, talán a végére sem érünk a listának.
A kérdés, ami ennek kapcsán nagyon sokat foglalkoztatott, hogy lehetünk-e valamitől kevésbé nők?

Kevésbé vagyok-e nő attól, hogy ebben vagy abban nem hasonlítok a nőtársaimra? Vagy attól, hogy ez a tulajdonság, érzés úgy ahogy van, hiányzik belőlem? Ha valaki például inkább sportosan szeret öltözni – ő kevésbé nő?
Kevésbé vagyok-e nő azért, mert nem tipikus női szakmám van? Van-e még modern világunkban egyáltalán olyan szakma, amiben nem képviseltetjük magunkat? Helyes-e az egyáltalán, hogy olyan munkákat is végeznek nők, amiket pedig egyáltalán nem kellene? (Gondoljunk csak a bányász nőkre.)
Vagy ami még fájóbb kérdés sokunkban – kevésbé vagyok nő attól, hogy nem akarok gyereket? Vagy az ellenkezője – kevésbé vagyok-e nő attól, hogy nem tudok megfoganni?
Kevésbé vagyok-e nő attól, hogy egy betegség miatt a legfontosabb, meghatározó női szerveim bármelyikét eltávolították?

Tudom, hogy súlyos kérdések ezek, de azt is tudom, hogy többen vagyunk ilyen vagy olyan helyzetben, mint gondolnánk. Tudom, hogy többünkben is felvetődnek az ilyen kérdések, és hogy sokan küzdünk azzal, hogy ne essen csorba a nőiségünkön, a magunkról kialakított képen.

Nem tudok jó választ adni, nem akarok álszent lenni, hogy nálam van a tudás, mert olykor, amikor rám tör, hogy még mindig csak egy negatív tesztet tartok hó végén a kezemben, akkor igenis belül kiabálok magammal: miért lehet az, hogy a testem nem segít engem?! Aztán megnyugszom, és sorra veszem, hogy mi az, amiben viszont a szolgálatomra van. Az, hogy nő vagyok, nem csak a külsőségeken múlik, és nem is csak a biológián. A nőiség kérdése az elfogadásnál kezdődik – a képességen, hogy saját magam elfogadjam. Múlik a szereteten, hiszen Jézus úgy szeret minket, ahogy vagyunk. Múlik azon, hogy ne kritizáljuk magunkat, ne hasonlítgassuk másokhoz magunkat. Megismételhetetlen, egyedi alkotásai vagyunk Istennek, ilyennek szánt minket. Ha úgy közelítünk magunkhoz, hogy nincs még egy ilyen teremtmény a világon, mint én – akkor az borzongatóan csodálatos!

Nő vagyok a fent felsorolt dolgok összességétől – és a hiányaim, amik tanítanak, szintén azzá tesznek.
Mit tesz titeket nőkké?

Halmi-Juhász
Ágnes

 





Mitől jó feleség egy feleség?

Olyan különleges a teremtés történetében, hogy Isten minden alkotása után látta, hogy valami jót hozott létre. Egy dologra mondta csupán azt, hogy nem jó: „Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” 1 Mózes 2,18 De hogyan tölthetjük be jól ezt az Isten által nekünk szánt szerepet?

Tovább a cikkhez

A dolgos nő – Isten tükrében

Nőként hazánkban elég nagy küzdőtéren találjuk magunkat egy ideje, amikor szóba jön a dolgozó nő meghatározása és értékelése a 21. században. Talán már te is – kedves Nőolvasóm, Nőtestvérem – olvastál olyan interneten keringő írásokat, hozzászólásokat, amelyekben a nők két nagy serege (ha szabad így fogalmaznom) élesen néznek szembe egymással azért, hogy a dolgozó nővel kapcsolatos elveiket alátámasszák, és bebizonyítsák.

Tovább a cikkhez

Határainkon túl

A minap az uszodában a hajamat szárítva nézegettem a testem. Azon gondolkoztam, nem véletlen, hogy nem lettem úszó, hiszen semmi testi adottságom nincs meg hozzá (ennél természetesen jóval többön múlott a dolog); ez a gondolatfonál azonban előhozott egy sokkal régebbi emlékfoszlányt.

Kicsike lehettem, általános iskolás voltam, ötödikes talán, amikor azon merengtem magyaróra közben, hogy belőlem sosem lesz igazán nagy ember. Úgy jutottam erre a következtetésre, hogy mindenki, akivel addig megismerkedtem (legyen az író, költő vagy felfedező) nem átlagos névvel rendelkezett. A Juhász az ő neveikhez mérve annyira snassz, semmitmondó volt! Akkor megfogalmaztam magamban, hogy a nevem predesztinálja azt, hogy mindig csak átlagos leszek, hiszen ki hallott már híres Juhászról? (Természetesen már csak két évet kellett várnom, hogy találkozzak Juhász Gyula nevével, de akkor még erről nem tudhattam…)

Ez az emlék elindított bennem valamit. Valóban kijelölhet-e nekünk megszabott utakat a nevünk, a testfelépítésünk, a tehetségünk, a képességeink? Van-e egyáltalán nekünk kijelölt út?

Nem mondanám, hogy híres ember lennék, de ahhoz képest, amit akkor, tizenegy évesen éreztem elérhetőnek, már most jóval többre vittem. Több olyan pont is volt már az életemben, amikor közel álltam ahhoz, hogy feladjam, vagy kételkedtem abban, hogy meg tudom-e csinálni azt, amit elterveztem; vagy sokat rágódtam azon, hogy merjek-e változtatni valamiben az életem bizonyos területein. Utólag látom, hogy ezek azok a pontok, ahol ki kell tartani, és bele kell állni a szituációba, ezzel legyőzni a félelmeket – és növekedni emberként.

Nem is olyan régen láttam egy rendkívül inspiráló TEDx előadást Risztov Éva olimpiai bajnok úszónőnkkel. A videót itt nézhetitek meg, de ami számunkra tanulságos, azt röviden összefoglalnám. Éva egészen kicsi korától kezdve, amióta Egerszegi Krisztinával találkozott, úszónő akart lenni, és ennek érdekében meg is tett minden tőle telhetőt. Sosem volt az az igazi úszó alkat, hiszen ha megnéztek egy ebben a sportágban versenyzőt, legtöbbjük magas, szikár, hosszú, izmos lábakkal. Évánál ezek a külső tulajdonságok egyike sincs meg. Rendkívül felemelőnek és óriási teljesítménynek tartom azt, hogy amikor különös úton-módon úgy alakult, hogy ő fogja képviselni hazánkat a londoni ötkarikás játékokon, akkor mindezen tulajdonságainak tudatában nekiállt felkészülni, kitartóan tett a cél érdekében, és még ha ő maga sem hitte el teljesen, hogy képes elhozni az aranyat, legyőzte a saját határait, a saját testét – és olimpikonná vált.

Forrás: Nemzeti Sport

Számtalan olyan eset van a világban, amikor a nőket igyekeznek elnyomni lelki, gondolati szinten is, elbátortalanítani attól, hogy határaikat feszegetve kihozzák még a maximum felettit is magukból. A legtöbben tisztában vagyunk azzal, amikor olyan dologra készülünk, ami kívül esik a komfortzónánkon, amiben bizonytalanok vagyunk – ilyenkor egy bátorító szó sokat segíthet; de bizony egy kekeckedő, gonosz megszólalás is megingathat, visszavethet minket attól, hogy egyáltalán nekikezdjünk valaminek.

Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ne kételkedjünk magunkban! Isten nem akar lekorlátozni minket – ne tegyük akkor ezt mi sem saját magunkkal! Ne hagyd, hogy a világ vagy a kishitűek azt éreztessék veled, hogy csak ennyit érsz, csak ennyire vagy képes! Sokkal többet képes vagy kihozni magadból, mint gondolnád! Munkával fog járni, és ára van. Lemondás és áldozatok is lesznek – de képes vagy rá!

Nem is olyan sokkal ezelőtt szerették azt hangoztatni, hogy a nő kevesebbet ér, nem olyan okos, hogy képezze magát, elégedjen meg azzal, amire a “jóisten” teremtette. Van egy jó hírem, Lányok! (Bár néhányan ma is szeretnek ilyesféle viccekkel élcelődni…) Isten sosem teremtett minket “csak” valamire! Csodálatos, sokszínű, tehetséges nőket teremtett, akik képesek bármire, amit elhatároznak. Isten sosem határolt le minket egy feladatkörre, sosem mondta azt, hogy nekünk csak itt vagy ott lenne helyünk az életben. Különféle szerepeket szánt nekünk, amiket egymás mellett tudunk viselni. És ha valaki, akkor Ő tudja, hogy mi mindenre vagy képes. A Biblia, és napjaink világa is telis-tele van remek, tevékeny nőkkel, akik különféle szerepekben, missziókban vettek, vesznek részt – mert Isten gyönyörködik abban, mennyire sokfélék és mások vagyunk.

Nem is gondolnád, mennyire fontos az, hogy egészséges önbizalmad legyen magad felé! Nagyon biztosan tudom azt, hogy a sikereinkben mekkora szerepe van annak, hogy a fejedben mit gondolsz magadról, elhiszed-e azt, hogy sikerül megvalósítanod az álmod. Sokszor épp a sportolóknál szokták azt mondani, hogy fejben dől el minden. Nem elvitatva a sok-sok befektetett időt és energiát az edzésekbe, de ez az állítás igaz. Hadd hozzak egy másik személyes példát.

2014-ben elhatároztuk a férjemmel, hogy benevezünk a Tour de Balaton második leghosszabb távjára, a 168 km-es távra. Mindezt úgy tettük, hogy bicajozgattunk a hétvégéken, de azok közelében sem jártak ennek a távnak. Ahogy közeledett a dátum, kezdtek gyülekezni a kérdések a fejünkben, de olyan nagy élménynek ígérkezett, hogy még az sem vetett minket vissza, hogy Lepsénytől Balatonföldvárig – ami 40-50 km lehet – a versenyt megelőző napon szintén csak biciklivel tudtunk haladni, mert pályaszakasz-lezárása volt a MÁV-nak. Másnap, a verseny közben én viszonylag hamar elkezdtem érezni a térdeimben a felkészületlenséget, és volt néhány olyan fájdalmas pillanat, amikor felmerült, hogy adjuk fel, hívjunk egy mentőt. Előttem viszont három dolog lebegett: ott vár az érem Földváron; ha már eltekertem eddig, itt nem adhatom fel; nem lesz mit mesélnem a gyerekeimnek, ezért sem adhatom fel. Bevettem egy fájdalomcsillapítót, és legyűrtem a maradék kilométereket. Fájt? Nagyon. De egy pillanatig sem bántam meg, akkor sem, amikor az éremmel a nyakamban bebicegtem az orvosi sátorba.

Nőként a magunkba vetett hiten nem is csak a saját sikerességünk múlik. Felelősek vagyunk azért is, hogy a minket körülvevő kislányok, nőpalánták milyen üzeneteket kapnak tőlünk. Milyen testvérek, nagynénik, keresztanyák és anyák vagyunk? Hogyan bátorítjuk őket saját életünkön keresztül példamutatással?

Te elhiszed magadról, hogy amit csak elhatározol, azt véghez is tudod vinni? Elhiszed magadról, hogy ügyes lehetsz ebben a sportban – még ha a körülmények nem is azt mutatják? Elhiszed, hogy csodaszép énekhangod van? Elhiszed, hogy tehetséges író vagy, aki segít másokon a soraival? Elhiszed-e, hogy remek vezető vagy? Elhiszed, hogy legyen bármi a célod, kitartással, Istenbe és magadba vetett hittel elérheted azt?

Halmi-Juhász
Ágnes

 





Több főszereplős dráma

Színházi jelenet: Egy hercegnő megjelenik a színen – vidáman dalol a madarakkal, és örül az újonnan kapott hajcsatjának, amin játékosan megcsillan a tavaszi napsugár. Minden szem rászegeződik – boldog elégedettség. Abban a pillanatban megjelenik a másik hercegnő, kecses léptekkel ugrál a patakpart kövein, mosolyog az a kő, amit megérint finom lábával, minden mozzanatánál megcsendül a legszebb ezüst lánc a bokáján. – Megoszlik a figyelem. – Megjelenik a harmadik hercegnő is, aki lélegzet-visszafojtva koncentrál művére, egy élettel, színnel megtelő vászonra, amin a világ leggyönyörűbb műve kezd kibontakozni. Mindhárom látvány lebilincselő, a nézők fejüket kapkodják, azon tűnődve, hogy melyikben gyönyörködjenek. A hercegnők egyszer csak észreveszik egymást, mire az egyik elhalkul, a másik megbotlik, a harmadik ecsete megrándul. „De szép az a bokalánc, rajtam vajon hogy állna? Milyen kecsesen lépdel, lehet, hogy nekem is menne…?” Tűnődni kezdenek.

Tovább a cikkhez

Anya születik

Évekkel ezelőtt egy kedves barátnőm egy beszélgetés során megkérdezte tőlem, hogy mi lenne az, ami nélkül nem tudnám elképzelni a jövőmet. Erre én gondolkodás nélkül azt feleltem: “Hogy anya legyek”. És valóban, már kislány koromban is szívesen játszottam kisbabákkal, és örömömet leltem abban, hogy gondoskodhatok róluk (akár egy pelenkacserével, etetéssel vagy sétával). Megmagyarázni nem feltétlenül tudtam, csak éreztem. Éreztem, és vágytam rá. Az utóbbi években a közvetlen családomban is több baba született már, így még többet tanulhattam, gyakorolhattam, és közelebbről megfigyelhettem, mit is jelent egy új élet érkezése a családba. Így az anyaságról kialakultak bennem konkrét elképzelések, azt gondoltam, hogy tudom, mi vár majd rám, és elterveztem, én mit, hogy fogok (vagy hogy nem fogok) csinálni. Aztán történt, hogy anya lettem.

Tovább a cikkhez

Tessék sírni!

Kedves Lányok, Nők és Asszonyok! Mikor sírtatok utoljára? Tegnap vagy talán múlt héten? Esetleg több hónapja vagy éve nem engedtétek meg magatoknak ezt a fajta „luxust”? Nagyon sokszor találkoztam azzal a gondolattal, hogy egy igazi nő egyszerre gyengéd és erős. Egy igazi nő elpityeredik, ha lát egy romantikus filmet, de erősen tartja magát egy tragédia után. Azt nem tudom, hogy ez mikor és miért alakult ki, de azt igen, hogy nagyon sokan ebbe rokkanunk bele.

Tovább a cikkhez

Tökéletesen tökéletlen

Nincsenek bennem illúziók az iránt, hogy valaha lett volna olyan korszak, amikor a nőkre (és persze a férfiakra) ne ömlöttek volna az elvárások. Talán a legelején, még mielőtt Éva beleharapott volna az almába, valami ilyesféle ideális világ létezett, ahol valóban harmóniában élt a férfi és a nő. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy modern, gyors világunk ezeket az elvárásokat igyekszik eljuttatni mindenkihez, és felnagyítva, durván üzeni, hogy nem vagy elég jó. És ami a legrosszabb, sokszor mi, nők is ezt üzenjük egymásnak.

Tovább a cikkhez

Nők férfi szemmel I.

Hogyan mutatkoznál be az olvasóinknak? Mivel foglalkozol? Hogy telik egy heted?

Tukacs József Márk vagyok, és jelenleg a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karán doktorjelölt egyetemi tanársegédként dolgozom. Ez azt jelenti, hogy pillanatnyilag elsősorban a doktori fokozat megszerzésére készülök, koncentrálok. Kutatómunkám során – a médiában is nagyon felkapott, és a Földön nagy mennyiségben keletkező (~170 milliárd tonna/év) – biomassza hulladékok értéknövelésével, vegyipari alapanyagokká történő átalakítási lehetőségeinek vizsgálatával foglalkoztam. Emellett aktív oktatói munkát végzek, ebből adódott a lehetőség, hogy hetente a kollégákkal kétszer együtt focizok, ami az egyik legnagyobb hobbim és az egyik legjobb kikapcsolódást is jelenti számomra. Természetesen, amikor tehetem, egyéb kulturális programoknak is aktív résztvevője vagyok, és társasági emberként igyekszem sok időt a barátaimmal is tölteni. Lelkész gyermekként eddig is keresztyén környezetben gyarapodhattam, ezért a legfontosabb számomra, hogy a hetet mindig egy istentiszteleti alkalommal kezdjem, majd igyekszem ,,villanykörteként” folytatni és befejezni.             

Mivel mind a doktori képzésedben, mind a munkádban egyetemi közegben forgolódsz leginkább, érdekelne, hogy számodra melyek azok a tulajdonságok vagy jellemvonások, amik miatt egy fiatal lány már nőnek tekinthető?

Ez egy nagyon komplex kérdés, amire nem biztos, hogy egyértelmű válasz adható, de megpróbálom körbeírni, hogy milyen tulajdonságoktól és jellemvonásoktól lesz az én szememben egy lányból nő. Egyetemi tanársegédként, tűz- és balesetvédelmi oktatásokon ki szoktam emelni, hogy a tűsarkú cipőt és a mélyen kivágott felsőket – amit a lányok is előszeretettel viselnek – hanyagoljuk a laborgyakorlatok idejére.  Ennek pedig két célja van. Egyrészt, természetesen a balesetek megelőzése, a másik titkolt célom ezzel a lépéssel a hallgatók nevelése, hogy ne az öltözékükkel akarjanak kitűnni a társaik közül. Ennélfogva a kérdésre visszatérve elmondhatom, hogy nálam nem a külsőségek finomhangolásával lépnek át a lány fázisból a nő fázisába, és véleményem szerint nincs erre egy általános recept, hogy mik azok a tulajdonságok amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy lányból nő legyen. Mindenképpen fontosnak tartom, hogy a nő döntéseiben és viselkedésében (nálam ide tartozik, hogy: nem hisztizik, képes felvállalni az érzelmeit, tartása van) tükröződjön a megfontoltság, amely által az életvitele láthatóan kiegyensúlyozott lesz, és egy igazi nyitott, cselekvő, intelligens és önbizalommal teli nővé válik. Kiemelten fontos tulajdonság számomra, hogy rugalmas legyen, úgy a hétköznapi dolgokban, mint mások véleményének megértésében, elfogadásában, és az élete párjára (rám) ne versenytársként, hanem partnerként, segítőtársként tekintsen. Ne aggódjon, ha valamiben mi, férfiak jobbak vagyunk, mert sok dologban a nők ezerszer jobbak.

Miért éppen ezeket a tulajdonságokat említetted és emelted ki?

Számomra ezek azok a tulajdonságok, jellemvonások, amelyeket fontosnak tartok egy nőben, és az én hibáimat, gyengeségeimet talán ellensúlyozni tudják. Persze, tisztában vagyok vele, hogy lassan egy “ideális nőről” beszélek. Ezen kívül a számomra ,,ideálisnak” tartott és jól működő házasságokban, jól láthatóan ezeket élik meg a felek, így tudnak együttműködni a párok.

Gyakran mi, keresztyének csak a belső értékekre helyezzük a hangsúlyt. Te igaznak tartod az állítást, hogy a női szépség belülről fakad?

Természetesen van benne igazság, hiszen a belső, lelki szépség is nagyon fontos, de úgy gondolom, hogy a kölcsönös vonzalom kialakulásához elengedhetetlen, hogy a külső szépségeket is felleljük, megtaláljuk a másikban, amire jó eséllyel már az első találkozások alkalmával sor kerül.

Látsz különbséget keresztyén és világi szemléletű nők között?

Lelkész család gyermekeként és tanársegédként mindkét típussal gyakran találkozom. A különbség nem egyértelmű, mert a típusok között vannak átfedések, de eddigi tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy a világi szemléletű nőknek talán fontosabbak a külsőségek, az anyagi javak, a karrier, míg a keresztyén nők esetében előtérbe kerülnek a belső értékek, a család fogalma és gondolata. A keresztyén nők szerintem sokkal kitartóbbak, önállóbbak és megbízhatóbbak.

Téged mi fog meg egy nőben?

Nagyon változó, mert szerencsére nincs két egyforma nő, de először a megjelenése, belső kisugárzása az, ami szimpatikus lesz, illetve fontosnak tartom, hogy vidám természetű, őszinte és alázatos legyen.

Nem bírom megállni, hogy ne kérdezzem meg: van-e valami, ami kifejezetten taszít egy nőben?

Nagyon nem szeretem a nagyképűséget, a felszínességet, az esztelen makacsságot. A külső tulajdonságokat illetően az ápolatlanságot említeném, illetve a kirívó smink és egyéb szépségápolási kellékek túlzott használatát.

Szerinted a mai világban mi jelentheti a legnagyobb kihívást nekünk, nőknek?

Napjaink modern, pénzéhes világában a legnagyobb kihívás egy nő életében – szerintem -, hogy nőiességét és eredeti elhivatottságát megőrizze, ami alatt azt értem, hogy első sorban legyen jó családanya, feleség, és csak ezt kövesse a karriervágya.

Köszönöm szépen, hogy ilyen őszintén válaszoltál!

Bobok Ágnes






Nők férfi szemmel II.

Kuluntsits László 72 éves nyugdíjas ötvösmestert kérdeztem arról, milyennek látja a nőket. 18 éve a salétrom utcai gyülekezet tagja, tiszteletbeli presbitere. Hivatása a szenvedélye is, mellette pedig szereti a népművészetet, olvasást és a kertészkedést. Sokunk Laci bácsija több mindenről erős véleményt alkot. Lássuk, hogyan lát minket, nőket!

Számodra mitől nő egy nő?

Kedvenc szokásom, hogy a metrón utazva a szemben ülőket pásztázom, és eközben osztályozom is őket: szimpatikus, semleges és  kevésbé szimpatikus kategóriák szerint. Sokszor van, hogy egy nem kimondottan csinosnak mondható hölgy ül a szemközti oldalon, valakivel beszél, akár csak telefonon keresztül, és közben elmosolyogja magát. Ettől a mosolytól, ez az addig nem túlságosan attraktív külső teljesen megváltozik. Tehát számomra egy nőben az első az arc, aminél nálam előny, ha az természetes, nem kedvelem, ha egy nő túlcicomázza magát.

Egyet már tudunk: a belülről fakadó mosoly nálad felülírja az addigi benyomásaidat. Nyilvánvaló, hogy a külső az első, amit látunk, mégis érdekel, milyen belső tulajdonságokat találsz értékesnek egy nőben? Esetleg volt-e olyan nő az életedben, akinek a természete követendő számodra?

Az anyám és az ő húga, a keresztanyám jut eszembe. Mindketten nagy hatást gyakoroltak rám, pedig  mondhatni ég és föld volt a természetük. Anyám az én nagyanyámra hasonlított mind világnézetében, mind szokásaiban. Nagyanyámra, aki korán özvegy maradt, így megszokta, hogy mindent neki kell intézni. Keresztanyámban viszont egy rendkívül szerény és szolgálatkész embert ismerhettem meg, aki még mások gondolatát is igyekezett kitalálni. Ettől vált számomra példaképpé. Ezt a szolgálatkészséget látom értékesnek és követendőnek. Az, hogy az én életembe mennyire sikerült átültetni ezt, kérdéses, persze ez mások megítélésére vár.

Beszélgetésünk elején említetted, hogy a metrón ülve szívesen nézed a körülötted lévőket. Biztosan látsz ott párokat is. Van-e valamilyen párválasztási szempont, amit szívesen átadnál a női olvasóinknak?

Nem biztos, hogy én vagyok a megfelelő személy arra, hogy választ adjak erre a kérdésre. 32 éves koromig válogattam a körülöttem lévő nők között, és mindenféle futókapcsolatban volt részem. Az nem volt benne a pakliban, hogy 32 éves koromban rokkant nyugdíjas leszek, emiatt pedig néhány évig a létfenntartás lett az elsődleges, nem pedig a házasodás. Akkor mint hitetlen ember egyáltalán nem utasítottam el a világ által felkínált lehetőségeket, így végül is nem horgonyoztam le senkinél.

Ettől függetlenül úgy ismertelek meg téged, mint aki szeret és tud tanácsokat adni. Úgyhogy nem hagyom, hogy kitérj a válaszadás elől! 🙂

Akkor merítek abból, amit a baráti körömben láttam és tapasztaltam. Egy-két barátomnak láttam a párját, aki rendkívül rámenős, így rossz benyomást tett rám. Ilyenkor hálát adtam Istennek, hogy nem az én kedvesem az illető hölgy.  Hívő pároknál is látom, hogy hosszú házasság után is egyre kevésbé értik meg egymást, este külön hálószobába mennek. Két konkrét példát tudok kiemelni: láttam olyan házasságot, ahol mindennek katonás rendben kellett mennie, bármi legyen is, a gyerekeket pontban fél nyolckor kellett megfürdetni. Ezzel szemben olyat is láttam, ahol tudtak a körülményekhez igazodni, így egy-egy baráti vagy rokoni összejövetelnél a gyerekeknek csak az arcát, hónalját, fenekét tisztították meg, aztán mars az ágyba. Ezt lényegesen jobbnak láttam már akkor is. Az idő múlása pedig beigazolta, hogy a rugalmasság előny a házasságban. A tanácsom, hogy próbáljanak meg rugalmasságot elvárni, és maguk is rugalmassá válni. A másik, hogy figyeljenek a társukra!

Látsz-e különbséget a te fiatalkorod udvarlási szokásai és a mai ismerkedési szokások között?

Hogyne! 🙂 Én még 16-17 éves koromban azt sem tudtam, hogy szólítsam meg a kiszemelt hölgyet. Most meg úgy látom, hogy az általános érintkezés sokkal lazábbá vált. Kezdve attól, hogy bemégy a boltba, és letegeznek. Akkor még a koedukált osztály is nagy újdonság volt.

Ez inkább előnyt jelentett? Nagyobb tiszteletet kapott a másik, nem? Vagy pont hogy a sok gát miatt nehezebben indult el az ismerkedés?

Én egyértelműen a mai közvetlenebb viszonyokat tartom előnyösebbnek. Persze a közvetlenségben is jó, ha tartunk határt, nem szabad átesni a ló túlsó oldalára. A túl közvetlen érintkezési formák sem vezetnek jó útra.

Ennek apropóján mit gondolsz a felszínes kapcsolatokról? És itt nem csak a párkapcsolatokra gondolok. Minket, nőket gyakran meggyanúsítanak azzal, hogy bárkivel könnyedén elfecsegünk, ami miatt kevesebb mély kapcsolatunk van.

Kívülről ugyan, de látom azt, hogy ma már nehéz mély és hosszantartó kapcsolatokat kiépíteni, de bátorításul mondom, hogy ez régen se tucatjával adatott meg. Meg kell különböztetni az igaz baráti és ismerősi kapcsolatokat, ezeken pedig dolgozni kell.

Számodra egy nőben mi a legnagyobb érték, mi az, amit a legjobban becsülsz?

Az édesanyai hivatás és a gyermekvállalás egyértelműen ilyen már önmagában is, de azt is becsülöm, amikor valaki emellett még a munkahelyén is helytáll. Azt is értékelem, ha valaki felvállalja a stílusát, és így önazonos tud lenni. Becsülöm, ha egy nő a legmélyebb kapcsolatain túl is tud előzékeny és kedves lenni, szeretem, hogy csupán egy jó szóval vagy mosollyal képesek változást teremteni.

Beszélgetésünk végén hadd kérdezzem meg, hogy van-e olyan női karakter a Bibliában, aki hatással volt rád?

A gyülekezetünkben most Ruth könyvét tanulmányozzuk. Hívő karrierem első komoly olvasmánya is Ruth könyve volt, amit egy evangelizáción hallgattam. Amit akkor hallottam, azóta is elkísér. Két vonást emelnék ki Ruth életéből: az első a hűség, a másik pedig a szolgálat.

Bobok Ágnes

 




Kávé a zuhany alatt

Számít a külső! Furcsa ezt egy keresztyén felületen olvasni, igaz? Pedig így van! Ilyen körökben több szó esik a belső értékekről, ami rendjén is van, mert én is úgy hiszem, hogy azok fontosabbak. Viszont azt is gondolom, hogy a külsőnkről is kell beszélni!

Tovább a cikkhez