Hónap: 2016 június

„Amikor pillangók repdesnek a kifutón”

Az országos Pure Fashion Gálaesten, mi is ott jártunk május 27-én a Balassi Intézetben. Az este azonban nem a jól megszokott, hagyományos divatbemutató keretein belül zajlott, ugyanis ezen a napon nem a ruháké volt a főszerep. Az este a lányokról szólt. Azokról a magabiztos nőkről, akik lányként ismerték meg egymást, majd nőként mutatkoztak be előttünk, a Gálán. De, hogy mit takar ez a Gála? És miért fontos egy olyan divatbemutató, amit nem a ruhák miatt nézünk meg? És egyáltalán miért Gálának hívják? Ezekre a kérdésekre a Pure Fashion ad választ.

Ebben a hónapban a kitartás az írások fő témája, ami remélhetőleg meghatározza az interjú fő vonalát is. Mint sokaknak, nekem is Pálnak a Filippibeliekhez írt igéje jut eszembe először a kitartásról, amikor ezt mondja: „Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” Ezt az igét elevenítettem fel magamban minden egyes vizsgaidőszak alatt, erre az igére gondolok, amikor valami nagy kihívás vagy feladat elé nézek, és erre az igére asszociálok akkor is, amikor Eszterre nézek. Ezért kerestem fel őt ebben a hónapban, hogy meséljen magáról és arról, hogy neki mit jelent a kitartás.

Ebben a hónapban a kitartás témakörét próbáljuk körüljárni. Az első kérdésem éppen ezért az, hogy mi jut eszedbe a kitartásról?
A sportolók kitartása, ami először eszembe jut. És erről pedig Pálra gondolok, amikor a versenyfutáshoz hasonlította a hitét. Ez a kettő egymáshoz kapcsolódó asszociáció jut eszembe a kitartás szóról.    

Én magam már ismerhetlek egy ideje, éppen ezért tudom, hogy nem véletlenül asszociáltál erre a páli igeszakaszra, hiszen a te életedben is nagy szereppel bír a hited mellett való kitartás.
Többször volt olyan pont az életemben, amikor pontosan a hitem mellett kellett kitartanom. Ez a történet úgy kezdődött, hogy az érettségim után megtértem. Ezt követően azonban nem volt igazán keresztyén közösségem, ahová járni tudtam volna. Egyetemre jöttem és beleszerettem egy nem hívő fiúba. Ő nagyon érdeklődő volt a hit dolgai iránt és rengeteg beszélgetésünk volt ezzel kapcsolatban. Viszont olyan 3 hónapnyi kimerítő beszélgetés után odajutottam, hogy én feladom a hitemet, mert nem bírom ezt a kettősséget összeegyeztetni. Egyszerűen nem megy. Ekkor jött egy számomra nagyon kedvező Isteni rendelés, mert a döntésem meghozatalakor éppen egy táborban voltam, ahol egy barátnőm észrevette, hogy mélyponton vagyok. Érdekes módon ő azt tanácsolta nekem, hogy rendben van, menjek el, mint ahogyan a tékozló fiú is, semmi gond, de ígérjem meg, hogy visszatérek. És talán pont ez a számomra meglepően megengedő lelkület volt az, ami a táborrend szerint következő imaközösségi alkalmon rádöbbentett arra, hogy én ezt nem tudom otthagyni. Azóta fel sem merül bennem, sőt nonszensznek tűnik a kérdés, hogy a hitemet, hogy lehetne otthagyni vagy elhagyni. A legnagyobb mélypontoknál is Péter kérdése jut eszembe, hogy: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” Valahogy azóta tényleg ez magától értetődő számomra.

Később az említett fiú lett a férjed és azóta is szerelemben éltek. Hogyan éled meg a kapcsolatotokban a keresztyénség mellett való kitartásodat?
Az említett történet óta 14 év telt már el. A férjemet nagyon szeretem, viszont nem könnyű más nézetű feleknek egy házasságban élni. Körülbelül 10 év volt, amíg ezzel küzdöttem, és 3 éve jutottam el oda, hogy ne irigykedjek a hívő párokra, hanem el tudjam ezt engedni, és ne azon szomorkodjak egy hívő rendezvényen, hogy nincs mellettem a férjem. Így, hogy benne élek már tisztán látom ennek a nehézségeit, és csak azt tudom tanácsolni azoknak a lányoknak, akiknek fontos, hogy a hitéletükben is egy hitben szilárd és vezető fél legyen mellettük, hogy ha egy nem hívő fiú csak randira hívja is őket, ne menjenek el! Mert nagyon hamar bele lehet szeretni a másikba, az első időszakban minden nem hívő fiú nagy érdeklődést mutat és mi lányok elhisszük, hogy a szerelmünk meg fog térni, de ez nagyon ritka. Tudok olyat, ahol így történt, (irigylem is őket 🙂 ), viszont hallottam olyan statisztikáról, hogy a felemás pároknál inkább a hívő fél kezdi el hanyagolni a hit gyakorlását. Egy idő után nálam a hit gyakorlása némileg daccá váltott át. Csak azért is csinálom! A férjem sosem tiltotta, hogy eljárjak keresztyén alkalmakra, így élek is a lehetőséggel és szívesen eljárok a legtöbb ilyen alkalomra. Ha a hitről való beszélgetéseink kikoptak is az életünkből, én mégis kitartóan látogatom ezeket az alkalmakat.

A gyermekvállalásban és a közös gyermeknevelésben mennyire érezted a hatását annak, hogy különböző nézetű házasságban éltek?
Gyülekezetektől és barátoktól függően más a megítélése annak, hogy bűnnek tekintik-e a felemás házasságot vagy sem. Amikor a gyermekvállalás nekünk sokáig nem jött össze, mindig ott motoszkált a fejem hátsó felében a gondolat, hogy bár ez nem biblikus gondolat, de mintha ez egyfajta büntetés lenne. Bár sosem hittem ezt el igazán, de sokáig nem hagyott nyugodni ez a gondolat és sokáig ott volt a kísértése annak a gondolatnak, hogy mi lenne, ha egy hívő fiúval kötöttem volna össze az életem. Annak ellenére is, hogy nekem már 5 évesen egy betegségemből adódóan eldőlt, hogy nem lehet majd gyermekem.

Ezek szerint te meddőként küzdöttél kitartóan azért, hogy gyermeked lehessen. Mesélnél nekünk erről?
Igen. 5 éves koromban estem át egy életmentő műtéten, aminek az lett a következménye, hogy, ahogyan az orvosok is fogalmaztak: csak orvosi segítséggel és isteni csodával eshetek teherbe. Sokan feltették nekem a kérdést, hogy nem kellene-e várnom, hogy Isten adjon egy gyermeket nekem? Miért fogok bele a lombikba? Nem érzem-e úgy, hogy ezzel elhagyom Istent? Ezeken a kérdéseken egy darabig törtem a fejemet, de úgy voltam vele, ha más nem, azért a kivizsgálásokon túl akarok lenni, hogy tisztán lássunk a férjemmel. Aztán abban nyugodtam meg, hogy egy alkalmon találkoztam Naámán történetével, amikor a sirirai király fővezéreként az Úr prófétéjához, Elizeushoz fordult segítségért, mert már nem tudott mit tenni. Elizeus pedig azt mondta neki: „Menj el és fürödj meg hétszer a Jordánban, és megújul a te tested, és megtisztulsz.” Megdöbbent, mert ő csodát akart volna és milyen dolog ez, hogy fürödjön a Jordánban. Ebből a történetből számomra az jött át, hogy igenis létezik az a csoda, amikor egy totál meddőnek Isten gyermeket ajándékoz, de valamikor ezt a kicsit szinte megalázó prózai utat mutatja, hogy menj ezen végig és próbálkozzál. És ez is az Ő útja lehet, nem kell arra várni, hogy Ő a semmiből teremt nekem gyermeket. Ebben tudtam megnyugodni és innentől kezdve nem volt kérdés, hogy belevágok-e. Mert a lombikhoz is csoda kell…

Hogyan élted meg a lombik programban való lépéseket és próbálkozásokat?
Először úgy álltam hozzá, hogy nekem biztosan az első alkalommal hármas ikreim lesznek és amikor harmadszor sem sikerült semmi, akkor következett az életemben egy olyan összeomlás, hogy felkerestem egy keresztyén pszichológust. Az volt bennem a kérdés, hogy egyáltalán szán-e nekem Isten gyermeket? Mennyire kell ezt erőltetnem és mennyire kell kitartanom ezekben a próbálkozásokban? Mi van, ha ez nem is az életem része, ha Isten nem szánja nekünk a gyermekáldást? És ekkor volt nagyon nehéz elhinnem és tovább csinálnom a küzdelmet. Fél év után sikerült elhinnem, hogy remélhetem ezt a csodát, mert Isten számára a gyermekáldás hatalmas dolog és bízhatok benne, hogy ez nekem is megadatik. És megadatott, hiszen megszületett kisfiunk: Ádám. Most pedig már a második babánkat várjuk. A második gyermeknél is nagy kérdésem volt, hogy mennyire folytassam ezt a próbálkozást? Hiszen a bibliai meddő nőknek csak egy gyerekük volt általában. Nem az Istenbe vetett hitem rendült meg ebben a folyamatban, hanem az volt nagy próbatétel, hogy megtudjam: nekem megadatik-e ez a csoda az életemben még egyszer vagy sem. A második lombik vállalásnál Ráhel és Lea történetéből Ráhelnek az a mondata adott erőt, hogy „ Bárcsak adna Isten nekem még egy fiút.” És ekkor döbbentem rá először, hogy volt olyan meddő nő a Bibliában, aki két gyermeket is kapott. 🙂 Ezért választottuk a Benjámin nevet a második gyermenünknek. Ez a történet segített nekem, hogy kitartsak a második alkalommal is.

Számomra Eszter történetén keresztül is kiderült, hogy a kitartás milyen fontos és meghatározó a keresztyén életünk során. Eszter a beszélgetésünk alkalmával idézte Péter kérdését: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” Erről eszembe jutott, hogy Istennél örök dicsőség vár ránk, ami minden egyes küzdelmünk, kihívásunk és szenvedésünk alatt nyugalommal és bizalommal tölthet el minket. Ilyen helyzetekben is megtapasztalhatjuk, hogy Isten választottaiként kettős időszámítás szerint élünk.  Beszélhetünk a múló időről, amivel mi sem tudunk mit kezdeni. Ilyenek a szorongató határidők, az életünk és mindennapjaink folyását könyörtelenül behatároló idő, ami nyomaszt minket, amiben elfáradunk. De már ezt a megállíthatatlan és szüntelenül csak múló időt is meg-megállítják az Isten által rendelt minősített alkalmak, az ünnep ideje, az öröm és a felszabadultság, a csodák. A felmagasztalás, az ember megajándékozása, mind Isten kezében van, és az Ő akarata szerint lép bele az életünkbe annak egy adott pontján. Isten örök dicsőségbe hív minket, ami az örökkévalóság. A jelenlegi szenvedéseinkben és küzdelmeinkben arról kapunk ígéretet és vigasztalást, hogy minősített idő, örök dicsőség tör be az életünkbe. És ezt az örökkévalóságot vetítik elő a földi életünk során megtapasztalt Istentől jövő szabadítások, a gondviselés, és minden egyes örömteli idő is. Ez az örökkévalóság tulajdonképpen Isten élete, amiből adni szeretne nekünk, mert Isten az Ő dicsőségébe várja a híveket. Hatalmas és győzelmes Úrként minket is örök életre hív.  Akkor is, ha a próbatételek között elviselhetetlenül hosszúnak tűnik a szenvedés, rátekinthetünk az örök dicsőségre, amelybe minket is hív Isten, és így láthatjuk, tudhatjuk, hogy ez a szenvedés lehatárolt idejű. Erről beszél Pál is a Római levélben: „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.” Így pedig bátran futhatunk mi is egyenesen a cél felé, ahogyan azt Eszter is tette és teszi az életében.

 

B. Á.

(A képek csak illusztrációk.)

Eszter könyve

Minden filmben vannak mellékszereplők és van a főhős. Ha valamit megtanultam a nagysikerű „The Holiday” című filmből az az, hogy mindenkinek a saját élete főhősnőjének kellene lennie. Nem más életének kell főhősnője légy és nem is mellékszereplője a saját életednek. Na de mit is várunk általában egy főhősnőtől? Legyen szép és erős, bátor és tettre kész, felelősségteljes és ha kell, önfeláldozó. Hűha… Hogy nem ismertél magadra? Dehogynem! Csak nézd meg jobban ki írta és rendezte a te filmedet, hátha akkor összeáll a kép, hogy ő nem dolgozik akármilyen karakterekkel. Nem akárki tett ennek az életnek, amit élsz a főhősnőjévé, s habár az Ő munkáját nem Oscar-ban mérik, nem lenne híjával. Sokak szerint kiváló Rendező.

Ez évi utolsó ószövetségi női karakterünkhöz értünk, itt az ideje lassan az újszövetségi vizekre evezni. Sok mindent tanulhattunk az előző öt hölgytől: Évától, aki bizonyította hogyan lehet a nő Isten képmásaként valódi kiegészítő társa a férfinak; Sárától, hogy hogyan lehet Isten ígéreteiben bízva élni az életet; Delilától, hogy hogyan ne használjuk a nőiességünket, manipulációval elszakítva a férfit Istentől; Ruthtól, aki tudta, hogy a helyes irány megtalálásánál mennyire fontos útjelző táblák lehetnek a kapcsolataink egymással, barátokkal, családdal, Istennel; és Annától, aki megmutatta nekünk, hogy kihez érdemes fordulni és mekkora ereje van az imának. Most pedig Eszterrel ismerkedhetünk meg, akinek története valóban megállná a helyét egy filmvásznon, az biztos, hogy megmutatja, hogyan lehet egy nő ténylegesen saját élete főhősnője. Csak ajánlani tudom Eszter könyvének elolvasását, csupán tíz fejezet a Szentírásban és elősegíti a cikk megértését, valamint rendkívül inspiráló.

A Kr.e 5. században járunk a Perzsa Birodalom szívében, Xerxész (Ahasvérus) király udvarában, ahol a királynét engedetlensége miatt épp megfosztják címétől és méltóságától. Új királynéra van szükség. Ennek érdekében megrendezik az első, a Biblia lapjairól ismert szépségversenyt, mely során a király kénye-kedve szerint válogathat a szebbnél szebb és fiatalabbnál fiatalabb lányok közül. Választása Eszterre esik, akinél szebbet-jobbat nem is találhatott volna, Eszter csillaga csakhamar magasan ragyog: királyné lesz belőle. Mondhatnánk, ez nem fair… Eddig eleve nagyon jó főhősnő alapanyag. Csakhogy a cselekmény csúcspontja korántsem ez. Az imént említett bizonyos Rendezőnek más prioritásai vannak. Isten nem méltóságra választja ki az övéit, hanem szolgálatra, akármilyen magas-vagy alacsonyrangú legyen. Eszter nem saját céljaira kapta adottságait és máltóságát, hanem hogy Istent szolgálja vele. Eszter egész népe életveszélybe kerül, ki akarják irtani őket. Csakis Eszter tudja megakadályozni a tragédiát, közbenjárva a királynál, ezzel saját életét kockáztatva. Az egész cselekményt áthatja Eszter jelleme: okossága, hidegfejjel való gondolkodása, önfeláldozásra való készsége, döntésképessége. Ami megkülönbözteti őt és egyben minden Isten által kiválasztott főhőst és főhősnőt egy mezei hollywood-i főszereplőtől, hogy a hősies, önfeláldozó, közbenjáró, bátor magatartás csakis Isten útjainak a felelősségteljes felismeréséből és küldetéstudatból táplálkozhat. Nem önös célok, vagy a dicsőség, a hírnév, a bizonyításvágy, hanem az Isten akaratának felelősségteljes felismerése.

Számomra az a mondat, hogy mindenki a saját élete főhősnője, azt jelenti, hogy abban a környezetben, abban a korban és helyzetben, amelyben élünk, egészségben vagy betegségben, fiatalon, vagy öregen, mindig azt kell megkeresnünk, hogy mi Isten akarata itt és most velünk. És ha kell, lépni kell, beszélni, vagy épp hallgatni, bátran kiállni és cselekedni, vagy éppen visszahúzódni, merni élni és érezni, ezt teszi egy főhős. Nekünk talán nem egy király elé kell kiállnunk, hanem a főnökünk, vagy a családunk, vagy a párunk elé. Lehet nem egy egész népért kell közbenjárnunk „csak” a barátainkért, vagy egy munkatársunkért. Egy főhős cselekszik. Saját érdekében is, de elsősorban a másokéban. Eszter először saját és nagybátyja életéért könyörög, utána azonban cselekszik annak érdekében, hogy egész népe megmeneküljön, és ez teszi őt valóban főhőssé. A felelősségvállalás másokért, talán olyanokért, akiket soha életében nem látott és nem is fog. A lényeg, hogy felismeri Isten akaratát és cselekszik. Főhősnek lenni azt jelenti, hogy bizony keményen ki kell venni a részem a melóból. Az élet ilyen. Nem éli más helyettem, még Isten sem, nem élhetem én sem a másét. A sajátomnak azonban lehetek főhősnője. Megvannak a saját felelősségeim, döntéseim és azok következményei, szolgálataim, amiért az vagyok aki, és ott vagyok, ahol. Kockázatos, ijesztő és fájdalmas, de örömteli, érzelemdús és felemelő.

Egy film akkor igazán jó, ha a karakterek jól kidolgozottak, jól megformáltak, valamint, ha a cselekmény dinamikus, tele van váratlan fordulattal, kétségekkel és megoldásokkal. Főképp a rendezőn múlik. Eszter történetéből kiderül, hogy ha Isten a rendező, akkor a főhős magabiztosan tud helytállni a különféle helyzetekben, mint mikor egy filmet nézve tudjuk, hogy nem fogunk csalódni, mert egész biztos magas minőséget kapunk, mert kiváló a rendezője és bármilyen jelenet jön is, biztos kezekben vagyunk. Istennek hatalmában áll minden emberi számítást felforgatni és a várt dolgok ellenkezőjét is akár megvalósítani, így reményt nyújtva mindenféle végveszélyben vagy kilátástalan helyzetben. Egy jó történetben, jó rendezői kezekben a főhős is valóban jó főhős lehet.

A te életedben csakis te vagy képes véghezvinni azokat a dolgokat, amikre Isten kiválasztott. Biztos túl vagy már jó pár váratlan fordulaton, van is még előtted bőven. Csak hidd el, jó kezekben vagy bármi a következő „jelenet”, mert a karaktered maga Isten formálta olyanná, amilyen, főhőssé.

B. F.

Megvan az ideje mindennek… most éppen az utolsó hajrának van itt az ideje az iskolákban vagy éppen a vizsgaidőszaknak. Engem az utóbbi érint, bár ezt lehetne mondani hajrázásnak is… 🙂 A közepén járok a vizsgaidőszakomnak, amikor is már abban az állapotban vagyok, hogy fel tudtam venni a saját kis ritmusomat a tanulásban, megvan a napirendem, de be kell valljam, tanulni nem mindig olyan egyszerű, bár ezt gondolom ti is tudjátok. Monotonitása miatt sokszor őrlődök magamban, elkeseredek és hát feladni… azt nem, de ellankadok. Talán ti is ebben a cipőben jártok most, talán már egy kicsit elegetek van a könyvekből, az olvasásból vagy éppen a vizsgákból. Ezért is gondoltam, hogy most egy kicsit felrázzuk a dolgokat és megnézzük, hogyan is lehet ezt egy kicsit másképp csinálni. A tanulás az mindig tanulás marad, de mik azok az apró kis praktikák, amiket érdemes kipróbálnotok, ha úgy érzitek, nem bírjátok tovább.

1. Jó mindig tiszta lappal indulni
Milyen jó érzés az, amikor letudsz egy vizsgát és elrakhatod a könyveket, füzeteket és az összes jegyzetet, ami a tárggyal kapcsolatos, nekem ez mindig megkönnyebbülés. Én úgy gondolom nem csak a lezárás miatt fontos ez, hanem a következő vizsgára való készülés elkezdésének is kulcsfontosságú lépése. Nálam már ilyen szokássá vált, hogy a vizsga napján az estém úgy telik, hogy az asztalomról elrakok mindent, ami már nem szükséges, felrakom szépen a polcra a könyveket, jegyzeteket és kitakarítom a szobámat, hogy másnap már újult erővel és ’tiszta (asztal)lappal’ vágjak neki a következő megmérettetésnek. Próbáld ki te is, hogy ma este úgy fekszel le, hogy kicsit összepakolod az asztalodat! Hidd el, reggel sokkal jobb érzés így nekivágni a tanulásnak.

2. Keress egy indulót magadnak
Már párszor említettem, hogy milyen fontos nekem a zene, sportoláshoz, mosogatáshoz vagy éppen mikor rossz a kedvem. Van valami a zenében, ami csak úgy megragadja a lelkünket és feltölti. (Persze csak ha megfelelőt hallgatunk.) Válassz egy számot, ami sokat jelent neked, ami feldob, ha meghallod, ami pörgős és akárhányszor kicsit elfáradsz, tedd be maximum hangerőn és hallgasd meg, csukd be a szemed és pihenj, esetleg énekelj vagy táncolj! (Kivételt képez ezalól, ha hajnalban jön ez a fáradtság rád, ilyen esetben ajánlott fülhallgatót használni.)

De nem csak ilyen esetekre választhatsz indulót, hanem közvetlen a vizsga előtti percekre is, mielőtt bemennél a terembe, hogy tételt húzz és felelj. Én ezt a szituációt mindig úgy élem meg mintha sportoló lennék, ők is úgy mennek sokszor a bemelegítésre, hogy fülükben a zene szól, a szó szoros értelmében. Sokszor a bokszolók jutnak eszembe és sokszor hasonló ’harcra’ kell felkészülnünk, egy mentális harcra.

Ha kíváncsiak vagytok nekem mik ezek a számok, hallgassátok meg őket az alábbi linkeken:

3. Tarts szünetet
Sokszor azt hisszük, hogy az a figyelemre méltó, ha már órák óta a könyvet bújjuk és ülünk felette, pedig sajnos sokszor ez nem aktív tanulás, csak olyan felszínes. Hiszen attól még, hogy a könyv felett ülünk, sokszor gondolatban ott sem vagyunk! Tehát sokkal effektívebb, ha a tanulást szünetekkel tűzdeljük meg.  Én az egy órát úgy szoktam felosztani, hogy 45 perc tanulás és 15 perc szünet, ilyenkor mindig egy kicsit felállok és mozgok, iszok egy kis vizet vagy éppen megnézem az emailjeimet, üzeneteimet. A lényeg a lényeg, hogy a negyedóra után visszaüljek és folytassam ahol abbahagytam, nem szabad, hogy nagyon elkalandozzanak a gondolataim, mert akkor sosem érkezem vissza…

Találd meg a ritmusodat, lehet, hogy neked a 40:20 vagy éppen  a 50:10 arány sokkal jobban beválik, de ezt csak úgy derítheted ki, ha kipróbálod.

4. ÁCIÓ…VÁCIÓ…MOTIVÁCIÓ Avagy készíts motivációs falat!
Mik azok a dolgok, amik téged motiválnak? Vannak olyan idézetek, amik sokat jelentenek számodra? Olyan igeversek, amik egyszerűen neked szólnak? Esetleg egy kép az, ami azt mondja neked: ’Ne add fel, menj tovább, megéri a harcot!’? Írd le, nyomtasd ki, ragaszd fel, tedd ki! Ez ilyen egyszerű! Mert így szem előtt lesznek ezek a gondolatok, képek, és állandóan emlékeztetnek majd, hogy tedd meg még azt az egy lépést, amire azt hiszed már nincs is erőd!

5. Mozogj
Egy egész cikk szólt erről az előző havi számban, az Életmód rovatban, de én is csak bátorítani tudlak titeket, hogy ne sajnáljátok napközben azt a fél-egy órát a testmozgásra. Legyen ez akár egy hosszú séta, futás, kocogás vagy egy óra az edzőteremben, megéri. Nemcsak oldja a feszültségedet, hanem sikerélményt jelent, ami nagyon is kell a mindennapok monotonitásában.

6. Mondd el valakinek
Tudom, hogy ez egy nagyon egyszerű dolog és igazából mindnyájan tudjátok, de leghatékonyabb ellenőrzése a megtanultaknak, ha megpróbálod elmagyarázni valakinek, vagy felmondod valakinek a megtanultakat. Én ezt azért találom hasznosnak, mert nemcsak a témára kell összpontosítanod, de a saját szádból hallod elhangozni a dolgokat és így mikor a vizsgán vissza kell adnod a tanultakat, már nem lesz idegen a kimondani és ez magabiztosságot ad. Albert Einstein mondta : „Amit nem tudsz egyszerűen elmagyarázni, azt nem is érted egészen.”

7. Kettő ez egyben
Az utolsó ötletnek mindkettő része fontos, külön-külön és egyben is. A napokban kaptam a húgomtól egy képet, amin az állt: Give it to God and go to sleep!/ Add át Istennek és aludj! Sokszor nem könnyű ez, de hiszem, hogy Istennek mindenre gondja van, tehát az én aggodalmaimat is odaadhatom neki, hogy vegye el tőlem azokat és az ő békességével töltsön be. Ahogy az első rész fontos, úgy a második is. Aludj. Aludj eleget, és itt ezen van a hangsúly. Szüksége van a szervezetünknek az alvásra, de nem szabad az alvásba menekülnünk teendőink elől!

Egy dolgot nem szabad elfelejtenünk, hogy ezt a harcot nekünk kell megharcolni, de ebben sem vagyunk egyedül. Sokáig azt hittem Isten csak a vizsgaszituációkban van velem, amikor valami nagyobb dolog van történőben, de nem. Ő ott van a mindennapokban, amikor ülök a könyv felett, amikor jegyzetet készítek, amikor felmondom a megtanultakat, amikor elfáradok… Ott van, nem egyedül harcolok! De harcolnunk kell, nem szabad passzívnak lennünk, hanem azt kell mondani, hogy készen állok a kihívásokra, készen állok a nehéz és a örömteli helyzeterke egyaránt, mert tudom, hogy minden a javamra válik.

Á. N. L.

a

a

a

a