Anna – Megtanulni, kihez is érdemes fordulni

1 Sámuel 1, 2:1-10

Májusban ünnepeljük az édesanyákat, így ebben a hónapban egy különleges édesanya történetével ismerkedünk meg, akitől többek között megtanulhatjuk (azok is, akik nem vagyunk még anyák), hogyan lehet a legmélyebb helyzetekben is megtartani a reményt, kilábalni a boldogtalanságból, rájönni arra, kihez érdemes fordulni, és mekkora ereje van az imádságnak.

Biztos vagyok benne, hogy az édesanyáinkra gondolva mindannyian számos fantasztikus tulajdonságot és képességet tudunk felsorakoztatni, ami őket jellemzi. Sámuel próféta sem panaszkodhatott ezen a téren, hiszen az ő édesanyja, Anna, e havi főszereplőnk, méltán lett híres a Biblia lapjain, így több ezer év távlatából is. A történet azonban jóval Sámuel születése előtt kezdődött. Anna egy vérbeli túlélő volt, aki elég jó problémamegoldó eszköztárral rendelkezett ahhoz, hogy kilásson a legkilátástalanabb helyzetből és reménykedjen a legreménytelenebbnek tűnő életszituációban is. Anna az egyik feleség volt egy kétnejű házasságban: ezen ne akadjon ki senki, akkoriban ez teljesen normálisnak mondható állapot volt, ami nem azt jelentette, hogy ez nem járt rengeteg fájdalommal, rivalizálással, ármánykodással a feleségek között, de hát ez volt, ezt kellett szeretniük, vagy inkább megszokniuk. Anna egy gyermektelen nő volt, aki a másik feleséggel ellentétben nem tudta megajándékozni férjét utóddal. Ha ez még nem lett volna elég, Pennina, a másik feleség, ezt folytonosan az orra alá dörgölte, halálra szekálta Annát a meddősége miatt. Anna egy szenvedő, sokat síró, boldogtalan nő volt. Eleinte. Emlékezetünkben mégsem így él. Nem ezzel írta be magát a nagy hithősnők közé. Igaz, hiány volt az életében, de tudta, kinél kell keresni a megoldást. Talán első ránézésre úgy tűnik, hogy Anna problémái egyáltalán nem érintenek minket, de nézzük csak meg közelebbről.

Bántás, megalázás, kétségbeesés, hiány, fájdalom, sírás, boldogtalanság. Mi lehet ezekre a reakció? Belefásulás? Panaszkodás? Önsajnálat? Megkeményedés? Keserűség? Depresszió? Vagy odafurdulás? Oda, ahol valóban van megoldás? Anna az utóbbira esküdött és bizalmat szavazott Istennek. Szívét az egyetlen, mindenható Istennek öntötte ki, ezzel megmutatva, hogy kihez is érdemes valójában fordulni. Sőt, azt is, hogyan. Két imájáról is olvashatunk a Szentírásban. Az egyik a boldogtalanság állapotában hangzik el. „Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt.” Azt is olvashatjuk, hogy olyan hosszan és belefeledkezve imádkozott, hogy azt hitték, részeg. Persze az is egy válaszreakció lehetne a boldogtalanságra, de higgyük el, nem a legjobb… Anna nem is volt részeg, hanem imádkozott. Mégpedig őszintén, szívét-lelkét kitárva, a szentséges Isten jelenlétébe helyezkedve, az ő akaratát keresve, semmit nem elrejtve az Isten elől. Mindenét odaadta, Isten elé helyezte az egész élethelyzetét, a fájdalmát, a kétségbeesését, pont ezért tapasztalhatta meg, hogy aki mindent odaad Istennek, az sokkal többet kap vissza. Ezt az ember nem élheti meg akkor, ha mindent belead az önsajnálatba, vagy a depresszióba, vagy a panaszkodásba, ezek nem adnak vissza semmit, sőt egyre többet és többet vesznek el. Az Istenhez való odafordulás során azonban azt tapasztalhatjuk meg, hogy Isten sokkal többet ad vissza, mint, amit mi odaadunk, mint amit mi egyáltalán adni képesek vagyunk. Anna életének jellemzői megváltoztak az Istenhez való odafordulása nyomán. A békesség, a megnyugvás, az odaszántság léptek a boldogtalanság és a kétségbeesés helyébe. Anna másik imája, ami ismeretes előttünk, egy hálaének. Köszönet mindazért, amit kapott és ennek fényében egy dicséret, egy dicsőítés, amelyben áldja azt az Istent, aki meghallgatta imáját, és akinek segítségével kilábalhatott a kilátástalan élethelyzetéből. Az őszinte, állhatatos ima mellett Anna imáját az jellemzi, hogy tudja, kivel áll szemben és ezt szavakba is tudja önteni. Tudja, hogy nem véletlenül fordult ahhoz, akihez, mert hiszi róla azt, hogy ez az Isten, akihez imádkozik, egyfelől félelmetes és csodálatos egyszerre mindenhatósága és mindentudósága következtében, de másfelől hiába hatalmassága, szereti az embert, törődik és gondoskodik róla. Ennek tudatában érdemes csak imádkozni.

Anna története megtanítja nekünk, hogy kihez érdemes fordulni. Az ima azonban nem csupán egy problémamegoldó eszköz, amivel elérhetjük, hogy elégedetlenség helyett elégedettek, boldogtalanság helyett boldogok, reménytelenség helyett reményteljesek legyünk. Ezek következmények lehetnek. Egy bizonyos életvitel következményei. Mert az ima egy életvitel, melynek alapja, hogy tudjuk, kihez kell fordulni és hisszük, hogy Neki gondja van ránk.


„Anyukám mondta”
Anyától tanultam a legfinomabb kávétorta receptjét:

Hozzávalók

Piskóta:

  • 17,5 dkg rétesliszt
  • Fél csomag sütőpor
  • 17,5 dkg puha vaj
  • 17,5 dkg barna cukor
  • 3 egész tojás
  • 2 ek nescafé elkeverve 2 ek forró vízzel
  • 1 tk vanília arom
  • 75 g dió durvára vágva
  • 25 g darált mandula vagy mogyoró durvára vágva

A sütőt 180 fokon előmelegítem, majd elkészítem a piskótát. A liszthez hozzáadom a sütőport. A vajat, a cukrot és a tojásokat elkeverem, majd a masszát a sőtöporos liszttel összekeverem. A tésztához hozzáadom a nescafés vizet, a vanília aromát, a diót, és a mandulát/mogyorót. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm a tésztát, és 20-25 percig sütöm. Sütés közben elkészítem a mázat.

Máz:

  • 175 g porcukor
  • 1 ek nescafé elkeverve 1 ek forró vízzel
  • Ujjnyi vaj

Összekeverem a porcukrot, a vajat és a nescafés vizet, majd a kihűlt piskóta tetejére kenem a kész mázat. Ha a máz megszilárdult, fel lehet szeletelni a süteményt. Tényleg ez a legfinomabb kávés sütemény, amit valaha ettem! 🙂

B. F.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .