– A cikk gondolatbontogatás Mel Gibson Passió c. filmjének és a Biblia Jézus Krisztus megfeszítését elmesélő részeinek alapján. –
Úgy 16 éves lehettem, amikor először láttam a Passiót. Persze, hogy olvastam Jézus kereszthaláláról, a megaláztatásokról, amiket miattunk kellett elszenvednie, persze, hogy tudtam, hogy min ment keresztül, mit viselt el azért, hogy megmentsen csodás tervével minket. Persze, hogy azt hittem, tudom, mit élt át. Még ma is emlékszem, hogy teljes döbbenettel ültem a képernyő előtt, ahogy végigkövettem a mi embertestbe költözött Istenünk kínszenvedését, ahogy a vére elmossa a bűneinket, a fájdalmainkat. Emlékszem, hogy zokogtam, mert a fájdalma már-már elviselhetetlen volt nekem, nem is értettem, hogyan tudta mindezt eltűrni és kiállni. És arra is tökéletesen emlékszem, hogy igazán ott kezdett el meghasadni a szívem, amikor Máriát mutatta a kamera…
Azt a Máriát, akit az Isten angyala megszólított egy éjszaka, hogy felkészítse, ő fogja kihordani a Mindenható és az ember fiát, aki megváltja majd a népeket, aki eljuttatja az Örömhírt mindenkihez, aki új törvényt, a szeretet törvényét adja nekünk. Vajon tudta Mária, hogy mire mond igent? Azt egészen biztosan tudta, milyen nagy megtiszteltetés éri azzal, hogy a teste bölcsőként szolgálhat Jézus Krisztusnak. De felkészülhet-e egy anyai szív arra, hogy élete teljében lévő fia maga cipelje a keresztjét a halált jelentő Golgotára? Felkészülhet-e az anyai szív mindarra a fájdalomra, ami egyetlen gyermekét, a szeretett Isten-fiút érte? Tudja-e az anyai szív ugyanolyan alázatosan viselni a sorsot, amilyen alázatosan azt mondta „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!”?
Vajon nem lázadt, nem könyörgött Istennek, ne engedje, hogy ez történjen? Legyen bár alázatos lelkű szolgálója a Teremtőnek, első sorban mégiscsak anya volt.
Olykor elgondolkozom Mária jellemén. Nem sokat tudunk meg személyéről, a Biblia csak itt-ott tesz róla említést, a legtöbbet Lukács evangéliumában olvashatunk róla. Itt tudjuk meg, hogy tiszta szívvel, ellenkezés nélkül állt Isten szolgálatába. Nem lehetett egyszerű dolga az elején sem, Isten nagy próbatétel elé állította: isteni fiú cseperedik a méhében, holott a vőlegényével, Józseffel, még egyszer sem volt testi kapcsolata. Vajon volt-e Mária lelkében dilemma? Mit szólnak majd az emberek, mit szól maga József? Elhiszi-e majd neki, hogy nem volt hűtlen, hanem maga az Örökkévaló adott neki fiút? A leírás alapján úgy tűnik, hogy ha hezitált is Mária, akkor az nem tarthatott tovább, mint egy szempillantás. Erősen megállt Isten ígéretében, elébe ment, hitte, hogy az Úr majd mindent elrendez számára. Így is lett: József látomást kapott éjszaka, az Úr angyala neki is elmondta, hogy az elkövetkező időkben magát Istent fogják nevelni, az ő neve Jézus Krisztus, a szabadító lesz. Megvédte a családot minden vérengzéstől és bajtól.
Hogy tudták-e Krisztus szülei, pontosan milyen gyermek is formálódik a kezeik között? Lehet-e ezt tudni? Fel lehet-e fogni emberi értelemmel, hogy az az ennivaló pirospozsgás kisgyerek, az maga a Isten? Nem hiszem… Bármennyire is akarták, nem gondolom, hogy minden pillanatban tudatosan érezték, tudták volna. Lukács 2,41-52-ig a templomi jelenet egy bizonyosság számomra, hogy nem tudták – bár nyilván szerették volna – megérteni, kit is tartanak a karjaikban. A mindössze 12 éves Jézus egy alkalommal elcsatangol a szüleitől, és a templomban hallgatta és kérdezte a bölcseket. Amikor Máriáék végre megtalálják, korholják, miért ment el tőlük, mire a kis Jézus ezt feleli: >>„Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” Ők azonban a nekik adott választ nem értették. Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében, Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.”<< (Lukács 2, 49-52)
A kis gyermek Jézusra úgy gondolok, mint bármelyik gyermekre. Eleven volt, aranyos, játékos, néha talán ellenkezett – és sokkal bölcsebb, mint a többiek, mutatja ezt a fent említett rész is. Vajon Ő mikortól tudta, mi vár rá? Hiszen már 12 évesen olyan erős ön- és istentudattal rendelkezett. A Biblia igencsak keveset mesél a gyerekkoráról vagy fiatal éveiről – a film ennél többet mutat, noha ez nyilván az emberi képzelet szüleménye. Egy-egy kis jelenetet látunk a Szentírásban is, majd elkezd tanítani, „megszületik” a Messiás. Az evangéliumok nem sokat szólnak arról, hogy eközben Máriával mi történik. Ahogy általában az édesanyák, ha a gyermekük felnőtt, úgy tűnik, Mária is a háttérbe vonul. Biztos vagyok benne, hogy Jézus számára is háttér országot adott az édesanyja. Sokszor látjuk Krisztust imádkozni órákon, napokon keresztül, szellemi és lelki táplálékot kérni az Atyától. Mindezzel együtt meggyőződésem, hogy tartotta a kapcsolatot anyjával, látom magam előtt, hogy – amikor ideje engedte – elmerült az anyai ölelésben.
Mária a tanítások idején elkezdte megérteni, mi a fia szolgálata, mi Isten hatalmas terve. Igazán akkor válhatott valósággá számára minden, amikor Krisztus vádlása megkezdődött (a filmben Mária fel is sóhajt: „Hát elkezdődött, legyen akkor, ahogy Isten akarja.”), amikor a tömeg a gyilkost szabadon engedte, Krisztust pedig megfeszítette.
Igazán akkor kezdtem el zokogni, amikor a kamera Máriát, a fiát féltő-szerető anyát, a szenvedő nőt és Isten lányát mutatta. Ahogy a Bibliában is, itt sem látjuk őt sokat, de az a néhány jelenet vele megbénított. Láttam hadakozni ezt a három szerepet a szívében: Mária, a nő, akinek vannak kívánalmai, vágyai; Mária, az anya, aki tigrisként küzdene legszívesebben a fiáért, akiért megszenvedett, akit felnevelt; és Mária, a szolgáló, a hívő, aki segíti Istent a terve megvalósításában. Melyiknek kell engedelmeskednie? A tömegből figyeli, ahogy szeretett fia megbotlik, elesik a kereszttel és senki nincs, aki segítsen neki. Legszívesebben rohanna, mindenkit elűzne gyermeke mellől, átvenné a keresztet, gyógyító ölelésbe vonná Jézust, bekötözné a sebeit, vigasztalna.
Mennyire szívet facsaró jelenet, milyen fájdalmas is elképzelni az érzéseit! Milyen képek pereghettek a szeme előtt? A csecsemő Jézus, az első mosolya, ahogy először tipeg segítség nélkül, ahogy kiköpi az ételt, mert nem ízlik neki, az első szavak… az anya gyötrelme. Nem akart-e lázadni, sikoltani, megmenteni? Hogyan tudta legyőzni az anyát az Istenben igaz hittel létező szolgáló? Biztosan érzem, hogy aznap, amikor a Bárányt megfeszítettük, ezer és ezer ima szállt fel a Mennybe, sok százan – angyalok és emberek – sírtak a Fiúért, aki alászállt a Pokolba, hogy saját testét-lelkét feláldozva kiengeszteljen minket Istennel. Hány ezer fohász hagyhatta el Mária ajkát is, hogy ő maga is képes legyen elviselni ennyi fájdalmat?
A Bibliában Mária utoljára János evangéliumában kerül megemlítésre, amikor Krisztus már a kereszten függ. Akkor azt mondja neki Jézus: >>Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután így szólt a tanítványhoz: „Íme, a te anyád!” És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.<< (János 19,25-27)
Milyen csodás szeretet, ahogy Krisztus még a kereszten, utolsó leheletével is megemlékezik édesanyjáról, gondoskodik a jövőjéről: legkedvesebb tanítványára bízza őt.
Mária nevének a jelentése is mutatja ezt a sok-szerepűséget, amit Isten rámért: a neve egyszerre jelenti azt, hogy Istent szerető (a hű szolgáló), jelenti, hogy keserűség (a szenvedő anya, aki nem mentheti meg egyetlen fiát; a sok szerep küzdelme a lelkében.)
Mel Gibson rendkívülit alkotott a Passióval (The Passion of the Christ, 2004). Elénk tárja, milyen áldozatot hozott értünk Isten. Krisztus utolsó 12 óráját követhetjük végig, és bár sokan naturalistának és eltúlzottnak ítélik a jeleneteket, én úgy gondolom, ez nincs így. Krisztus utolsó óráiban nem volt semmi szép, magasztos vagy idealisztikus. Az emberek kivégezték az Isten Fiát, nemet mondtak rá, elítélték, leköpték és megverték, meggyalázták úgy, ahogy előtte soha senkit. Az ember igent mondott a bűnre (Barabbás), és nemet mondott a Bárányra. A bemutatott 12 óra javarészt jól dokumentált a Bibliában, de a rendező és a színészek hozzáteszik mindazt a pluszt, amitől átélhetőbb, közelibb lesz. Mária – csak úgy, mint a Bibliában – marginális szerepet kap, mégis állandó karakterként meg-megjelenik, a lelkében rejlő küzdelem pedig a filmvásznon is látszik.
Húsvétkor Krisztus értünk hozott áldozatára emlékezve töredelmes szívvel nézzük meg a Passiót, bármennyire is fájdalmas és elviselhetetlen. Jézus kiállta a kínok kínját értünk, elviselt minden szenvedést, hogy örök életet adjon nekünk. Hálás szívvel köszönjük meg neki az engesztelő áldozatot, és emlékezzünk:
„Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.” (Ézsaiás 53,4-6)
J. Á. A
Ajánlók
Esemény
Palya Bea lemezbemutató
Palya Bea A Nő c. lemez után Tovább nő. Szó szerint. Újabb lemeze ezt a címet viseli, ismét segít minket elindulni az önismeret útján, bejárjuk az eget, a földet, megszeretjük a testünket, őszintén beszélünk a női mivoltról. Március 18-án az Akvárium Klubban a lemezbemutató koncerten pedig közösen is énekelhetünk Beával. Jegyek és további információ: Tovább nő
Könyv
Luca di Fulvio – A lány, aki megérintette az eget
Lenyűgözött ez a könyve is (az Álmok bandája az író korábbi műve), legszívesebben egyszerre végigolvastam volna. Nagyon szeretem di Fulvio stílusát. Az 1500-as évek Itáliájába kalauzol el, és ez még inkább ösztönzött, hogy olvassak minél gyorsabban. Annyira emberiek a szereplői, nem feketék vagy fehérek, hanem sokszínűek, mint mi magunk: tökéletlenek, hibáznak, néha jók, néha rosszak, igyekeznek megjavulni, de ez sokaknak nem megy, másoknak elég egy érintés és a szerelem. Csodálatos karakterfejlődéseket kapunk, mindeközben jó adag autentikus benyomást arról a korról, az Itáliai városállamok (főként Velence) mindennapjairól. Nem is tudom igazán megfogalmazni, hogy mennyire szerettem ezt a könyvet, a történetet, ami a történelmi ínyencségek mellett mégis inkább az emberi sorsokról, a küzdelmekről szól. És azt kell mondanom, hogy éppen azért, mert di Fulvio ennyire emberinek alkotta meg a szereplőit, igazán egyiket sem éreztem távolinak vagy ellenségesnek. Nem értettem velük egyet, idegesítettek, de megértettem mindegyikük indítékát, a múltjuk befolyásoló erejét. Egy könyv akkor igazán jó, ha valamilyen módon több lesz tőle az olvasó. Hát, ez megtörtént.
Album
Karl Jenkins – Songs of Sanctuary (Adiemus I.)
Tudjátok, ha léteznek még zenei zsenik ma a világban, akkor Karl Jenkins egészen biztosan közöttük van. Csodálatos világokba röpít a zenéje, amiben rengeteg kórust használ. Miközben hallgatjuk az albumait olyan, mintha távoli vidékeket járnánk be, ismeretlen nyelveken énekelnénk, örömtáncot járna a testünk és a lelkünk. A zenéiben megjelenik minden: öröm és fájdalom, béke és zaklatottság, és maga a remény. Ha megnyugvásra, pihenésre és feltöltődésre vágytok, akkor hallgassátok őt, biztosan sikerül megnyugodnotok és a kreativitásotok is visszatér.
J. Á. A.
