Milyen önismereti módszerek vannak?
Legutóbbi cikkünkben azt boncolgattuk, vajon miért is lehet fontos önmagunk ismerete és az önismereti munka elkezdése. Lehet, hogy többen kedvet kaptatok ennek a hosszú és rögös, de annál izgalmasabb útnak az elkezdéséhez. A lehetőségek száma óriási, nehéz eligazodni a számtalan módszer és szakember között. Az alábbiakban szeretnék nektek néhány önismereti/terápiás módszert röviden bemutatni.
Egyéni terápia
Az egyéni terápiának számtalan formája van, hiszen rengeteg pszichológiai irányzat és hatalmas eszköztár létezik, éppen ezért ebben a részben csak nagyon röviden nézünk meg néhány irányzatot. Különböznek a terápiát folytató pszichológusok abban, hogy milyen szemlélet szerint képződtek, illetve hogy milyen speciális módszereket sajátítottak el és ötvöznek a terápiás munkájuk során.
A pszichoanalitikus terápia során a fókusz a tudattalan lelki konfliktusok feltárásán van, a terapeuta inkább passzívabb szerepben van, a gondolatok szabad áramlása nagy teret kap. A kognitív irányultságú terápia sokkal inkább problémafókuszú, a hangsúly a hibás, torzított gondolkodási folyamatok felismerésén és megváltoztatásán van, alapvető fontosságú annak feltárása is, hogy a gondolati torzítások (pl. „Soha nem leszek elég jó.”, „Mindenki azt lesi, mikor követek el hibát.”) hogyan alakultak ki és mik azok a folyamatok, amik fenntartják ezeket. A személyközpontú terápiák során a középpontban a kliens saját erőforrásainak a feltárása és mozgósítása áll a problémák megoldásában. A terapeuta aktív segítője a kliensnek, teljes empátiával, őszintén és feltétel nélküli elfogadással igyekszik felé fordulni.
Fontos megemlíteni, hogy különböznek az egyes pszichológusok, pszichoterapeuták abban is, milyen problémakörök állnak a szakmai munkájuk fókuszában. Vannak, akik kifejezetten párkapcsolati, családi problémákkal fogadnak klienseket, míg mások a kamaszkori problémákkal vagy szerhasználattal foglalkoznak. Számtalan terület van és fontos, hogy olyan terapeutát válasszunk, aki kompetens lehet a kérdéseinket illetően.
Pár- és családterápia
Ez a pszichoterápiás irányzat párokkal és családokkal dolgozik együtt. A családra úgy tekint, mint egy egyedi szociális rendszerre, ami saját struktúrával és kommunikációs mintázatokkal rendelkezik. Minden családnak más és más a „személyiségeí”, hiszen más a szülőpárok értékrendszere, a családtagok saját személyisége, a nagyszülők befolyása, az élettér, a közösen szerzett tapasztalatok, stb.
A családterápia fejlődésére nagy hatást gyakorolt a rendszerszemlélet kialakulása. Mivel a családra, mint rendszerre tekintenek a családterapeuták, ezért úgy gondolják, hogy minden családi rendszer az egyensúly fenntartásra törekszik és gyakran ezért bármit megtesz, még akkor is, ha ez az egyensúly diszfunkcionális és megbetegítő. Az egyén nem választható el a rendszerből, amelyben él, legyen az család, vagy párkapcsolat, éppen ezért a tünetei legtöbbször az egész család egészének zavarát képviseli. A problémák keletkezésének forrását a családon belül feltételezik és a terápiás beavatkozás is a családban történik.
A párterápia során szintén a tagok között kialakult rendszer és kommunikációs mintázatok megváltoztatásán van a hangsúly. A terapeuta aktív részese a folyamatnak, felhívja a felek figyelmét a kommunikáció mérgező spiráljaira és a fennálló játszmákra, illetve megerősíti a pár tagjait a változásért tett erőfeszítéseikben. A megszokott szerepekből és forgatókönyvszerű játszmákból otthoni feladatokkal is igyekszik a terapeuta kimozdítani a párt. A párterápia során a pár tagjai kemény munka eredményeként újra átélhetik és megerősíthetik egymás iránti szerelmüket és elköteleződésüket.
Mind a család- mind a párterápia során a felek megtapasztalhatják saját kompetenciájukat és mozgósíthatják erőforrásaikat a változás érdekében. További információt a módszerről és a terapeutákról a Családterápiás Egyesület honlapján találhattok.
Pszichodráma
Valószínűleg sokan hallottatok már az önismeretnek erről a módjáról, mindenki ismer legalább egy embert, aki pszichodrámára jár, de mégis rejtélyes hogy mi történik ott valójában. A pszichodráma csoportok általában hónapokon, gyakran néhány éven át tartanak és a csoport kéthetente vagy havonta találkozik.
Nagyon érdekes és értékes megtapasztalni azt, ahogyan egymás számára teljesen idegen emberek hogyan válnak egymás traumáinak, fájdalmainak, nehézségeinek szereplőjévé és hogyan segítenek egymásnak feldolgozni a megterhelő eseményeket. A pszichodráma vezetők gyakran figyelmeztetik arra a tagokat, hogy annyit kap a résztvevő a drámából, amennyit hajlandó is beletenni. Lehet a drámában is szemlélődni egy darabig, hátralépni, amikor „játékra” kerül sor, de előbb-utóbb a csoport (majdnem) minden tagja eljut arra a pontra, amikor színre viszi saját traumáját, kérdéseit. Ezek lehetnek nagyon jól átgondolt, kész témák, de sokszor a nyomasztó érzések egyáltalán nem körülhatároltak, a „protagonista” (a pszichodrámában így hívják a főszereplő személyt) érzi, hogy van egy homályos jelenség, amivel foglalkozni szeretne, amit teherként hordoz. A drámavezetők finom asszisztálásával fokozatosan bontakozik ki a probléma gyökere, ehhez pedig segítséget nyújt a csoport többi tagja. Egy drámajáték ugyanakkor soha nem arról az egy protagonistáról szól csupán. A csoport tagjai a főszereplőtől felkérést kapnak különböző szerepek eljátszására, a kapott köpeny pedig néha teljesen ránk van szabva, néha pedig szöges ellentétben áll azzal, ahogyan magunkat látjuk. Ugyanakkor az is lehet, hogy azért kapunk meg egy szerepet, mert rendelkezünk elég erővel annak az eljátszására/elhordozására. Akárhogy is legyen, nagyon tanulságos tud lenni egy-egy „vendégszerep” másnak a játékában. Többet azonban nem árulok el az alkalmak felépítéséről, hiszen remélem, hogy egyszer alkalmatok lesz megtapasztalni saját bőrötökön.
A pszichodráma lehetőséget nyújt arra is, hogy fejlesszük társas készségeinket, megtanuljuk kifejezni a gondolatainkat mások előtt, levetkőzzük afeletti aggodalmunkat, hogy amit gondolunk, az nem elég értékes vagy helytálló. A csoport neveli a személyiségünket, ugyanakkor nagyon fontos szabály, hogy a tagok nem adnak egymásnak tanácsokat, nem mondják meg a „tutit”, viszont saját élményeik megosztásával segítik egymást a traumák feldolgozásában. A pszichodráma nagyon sok empátiára és alázatra taníthat bennünket.
Amennyiben érdeklődtök a pszichodráma iránt, látogassatok el a Magyar Pszichodráma Egyesület honlapjára, ahol magáról a módszerről és az induló csoportokról kaphattok részletes tájékoztatást.
Bibliodráma
Hasonlatos a módszer a pszichodrámához és az eszköztár terén is vannak átfedések. A biblodráma során azonban – ahogyan a nevéből is sejthetitek – bibliai történeteket dolgoz fel a csoport. A módszer alkalmas más szövegek és történetek dramatikus feldolgozására is, ugyanúgy használható egy vers, film, újságcikk, stb. feldolgozására is. Nem úgy azonban, mint egy színházi előadásban, hiszen a bibliodrámában szabadságuk van a résztvevőknek, hogy saját magukra szabják a karaktereket, akár meg is változtathatják a történetek végét. Nagyon érdekes folyamatok indulnak el, amikor alkalmunk nyílik a szereplők bőrébe bújni (még érdekesebb, ha úgy gondoljuk, hogy semmi azonosság nincsen bennünk és a felvett szerep között), megtapasztalhatjuk gondolati és érzelmi szinten is a figura (vagy akár jelenség) belső és külső mozgatórugóit. Talán egyeseknek a bibliai vonulat elrettentő vagy túl komoly lehet, de egy bibliodráma csoportban való részvételhez egyáltalán nem feltétel a Biblia alapos ismerete, illetve semmiféle vallási hovatartozás.
Ugyanakkor keresztényként lehetséges, hogy nagyobb bizalmat szavazunk egy ilyen jellegű önismereti módszernek, hiszen ebben a közegben úgy gondolom, könnyebb a személyes hit megélése és annak aktív megpróbálása, sokan a résztvevők közül maguk is keresik a válaszokat a hitbeli kérdéseikre. Továbbá általában a pszichodráma vezetők is keresztény szemléletű emberek, sokan vannak közöttük lelkészek, papok, lelki vezetők. A Pszichodráma Egyesület honlapján tudtok szintén utánanézni az induló csoportoknak.
Művészetterápia
Ez az önismereti és terápiás forma az alkotás során felszabaduló energiákat használja fel a önmegismerés és gyógyulás folyamatában. Számos formája van, legelterjedtebb a képzőművészeti terápia, a zeneterápia illetve a táncterápia. Ebben a módszerben az a nagyszerű, hogy a verbálisan nem, vagy nehezen kifejezhető tartalmak is megjelenhetnek az alkotás során, illetve egy-egy művészeti alkotás (legyen szó zenéről, vagy egy képről) sokkal inkább hatással lehet énünk nem tudatos részére, megmozgathat olyan emlékeket, érzéseket, amiket régen elfeledtünk, vagy akár elfojtottunk. A művészetterápia gyakran más terápiás eljárás kiegészítéseként jelenik meg, de vannak tematikus művészetterápiás csoportok is. Az alkotó munkát szóbeli feldolgozás kíséri és követheti – alkalmazkodva a megfogalmazott terápiás cél eléréséhez. A képzőművészeti terápia során a személy élményvilágának megjelenítéséhez, illetve tudattalan tartalmak mozgósításához gyakran alkalmaznak szimbólumokat. A „katarzis” élmény megélése fontos része a művészetterápiának, melynek során a tudattalan vagy csak részben tudatos konfliktusok a felszínre kerülnek és megjelennek az alkotásban.
Ennek az önismereti/terápiás formának nem feltétele az, hogy ügyes rajzosok, táncosok, zeneértők, stb. legyünk, ne tartson minket vissza ettől az élménytől a saját hiányosságaink feletti aggodalom. A művészetterápia során, amennyiben képesek vagyunk beleengedni magunkat a folyamatokba, megtapasztalhatjuk azt a gyermeki és felszabadító izgalmat, amit az alkotás képes nyújtani számunkra.
Autogén tréning
Az autogén tréning nem annyira önismereti módszer, mint inkább relaxációs technika, viszont úgy gondolom fontos, hogy ennek a rövid listának a végén szerepeljen. Ahogyan a nevében is benne van, ebben a relaxációs formában saját aktivitásunkat és figyelmünket használjuk a testi és pszichés ellazultság állapotának eléréséhez. Az autogén tréning rendszeres gyakorlásával és megtanulásával hatékonyan enyhíthetjük a szorongást és az abból fakadó testi tüneteket.
Az eljárás során megtanulható a belső folyamatainkra való figyelem, az ellazult állapot során befolyásolható a test önregulációs rendszere, ami kontrollálja a légzést, keringést és a szívritmust többek között. Fontos, hogy a relaxáció nem összekeverendő a hipnotikus állapottal. Az autogén tréning során akaratunkat és figyelmünket – a mindennapi feszített életmódunkkal ellentétben – a feszültség oldására fordítjuk. A felgyülemlett testi és lelki feszültség megbontja a szervezet egyensúlyát, a nyugtalanság és idegesség testi tünetek formájában jelentkezik (ezeket nevezzük pszichoszomatikus betegségeknek, amikor valódi organikus ok nem áll a tünetek hátterében). Az autogén tréning gyakorlása során megtanuljuk az ellazult állapot elérését és a pszichikus egyensúly visszaállítását.
A tréning elsajátítása először képzett autogén tréner segítségével történik, miközben otthon is gyakorolni kell a megtanultakat, majd később önállóan is végezhető az autogén tréning. A leginkább akkor tud hatékony lenni ez a módszer, ha minden nap rá tudunk szánni egy elkülönített időt a relaxációra, önmagunkra való figyelésre. A technikáról és a lehetőségekről bővebben a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület honlapján olvashattok.
Remélem, sikerült teljesebb képet kapnotok arról, milyen lehetőségek is állnak rendelkezésetekre az önismereti munka elkezdéséhez. Az itt leírtak inkább támpontok számotokra, hiszen a lista korán sem teljes. Nagyon jó, ha van olyan irányzat, technika ami esetleg szimpatikus lehet számotokra, de a legfontosabb mégis az elhatározás. Szükséges, hogy megszülessen a megismerés és a változás iránti vágy, hiszen ahogyan ezt felismeritek magatokban, a világra és önmagatokra is sokkal nyitottabb szemmel fogtok tekinteni. Ilyen nyitott hozzáállással pedig minden nap és minden mozzanat eszköz lehet önmagunk teljesebb és őszintébb megismeréséhez. Apró lépésekkel teljesebb képet kaphatunk arról, hogy milyen embernek és milyen tervvel teremtett minket Isten.
“Anyukám mondta”
Ó, az én Édesanyám számtalan dolgot mondott és mond ma is, amik nélkül a gyerekkorom nem lenne ilyen értékes, és én sem olyan lennék, amilyen.
Édesanyámtól rengeteg játékosságot kaptam, rengeteg hittel és humorral éli az életét, beleértve a nehéz időszakokat is. Megtanított arra, hogyan kell olyanokat is észrevenni, akit mások nem vesznek észre, madártollal pogácsát kenni, versekért lelkesedni, inget vasalni, varrógépbe cérnát fűzni, méltósággal betegséget hordozni, pünkösdi rózsa kipattanását várni… Rengeteg dalt is tanultunk tőle, csak úgy önti magából őket. Gyerekkorom legszebb emlékei közé tartoznak a reggelek, amikor lebotorkáltam a lépcsőn, anyukám már javában tevékenykedett a konyhában, odajött hozzám és mindig kérte, hogy meséljem el, hogy mit álmodtam. Majd elénekelte a „Ha a reggel ránk virrad és kelteget a napsugár” című dalt, ami a családban nagy sikernek örvendett, de soha senki mástól nem hallottam ezt a dalt énekelni, csak anyukámtól. Az esték is biztonságot adó rítusok köré épültek: meseolvasás, esti ima, ének. Kedvenc részem az volt, mikor anyukám kinyitotta az aktuálisan kedvenc könyvet a tartalomjegyzéknél, én becsuktam a szemem és az ujjamat többször végighúzva a sorokon, ráböktem egy címre. Nem emlékszem, hogy Anya mondta volna valaha, hogy ez túl hosszú, ez már unalmas, mást olvassunk…
Egy kihagyhatatlan szokása van még máig édesanyámnak, amivel sokszor zavarba hoz, mégis az otthon ismerős, pihentető érzését kelti bennem: minden alkalommal, amikor hazalátogatok hozzájuk, még le se nyomom a kilincset, már hallom anyukám lelkes hangját bentről: „Kukurikú mi történt? Aranyos lányunk hazatért!” Hát ilyen az én anyukám! 🙂
B. L.
