Minden filmben vannak mellékszereplők és van a főhős. Ha valamit megtanultam a nagysikerű „The Holiday” című filmből az az, hogy mindenkinek a saját élete főhősnőjének kellene lennie. Nem más életének kell főhősnője légy és nem is mellékszereplője a saját életednek. Na de mit is várunk általában egy főhősnőtől? Legyen szép és erős, bátor és tettre kész, felelősségteljes és ha kell, önfeláldozó. Hűha… Hogy nem ismertél magadra? Dehogynem! Csak nézd meg jobban ki írta és rendezte a te filmedet, hátha akkor összeáll a kép, hogy ő nem dolgozik akármilyen karakterekkel. Nem akárki tett ennek az életnek, amit élsz a főhősnőjévé, s habár az Ő munkáját nem Oscar-ban mérik, nem lenne híjával. Sokak szerint kiváló Rendező.
Ez évi utolsó ószövetségi női karakterünkhöz értünk, itt az ideje lassan az újszövetségi vizekre evezni. Sok mindent tanulhattunk az előző öt hölgytől: Évától, aki bizonyította hogyan lehet a nő Isten képmásaként valódi kiegészítő társa a férfinak; Sárától, hogy hogyan lehet Isten ígéreteiben bízva élni az életet; Delilától, hogy hogyan ne használjuk a nőiességünket, manipulációval elszakítva a férfit Istentől; Ruthtól, aki tudta, hogy a helyes irány megtalálásánál mennyire fontos útjelző táblák lehetnek a kapcsolataink egymással, barátokkal, családdal, Istennel; és Annától, aki megmutatta nekünk, hogy kihez érdemes fordulni és mekkora ereje van az imának. Most pedig Eszterrel ismerkedhetünk meg, akinek története valóban megállná a helyét egy filmvásznon, az biztos, hogy megmutatja, hogyan lehet egy nő ténylegesen saját élete főhősnője. Csak ajánlani tudom Eszter könyvének elolvasását, csupán tíz fejezet a Szentírásban és elősegíti a cikk megértését, valamint rendkívül inspiráló.
A Kr.e 5. században járunk a Perzsa Birodalom szívében, Xerxész (Ahasvérus) király udvarában, ahol a királynét engedetlensége miatt épp megfosztják címétől és méltóságától. Új királynéra van szükség. Ennek érdekében megrendezik az első, a Biblia lapjairól ismert szépségversenyt, mely során a király kénye-kedve szerint válogathat a szebbnél szebb és fiatalabbnál fiatalabb lányok közül. Választása Eszterre esik, akinél szebbet-jobbat nem is találhatott volna, Eszter csillaga csakhamar magasan ragyog: királyné lesz belőle. Mondhatnánk, ez nem fair… Eddig eleve nagyon jó főhősnő alapanyag. Csakhogy a cselekmény csúcspontja korántsem ez. Az imént említett bizonyos Rendezőnek más prioritásai vannak. Isten nem méltóságra választja ki az övéit, hanem szolgálatra, akármilyen magas-vagy alacsonyrangú legyen. Eszter nem saját céljaira kapta adottságait és máltóságát, hanem hogy Istent szolgálja vele. Eszter egész népe életveszélybe kerül, ki akarják irtani őket. Csakis Eszter tudja megakadályozni a tragédiát, közbenjárva a királynál, ezzel saját életét kockáztatva. Az egész cselekményt áthatja Eszter jelleme: okossága, hidegfejjel való gondolkodása, önfeláldozásra való készsége, döntésképessége. Ami megkülönbözteti őt és egyben minden Isten által kiválasztott főhőst és főhősnőt egy mezei hollywood-i főszereplőtől, hogy a hősies, önfeláldozó, közbenjáró, bátor magatartás csakis Isten útjainak a felelősségteljes felismeréséből és küldetéstudatból táplálkozhat. Nem önös célok, vagy a dicsőség, a hírnév, a bizonyításvágy, hanem az Isten akaratának felelősségteljes felismerése.
Számomra az a mondat, hogy mindenki a saját élete főhősnője, azt jelenti, hogy abban a környezetben, abban a korban és helyzetben, amelyben élünk, egészségben vagy betegségben, fiatalon, vagy öregen, mindig azt kell megkeresnünk, hogy mi Isten akarata itt és most velünk. És ha kell, lépni kell, beszélni, vagy épp hallgatni, bátran kiállni és cselekedni, vagy éppen visszahúzódni, merni élni és érezni, ezt teszi egy főhős. Nekünk talán nem egy király elé kell kiállnunk, hanem a főnökünk, vagy a családunk, vagy a párunk elé. Lehet nem egy egész népért kell közbenjárnunk „csak” a barátainkért, vagy egy munkatársunkért. Egy főhős cselekszik. Saját érdekében is, de elsősorban a másokéban. Eszter először saját és nagybátyja életéért könyörög, utána azonban cselekszik annak érdekében, hogy egész népe megmeneküljön, és ez teszi őt valóban főhőssé. A felelősségvállalás másokért, talán olyanokért, akiket soha életében nem látott és nem is fog. A lényeg, hogy felismeri Isten akaratát és cselekszik. Főhősnek lenni azt jelenti, hogy bizony keményen ki kell venni a részem a melóból. Az élet ilyen. Nem éli más helyettem, még Isten sem, nem élhetem én sem a másét. A sajátomnak azonban lehetek főhősnője. Megvannak a saját felelősségeim, döntéseim és azok következményei, szolgálataim, amiért az vagyok aki, és ott vagyok, ahol. Kockázatos, ijesztő és fájdalmas, de örömteli, érzelemdús és felemelő.
Egy film akkor igazán jó, ha a karakterek jól kidolgozottak, jól megformáltak, valamint, ha a cselekmény dinamikus, tele van váratlan fordulattal, kétségekkel és megoldásokkal. Főképp a rendezőn múlik. Eszter történetéből kiderül, hogy ha Isten a rendező, akkor a főhős magabiztosan tud helytállni a különféle helyzetekben, mint mikor egy filmet nézve tudjuk, hogy nem fogunk csalódni, mert egész biztos magas minőséget kapunk, mert kiváló a rendezője és bármilyen jelenet jön is, biztos kezekben vagyunk. Istennek hatalmában áll minden emberi számítást felforgatni és a várt dolgok ellenkezőjét is akár megvalósítani, így reményt nyújtva mindenféle végveszélyben vagy kilátástalan helyzetben. Egy jó történetben, jó rendezői kezekben a főhős is valóban jó főhős lehet.
A te életedben csakis te vagy képes véghezvinni azokat a dolgokat, amikre Isten kiválasztott. Biztos túl vagy már jó pár váratlan fordulaton, van is még előtted bőven. Csak hidd el, jó kezekben vagy bármi a következő „jelenet”, mert a karaktered maga Isten formálta olyanná, amilyen, főhőssé.
B. F.
