A Lélek gyümölcse

„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5, 22-23)

„Szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” Hopp, és már túl is vagyunk a felsoroláson, ugye? Szép volt, jó volt, megnyugtatott ez a mondat, de most már olvasom is tovább a következő mondatot, vagy újra elkezdem törni a fejemet valamin, esetleg már indulok is oda, ahol már 5 perce ott kellene lennem. Jó lenne begyakorolni ezt a szépséggel teli mondatot, hogy a sok gondolkodás és bármilyen, békés hangulatomból kibillentő tevékenykedés közben vissza tudjam idézni, megnyugtatva magamat. De mennyit is érnék azzal, ha FEJBŐL TUDNÁM? Szívemben HINNÉM-E, amit állítok? Cselekedeteim mennyire lennének összhangban azzal, amit elraktároztam az emlékezetemben? Mindeközben a lelkem kiszorulhat a kérdések sorából, pedig „ő” lenne a főszereplő ebben a kis történetben. A lelkem, és annak gyümölcsei, melyek érettségei, vagy éppen éretlenségei bizony arról árulkodnak, mennyire engedem be Jézust mai jelenlétével (Szentlélekkel) az emberi lényem legbelső, legintimebb zónájába. Nem rég olvastam egy nagyon jó tanulmányt Pál apostol galatákhoz intézett mondatairól, amiben különösen feltűnt és erőteljesen szét volt választva: a testnek cselekedetei vannak, a léleknek gyümölcsei. Te észrevetted már ezt a határozott különbséget ebben az igeszakaszban? Lehet észrevetted, de nem tudatosult. Vagy, ha tudatosult, nem hatolt le a szíved mélyébe, és nem vált még valóra az életedben. Nyugodj meg, nem vagy egyedül. Az én életemben sem váltak még valóra (értek meg) teljes mértékben a Lélek gyümölcsei. Hányszor olvastam már ezt a részt a Bibliából! Ahányszor olvastam, annyiszor gyönyörködtetett, de ugyanannyiszor váltam szomorúvá is azért, mert felismertem az igeszakaszból testemnek bűnös cselekedeteit! Te felmered ismerni? Bemered vallani? Nem másoknak… inkább magadnak, Istennek. Nagyon fontos erre a kérdésre a válasz, ugyanis a felismerés lehet az első olyan csírázó lépés – bármilyen rossz irányból is – ami a virágzás felé vezethet (később pedig a gyümölcsök beéréséig, ha megtörténik a gondozás). Általában azzal, ha felismerek, beismerek valamit, egyúttal lemondok arról, hogy becsapjam magamat, s azon sem erőlködök már, hogy ismerőseim, szeretteim előtt fenn tartsak valamiféle látszatot a személyemmel kapcsolatban. Micsoda illúziókba vagyunk képesek beleringatni magunkat, ugye? pexels-photo-132767 Bevallom, teljes szívből vágyakozom arra, hogy minél inkább a Lélek gyümölcseit tapasztalhassák az életembe belépő és kilépő emberek! S nem csak ők, hanem az életem állandó szereplői: a családtagjaim és a barátaim is! Ne csak azok tapasztalhassák, akik hisznek Istenben, hanem azok is, akik még csak hallani sem akarnak Róla! Sőt, leginkább azok érezhessék ezeknek a gyümölcsöknek a zamatát, akiket megnyomorított az élet, akik magányosak, akiknek küzdelmeik vannak, akik gyászolnak, szomorúak, hiszen Jézus is a bűnösökhöz jött elsősorban, nem pedig azokhoz, akik egyébként is rendben voltak lelkileg és testileg. Szóval, ismét csak bárcsak! Bárcsak ott lennének ezek a gyümölcsök életemben, s leginkább minden kis zegzugában! Ugyanis a nagy, örömteli történésekben – vagy szimplán csak akkor, amikor minden rendben van – annyira könnyű szeretetteljesnek lenni, békésnek lenni, örülni, hűséges maradni Istenhez (vagy társamhoz, barátaimhoz), mennyire könnyű szelídnek lenni mások iránt, s mértéket tartani mindenben! De … Hogyan viselkedem, és milyen vagyok másokkal, amikor rossz hangulatom van (de ők erről nem tehetnek)? Amikor idegenek szólítanak meg, vagy amikor a munkahelyemen nyomást gyakorolnak rám? Vagy amikor a társam fájdalmat okoz, netán amikor a legjobb barátom akaratán kívül megbánt? Amikor a családtagjaim esetleg nem vesznek figyelembe, s akkor mit gondolok és hiszek, amikor szinte lefogadnám, hogy érdemtelenül történik velem valami nagyon rossz dolog? Lehetne folytatni még a felsorolást, de a lényeg ugyanaz lesz mindegyik esetben: a Lélek gyümölcsei ezekben a pillanatokban nyilvánulhatnak meg! Nem akkor, amikor nyugalom van – ó, olyankor könnyű, ezt már az előbb letisztáztuk – hanem pont ellenkezőleg: például stressz helyzetben, csalódottságban, bánatban, nehézségek közepette. Tudom, nagyon nehéz uralkodni magunkon, indulatainkon, érzéseinken akkor, amikor leginkább jogosak lehetnek ezeknek a kinyilvánításai, s úgy gondoljuk, azzal szolgáltatnánk teljes mértékben igazságot – magunknak – ha véghezvinnénk őket! Ezzel a nézőponttal csak az a probléma, hogy nem igaz. Persze, lehetnek olyan helyzetek, amikor igenis ki kell állnunk magunkért – ám ezt is inkább Isten igéjéhez hűségesen, szeretettel, békességgel, türelmesen tegyük. Senkit sem bíztatok arra, hogy hagyja, hogy elnyomják, és bármit megtegyenek vele!!! Viszont el kell hinnünk, és biztosnak kell lennünk abban, hogy minden szituáció egy-egy apró vizsgát jelent életünk távlatában arra vonatkozóan, hogy éppen akkor milyen hitben járó személyek vagyunk (azaz: hol tart lelkünk gyümölcseinek érései, növekedési folyamata). Ha ebből a nézőpontból közelítjük meg életünk apró történéseit – még akkor is, ha jelenleg azok többnyire negatívak – sok tehertől, fájdalomtól, veszekedéstől, rossz napoktól (hetektől, hónapoktól) szabadíthatjuk meg önmagunkat, s nem legutolsó sorban – nem csak hitben járásunk válik gyakorlottabbá – hanem szépen lassan elkezd növekedni a bennünk „elültetett” tő. Ennek a tőnek aztán rügyeznie szükséges ahhoz, hogy virágzás után meghozza a termését. Ezt azonban nem tehetem meg ölbe tett kezekkel, másokra várva, ám azzal sem, hogy szabadjára engedem ösztöneimet! Folyamatosan tennem kell azért, hogy a Lélek gyümölcsei minél inkább megvalósuljanak életemben. Gondoznom kell első sorban azt a helyet, ahonnan ez a tő kinő (azaz a lelkemet). Mivel? Isten igéjével. Miért? Azért, hogy ha elég erős már, akkor táplálóak lehessenek gyümölcsei magunk és mások számára is Isten dicsőségére! Ámen. alelkeszlanya a Az Egy lelkész lánya Facebook oldalát itt találjátok: Egy lelkész lánya

Vélemény, hozzászólás?