Éva és Mária

Éva, és Mária. Két női alak a Bibliában, akik elhittek valamit valakinek, és aszerint cselekedtek.

Kettőjük életében, tetteiben felfedezhetjük az idők során olyan sokszor megfogalmazott „női kontrasztot”:

Engedetlenség és engedelmesség.
Kíváncsiság és elfogadás.
Gyengeség és erő.
Gyávaság és bátorság.
Halál és élet.
Hiszékenység és megingathatatlanság.
Ostobaság és bölcsesség.

Mindkettőjük életében láthatjuk a veszteség felett érzett fájdalmat, és az ebből kiutat mutató ígéretet, Isten megoldásait:

Büntetést és feloldozást.
Ígéretet és annak beteljesedését.
Isten igazságát és kegyelmét.

Szeretem ezt a fordulatot: valami a női hiszékenységen keresztül elromlott, emberi eszközökkel jóvátehetetlen. De Isten meglátja az őszinte, tiszta női hitet is, és beépíti tervébe, az újraszerződésbe az emberiséggel – új szerződés, új szövetség.

Mind a két nő természete bennünk van: a nagyravágyó, törekvő, hiszékeny Éváé, és a hittel és alázattal Isten ígéretére álló Máriáé is. Így hát választhatunk: maradunk-e kiűzve az Édenkertből, vagy elfogadjuk Isten Krisztusban adott kegyelmét, és újraszerződve, a szövetségben kapott szabadságot éljük nap mint nap. Csak rajtunk áll. Te melyiket választod?

Szabó Eszter
Vendégíró

Kiemelt kép forrása: https://illustratedprayer.com/2017/12/05/mary-comforts-eve/

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .