A szeretet utat mutat. A szeretet elfogad. A szeretet megbocsát. A szeretet mosolyog. A szeretet meghallgat. A szeretet a kelő napsugár, a nyári szellő, az érett gyümölcs, az édes virág. A szeretet az ölelés. A szeretet nem késik, nem rohan. A szeretet előtt lehet pöttyös pizsiben kakaót inni. A szeretet örül az örülőkkel és sír a sírókkal. A szeretet arca olyan, mint egy pozsgás cipó. A szeretet érintése simogat.
Az előbbi gondolatok kedvesen hangzanak, és a szeretetet sokszor valóban valamilyen puha, meleg, ismerős, jóleső érzésnek éljük meg. Ezt a típusú érzelmes szeretetet a phileo igével jelzi az Ige.[1]
A szeretetnek azonban van egy másik fajtája is, az agapao. Saint-Exupéry írja, hogy „az áldozattal kell kezdeni a szeretet építését.” Sok fül számára ez a gondolat furcsának és idegennek tűnhet. Ha elolvassuk Mózes első könyvének a 22. fejezetét, egy különös szituációt láthatunk. Isten arra kéri Ábrahámot egy napon, hogy a hosszú évek után ígéret által nyert egyetlenegy fiát, Izsákot áldozza fel égő áldozatként a számára. Sokan ismerhetjük a Zsidókhoz írt levél példálózását Ábrahám engedelmességéről és hitéről. Ábrahám fia kérdésére ugyanis úgy válaszolt, hogy „az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról.” Ábrahám szavaiban mély istenismeret lapul: olyannak ismerte meg Istent a vele való járásában, mint aki hatalmas arra, hogy bármit megtegyen, reménykedve hitt akkor, amikor látszólag semmilyen remény nem mutatkozott.
A történetet tovább olvasva megtudjuk, hogy az utolsó pillanatban Isten angyala által beavatkozott, és a rögtönzött oltár közelében felbukkant egy kos, Izsák pedig megmenekült. „Nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.” Ábrahám ekkor ismerte meg Istent, mint Gondviselőt, hitt, ezért látott, meglátta a szabadítást. Sok keresztény tanító tanít arról, hogy ez az ószövetségi történés előképe annak, amit Isten elkészített számunkra Krisztusban. Az Istentől származó szeretet egyszerűen lényegileg más: arról ismerjük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk.[2] Olyan ez a szeretet, amely előbb ad, és Vele együtt mindent.[3] Túlmutat önmagán és Istent dicsőíti. Nincs benne változás, sem annak árnyéka, ugyanaz a természete kezdettől fogva. Mondhatni, túlmutat időkön, korokon, érveken, érdekeken, mert nem emberi, hanem isteni természetű. Olyan forrás, ami kiapadhatatlan: János apostol írja, hogy az Isten maga a szeretet. Isten személyétől, természetétől elválaszthatatlan, ezért végtelen is: „sok vizek el nem olthatnák e szeretetet: a folyóvizek sem boríthatnák azt el.”[4]
Vágyunk-e arra, hogy minket is átjárjon ez a szeretet? Átformáljon? Nincs meg bennünk alapból, önmagunktól nem vagyunk képesek ennyire tiszta szeretetre. A Szentlélek az, aki ki tudja munkálni bennünk, ahogy meg is van írva: a Léleknek gyümölcse: szeretet.[5] Ez a szeretet tud minket meggyógyítani. Képessé tenni arra, hogy szeressük felebarátainkat. De ez az a szeretet, ami által szeretni tudjuk Istent is. A legfőbb parancsolat pedig az, hogy szeressük Istent, „maradjatok meg ebben az én szeretetemben
Ökrös Tünde
Vendégíró
[1] https://www.biblestudy.org/question/new-testament-love.html [2] 1 János 3,16 [3] Róma 8,32 [4] Énekek 8,7 [5] Galata 5,22
