„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak.” 2 Korintus 4,7
A Biblia többször említ olyan hétköznapi embereket, akik – miután sorsdöntő találkozásuk volt a Megváltóval, és felismerték Őt – az evangélium, a jó hír hirdetői lettek. Személyes életükben trónfosztás ment végbe: az Úr Jézust tették életük Királyává. Ez a történet egy ilyen személyről szól.
Jézus egyszer Júdeából Galileába tartott, és Samárián kellett átmennie. (János ev. 4, 1-42) Abban az időben zsidó ember kerülőutat választott, és nem tette be lábát a gyűlölt Samáriába. Jézus azonban tudta, hogy neki ott találkoznia kell valakivel. Az úttól elfáradva, leült Jákób kútjánál Sikár város közelében. Az idő délfelé járt. Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Azért választotta ezt az órát, mert remélte, hogy a déli forróságban nem találkozik senkivel. Megvetett, kitaszított volt. Jézus azonban beszélgetést kezdeményezett vele, és megszólította: „Adj innom!” Az asszony elcsodálkozott, hogy ez a zsidó ember szóba áll vele, hiszen zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal.
Amikor Jézus az élő vízről beszél neki, ő valami csodavízre gondol, és praktikus okból kéri azt, hogy ezután többé ne szomjazzon meg, és ne kelljen a kútra járnia. Még nem érti a lényeget. A beszélgetés menetét továbbra is Jézus irányítja, és mondja: „ Hívd ide a férjedet!” Az asszony közli: „Nincs férjem.” E féligazságot Jézus kiegészíti: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed.”
Erre a nőben felmerül egy gondolat, és ki is mondja: „Uram, látom, hogy próféta vagy.” Próbálja terelni a témát, és mellékes dolgokról, az istentisztelet külsőségeiről kezd beszélni. Hát mi volt a lényeges kérdés, amit az Úr meg akart világosítani számára? Miért kellett oda mennie? Ő soha nem felületkezelést akar. Felajánlja jelenlétét. „Higgy nekem, asszony,…” veszi át a szót Jézus, és kifejti, hogy Isten olyan imádókat keres, akik lélekben és igazságban imádják Őt. Aki abból a vízből iszik, melyet Ő ad, az „soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne”. Jézus itt a Szentlélek ajándékára utal, Aki állandóan az emberben marad, és olyan életre indítja, amelyhez az örök élet ígérete fűződik.
Jézus e rendkívüli igazságokat tartalmazó tanítását azzal fejezi be, hogy – kortársai számára botránkoztató módon! – leleplezi, kijelenti Magát egy samáriainak, sőt mi több, egy asszonynak: „Én vagyok az, aki veled beszélek!” Ez a történet csúcspontja. Az asszony az elhangzottak hatása alatt még azt is elfelejti, hogy miért jött a kúthoz. Korsóját hátrahagyva, siet vissza a városba: „Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a Krisztus?”
Az asszony beszédének sokan hittek, kitódultak a városból, és Jézust hallva, kérték, hogy maradjon náluk. Ő ott maradt két napig, és az emberek már nem csak az asszony beszédéért hittek, hanem maguk is meggyőződtek arról, hogy Ő a világ Üdvözítője. Ő az, aki megnyitotta és járhatóvá tette a Júdeából Samárián át Galileába vezető utat is.
Ez a találkozás sorsdöntő volt a samáriai asszony számára. Személyes veresége, vesztesége, vergődése kárpótlásaként Isten ereje és kegyelme által a múltja megbocsáttatott, a jelene megváltozott, és reményteljes jövő állt előtte. A Jézusról szóló bizonyságtétel eszköze, az evangélium hirdetője lett. Felismerve az igazságot, megragadta, befogadta azt, és lelkesedése megmozgatta a város lakóit is. Ő, a „későnjövő” (lásd. szőlőmunkások példázata) tudta, hogy nem hivatkozhat a jogaira, nincsenek érdemei. A túláradó hála ösztönözte munkára („akinek sok bocsáttatott meg, az jobban szeret”). Tudta, hogy mindennel és mindenért Jézusnak tartozik. Elhitte, hogy immár Isten gyermekeként, új teremtésként, szívében hittel, szájjal Jézust Úrnak vallva, üdvözülni fog.
Isten a kárhoztató ítéletet megsemmisítette, Jézus Krisztus áldozatáért új eljárással rehabilitálta ezt az asszonyt, minőségi életre tette alkalmassá és visszaillesztette a társadalomba. Kiemelte a megszokott taposómalomból, erőt adott neki a kísértésekben és új csatákban.
A látszólag hétköznapi találkozás, párbeszéd Jézus és az asszony között oda vezetett, hogy egy ember megtért, majd sokan mások is Samáriában. Később örömmel hallgatták az igét Fülöp szájából, és vették a Szentlélek ajándékát Péter és János evangélisták szolgálata által.
„Én elküldelek titeket…” mondta Jézus. „Az aratnivaló sok, a munkás kevés.” Nem bújhatunk ki e küldetés alól semmilyen kifogással. Az éhező ember, aki élelmet talált, meg kell, hogy ossza ezt az örömhírt a többi éhezővel is.
Jézus olyan embereket keresett meg vagy engedett magához, akik valamilyen okból a társadalomból kiestek, kivetettek voltak. Mi se legyünk ítélkező lelkületűek, se ne feledjük, hogy Isten ajándékokat oszt, és nem fizetést.
Ne vedd szívedre, ha alulértékelnek! Értéked nem az, amit mások tartanak rólad vagy akár te önmagadról. Az számít, amit Isten mond rólad. Ő azt gondolja, hogy te az vagy, akiért érdemes volt Jézus Krisztusnak meghalni. Az számít, hogy kié vagy.
A mi sebeink is gyógyíthatnak másokat: az Úrtól jövő, helyén és idején mondott szó. Lehet, hogy a legjobb erőfeszítéseink sem felelnek meg mások mértékének. De Isten a mi alkalmatlanságunkat is fel tudja használni az Ő dicsőségére. Adottságaiddal, képességeiddel és lehetőségeiddel tudsz meghallgatni, vigasztalni, segíteni, buzdítani.
Isten azért áld meg bennünket, hogy mi is áldássá lehessünk mások számára. Ha életedet letetted Jézus gyógyító kezébe, te is lehetsz „örök életre buzgó forrás”. Legyen helyes értékítéleted, ne nézz át fontos dolgokon, értékes embereken! Legyen időd megszagolni a rózsákat!
A Szentlélek újjászül, vezet Isten dicsőítésére és mások javának munkálására. Engedd, hogy a kereszt csodája felszítsa benned a szenvedélyt, mely kitölti napjaidat, meghatározza egész életedet!
Boda Józsefné
Vendégíró
