Májusi Szám

Valamelyik nap Rákóczi túróst sütöttem. Álltam a konyhában lisztes kézzel, és olvastam a receptet: „kenjük meg a tésztát baracklekvárral”. Édesanya sose tett bele baracklekvárt – gondoltam. Egy pár percig vívódtam, hogy akkor lekváros legyen-e a Rákóczi, vagy sem. Aztán úgy döntöttem, hogy nem teszek hozzá lekvárt, hisz anya se tett. Elmosolyodtam magamon, és azon gondolkoztam el, hogy mennyi mindent veszünk át, s tanulunk el – tudatosan vagy éppen úgy, hogy észre sem vesszük – mi nők, az édesanyánktól.

Tovább a cikkhez

Anna – Megtanulni, kihez is érdemes fordulni

1 Sámuel 1, 2:1-10

Májusban ünnepeljük az édesanyákat, így ebben a hónapban egy különleges édesanya történetével ismerkedünk meg, akitől többek között megtanulhatjuk (azok is, akik nem vagyunk még anyák), hogyan lehet a legmélyebb helyzetekben is megtartani a reményt, kilábalni a boldogtalanságból, rájönni arra, kihez érdemes fordulni, és mekkora ereje van az imádságnak.

Tovább a cikkhez

Az önismeret fontossága II.

Milyen önismereti módszerek vannak?

Legutóbbi cikkünkben azt boncolgattuk, vajon miért is lehet fontos önmagunk ismerete és az önismereti munka elkezdése. Lehet, hogy többen kedvet kaptatok ennek a hosszú és rögös, de annál izgalmasabb útnak az elkezdéséhez. A lehetőségek száma óriási, nehéz eligazodni a számtalan módszer és szakember között. Az alábbiakban szeretnék nektek néhány önismereti/terápiás módszert röviden bemutatni.

Tovább a cikkhez

“Falra mászok”

Mint tudjátok, MÁJUS VAN (dobpörgés és taps…ez jár eme tény kinyilatkoztatásáért 🙂 ), ami számomra egyet jelent azzal, hogy közeleg a szorgalmi időszak vége, illetve a vizsgaidőszak eleje. Tudom, tudom… ennél jobban nem is ölhetném meg a hangulatot, DE kérlek, olvasd végig mit is fogok ebből a nem túl kellemes hírből kihozni.

Ahogy az utolsó hetek telnek, egyre több időt töltök albérletem kicsi szobájában. Mondhatni be vagyok zárva a négy fal közé! (Bár még nem egészen, de pár hét múlva ez a sors vár rám!) A napokban gondolkoztam el rajta, hogy ha ez az én saját lakásom lenne, milyen változtatásokat csinálnék benne. Szabadjára engedtem gondolataimat és hagytam, hogy tegyenek egy jó nagy kört a lakás körül. Itt-ott egy két falat kiütnék, hogy a tér nagyobb legyen… a konyhát valahogy máshogy rendezném el, és ezekhez hasonló nagy ötleteken törtem a fejem, mikor feleszméltem, hogy ez a lakás nem az enyém, tehát nem tehetek vele akármit! J Fájó volt ez a felismerés, mégis rádöbbentett egy fontos dologra, vannak olyan tényezők az életünkben, amiket nem tudunk megváltoztatni, de ki tudjuk belőlük hozni a maximumot, ha kicsit más hozzáállással tekintünk rájuk. Tehát elhatároztam, hogy amit tudok, azt kihozom a kicsi szobámból. Az első ötletem az volt, hogy kell valami a falra, mert üres. Gondolom ti is voltatok már így, mikor egy új szobába, esetleg lakásba vagy házba költöztetek, hogy elrendeztétek a dolgaitokat, de amíg személyes dolgok nem kerültek elő, addig személytelen és hideg volt a szoba.

Elkezdtem gondolkodni, mit csinálhatnék, hogy kicsit feldobjam a szürke falakat… (Egyébként nem szürkék, hanem sárgák, de azt nem írhatja az ember, hogy feldobjam a sárga falakat. 🙂 ) Rögtön a festés jutott eszembe, illetve az, hogy mennyire jó új színekben gondolkodni, kombinálni azokat, és azon, hogy egy szín mennyire meghatározza a szoba, tér hangulatát.

Arra is rájöttem, hogy egy újítás egy kisebb fajta újrakezdést, friss indítást is jelenthet. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én az alkotás során kikapcsolódok és feltöltődök, tehát számomra sok érzelem van egy ilyen újabb projektben, nem csak mint elvégzendő feladat van előttem, hanem próbálom beleadni a lelkem egy kisebb darabját. Persze itt nem minden apró kreatív ötletre gondolok, de a nagyobbakban mindenképpen így járok el.

E havi írásomban összegyűjtöttem nektek néhány ötletet, hogy ösztönözzelek titeket, hogy egy kicsit változtassatok a környezeteteken, és itt most nem átvitt értelemben kell ezt érteni (bár az is egy nagyon kiváló projekt lenne), hanem a közvetlen környezetetekre gondolok. Talán neked is üresek a falaid, talán már meguntad azt, ami fent van vagy talán ezzel a változtatással egy korszakot zársz le, de mindenesetre jó tiszta fallal indulni! 🙂 Vagy tiszta lappal…. hát nem is tudom.

Három különböző technikát szeretnék bemutatni nektek:

  1. FESTÉS MÁSKÉPP

Íme egy ötlet arra az esetre, ha már meguntad a szobád színét vagy kisebb változtatást akarsz anélkül, hogy az egészet újra kellene festened. Vagy, ha mégis szereted a színét, mégis fel akarod valahogyan frissíteni. A következő megoldások pont ilyen helyzetekre vannak kitalálva.

  • Keresztszemesre fel! 🙂 Nem, itt most nem varrni kell, el is rakhatjátok a tűt, fonalat meg az anyagot, ugyanis most a falat fogjuk keresztszemes mintával díszíteni.

cross stitched painted wall diy 3

Eline Pellinkhof

Az az előnye ennek a technikának, hogy akármilyen keresztszemes mintát fel lehet a falra pingálni. Csak ecsetre, illetve festékre van szükségünk a megvalósításához. Persze azért nem árt megtervezni az alkotást, mielőtt nekifognánk a festésnek. Érdemes felrajzolni a mintát a falra valamilyen jelzővel (ceruza vagy kréta), mert könnyen elcsúszhatunk vele.

  • Háromszög varázs

Ez az ötlet már több időt, alapanyagot és eszközt vesz igénybe, de annál nagyobb változást idéz elő. A kép magáért beszél, a szükséges eszközök közé: fedőszalag (masking tape), festék (eltérő színek vagy árnyalatok), festőhenger. (Illetve a járulékos kellékek, mint például fólia a padlóra.)

Lényeg, a lényeg: tetszőlegesen absztrakt formában felragasztjuk a ragasztószalagot és utána lefestjük a falat a kiválasztott színű festékkel vagy festékekkel. Majd száradás után távolítsuk el a ragasztót. (Mindenképpen várjuk meg a száradást, ugyanis ha türelmetlenkedünk, elkenhetjük a művet.)

????????????????????????????????????

incredible-wall-art-ideas_10

  • Marokkói hangulat

Sablon segítségét használva varázsolhatod a faladat különlegessé és stílusossá. Festéket vagy esetleg speciális fali puha krétákat is alkalmazhatsz. Ez a megoldás nagyon egyszerű és rettentően mutatós is.

Wall_Stencil_1

DIY_Wall_Stencil_After

  1. SAJÁT KÉSZITÉSŰ DÍSZEK
  • Ha tavasz, akkor a természet is feléled. Ezt az ébredést be tudod hozni a természetből a szobádba is.

A következő két ötlet megmutatja, hogyan varázsolhatsz papírból mutatós díszeket.

Virágözön:

daisy-4

download-and-print-large-paper-rose-step-1-cut-pieces

download-and-print-large-paper-rose-step-2-roll-petals

download-and-print-large-paper-rose-step-3-shape-petals

download-and-print-large-paper-rose-step-4-mount-petals-overlapping-726x1024

download-and-print-large-paper-rose-step-5-glue-middle-flower

Videót is nézhettek az elkészítésről itt és itt

Pillangóhad:

ButterflySwarmArtProject-imp-1024x632

ButterflySwarmArtProjectCollage-731x1024

Letölthető sablon itt és itt.

  1. FOTÓKIÁLLITÁS

Megunhatatlan ötlet, és talán ez a legszemélyesebb. Szeretem, amikor olyan képek, fotók kerülnek ki a falra, amik valamilyen különleges pillanatot örökítettek meg.

Legyen ez egy családi fotó vagy egy természetkép, a készítőjének mindig is sokat fog jelenteni. Az otthoni szobánkban van egy fal, amit csak erre szántunk, hogy olyan képek kerüljenek fel, amik számunkra sokat jelentenek. Ez a kedvenc részem a házban. (A konyha után…J)

Tehát a fotók elrendezésére néhány megoldás:

x327

x322

x320

x315

x310

Screen Shot 2015-11-13 at 10.13.02 AM

F88ECAFD-9423-4D18-B6B6-075A75B2FEA0

enhanced-buzz-21201-1421342828-22

Hogy miért is csinálom vagy csináljuk mindezt? Miért csinosítjuk, alakítjuk a szobánkat vagy a lakásunkat, házunkat? Úgy gondolom azért mert a tér, ahol élünk az egyfajta ablak a lelkünkbe. Ablak, amelyen keresztül beleláthatnak mások abba, hogy nekem mi a fontos, én mit tartok szépnek vagy esetleg én mitől érzem magam kényelmesen, otthonosan. A szobánk, lakásunk, házunk az a hely, ahol felszabadultan érezzük magunkat, legalábbis az lenne a jó, ha így éreznénk. Az életünk sokszor sajnos feszültséggel teli lehet, de amikor hazamegyünk, egy kis megnyugvás, egy kis felfrissülés vár minket. Sokszor itt harcoljuk meg a legnagyobb lelki harcainkat, itt a négy fal között, és ezért is fontos (legalábbis nekem az), hogy erre a környezetre azt mondjam, igen ez az enyém, ezt szeretem, ez a lelkem egy része. Elmondom nektek, (bár nem írtam le az ötletek közé, de akkor ezt vehetitek a ráadás ötletnek… 🙂 ) hogy van egy falam ahova mindig kis cetliket ragasztok, ez a fal mindig az adott félévre szól, és a félév során sokat jelentő idézeteket, gondolatokat, igeverseket teszem fel rá. Akárhányszor ránézek, erőt tudok meríteni ezekből a gondolatokból! A szobánk hangulata meghatározhatja a mi hangulatunkat is. Remélem hasznosnak találtátok ezeket az ötleteket és általuk színesebbé, változatosabbá tudjátok varázsolni a helyet, ahol a mindennapjaitokat töltitek!

„Anyukám mondta”
Édesanyám mindig azt mondta, hogy legjobban a szívünkre kell vigyázni.

Á. N. L.

a

a

a

a

*A képeket a www.pinterest.com oldalról vettük kölcsönbe.

Mer’ülj el

Ezt el sem hiszem! Olyan hírem van, aminek az értelmébe és súlyába, ha ti is jól belegondoltok, akkor el fogtok ámulni! 🙂  Teljesen megdöbbentő és sok kérdést felvet, van, akit örömmel tölt el, van, akit megrémít. Mi lehet ez a szenzáció? A legjobb benne, hogy te is tudod, maximum nem gondolunk bele minden nap. A nagy hírem, hogy: május van! A tavasz elragadó szeszélyével már az év ötödik hónapjában járunk! 🙂 Hogy hova lettek a hetek? Örülnék, ha tudnám… De mielőtt elvesznénk a kérdőjelek között, koncentráljunk inkább a pozitívumaira: mégpedig arra, hogy érkezik nemsokára a nyár… 🙂 A tavaszban az a jó, hogy nem csak a virágok bújnak ki, de egyre több ember is előbújik a lakásból, házból, és mivel hosszabb ideig van világos így még látjuk is egymást az utcákon. Az előző hónapi számban, a DIY rovatunkban a sportolás praktikáiról olvashattatok… De ahhoz, hogy kipróbálhassuk az újonnan tanult technikákat meg is kell mozdulnunk, és én most erre szeretnélek bíztatni titeket!

Tovább a cikkhez