Sokszor, sokan, sok mindent. Várunk. Megvárjuk, amíg az idős néni leszáll a buszról, kivárjuk a sorunkat a mosdó előtt, várjuk, hogy megérkezzen már a rendelés, üzenet, barát. Várjuk, hogy színesedjenek a levelek, ha ősz van. Télen a tavaszt, ha hideg van, akkor azt, hogy beérjünk és megmelegedjünk, ha süt a nap, akkor azt, hogy kötelező teendőnknek vége legyen és kimehessünk. Várjuk, hogy megértsenek, hogy kitalálják mire várunk (és persze milyen jó fejek vagyunk, mert türelmesen várjuk ezt… egy darabig).
Olyan hosszú a lista. Mindannyian várunk valamire, de nem mindegy, hogyan. Mert van hasznos várakozás is, amikor ez az idő fejleszti a személyiségünket, vagy felkészít minket valamire, mint például a 9 hónap várandósság idején. Van örömteli várakozás, amikor ünnepre készülünk és van görcsös, amikor csak túl szeretnénk lenni valamin. Nem is olyan régen rájöttem, hogy túlságosan tág értelemben használom a várakozás szót. Ez a felismerés akkor történt, amikor rádöbbentem, hogy én mire várok a legtöbbet: a tökéletes időzítésre, tökéletes alkalomra, hogy megtegyem ezt vagy azt. Hátha holnap jobb idő lesz a futáshoz, vagy majd ha hamarabb hazaérek és világos van, elmegyek futni, ááá… ma pont frissen mostam a hajam, majd máskor… Ma nem mondom el a testvéremnek, hogy én vettem el a kedvenc pólóját, mert nincs jó kedve. Két programra is hívtak, inkább várok még, melyikre mennek többen. Bár bele lehetne gyömöszölni a várakozás kategóriába ezeket is, de az én szótáramban mégis inkább a hezitálás lenne kifejezőbb rá. Halogatás, tétovázás, soroljam még? 🙂 A háttérben legtöbbször nálam az áll, hogy már eldöntöttem magamban valamit, de kényelmesebb azt mondani, hogy még nem teszek pontot a végére, vagy azzal nyugtatom magam, hogy kikérem még a 15. ember véleményét is, mielőtt lépnék az ügyben. De ezzel csak a döntés felelősségét szeretném elhárítani. Vagy csak nem felvállalni mások előtt. A következő lépcsőfok, amikor már döntöttem, magam előtt és mások előtt is nyilvánosságra hoztam, de olyan nehéz belekezdeni. Vajon van visszafordulási lehetőség az első lépés után? Még nem néztem mindennek utána…. Még nem tökéletes az időzítés valami miatt. Én inkább azt kérdezném, hogy van olyan, hogy tökéletes alkalom? És ha nem csak hétköznapi dolgokról beszélünk, hanem valami nagyobb lépés vagy tett előtt állunk is felmerülhet bennünk a kérdés. Biztos jó lesz így, most? Hát… így biztosan nem, mert ha ebben az állapotban marad a dolog, akkor nem hogy jó, de semmi nem lesz belőle végül, megmarad álomnak. Pedig ezek az álmok akkor gazdagítanak minket, amikor tettekké alakulhatnak. Ez is egyfajta vezetés, amit kapunk, mert nem véletlen, hogy azok az álmok azokkal a készségekkel és azzal a személyiséggel párosulnak bennünk, azokkal a lehetőségekkel, amiket kapunk.
Körülbelül 5 éve született meg bennem a vágy, hogy kávékészítői tanfolyamra menjek, de valahogy sosem volt megfelelő az időzítés, és a fontossági sorrendemben is sok mindent helyeztem elé. Megmaradt álomnak. A 3. évben már azt is tudtam, hogy hol szeretném megcsinálni, de akkor jöttek a kérdések, hogy mikor és mit fogok vele kezdeni, ha megvan. (Megosztom az én tapasztalatomat: nem mindig jön az álommal magyarázat vagy feladat…) Eltelt egy kis idő, míg végre idén nyáron kinéztem egy időpontot. És akkor jöttek a kérdések: biztos szeretném még mindig, kit kérdezzek még meg? Majdnem betelt a kurzus férőhelye, mikor észbe kaptam. Utolsó előttinek jelentkeztem, pedig amikor kinéztem még senki sem jelentkezett. Ezzel csak azt szeretettem volna szemléltetni, hogy milyen nehézkes néha a döntés meglépése. De végül megéri. Mert azóta tudom, hogy:
A kávé olyan, mint az élet… Ti hogy fejeznétek be a mondatot? 🙂 Én a végét először így hallottam: keserű. De már akkor is sántított mind a két lábára ez a gondolat. Hiszen egyik sem keserű. Inkább mondanám összetettnek, meglepőnek, izgalmasnak, kihívásnak. Hiszen jó kávét találni és inni kaland, és ha sikeres volt a keresés, akkor nagy-nagy öröm. A kávé íze inkább a savas és a keserű között található, ezen felül közel 800 különböző aromavegyületet sikerült már eddig kivonni a kávéból. Gondoljunk bele, a keserű és savas, az csak két íz, mennyivel gazdagabb ennél a kávé. A kávé ízét rengeteg minden befolyásolja, egészen a termőföldtől kezdve a készítéséhez használt víz minőségéig… Csak egy érdekességet ragadnék most ki ezek közül és remélem, hogy lesz még alkalmam a többiről is írni bővebben majd későbbi számokban J A pörkölésről fennmaradt legkorábbi írás 1511-ben kelt Mekkában. Azelőtt nyersen, erjesztve, darálatlanul főzték ki a kávészemeket. Így egy illat, szín és íz nélküli főzetet kaptak, ami viszont a koffeintartalma miatt frissítő és értékes volt, de az élvezeti értékét tekintve lássuk be, elhanyagolható. A pörkölés és őrlés kialakulásával indult el a kávé igazán a hódító hadjáratára, ami vélhetően az 1400-as években történt meg.
Az első eszpresszó pörkölők, kávéscégek túl pörkölték a nyers kávét, hogy elfedjék annak íz hibáit. Az eredmény egy roppant keserű kávé volt, amiatt, hogy a kávészemből kicsapódott olajban a kávészem megégett. Sőt az olaj ráégett a kávészemekre, így sokkal érzékenyebbé vált az avasodásra. A megfelelő eljárást évtizedek alatt kísérletezték ki, ami másodpercek és °C kérdésében dől el. A hő hatására a kávészemben különböző kémiai és fizikai változások mennek végbe, ennek köszönhető a színe, íze, illata, állaga (vizet veszít, a keletkező gázokat magába zárja). A pörkölésnek 3 fő típusa van, amin belül még további kategóriák is vannak. A 3 fő típus: világos, közepes, sötét, amit megtévesztő módon nem a kávészem színe alapján kategorizálunk, hanem az alapján, hogy a pörkölési folyamat melyik fázisáig jutott el. Ezekkel a különböző pörkölési fázisokkal nagyon más aromákat csalhatunk elő a kávészemből. Nagy általánosságban elmondható, hogy a világos pörkölésre a savasság és az alacsony testesség jellemző, itt szeretném megemlíteni, hogy a testesség, az nem egyenlő a zamatossággal, sőt… A testességet a nem oldott anyagok: mikro szemcsék, olajok adják, míg a zamatot az ízek (savas, keserű…) és az illatok.
Világos pörkölésnél kifejezetten jól érződnek a különböző kávékra jellemző egyéni jellegzetességek. A közepes pörkölésnél a karamellizációnak köszönhetően a savasság érzékelhetősége tompul, a kellemesen testes és pörkölt ízűvé válik, a fajtajelleg itt is jól érezhető. A sötétebb pörköléssel pedig testes, pörkölt, alacsony savassággal rendelkező kávészemeket kapunk. Tehát láthatjuk, hogy a pörkölés idejének növelésével a savasság az csökken, a testesség pedig növekszik. Mindegyik típus érdekes, különleges és jó szerintem. A megfelelő elkészítési technikát társítva hozzá és jó minőségű alapanyagokat használva hozzá jó kávéital születhet. A sötétebb pörkölésűt az eszpresszó készítéshez ajánlják, míg a másik kettőt filter kávékhoz. Én azt ajánlom, hogy bártan kóstolgassunk, ízlelgessünk, és ha első alkalommal meglepőnek is tartjuk a csésze tartalmát, ne tántorodjunk el attól, hogy másodszorra is megkóstoljuk, akár pár nappal később is, mert tudva, hogy milyen ízeket várjunk, lehet, hogy felfedezzük az új kedvencünket. Sok minden kell, egyezzen ahhoz, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki az adott kávészemből, és ez már a kávéföldeken elkezdődik (hálás köszönettel gondolva a termelőkre, munkásokra és a hozzáértő dolgozókra). Ezért gondolom, hogy a kávé komplex, izgalmas és nem keserű, hanem gazdag aromavilágú. J Aminek elkészülésére érdemes várni. Nem is beszélve arról, hogy fogyasztása közben milyen jól lehet céljaink megvalósítását tervezgetni vagy éppen megtenni az első lépéseket. (Ez többek között a koffeinnek is köszönhető, amiről majd a következő havi számban olvashattok). Tehát várakozni szerintem nem kár, viszont tétovázással időt veszíteni nem biztos, hogy érdemes.
Éljen a KV! 🙂
Á. B.
