Stresszkezelés

Szeretnék előre szólni, hogy ez a cikk nem lett rövid, ugyanis erről a témáról nem lehet nagyon röviden írni. Azaz igen, de akkor nem lenne benne tartalom és köszönet, ezért ragadjatok egy jó kis jegeskávét vagy hideg menta teát, mielőtt elmélyülnétek az olvasásban.

Rohanó világban élünk, nincs idő a lassításra, hiszen sok a munka és a túlóra, meg aztán a gyerekeket is menedzselni kell, a hétvégén pedig behozni mindazt a lemaradást, amit hétközben felhalmoztunk… Nem túl pihentető. Mindeközben valójában alig jut idő magunkra annak ellenére, hogy minden reklámból saját magunk kényeztetése ömlik. Csalóka, kísértő dolgok ezek, amik csak a külsőségekre koncentrálnak, és elhitetik velünk, hogy ha megvásároljuk azt a körömlakkot, cipőt, táskát vagy ételt, akkor rendbe jön az életünk. Előfordult már veletek olyan, hogy valamilyen tárgyra igazán vágytatok – majd megvettétek, az öröm és a lelkesedés tartott pár napig, azután a lufi kipukkadt? Nekem legutóbb ez egy füles fotellal fordult elő karácsonytájt. Nagyon boldoggá tett, hogy megvettük, egyből át is rendeztük a nappalit – aztán két hét múlva természetes lett, hogy van, nem okozott már különösebb örömöt az, hogy beleülhettem. Érdekes, hogyan működnek ezek a materiális örömszerzések – és mennyire elhanyagoljuk a valójában fontos lelki utazásokat.

Sokszor van olyan sugallatom esténként, amikor kicsit meg tudok nyugodni a nagy zaj után (és itt éppúgy gondolok a város nagy zajára, mint a minket folyamatosan érő ingerek okozta zajra, állandó feszültségre), hogy csörög a vészcsengő egész nap, de nem hallom. Nem hallom, hogy baj van, lassítani kell, magammal törődni (de nem a divatos wellness módon), merni kellene elcsendesedni, imádkozni, keresni Isten gondolatait, véleményét rólam, az életemről, időt tölteni az önismerettel, önfejlesztéssel. 

Csodálatos modern életünk egy új hozománya a számtalan népbetegség. Tudom, sokaknak nagyon bagatell és megfoghatatlan fogalomnak hangzik ez, pedig a javarészt ülő, kényelmes életmódunk, ahol alig mozgunk, nem szívunk elegendő friss és tiszta levegőt a mindennapokban, alig kapcsolódunk a természettel, és – szó szerint – esszük magunkat, egy sor olyan szimptómát eredményez, amiket a tudomány már csak az előbb említett fogalommal illet. Ilyen népbetegség például az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség, az elhízás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a daganatos betegségek, és sajnos, még egészen sokáig lehetne folytatni a sort.

A kedvencem az – és ezzel biztosan mindannyian találkoztatok már -, amikor valamilyen panasszal elmentek az orvoshoz, aki fel is állítja a diagnózist, majd amikor rákérdezel, hogy mit tehetsz ez ellen, a válasz: kerülje a stresszt! Hát, köszi!

Az elmúlt egy évben több orvossal is találkoztam más-más okból kifolyólag, és mindegyikük tanácsa – többek közt – ez volt. Elkezdett foglalkoztatni a dolog: hogyan is lehetne elkerülnöm a stresszt? Hiszen gondoljunk csak bele: elegendő csupán kimennem az utcára, néhány pillanat múlva folyamatos stresszhelyzetnek vagyok kitéve; a munkában rengeteg megoldandó feladat és határidő vár, ezek is stresszt jelentenek, de még a családdal töltött idő sem lehet felhőtlen, hiszen itt is előfordulnak bajok, amiket meg kell oldani, és ezek is stresszforrások. Akkor mégis mit lehet kezelni a stresszel?

Már korábban is olvastam mindenféle stresszkezelési módszert, de igazán egyik sem vált be, és egyik sem hozta a várt hatást. Pont ezért Isteni sugallatnak érzem azt, hogy pusztán megérzésből Bagdy Emőkénél kezdtem kutakodni a témában – magam sem tudhattam, hogy jobb szakembert keresve sem találhattam volna!

Az a tudás és módszer, amit most megosztok az ő eladásainak egy részén alapszik, így bátorítani szeretnék mindenkit, akit átfogóbban és mélyebben érdekel a stresszkezelés, hogy egyfelől olvasson Bagdy-könyveket, másfelől pedig menjen fel a YouTube oldalára, mert több órányi nagyon hasznos, és ingyenes elérhető videót fog találni, amik azonnali segítséget nyújtanak.

Ebben a cikkben nem lesz arra elegendő helyem, hogy mindent részletesen kifejtsek, ezen kívül a téma szakértője sem, de még csak szakember sem vagyok. A most következő sorokat kérem, mindenki kezelje a helyén, és fogja fel gondolat- és szellemébresztőnek.

Egészen természetesnek tűnt, hogy ha a stressz egy olyan dolog, ami a lelkemet, szellememet is zavarja, ezáltal pedig testi tüneteim is vannak, akkor a pszichológia módszereihez kell visszanyúlni, mert ott találhatok megoldásokat. Mégis, a legtöbb anyag a stressz káros hatásairól, és annak valami módon való elkerüléséről szól, ami szintén nem sok segítség, hiszen stresszelni azon tudok, ami számomra fontos. Szóval, hacsak nem elvonulok egy erdő közepébe, a stresszt megszüntetni nem tudom (és kételkedem, hogy ott ne lenne stresszforrás).

Ezért is nagyon szimpatikus a pszichológiának az a még egészen fiatalnak számító ága, amit Bagdy Emőke is képvisel itthon: az egészségpszichológia. Ez a néhány évtizede bekövetkezett paradigmaváltás ugyanis a korábbi felfogás helyett – ahol csak a negatív stresszt és annak elkerülhetőségét vizsgálták – magának a stressznek ad egy új meghatározást, és ketté bontja  azt. Egyfelől azt állítja, hogy a stressz nem más, mint a minket érő ingerek bármelyike, amelyek cselekvésre ösztönöznek minket. Ilyen stressz lehet az az egyszerű mozzanat is, amikor megérkezik a számlaértesítőm, és ezért befizetem a telefonszámlám; és természetesen lehet egészen komoly stressz is. Ennek mentén meghatározza a distresszt (rossz stressz) és az eustresszt (jó stressz), ugyanis az egyelőre még uralkodó nézettel ellentétben a stressz nem csak rossz, hanem nagyon jó is lehet. Ezután az egészségpszichológia azt kezdte el vizsgálni, hogy mik azok az eustresszek, amik minket a mindennapokban segítenek, az immunrendszerünket pedig erősíteni tudjuk velük?

Azt figyelték meg ugyanis, hogy az ilyen eustresszek határásra az agy örömszerzésért felelős része bekapcsol, elkezdi termelni az endorfint, aminek a hatására az immunrendszerünk erősödik, és arra sarkallja a szervezetünket, hogy ezt az állapotot minél hosszabb ideig fenntartsa. Ezután már egészen logikus az, hogy az egész tételből az következik, hogy minél inkább növeljük az eustresszt, annál kiegyensúlyozottabbak és egészségesebbek leszünk!

Adódik természetesen a kérdés, hogy mi is az eustressz? Bagdy Emőke ezt öt hívószóval írja le, amik nagyon beszédesek: kacagj, kocogj, lazíts, érints, segíts!

Az egészségpszichológia nagyon erősen épít a tudatosságra, és ahogy egyre több előadását néztem a professzor asszonynak, úgy lett bennem egyre egyértelműbb, hogy az első és egyik legfontosabb lépés: a tudatosság kialakítása. Nem szégyen az, ha tudom, hogy nekem mi a jó, és ha odafigyelek arra, hogy minél több jó stressz legyen része az életemnek! Ez az ún. self management első lépése, amit szintén ez az irányzat indított el az Egyesült Államokban. Itt nem a fogyasztói világ által egyre inkább generált énközpontúságra kell gondolni, hanem egy akaratlagos, a lelki, mentális és fizikai egészségemmel törődő viselkedésformára.

Viszonylag modern az a felfedezés is, amiben a Nobel-díjas Eric R. Kandel és munkatársai bebizonyították azt, hogy a test és a lélek szétválaszthatatlan egység. Felfedezték ugyanis a sejtmemóriát, azaz hogy az agyi funkciók hatása sejtszinten is reakciót vált ki. Azaz a sejtek egészséges anyagcseréjét gátló biokémiai folyamatok indulnak meg a rossz gondolataink hatására, vagyis az immunrendszerünket mi saját magunk képesek vagyunk tönkretenni azzal, ha a gondolataink nem megfelelőek, és folyamatosan pesszimisták vagyunk.

Ekkor látott napvilágot a sejt-elme koncepció, amikor neuro-biológiai kutatásokkal igazolták, hogy ha a szervezetet éri egy érzelmileg igénybe vevő inger, akkor ennek az ingernek a 98%-a a sejtek szintjére, a sejthártyába is lehatol, és ott megmarad a sejtmemóriában. Természetesen ez nem olyan memória, mint amit mi a köznyelvben használunk, sokkal inkább jelenti a sejtek megfelelő vagy ettől eltérő működését.

Számomra ez volt az a pont, ahol úgy éreztem, hogy valami “átkattant”: ugyanis, ha tisztában vagyok azzal, hogy képes vagyok magamnak gondolati szinten ártani, akkor azt is tudnom kell, hogy ennek az ellenkezőjére, a gyógyításra és karbantartásra is képes vagyok.

A fent említett öt hívószót az egészségpszichológia vitalitás generátoroknak hívja. Ezek azok a cselekvések, amik beindítják a sejteket védő hormon, az endomorfin termelődését.

Több olyan kutatást is végeztek, ami során a vizsgálatok bebizonyították, hogy például az érintés vagy a csók (de csak az erre gondolás is!) hatására a szív erei kitágulnak, és több vért képesek átpumpálni, mint nyugalmi állapotban. 

Hadd osszak meg még egy nagyon érdekes kutatási eredményt, ami a pesszimizmus és optimizmus kutatására irányul, illetve ennek hosszú távú élettani hatásairól szól (a Harvard Egyetemen végezték). Peterson és Bossio alapfelvetése az volt, hogy az optimista ember egészségesebb a pesszimistánál, ezt pedig egy longitudinális, követéses vizsgálattal támasztották alá. Egy teljes, a Harvardon végzett évfolyamot vizsgáltak: őket először is besorolták különféle szempontok szerint optimista és pesszimista csoportokba, majd 5 évente fizikai, pszichológiai és kapcsolati szempontok szerint, több mélyinterjún keresztül vizsgálták őket. Az első vizsgálat idején az alanyok 25 évesek voltak. 40 évesen még nem találtak a kutatók döntő különbséget a két csoport tagjai között, azonban a következő vizsgálat már megdöbbentő eredményeket mutatott. A pesszimista csoport tagjai közül sokan már nem éltek vagy komoly betegségekkel küzdöttek, és ezek közül is élen járt a szív- és keringési megbetegedés, a daganat, a függés és a depresszió. Azt figyelték meg a kutatók ez alapján, hogy a pesszimista ember az élete első felében sokkal jobban felhasználja a test erejét, majd a második felére mintegy kimerül, felőrlődik. Ezzel szemben az optimista csoport tagjai között szignifikánsan kevesebb volt az ilyen jellegű megbetegedés.

Sokan mondhatják erre, hogy de én pesszimistának születtem! Csakhogy ez nincs így, ugyanis az, hogy milyen szemléletünk lesz, egy eltanult dolog, méghozzá a számunkra kedvesebb, szeretettebb szülő mintája szerint fogunk mi is gondolkozni. A jó hír az, hogy a gondolkodásunk módját is meg lehet változtatni! Attól, hogy eddig pesszimistán szemlélted a világot, nem kell, hogy így legyen életed végéig! Bagdy Emőke egy nagyon jól használható módszertant osztott meg az egyik előadásában ehhez kapcsolódóan – álljon most itt ez segítségül! (A módszertan sikerességét egyébként szintén kutatások igazolják.)

A gondolati átnevelődés legalább 3 hónap, így először is türelem kell ehhez. Aztán természetesen a tudatosság is fontos.

  1. Vegyünk egy közösséget (ez lehet egy család, egy csoport, de akár egy pár is), ami elhatározza, hogy megváltoztatja a szemléletét oly módon, hogy aki negatív dolgokat kezd el mondani (panaszkodni, lehúzni a társaságot vagy csak “ez úgysem sikerülhet” módon áll bármihez), annak valamilyen komoly büntetést kell fizetnie. Ez lehet ténylegesen pénz (de akkor ne pár száz forintban gondolkozzunk, hanem olyan összegben, ami sok alkalom után tényleg fájna, ugyanis ez nagyon is sarkalló erő lehet); de lehet bármilyen olyan munka átvállalása, amit amúgy senki sem csinál szívesen. A lényeg az, hogy tényleg legyen egy visszatartó erő.
  2. Keressünk valakit a környezetünkből, akiben megbízunk, és akinek heti 30 percet  tudunk ventilálni. Ez egyfajta közös mentálhigiénés idő, ugyanis a módszer célja nem az, hogy elnyomjuk magunkban az egész heti feszültséget, és belül őrlődjünk. Éppen ezért ezzel a kiválasztott személlyel heti egy órát adunk magunkak, amikor kölcsönösen 30-30 percre ventilálhatunk. Nem szabad közbeszólni, amíg a másik beszél. Az egész célja az, hogy kiadjuk azt, ami egy hét után is bennünk marad – hiszen a felhasználható idő rövidsége miatt úgyis csak az igazán lényeges dolgokról fogunk panaszt tartani -, azt így feldolgozzuk, a debilizáló szorongás megszűnjön, és közben akár megoldásra is jussunk. Lényegi dolog még ebben a lépésben az, hogy ne adjunk tanácsot a másiknak! Ugyanis nem vagyunk az ő helyzetében, nála jobban senki sem ismeri saját magát – csak megértően és figyelően kell hallgatni. A beszélgetés vége egy pozitív lezárás legyen, ami során biztatjuk a másikat!
  3. Fontos a pozitív visszajelzés a másiknak: ne a negatív dolgokra, hanem a jókra koncentráljunk, és ennek adjunk is hangot, növeljük így a másik önbizalmát és önértékelését napjában többször!

Végül néhány rövid zárógondolat a vitalitás generátorokról: ha tudjuk, hogy mik ezek – és tudjuk -, akkor ne féljünk művelni őket! Nevessünk és mosolyogjunk sokat, ha kell, olykor erőszakkal (mert egyébként megfigyelték a kutatók, hogy az akaratos mosolygás 30 másodpercen túl természetessé válik), a nevetés pedig ragályos és olyan csodálatos! Öleljük át és érintsük meg azokat az embereket, akik fontosak nekünk, mert az mindkettőnknek jó, hiszen egyből beindul az endorfintermelés, különösebb erőlködés nélkül!

Szenteljünk időt a pihenésre, a kikapcsolódásra, amikor ellazulunk, olyan dolgokat csinálunk, amit szeretünk, amikor jut időnk arra, hogy picit elcsendesüljünk, önmagunkkal és Istennel töltsünk időt. Legyen időnk az önreflexióra, amikor átgondoljuk és feldolgozzuk, hogy mi minden történt velünk, értékeljük azt. Ne rágódjunk azon, amit nem tudunk megváltoztatni, imádkozzunk azért, hogy ezeket a helyzeteket el tudjuk engedni, át tudjuk adni Istennek! Ne haragudjunk! Ne legyünk restek imádkozni azért, hogy Isten vegye el tőlünk a haragot, mert sokszor nem könnyű megszabadulni tőle, de – tapasztalatból írom -, hogy az Atya nagy szabadító ebben is! Ne mérgezzük káros érzésekkel és gondolatokkal a testünket, sejtjeinket!

Szakítsunk időt a mozgásra! Keressünk olyan mozgásformát, amit szeretünk, ami kikapcsol. Nem kell mindenkinek futni vagy konditerembe járni. Találjuk meg azt, ami minket feltölt és energizál! Ha tehetjük, töltsünk időt a természetben, mert (ezt is bebizonyították a kutatások) a zöld színek, a fák és növények jelenléte oldja a feszültséget.

Segítsünk másoknak, és ne csak keresztyéni kötelességtudatból, hanem azért, mert segíteni valóban jó – és közben magunkon is segítünk! Ennek is számtalan módja van, nem csak pénzzel, de egyszerű cselekedettel is szebbé tehetjük valakinek a napját. Merjünk segítő kezet, jó szót, mosolyt nyújtani a másiknak! És szeressünk – igazán, őszintén.

Jó stresszel, kacagással és szeretettel teli napokat kívánok Nektek!

Halmi-Juhász Ágnes

 







Hasznos videók Bagdy Emőkétől, ami alapján (részben) készült az írás.
Stresszkezelés (ÜSZK Fórum, 2010)
Talpon maradni stresszes időkben
Kacagás, kocogás, lazítás
Feszültségoldási technikák
Pszichofitnessz sorozat (ahol szétbontva minden vitalitás generátorról mesél részletesen)
Egészségben, boldogan élni 2017

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..