24. A találkozás

A mi Jézusunk valamennyiünk Jézusa. Örökös „testközelben” és kisajátíthatatlanul. Van, aki az Ács Fiának és van, aki – mint az ágrólszakadt, szegény Villon is – Jézushercegnek szólítja. Király, aki a latrok közé keveredve halt meg, és herceg, akinek a vesztőhely havához volt hasonlatos a „hermelinje”. Mindig és mindenütt jelen van. Nem ismeri a lehetetlen időpontot. Ott van a hajnali gyors indulásánál, és a késő éjjel befutó vonatok érkezésekor. Az elhagyatott tereken és túlzsúfolt piacokon. Mindenütt lehet találkozni vele, a legszűkebb, sötét folyosón, a kivégzőtelep havában, bármelyik ház vagy udvar bezárt kapujára borulva. Ki és mikor ismeri föl, hogy jelen van, hogy itt van? A menyasszony a lakodalmas asztal gyertyafényében, vagy az özvegy a síri mécs világosságában? A boldogok, vagy a boldogtalanok? A szegekre aggatott lator, vagy a szívében jó hírrel úton levő vándor? A bűnére redukált elítélt, egyetlen elkövetett tettére „visszametszett”, kísérleti állatként szorongó fogoly, vagy épp az egyetemes igazságban kitáruló egyén, szent, tudós, művész? – Ki tudja. Azt szoktuk mondani, hogy minden kegyelem, s a kegyelem útjai kiszámíthatatlanok. De ez a „kiszámíthatatlanság” isteni. Személy szerint némi tapasztalatom van az ihlet – sokkal kevésbé isteni – szerepéről. Nos: kevés dolgunk kiszámíthatatlanabb az ihletnél, ugyanakkor semmi se megbízhatóbb. Gondolom, hogy akik a kegyelem tapasztalatában élnek, mindannyiunknál nyugodtabbak, s ez a bizonyos „kiszámíthatatlansági elem” csak arra jó, hogy alázatukat növelje, vagyis még teljesebb békét teremtsen lelkükben. Igen, a kegyelem útjai kiszámíthatatlanok, s ugyanakkor a mi Jézusunk mindig és mindenütt jelen van, bizonyosabban, mint katona a posztján, vagy az öreg koldus a templom ajtajában. Jelen van, a leghívebbeknél is hűségesebben. Sokszor egy egész emberi életen keresztül kell várakoznia egyetlen gesztusért, egyetlen mozdulatért, amiről végre – annyi mindenki közül –, végre fölismerjük őt, az örök vándort, az örök ácsorgót, a mindörökre „félénk jegyest, isteni szeretőt”. A bárányt: szemérmes megváltónkat.

Pilinszky János

Áldott karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

A magazin szerkesztősége

23. De szép már a karácsony

Hadd osszam meg veletek az egyik mostani kedvenc karácsonyi dalom.

Palya Bea – Karácsony

Kiskoromban a karácsony narancsillatú volt 
Anyukám a fenyőfára szaloncukrot zsúfolt 
Kerek szemmel pillogattunk: ártatlan színjáték 
Hiszen már rég kikutattuk, hol van az ajándék 

Felnőtt lettem időközben, s nem jó a karácsony 
Arcomba mar minden évben szentesti magányom 
Menekülnék, tovafutnék, helyem nem találom 
Édeskés és érthetetlen a szeretet-álom 

Angyalkák es hópelyhecskék, amerre csak nézek
Mária a Kisjézussal: gyönyörű ígéret
De nekem még várnom kellett sok-sok hosszú évet 
Amire egy igazi angyal tényleg megigézett

Itt pillog a karomban egy égből jött kisember
Fény villan a sötétségben, más ajándék nem kell
Nem futok már magam elől, a jövőt nem várom

Narancsillatú öröm száll, de szép már a karácsony

Halmi-Juhász Ágnes







22. Kedves emlék

Nagy családban nőttem fel, nálunk a rendezett vagy éppen kevésbé rendezett káosz a mindennapok része volt. Ez persze karácsonykor sem volt másképp, sőt. Készülődés, pakolás, ajándék csomagolás, sütés-főzés, karácsonyi műsor…aztán este együtt énekelve bementünk a nappaliba, körbeültük a csodás karácsonyfát és egyszercsak csend volt. Megálltunk. És volt egy mozzanata ezeknek az estéknek, ami különösen megragadt bennem. Már gyerekkoromban az volt nálunk a szokás, hogy a közös éneklés és Bibliaolvasás után nem estünk neki az ajándékoknak, hanem egyesével, sorban bontottuk ki őket. Mindig csak egy valaki. így arra “kényszerültünk”, hogy a másikra figyeljünk. Hogy türelmesen várjunk. Hogy lássuk a másik arcán az izgalmat és mosolyt. Hogy együtt örüljünk az ő örömüknek. Bevallom, 8 évesen inkább azt vártam, hogy minél előbb végezzenek az előttem lévők és végre én kerülhessek sorra és téphessem le a csomagolópapírt a nevem mögött megbújó csomagokról. De most felnőtt fejjel olyan jó erre visszanézni, mert emlékszem a közös izgalomra, ahogy a másik ajándékának örültünk és élveztük az együtt töltött időt. És olyan fontos dolgot tanít ez: hogy ebben a mozgalmas és sokszor feleslegesen stresszes adventi időszakban kicsit túl tudjunk látni önmagunkon, a szükségleteinken, a teendőinken, a problémáinkon, és megajándékozzuk a másikat az osztatlan figyelmünkkel. Olyan értékes emberek vesznek minket körül, vegyük észre őket, kérdezzük meg, hogy vannak, mire van szükségük, örüljünk velük! Engedjük Isten ajándékait rajtunk keresztül megmutatkozni. 

Gajdos-Szilágyi Debóra







21. Szeretet-ajándék

“Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!”
Elfáradtunk, Uram e világ zaján:
Óh, nyisd meg az égi béke szép honát.
Add, hogy zenghessünk örök Halleluját.

http://www.songpraise.com/song/5a00357edfd85b3b8830f262

Szomjazzuk Atyánk, a Te békességedet, adj nekünk nyugodt, félelem nélküli szívet, nem csak az adventi időszakban, hanem a mindennapokban is! Add, hogy az elkövetkező pár napban ki tudjuk zárni a világ zaját, a körülményeket, hiányosságokat, és megérthessük, megérezhessük, hogy milyen nagy szeretet kellett ahhoz, hogy elküldd a Fiadat, azért, hogy mi élhessünk! Hála ezért a szeretet-ajándékért! Ámen.

Balázsfalvi-Ábrám Anna







20. Almás-gyömbéres forró ital

Vannak napok amikor picit megelégelem a teát. Aki ismer, most lehet, hogy azt mondja, hogy ez lehetetlen, de mégis lehetséges… 🙂 Legalábbis volt már rá eset, és ekkor találtam ki egy alternatívát, amit mindenkinek ajánlok, aki szereti a gyömbért vagy az almát esetleg a kettőt együtt. Ha nem tudod, hogy szereted-e, akkor is tudom ajánlani! Az elkészítése roppant egyszerű: vizet forralok, majd félig a bögrébe öntöm. A forró vízbe friss gyömbért reszelek ízlés szerint, majd hagyom kicsit állni, de nem engedem teljesen kihűlni. Végül almalével öntöm fel és így fogyasztom. Ha valaki édesszájú, akkor egy kis mézet is lehet beletenni. Próbáljátok ki és írjátok meg kommentben mit gondoltok! 🙂

Ábrám Noémi Lilla







19. Valami régi

Fúj a szél, de jó melegen öleli nyakam a sálam, semmitmondó szürkeségben kapkodom a lábam a villamoshoz. Megállj! Látok magam mellett valamit a kirakat előtti asztalon. Egy csésze, de hiszen ez az én csészém, csak még nem talált eddig meg! Magamhoz vettem, persze odaadtam az árát, de nem hagyhattam ott tovább árván. Ez az a pillanat, amikor érzed, hogy valami hozzád tartozik anélkül, hogy még a tied lenne. Így indultunk tovább, most már ketten. És a kávézóban hevesen csomagoltam ki az újságpapírból, hogy a lámpafényben is megvizsgáljam. Pont ilyen, pont ilyennek képzeltem. És más íze van a kávénak, a kakaónak belőle. Valahogy sajátom mindenben. Én meg engedem, hogy így legyen és nem rohanok el az íze mellett, mert olyan jó, amikor valami megérinti, amikor valami megszólítja a gyermeki lelkem. Mert ezek csempésznek elragadó örömöt és merengő mosolyt a hétköznapjainkba. Jó lenne ezeket megragadni, és fáradt pillanatokban befújni magunkat vele, mint frissítő parfümmel. Jó lenne tudni, hogyan maradjunk részben mindig gyerekek, akik a teljes rácsodálkozással tudják megélni a hétköznapit és az ünnepit egyaránt. Belefeledkezve, elámulva, öröm-sóhajtani minden lélegzettel.

Ábrám Boróka







18. Igazi öröm

“Adja, hogy semmi ne rabolhassa el az örömöd. Amikor sötétség szorongat, legyen Isten fénye, amely ragyogó örömet okoz; és ez az öröm gyökerezzen mélyen a szívedben.”

Malcolm Duncan

Ábrám Noémi Lilla

 





17. Szeretni

Szeretni annyit jelent, mint adni,
ezzel örömöt szerezni másnak,
minden alkalmat megragadni,
hogy bús arcokon mosolyt lássak,
terheit hordozni egymásnak…
Embert szeretni így kellene.

Szeretni annyit jelent: magamat adni.
A teljes szeretet: énemet odaadni.
Krisztust követni így kellene.

Feladni akaratomat, ízlésemet,
az indulatokat, érzületet,
és akkor bennem is megszülethet
az Agapé – az isteni szeretet.

Így szeretett Isten: adott, nem kért,
hanem Jézusban önmagát adta
a világért.

Fejszés András: Szeretni

Gajdos-Szilágyi Debóra







16. Karácsonyi emlék

Neked milyen emlékeid vannak a karácsonyról? Én, ha erre gondolok, nem is konkrét történésekre emlékszem vissza, sokkal inkább érzésekre, illatokra, hangulatokra. Emlékszem, hogy előző este milyen izgalommal fekszem le aludni – holnap Karácsony! Kora reggel kinn vagyok az ágyból – mégis mikor díszítünk?! Emlékszem a sülő bejgli illatára, ahogy ropog a fogam alatt a mák, mert muszáj volt megkóstolnom a tölteléket. A tűlevelek varázslatos, meleg aromája, a szaloncukrok cérnára kötésére – hosszan lógtak le a fáról, a régi képeken igazán mókásan fest! Aztán az átöltözés, mindenki ünneplőben, várakozás és jön a csilingelő hang – megjöttek az ajándékok! Hosszas játék este a szüleimmel, később az öcsém is jelen van már. Hó. Ropog a talpam alatt, és már vörös a kezem, annyira fázik, de ezt az utolsó hógolyót még meg kell gyúrni és eldobni! Szopogatom a jégcsapot, amit letörtem az ereszről – olyan finom! Unokatestvérekkel ülünk egy külön asztalnál nagymamánál, szinte felnőttnek érezzük magunkat, hogy külön ehetünk – persze csak nem fértünk el az asztalnál. Vég nélküli játék, és alkudozás, Anyu, még ne menjünk haza!

Neked milyen emlékeid vannak? És milyen most a karácsonyod? Milyenné teszed?

Halmi-Juhász Ágnes