Nap: 2016.03.13.

Egyik kedvenc tanáromtól hallottam azt a gondolatot, ami a mai napig nagyon meghatározza az életemet. Keresztyénként Isten alkotótársai lehetünk, munkatársai és segítőtársai. Megélhetjük ezt a művészetekben, ahol a zeneművek, festmények, egyéb alkotások a teremtett világ gyönyörűségét mutatják föl, megélhetjük nap mint a nap a konyhában tapasztalt kreativitásunkban, nőként és anyaként a gyermekeinkről való gondoskodásban, jegyellenőrként a rend fenntartásában, földművelőként a teremtő munkálatokban… mindenben megtalálhatjuk azt a felelősséget és feladatot, amivel Isten ajándékozott meg minket. Ebben a hónapban három orvos barátomat kerestem fel, hogy ők is meséljenek arról, milyen tudatosan Isten munkatársaként élni. Bacskainé Dr. Lengyel Márta csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvossal, Dr. Hamar Judit gyermekgyógyász szakorvosjelölttel és Dr. Pálinkás Zsuzsanna reumatológus rezidenssel ismerkedhettek meg ti is!

Bírák könyve 16. fejezet

„Minden sikeres férfi mögött egy nő áll”- szól a jól ismert mondás. Ám nem mindegy, milyen motivációval. Ha az előző két női alakunkra, Évára és Sárára gondolunk, túl sok rosszat ilyen szempontból nem tudtunk meg róluk. Megmutatták nekünk, hogyan kell nőként a férfi segítőtársának, és valóban a „másik felének” lenni, valamint hogyan kell Isten ígéreteiben bízva élni az életet a nagyon nehéz idők közepette is.

Sokszor gondolkozom Isten szeretén irántunk. Miért szeret minket? Ki nem érdemeltük, viszonozni úgy, ahogy ő csinálja nem tudjuk, mire akkor ez a mérhetetlen szeretete felénk? Mi haszna válik Neki ebből? Tudom, hogy mi vagyunk a teremtményei, gyermekei, és persze, hogy ezért szeret. De nekem mégsem olyan egyszerű ezt elfogadni és felfogni. Már napok óta csak ez a kérdés jár a fejemben: mi haszna van Istennek abból, hogy minden hibám, gyarlóságom ellenére ennyire szeret?

Hogy nekünk mi hasznunk van belőle, az egyértelmű, de ha jobban belegondolok, akkor is ott van az, hogy amikor én, mint ember viszonzott szeretetre találok, az nekem is, mint szeretet adó embernek is hasznot hoz. Komfortos érzés, már-már csupa luxus szeretve lenni; biztonság, hála, boldogság, endorfin… ebben mind részesülök én, mint szeretetet adó és kapó ember. Miért? Mert hálás érzés kölcsönösségre találni a másikban, az általam közvetített érzésekben. Na és pont ez az! Szerintem mindenki tudja, milyen fájó tud lenni az, ha valaki nem viszonozza szeretetünket.

Könnyű akkor szeretni, amikor a másik is szeret minket, ám épp ez a csodálatos Isten szeretetében, hogy ő azokat is szereti, akik tudomást sem vesznek róla, akkor is, ha szeretete viszonzatlan. Ő el nem múló, feltétel nélküli szeretettel szeret mindenkit. Nekem is vannak olyan pillanataim, amikor hátat fordítok Istennek, s ilyenkor merül fel bennem sokszor a kérdés, hogy vajon Isten miért szeret engem az engedetlenségem, a hálátlanságom, a lázadásom, a kételkedésem, a bűneim ellenére, mikor van, hogy tőlem nem kap csak csalódottságot, meg haragot vagy elégedetlenkedést.

Eltelt több nap is, mióta ezt a kérdést feltettem magamnak. Van egy kisfiú, akire vigyázok. Nagyon szeretem. Ártatlan, boldog és mindennek végtelenül és őszintén tud örülni. Ha csak én vagyok vele, akkor azt mondja, hogy én vagyok a legjobb barátja. De ha már más is ott van, mondjuk az édesanyja vagy egy ovis kis barátja, hát a kutyának se kellek, ezt elhiheti mindenki. Gondolhatnám azt, hogy hát fiam, ha te így, én is így… és nem játszanék vele többet, nem lennék a társa a kalóz kincs megtalálásában vagy a vevő, akinek képzeletbeli kávét csinál fürdés közben. Mondhatnám, amit ilyenkor általában szokás mondani: „Amilyen a mosdó, olyan a törülköző.” De nem éri meg, mégpedig nekem nem. Nem lenne hasznom belőle. Nekem abból lesz hasznom, ha nem veszem magamra a viselkedését, nem csak azért, mert még csak 3 éves, de azért is mert, belegondolok, hogy mennyi mindenről lemaradnék, ha így tenném. Ma nagyon jót játszottunk. Egy dobozt tett a fejére és úgy csinált, mintha asztronauta lenne. Én körbeforgattam, ő pedig a fenekére huppant nagy nevetések között, majd közölte, hogy földet ért, megérkezett a Holdról. Aztán a Jupiterről, a Marsról, meg a „Kakibolygóról”, ami a kedvenc helye lett mostanában. Este hazajöttek a testvérei és velük játszott, azonban mielőtt hazamentem volna, odaszaladt hozzám és megölelte a lábamat, aztán azt mondta, megint legjobb barátok vagyunk. Jó érzés töltött el, és az jutott eszembe, hogy az egész megérte!

Ha belegondolok, talán pont ezért nem tudom sokszor felfogni Isten mérhetetlen szeretetét, mert gyarló emberi mivoltom miatt, csak arra tudok koncentrálni, hogy nekem mi és miért éri meg; hogy én mit kaphatok azáltal, hogy adok valamit, hogy én azáltal mivel leszek több. Arra kell rájöjjek, hogy Isten pont az ellenkezőjét tanítja nekünk. Istennek miért éri meg, hogy szeressen minket? Szerintem Ő soha nem ilyen szempontból közelít felénk, nem azt nézi, hogy Neki miért jó az, hogy szeret minket, hanem azt nézi, hogy nekünk mennyivel jobb lehet az életünk az Ő szeretete által.

Ha arra gondolok, hogy mi lenne, ha ez a kisfiú az én gyermekem lenne, az jut eszembe, hogy mennyivel inkább ott lenne bennem az érzés, hogy ez az egész nem is arról szól, hogy nekem jobb legyen, hogy én kapjak valamit, hogy én több legyek, hanem arról, hogy én adjak, hogy én szeressek, hogy általam neki jobb legyen, hogy mindent megtegyek azért, hogy ő több legyen a szeretetem által.

Azt hiszem Isten erre az önzetlen szeretetre próbál minket tanítani. Ne a saját javunkat nézzük, hogy mi mit kaphatunk, ha a másik viszonozza szeretetünk. Ne nézzük akkor se, ha másik nem szeret, undok, gonosz, hálátlan, nemtörődöm.

Néha meg kell magunkat alázni, hogy mégis tudjunk szeretni. Nem könnyű ez a mai világban, amikor minden arról szól, hogy te érvényesülj, neked legyen jobb, te törj előre, te legyél az első… Mennyivel ellentétes gondolatok ezek azzal szemben, amit a Biblia tanít: alázd meg magad, szolgálj másokat, élj másokért, oszd meg amid van, és szeresd felebarátodat…És a Biblia itt nem teszi hozzá, hogy akkor szeresd a másikat, ha neked jobb lesz általa, ha te is kapsz általa valamit. Az énközpontú gondolkozással ellentétben a Biblia egy istenközpontú, és ezáltal egy ’felebarátközpontú’ gondolkozásra tanít. Azért szeresd a másikat, hogy neki több és jobb legyen.

Azt hiszem a saját életemben Isten azáltal mutatja meg, mi az önzetlen, nagylelkű szeretet lényege és értelme, hogy engem szeret, úgy ahogy vagyok. Boldogságot hozott az életembe, szeretetet, biztonságérzetet, és ezért nagyon hálás vagyok.

Hát nem így akarom, hogy szeretteim érezzenek velem kapcsolatban is? Vagy, hogy megajándékozhassak másokat is ezekkel a ritka érzésekkel?
Kérem Istent, hogy tanítson nagylelkűen szeretni, hogy mindig mások javát nézhessem, ne a sajátomét.

T. E.

„Most eredj, és élj, mert a világ a tiéd!”
(Hamvas Béla)

Leválás mint lélektani folyamat
A szülőktől való leválásnak számos szakasza és fajtája van, és nagyon nehéz egy olyan pontot meghatározni, ahol befejezettnek tekinthető. Különbség van az érzelmi függetlenedés, a fizikai távolság, az anyagi önállósodás és egyáltalán a saját élet feletti felelősségvállalás között, és ezek nem feltétlenül járnak együtt.

Az elmúlt évtizedekben jelentősen kitolódott a felnőtté válás időszakának a hossza. A jogilag meghatározott felnőttkort elért fiatalok fele otthon él, tanulmányai alatt gyakran szülei anyagi és egyéb támogatására szorul és ez az időszak gyakran nem zárul le azzal, hogy a fiatal megszerzi képesítését és munkába áll. A húszas éveikben járók közül kevesen címkéznék magukat felnőttnek, sokkal inkább gondolnak magukra „még nem teljesen felnőttként”. Ezt az átmeneti időszakot, ami a serdülőkor és a felnőttkor között húzódik, számos néven illetik a kutatók (ld. posztadoleszcencia, kibontakozó felnőttség, új ifjúság, stb).

A felnőttkor fontos lélektani feladata kellene, hogy legyen az eredeti családról való leválás, e nélkül nagyon nehéz a felnőtt identitás megszilárdítása, a saját értékek és célok ismerete, annak meghatározása, hogy kik is vagyunk valójában, illetve mit szeretnénk elérni önmagunkkal kapcsolatban. A szülőktől való szoros kötődés meglazítását sok esetben akadályozza a szülők gondoskodásának való kitettség, illetve annak kihasználása. Ennek fenntartásában gyakran mindkét résztvevő (szülő és gyermek) egyaránt aktívan közreműködik. A leválást nehezíti, ha a fiatal még otthon lakik szüleivel.

Jelenleg még otthon – az otthonlakás előnyei
Rengeteg oka lehet annak, hogy valaki miért nem tud a szülői háztól elszakadni akár harmincas évei elején sem és ebben az írásban nem célom meghatározni azt, hogy mi a “normális” ebben a kérdésben, de együtt megvizsgáljuk, hogy milyen előnyei és hátrányai lehetnek az otthonmaradásnak illetve az elköltözésnek.

Legtöbb esetben az anyagi indokok állnak az első helyen akkor, amikor a szülő és gyermeke úgy dönt, hogy a fiatal addig él otthon, amíg önálló egzisztenciát nem tud magának teremteni. Ezt a döntést persze sokszor a szülő szorgalmazza, aminek hátterére a későbbiekben keresünk választ. Az otthonlakással megoldódik a lakbér kérdése, a bevásárlás és a házimunka terhe sem a fiatal vállát nyomja, a rezsiről nem is beszélve. Ha szerencsés az ember, még meleg étel is várja otthon és a vasárnapi ebédek után sem kell elmosogatni.

Manapság divatos fogalom a Pán Péter szindróma, amivel azokat a fiatalokat illetik, akik minél tovább szeretnék gyermekstátuszukat megtartani, félnek a felnőtt lét kötelezettségeitől és elvárásaitól, örök fiatalok szeretnének maradni. Mindnyájan félünk az elköteleződéstől, a munkába állástól illetve az otthonról való elköltözéstől, de komoly problémákat okoz, amikor ezeket a félelmeket a fiatal egy örök gondtalan ifjúság illúziójával igyekszik elnyomni és eltávolítani magától.

Azok a fiatalok, akik a munkába állás után is szüleik mellett maradnak, keresetük sokkal nagyobb részét költhetik önmagukra, szórakozásra, utazásra és kinek ne lenne ez egy vonzó konstrukció? Ennek érdekében még a sokszor erőszakosan az életükbe avatkozó szülők mesterkedéseit és az otthoni összetűzések kellemetlenségét is hajlandóak elviselni.

Az otthonlakáshoz hasonlatos jelenség, amikor a fiatalnak ugyan van lehetősége elköltözni otthonról (akár saját lakásba, akár albérletbe), de a szülő szinte mindennapos vendég a „gyerek” életterében – feltölti a hűtőt, kimossa majd kivasalja a ruhákat, függönyöket, befizeti a számlákat és hosszú telefonbeszélgetések során igyekszik nélkülözhetetlen tanácsokat adni gyermekének a felnőtt élethez.

Az otthonlakás árnyas oldala
Minden előnye mellett, a szülőkkel való szoros kapcsolatnak megvannak a hátrányai – mind gyakorlati, mind lélektani szempontból. Minden érv ellenére, be kell vallanunk, hogy mindaddig amíg fizikai ÉS lelki téren nem sikerült elválnunk az otthoni környezettől, addig nagyon nehéz a teljes szabadságérzés megélése. Hiába a sok előny, az utazások, a külön lakrész, a gondoskodás, stb. nagyon nehéz azt érezni, hogy kontrollt gyakorlunk a saját életünk felett. Mert úgy gondolom a teljes szabadsághoz szükséges annak az érzése, hogy kompetens vagyok önmagamat és a saját életemet illetően.

A szoros kapcsolat fenntartása pedig számos problémás mechanizmust alakít ki és tart fenn:

• intimszféra megsértése: a szülők gyakran nem érzik és nem tudják, hogy felnőtt gyermekükkel, aki még az ő háztartásukban lakik, hogyan is kellene viselkedniük. A túlzott gondoskodás és a tanácsadás idegesítheti a fiatalt, ami fenntart egy örök szülő vs. lázadó kamasz állapotot.
• csökkent felelősség: a szülők jóvoltából számos döntésnek a terhét nem a fiatalnak kell hordoznia. Amilyen kényelmes ez az adott életszakaszban, olyan nehéz lesz majd a felelősségvállalás a későbbiekben.
• kifogások gyártása: nagyon könnyen belekerülhet a fiatal egy olyan spirálba, amelyben kifogásokat és ellenvetéseket gyárt arra vonatkozóan, hogy miért ne lépjen tovább és miért éri meg neki a szüleitől való függés, de ez előidézhet egyfajta egy helyben toporgást, amit a korábbi cikkekben már említettünk. Ebből az egy helyben toporgásból nagyon nehéz előre mozdulni.
• irreális elképzelések a jövőre vonatkozóan: a családi fészek biztonsága sokszor megadja a lehetőséget arra, hogy a tökéletest vizionálják maguk elé a fiatalok. Ismét Tari Annamáriát idézve, sokan kockázatkerülők és maximalisták, kialakítanak maguknak egy ideális elképzelést a jövőről, és ha ez nem jön össze, akkor újabb indokot találnak arra, hogy miért maradjanak otthon vagy éppen költözzenek vissza szüleikhez.

A szülők motivációja

A gyermeki státuszt sok esetben a szülők tartják fent, illetve szorgalmazzák, hogy a gyermekük ameddig csak szüksége van rá, szoros kapcsolatban maradjon velük. Különösen igaz ez az egy gyermekes, illetve a gyermeküket egyedül nevelő szülőkre. A szülő szeretne minél több segítséget megadni gyermekének az elinduláshoz, sok esetben könnyebbé tenni a felnőtt létet gyermekének annál, mint amiben neki része volt annak idején.

Hajduska Mariann pszichológus szerint a gondoskodás gyakran válik erőszakossá. A szülő nélkülözhetetlennek és fontosnak érzi magát és ettől nagyon nehezen tud megválni, nem képes a törődés-kontrollt elengedni. Hiszen valami számára is véget ér, státusza megváltozik, új feladatok és értelmet adó dolgok után kell néznie. Vekerdy Tamás pszichológus szerint úgy kellene a szülőknek tekinteniük a gyermekekre, mint vendégekre, akiknek érkezésére a szülők várnak és jelenlétüknek örülnek, de akiről tudják, hogy egyszer majd elhagyja házukat, hogy sajátot teremtsen magának. Hiszen senki sem lehet a tulajdonunk.

A gondoskodó szerep fenntartásában a gyerek ugyanúgy támogatja a szülőt, mint ahogyan a felnőtt gyereket gyermeki státuszban tartja gondoskodásával a szülő. Azzal, hogy a fiatal mintegy feladatokat ad a szülőnek, megakadályozza a szülőt az egészséges elengedésben.  A gyermek nem szeretné, ha a szülő negligálva érezné magát és szívesen ad neki feladatot, mert azt látja, attól boldog ha főzhet rá, kiporszívózhat a szobájában, stb. A szülő pedig “segít” a gyermeknek, hogy a felnőtt lét rideg valóságával minél később kelljen szembesülnie.

A leválás hátrányai
A fent felsorolt előnyöktől való elesés mind a leválás hátrányaiként is felfoghatóak, hiszen a fiatal azzal a döntésével, hogy önálló, független életet kezd, egy sokkal bizonytalanabb helyzetbe sodorja magát. A családi tűzhely mellől való kimászással egy korszak lezárul (persze sok minden visszafordítható egészen az első gyermek születéséig). Az otthon elhagyása szimbolikusan jelentheti a felnőtt szerepekkel való szembenézést, illetve azt, hogy hajlandóak vagyunk felelősséget vállalni. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a fizikai távolság önmagában nem jelenti a felnőtté válást, ahogyan a munkába állás sem. Mindenesetre nagyon ijesztő azzal szembesülni, hogy a saját életünknek onnantól mi vagyunk a tulajdonosai.

Hátrányt jelenthet, ha a szülők nehezen fogadják a leválás irányába tett megmozdulásokat. A szülők szeretnék, ha felnövekvő gyermekük kicsit túlszárnyalná őket, de fenyegetésként élhetik meg, amikor ez túl jól sikerül és ráeszmél, hogy gyermeke értékrendje, elképzelései és véleménye már sokkal kevésbé kapcsolódik az övéhez.

Érdemes talán azon elgondolkoznunk, hogy a leválás ellen felhozott rengeteg kifogás közül van-e olyan, ami valós indok, vagy esetleg az igazság más mechanizmusokban, félelmekben, stb. kereshető? Az anyagi nehézségek? Megváltozott komfort? Önmagunkról való gondoskodás nyűge? Félelem a felnőtt léttől? Félelem a döntések súlyától, a felelősségvállalástól?

Ismét csak a kellő önismeret szükségességét szeretném hangsúlyozni. Tisztában kell lennünk azzal, hogy mik a fontos értékek számunkra (utazás, ruházkodás, nyugalom, stb.) és mik azok a kompromisszumok, amiket hajlandóak vagyunk ezekért meghozni. Nem gondolom, hogy önmagában rossz döntés, ha valaki otthon marad a szülei mellett húszas évei második felében, illetve utána is, de fontos hogy tudjuk azt, hogy hosszútávon mi az a fejlődés, amit el szeretnénk érni és mik azok a tényezők, amik segíthetnek, illetve gátolhatnak ebben.

A leválás előnyei
Benne van a közgondolkodásban, hogy felnőtté kell válni és az a kívánatos, ha önállósodni tud egy fiatal. De miért lehet fontos ez? Bizonyára van ennek az elvárásnak egy erősen gazdasági vonatkozása. De lélektani szempontból is megvizsgálva a kérdést, fontos kompetenciák kötődhetnek a leváláshoz:

• Megküzdési képesség fejlesztése: a komfort zónából való kilépés mindig együtt jár valamilyen új készség elsajátításával. Azzal, hogy a fiatal lazábbra engedi a köteléket a szüleivel, számos nehézséggel és nem várt helyzettel fog szembenézni, amiknek a megoldása nagyrészt ráhárul. A megküzdés pedig kipróbálttá teheti.
• Kontroll érzése: a kiteljesedett és örömteli élethez szorosan hozzátartozik a kontroll érzése, annak a megtapasztalása, hogy hatásom van az életemre. A szülőktől való leválás során és azt követően számos hibát követ el a fiatal felnőtt, rossz döntéseket hoz, de a tanulási folyamatban megtapasztalhatja a saját kompetenciaérzését.
• Szülőkkel való kapcsolat új dimenziója: egy barátságos leválás esetében a gyermek nem elzárja magát a szülőtől, hanem baráttá válik, tovább örökíthetőek a családi értékek, szokások, hagyományok és erősödhet az összetartozás érzése.
• Új kapcsolatok: a családi fészektől való távolodás sokszor nem várt találkozásokat vonhat maga után, melyekből akár új barátságok vagy párkapcsolatok születhetnek.

Kitekintő gondolatok
Az eredeti családtól való leválás elkerülhetetlen, de minden család maga szabályozza ennek a mértékét, illetve időzítését. A tagok alakítják ki az egyensúlyt és ők döntenek annak új alapokra helyezéséről.

Amennyiben egy fiatal úgy dönt, hogy elérkezett számára a leválás ideje, az sok konfliktushoz vezethet, illetve gyakran heves harcok árán tudja csak ezt megvalósítani. A szülőnek el kell fogadnia, hogy gyermekét „ajándékba” kapta és segítenie kell az önálló lét felé való mozdulásban, a fiatalnak pedig bíznia kell abban, hogy az évek során felkészült a felelősségvállalásra, megvan a hozzá szükséges alaptudása, illetve hogy nem fog egyedül maradni a felnőtt lét küzdelmes időszakaiban sem.

B. L.