A regenerálódás a pihenésen keresztül érhető el. Ez elég egyértelműen hangzik, nem? De tudunk valójában pihenni? Ki tudunk kapcsolni a hétköznapi forgatagból, elengedni a munkahelyi, otthoni problémákat, vagy azok a “pihenőidő” alatt is folytatódnak? Hogyan lehet jól pihenni, feltöltődni, hogy aztán folytassuk a szürkébb napokat, amikor nincs annyi időnk a megállásra? Egyáltalán: csak a szabadságok alatt lehet jól pihenni?
Cikksorozat a sportpszichológia tudományterületéről,
különböző sportok személyiségfejlődésünkre és jóllétünkre gyakorolt pozitív és örömteli hatásairól
A júliusi cikkben arról olvashattatok átfogóan, hogy mivel is foglalkozik a sportpszichológia tudományterülete, milyen helyzetekre specializálódik egy sportpszichológus. A cikk második felében a futás néhány pozitív lélektani hatását vehettük számba. Folytatva a különböző sportok lelki életünkben betöltött szerepének feltárását, jelen írásunkban a szikla-és falmászásról lesz szó.
Gyakran játszom magamban a jól ismert „mi lenne most, ha…” játékot. Ilyenkor elkalandoznak a gondolataim, hogy egykor milyen álmaim voltak és milyen lenne most az életem, ha azok egy az egyben úgy is alakulnak, ahogy azt én elképzeltem. Az biztos, hogy tele lenne sok szép dologgal – ki álmodna magának olyat, ami nem olyan jó? Ennek ellenére mégsem a csalódottság érzése szokott elfogni ilyenkor, amikor számba veszem a meg nem valósult vagy kisebb-nagyobb módosulásokon átment álmaimat, hanem inkább a hála az, ami előtör belőlem: köszönöm, hogy így alakítottad az életem Istenem, köszönöm, hogy formálsz, és olyan helyzeteket és embereket adsz az életembe, amiről, és akikről én még álmodni sem tudnék! Köszönöm, hogy Te önmagamnál is sokkal jobban ismersz, és minden helyzetben tudod, hogy mire van szükségem!
Ebben a hónapban Koós Claudiával ismerkedhetünk meg, akitől zenészként szintén nem áll távol az álmodozás világa. Őszintén beszél arról a megtapasztalásáról, amikor úgy érezte, darabokra törnek álmai és arról is, hogy Isten vezetését és áldásait miként érezte meg ebben a helyzetben.
Volt már olyan nagy álmod az életedben, amit Isten átírt? Ha igen, akkor hogyan élted meg ezt a folyamatot?
A felsőoktatási intézmények választásánál nagy álmaim voltak. Úgy gondolom, Isten jelen volt életemnek ebben az időszakában is. Középiskolásként klasszikus klarinétot tanultam zeneművészeti konziban, Kecskeméten. Hamar eljött az idő, amikor végzősként felvételizni kellett egy felsőoktatási intézménybe. A felvételi eljárás nagy kihívás a zenészek számára. Elsősorban a hangszeres játék bemutatása volt hangsúlyos, de szolfézsból, zeneelméletből és népzenéből is meg kellett mérettetni tudásunkat. A felvételi sorrendem, amit megálmodtam magamnak, a következő volt: 1. Budapest Zeneakadémia, 2. Győr SZE Zeneművészeti Intézet, 3. Szeged SZTE Zeneművészeti Kar. Pest egyértelmű volt számomra, mint általában mindenkinek, hiszen, ha valaki bekerül az Akadémiára, annál nagyobb szó nincs is (elviekben). A 3. hely azért jött szóba, mert a szakközépiskolai tanárom tanított Szegeden a zeneművészeti karon is. És a 2. helyet (ahova most is járok), őszintén nem tudom megmondani, hogy miért jelöltem meg. Talán édesanyám szerette volna ezt nagyon, mivel az ikertestvérem, aki szintén zenei pályán van, ide szeretett volna jönni. Tulajdonképpen anyukám akarata tette azt, amire most én hálás szívvel gondolok. A Zeneakadémiára nem vettek fel mindamellett, hogy úgy gondolom, nem volt teljesen esélytelen a bekerülésem. Amikor az eredményt megtudtam, összedőlt bennem minden! Konkrétan minden! Annyira nagy álmom volt ez! A volt tanáromnál már nem szerettem volna tanulni, mivel 6 éve nála voltam, meg különben is 2. helyen Győr volt, így Győrre esett a választás. Annak ellenére volt ez így, hogy az akkori győri tanárnál nem éreztem volna jó helyen magamat. De még itt sincs vége! A felvételi időszak, és az azt követő zűrös korszak után, még a nyári szünetben felhívott a középiskolás tanárom, hogy rossz híre van: lecserélik a győri klarinéttanárt. Akkor hirtelen nem is tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Hogy ennek örülnöm kell most vagy nem? Aztán belegondoltam: ez még jól is elsülhet!
Végül pozitívan indultál neki ennek az új útnak, ami nem egyezett azzal, amit megálmodtál. Így több év távlatából hogyan látod és értékeled ezt a sok „külső” változást és változtatást?
Egyértelműen úgy, hogy jól sült el ez a választás! A tanárváltás után egy nagyon jó és inspiráló tanár urat kaptunk. Azóta jóval több lehetőségünk van a tanszakkal, amiért hálás vagyok. Sokat gazdagítanak a versenyeken való részvételek, híres művészek mesterkurzusai, frissen a gyárból szállított hangszerek kiállítása, majd az új klarinétok kipróbálása, egyéb tartozékok: legújabb, legjobb, legelismertebb hordók, tölcsérek, fúvókák, nádak kipróbálásának vagy akár megvételének lehetősége. A győri egyetemi fúvószenekarral is olyan dogokat élhettem át, melyeket még soha: CD felvétel – mely azóta Amerikában díjat nyert – sikeres koncertek hazánkban, de voltunk már külföldön is, ahol egy híres koncertteremben játszottunk. Nem gondolom azt, hogy nincs még ennél is feljebb, vagy akár azt, hogy jobb ez a Zeneakadémiánál, de annyi gyümölcsöt kaptam ezen az ágon, hogy tisztán látom, Isten megáldotta ezt az utamat, mindenféleképp hálás lehetek Neki.
Szerinted miben kihívás és nehézség Isten kezébe helyezni az álmainkat, és emellett mi az, ami mégis megnyugtató számodra?
Nehéz arról teljesen lemondani, amit mi már kitaláltunk magunknak. Miután 1-2 hetet eltöltöttem Győrben, még mindig voltak kételyeim azzal kapcsolatban, hogy biztos-e, hogy itt kell lennem. Annyira ragaszkodtam ahhoz, hogy jó kezekbe kerüljek. Persze mindemellett voltak már bíztató jelek: jó lesz ez nekem. De vannak az enyémnél súlyosabb esetek is, amik ha elsőnek ijesztőnek is tűnnek, de Istentől valók, biztosak lehetünk benne, hogy sokkal jobb a mi top 1 választásunknál. Gondolok például arra, ha valaki szakmaváltásra kényszerül. Ez a legborzasztóbb abban az esetben, ha végig abban a hitben voltunk, hogy az életünk hivatása. Aztán jön az Úr, és mind felborítja ezeket. Miért? Mert annyira szeret minket, hogy a legjobbat szeretné nekünk. És ezt nagyon nehéz ám elhinni! Pláne ha egy olyan dologról van szó, ami mágnesként hozzánk tapadt már. Hiszem, hogy az Úr a legjobbat szerette volna nekem azzal, hogy Győrben tanulhatok.
Claudia történetét hallgatva eszembe jutott Az élet játéka című regény. Csak tizenegy éves voltam, amikor olvastam, de azóta eltelt hosszú évek sem tudták megkoptatni bennem mélyreható emlékét. A hányattatott sorsú főszereplő édesapja megtanít egy játékot, ami nem más, minthogy Pollyanna minden helyzetben találja meg a jót. Ez a hozzáállás nemcsak a kislány életére van hatással, de a körülötte lévőkére is. Claudia már megtanulta ezt a játékszabályt, próbáljuk meg mi is!
B. Á.
A rétegek ámulatában
Ősszel mindig nehéz visszarázódni a hétköznapokba, az esték egyre hűvösebbek, a nap kevesebbet süt már, az iskolakezdésről és az ezzel járó nehézségekről nem is beszélve, amik a diákot és szülőt egyaránt érintenek. A kezdeti mámoros hangulatot, hogy el kell engednünk a nyárral járó pozitív dolgokat, átveszi a szeptemberi pörgés. Igazából számos klassz dolgot hoz magával az új évszak, főleg a divat terén. Rengeteg változás fog történni idén is, izgatottan várhatjuk a divatheteket és vele együtt a tervezők új őrületeit, amiért pár hónap múlva mi is rajongva tolonghatunk majd az üzletekben. Szép lassan a toppok és a saruk a szekrény mélyére kerülnek és egyre több csizma és kabát kerül elő. Szép lassan… A hideg deres reggelekig ugyanis még egy csodás ősz köszöntött be hozzánk, szóval használjuk is ezt ki! Mi a jó a szeptemberben? Miért lehet szeretni az őszi hónapokat? Sokáig kerestem erre a választ, ugyanis mindig csak kötelezettségeket, stresszes hónapokat és megpróbáltatásokat láttam benne a suli kezdéssel. Közben rá kellet jönnöm, hogy mennyi új változást és gyönyörűséget is magával hordoz ez az évszak is. Az új fazonok és színek mellett, iszonyatosan nagy lendületet és kreativitást hoz magával, amit a nyári hónapok nem rejtenek magukban. Az újságokban, a neten és a boltok polcain új fazonok, minták és színek sorakoznak, újabb hóbortokkal találkozhatunk, így az ízlésünkön is ismét változtathatunk, ha úgy tartja kedvünk. Az új szezon nem csak az új divatot hordozza magában, a kreativitást is, hogy mit tudunk kihozni a divatból és a saját egyéniségünkből közösen.
Elvarratlan szálak
A nyári kollekciókat már augusztusban váltja az őszi felhozatal, így kapunk pár hetet az átállásra, ami leginkább őszre kezd beérni mindenkinél. Pontosan ez az időintervallum adja a legnagyobb szabadságot, ebben az időszakban ugyanis még elől vannak a nyári ruhák, szellősebb felsők, kis pulóverek, de már mixelhetjük őket komorabb őszi színekkel és melegebb darabokkal. Ezzel együtt most jött el az ideje, hogy bemutassam egyik kedvenc kiegészítőmet, ami minden évszakban nagyon hasznos darab, de ősszel nincs olyan nap, hogy kimozdulnék nélküle, nem másról van szó, mint a sálról. Rengeteg típus közül válogathatunk kedvünktől, ruhánktól és persze az időjárástól függően, így legyen szó kendőről, sálról, kámzsáról, stóláról vagy nagyobb kabátszerű poncsóról. Biztos vagyok benne, hogy mindenki talál magának mindegyikből egy-egy szuper darabot. De miért imádhatjuk ennyire a sálakat? Mert az egyik leghasznosabb kiegészítőnk. Amennyiben nincs rá szükségünk könnyen elfér a táskánkban vagy a táskánkra kötve, ha lenge ruhában vagyunk lágyan a hátunkra teríthetjük, ha hűvösebb lesz az idő, akkor pedig az egész felsőtestünket is betakarhatjuk egy méretesebb változatával. Rengetegféleképpen megköthetjük, amivel akár egy napon belül több stílust is tudunk képviselni, mintától és fazontól függően. Az egyik legkönnyebben és legtöbb változatában beszerezhető, az elegáns kisméretű kendőtől, a jól variálható kámzsáig, a melegebb kötött darabig, így minden évszakra találhatunk megfelelő darabot. Sőt, nálam már övként is funkcionált egy közepes méretű kendő, amikor a nap végére annyira kitágult a nadrágom, hogy azonnali megoldásra volt szükségem.
Egyre több ruhadarabnál figyelhető meg az elvarratlan anyaghasználat, így ha nagyon egyediek akarunk lenni és épp DIY napot tartunk, akár egy méteráruboltban beszerzett anyagból is varázsolhatunk egy kámzsát vagy csak egy kis kendőt. (Ha varrótudásunk nincs az egekben, nyugodtan hagyjuk elvarratlanul az anyagszéleket.) Hűvösebb napokra pedig jöhetnek a majd a poncsók és a nagyméretű kockáspléd megoldások!
Szeptember: A rétegezés hónapja
Amellett, hogy ebben a hónapban tudjuk a legjobban variálni még a nyári és őszi ruháinkat, ami a végtelen ruhakombinációk sokaságát eredményezi, a köztes időjárás sok ruhát is igényel. Ebben az évszakban én kifejezetten azt imádom, hogy úgy élvezhetem a réteges öltözködést, hogy nem fagyok meg közben, nem a hideg miatt kell sok ruhát magamra aggatnom. Jöhetnek a kiskabátok, dzsekik, vastagabb és vékonyabb pulóverek mind egymásra, egymás mellé, ahogy csak tetszik. Nagyon jó inspirációul szolgált nekem például a Prada őszi/téli kollekciója, a réteges és mix&match öltözködésre. Matrózsapka, kötött anyagokkal és őszies föld színekkel párosítva tökéletes példája annak, hogy különböző évszakokhoz kötődő dolgokat is jól lehet vegyíteni. Gyönyörűen keveri a mintát mintával és a ruhán kívül hordott fűző, mint díszítő elem is ezt a „mindent szabad keverni mindennel” elvét erősítette meg számomra. Természetesen nem tartom valószínűnek, hogy a jövő héten így fogok kilépni az utcára, de az agyamat beindította a kísérletezgetésre. És ez az a szabad gondolkodás és nyitottság, ami beindítja a kreativitásomat. Ősszel ugyanis sokkal jobban lehet keverni a fazonokat, mintákat és rétegeket, mint nyáron. Nyáron vízpartra és egy könnyűesésű ruhánál többre nem vágyunk, míg télen csak a hideg elleni védelemre koncentrálunk a divatozás helyett. A változó és hűvösebb időjárás – ősszel és tavasszal- azonban lehetővé teszi, a kísérletezgetést, a különleges anyagpárosításokat, úgy, hogy a komfort érzetünk is a maximumon van anélkül, hogy a divat érdekében jégkockává fagynánk vagy éppen leizzadnánk. Bátran kísérletezhetünk ebben az időszakban! Nyári virágmintás ruhánkat farmerkabát helyett bőrdzsekivel dobjuk fel, a fehér atlétát kötött pulóverrel, a tengerészcsíkos pólónkhoz pedig kössünk egy kockás inget a derekunkra. Miért ne??! Kísérletezgetésre fel!
Cs. Z.
Prada kollekció videója:
Eléggé kettős érzéssel kezdek a cikk írásához. Egyrészről azért, mert jómagam sem vagyok teljesen 100%-ig biztos saját magamban, másrészről azért, mert nekem (is) rengeteg problémám van a testemmel. Most is. És lesz is még. Szeretnék szép idomokkal rendelkező latin szépség lenni, mert az én fejemben ez az ideális. Ehelyett sápadt bőröm, szőke hajam és széles csípőm van, amire már akkor is szedek fel egy pár kilót, ha ételre nézek, ami elég nehéz helyzetbe hoz, hiszen szakács vagyok…
Belegondoltam milyen témában írtam az elmúlt hónapokban, és végigpörgettem magamban hányszor leírtam milyen szerencsésnek és/vagy boldognak érzem magam. Az igazság az, hogy soha egyszer nem volt semmi köze a kinézetemnek vagy a súlyomnak ahhoz, hogy most hol tartok. Volt szó párkapcsolatról, munkáról, hitről és mindenféle kellemes, könnyű dologról, de soha sem a szorongásaimról vagy elégedetlenségeimről a kinézetemmel kapcsolatban. Mert úgy gondolom, hogy semmi köze nem volt ezeknek a dolgoknak egymáshoz.
Nem attól függ, hogy hol tartok az életemben, hogy az emberek hogyan ítélik meg a külsőmet. Nem attól lesznek barátaim vagy hív el egy vagy több fiú randira, hogy elég vékony vagyok-e. Nem attól leszek szorgalmas, hogy megengedhetem magamnak, hogy drága ruhákba járjak. Azt gondolom törekednünk kell az egészséges életmódra, de azontúl a testem egyetlen dologban befolyásol: abban, én hogyan ítélem meg magamat. Valahol nekem kell eldönteni, hogy szeretem-e magam vagy sem, elég jó vagyok-e magamnak vagy sem. Hiszen a saját véleményem látszik majd rajtam. Látszik rajtam, ha bajom van magammal, nincs önbizalmam, kiállásom, kisugárzásom. Nem hiszek magamban, mi több elhiszem, hogy én az vagyok, aminek engem mások gondolnak. Elhiszem, hogy kövér, sovány, szép, csúnya, csinos, ízlésficamos, szürke, hivalkodó vagyok. Mindenki mást gondol rólam. És ezek mind, nem lehetek egyszerre. Egy dolog lehetek: saját magam. Ez persze a legnehezebb kihívás mindközül, hogy megengedhessem saját magamnak, hogy én, én legyek. Ne kelljen mások által felállított normáknak megfelelnem. Ne érezzem úgy, hogy nem vagyok elég jó. Kövér a fenekem, kicsi a mellem, nagy a hasam, nincs elég hajam, és a listát persze még folytathatnám. Vajon egy állásinterjún ez számít? Ha nem kaptam meg egy munkát, azt nem valószínű, hogy a ruha méretem miatt nem kaptam meg.
Sokkal kényesebb kérdés ez persze, amikor párkapcsolatról van szó. Hazudnék én is saját magamnak, ha azt mondanám, hogy a kinézetnek a párválasztáshoz semmi köze. Hiszen a jó öreg brit tudósok kimutatták, hogy az agy a találkozás első 3 másodpercében eldönti, hogy szimpatikus-e valaki számunkra vagy sem. Nyilván a csodás belsőnk ennyi idő alatt senkit nem tud elvarázsolni, így hát nincsenek kétségeim afelől, hogy az ismerkedés elején a külsőm alapján ítélnek meg az emberek az esetek nagy többségében. És persze ne felejtsük el, hogy ez fordítva is így van. Mi is előszeretettel ítélkezünk mások felett. A sok éves párkapcsolati tapasztalatom azt mondatja velem, hogy, aki nem fogad el olyannak amilyen vagy, mi több, nem szeret olyanak amilyen vagy, az semmilyen fáradozást, időt, energiát nem érdemel. Nem érdemes magadat olyanná formálnod, amilyenné azt hiszed, hogy mások látni akarnak. Mert az nem Te vagy. Neked magadban kell hinni, mert abban, hogy önmagad légy Te vagy a legjobb, és abban, hogy más valaki legyél, nem leszel ugyanolyan jó. Nem lesz bizalmad magad felé, így másoknak se lesz feléd. Szeresd magad, mert a Te véleményed számít magadról igazán, hiszen azzal nap mint nap együtt kell élned. Hosszú út vezet odáig, de megéri elengedni a félelmeidet és elégedetlenségeidet, mert attól senki nem fog szebbnek látni téged. Az elégedettség és a pozitív kisugárzás, viszont átragad másra is.
T. E.
