Nagylelkű és önzetlen szeretet

Sokszor gondolkozom Isten szeretén irántunk. Miért szeret minket? Ki nem érdemeltük, viszonozni úgy, ahogy ő csinálja nem tudjuk, mire akkor ez a mérhetetlen szeretete felénk? Mi haszna válik Neki ebből? Tudom, hogy mi vagyunk a teremtményei, gyermekei, és persze, hogy ezért szeret. De nekem mégsem olyan egyszerű ezt elfogadni és felfogni. Már napok óta csak ez a kérdés jár a fejemben: mi haszna van Istennek abból, hogy minden hibám, gyarlóságom ellenére ennyire szeret?

Hogy nekünk mi hasznunk van belőle, az egyértelmű, de ha jobban belegondolok, akkor is ott van az, hogy amikor én, mint ember viszonzott szeretetre találok, az nekem is, mint szeretet adó embernek is hasznot hoz. Komfortos érzés, már-már csupa luxus szeretve lenni; biztonság, hála, boldogság, endorfin… ebben mind részesülök én, mint szeretetet adó és kapó ember. Miért? Mert hálás érzés kölcsönösségre találni a másikban, az általam közvetített érzésekben. Na és pont ez az! Szerintem mindenki tudja, milyen fájó tud lenni az, ha valaki nem viszonozza szeretetünket.

Könnyű akkor szeretni, amikor a másik is szeret minket, ám épp ez a csodálatos Isten szeretetében, hogy ő azokat is szereti, akik tudomást sem vesznek róla, akkor is, ha szeretete viszonzatlan. Ő el nem múló, feltétel nélküli szeretettel szeret mindenkit. Nekem is vannak olyan pillanataim, amikor hátat fordítok Istennek, s ilyenkor merül fel bennem sokszor a kérdés, hogy vajon Isten miért szeret engem az engedetlenségem, a hálátlanságom, a lázadásom, a kételkedésem, a bűneim ellenére, mikor van, hogy tőlem nem kap csak csalódottságot, meg haragot vagy elégedetlenkedést.

velemtortent

Eltelt több nap is, mióta ezt a kérdést feltettem magamnak. Van egy kisfiú, akire vigyázok. Nagyon szeretem. Ártatlan, boldog és mindennek végtelenül és őszintén tud örülni. Ha csak én vagyok vele, akkor azt mondja, hogy én vagyok a legjobb barátja. De ha már más is ott van, mondjuk az édesanyja vagy egy ovis kis barátja, hát a kutyának se kellek, ezt elhiheti mindenki. Gondolhatnám azt, hogy hát fiam, ha te így, én is így… és nem játszanék vele többet, nem lennék a társa a kalóz kincs megtalálásában vagy a vevő, akinek képzeletbeli kávét csinál fürdés közben. Mondhatnám, amit ilyenkor általában szokás mondani: „Amilyen a mosdó, olyan a törülköző.” De nem éri meg, mégpedig nekem nem. Nem lenne hasznom belőle. Nekem abból lesz hasznom, ha nem veszem magamra a viselkedését, nem csak azért, mert még csak 3 éves, de azért is mert, belegondolok, hogy mennyi mindenről lemaradnék, ha így tenném. Ma nagyon jót játszottunk. Egy dobozt tett a fejére és úgy csinált, mintha asztronauta lenne. Én körbeforgattam, ő pedig a fenekére huppant nagy nevetések között, majd közölte, hogy földet ért, megérkezett a Holdról. Aztán a Jupiterről, a Marsról, meg a „Kakibolygóról”, ami a kedvenc helye lett mostanában. Este hazajöttek a testvérei és velük játszott, azonban mielőtt hazamentem volna, odaszaladt hozzám és megölelte a lábamat, aztán azt mondta, megint legjobb barátok vagyunk. Jó érzés töltött el, és az jutott eszembe, hogy az egész megérte!

Ha belegondolok, talán pont ezért nem tudom sokszor felfogni Isten mérhetetlen szeretetét, mert gyarló emberi mivoltom miatt, csak arra tudok koncentrálni, hogy nekem mi és miért éri meg; hogy én mit kaphatok azáltal, hogy adok valamit, hogy én azáltal mivel leszek több. Arra kell rájöjjek, hogy Isten pont az ellenkezőjét tanítja nekünk. Istennek miért éri meg, hogy szeressen minket? Szerintem Ő soha nem ilyen szempontból közelít felénk, nem azt nézi, hogy Neki miért jó az, hogy szeret minket, hanem azt nézi, hogy nekünk mennyivel jobb lehet az életünk az Ő szeretete által.

Ha arra gondolok, hogy mi lenne, ha ez a kisfiú az én gyermekem lenne, az jut eszembe, hogy mennyivel inkább ott lenne bennem az érzés, hogy ez az egész nem is arról szól, hogy nekem jobb legyen, hogy én kapjak valamit, hogy én több legyek, hanem arról, hogy én adjak, hogy én szeressek, hogy általam neki jobb legyen, hogy mindent megtegyek azért, hogy ő több legyen a szeretetem által.

Azt hiszem Isten erre az önzetlen szeretetre próbál minket tanítani. Ne a saját javunkat nézzük, hogy mi mit kaphatunk, ha a másik viszonozza szeretetünk. Ne nézzük akkor se, ha másik nem szeret, undok, gonosz, hálátlan, nemtörődöm.

Néha meg kell magunkat alázni, hogy mégis tudjunk szeretni. Nem könnyű ez a mai világban, amikor minden arról szól, hogy te érvényesülj, neked legyen jobb, te törj előre, te legyél az első… Mennyivel ellentétes gondolatok ezek azzal szemben, amit a Biblia tanít: alázd meg magad, szolgálj másokat, élj másokért, oszd meg amid van, és szeresd felebarátodat…És a Biblia itt nem teszi hozzá, hogy akkor szeresd a másikat, ha neked jobb lesz általa, ha te is kapsz általa valamit. Az énközpontú gondolkozással ellentétben a Biblia egy istenközpontú, és ezáltal egy ’felebarátközpontú’ gondolkozásra tanít. Azért szeresd a másikat, hogy neki több és jobb legyen.

Azt hiszem a saját életemben Isten azáltal mutatja meg, mi az önzetlen, nagylelkű szeretet lényege és értelme, hogy engem szeret, úgy ahogy vagyok. Boldogságot hozott az életembe, szeretetet, biztonságérzetet, és ezért nagyon hálás vagyok.

Hát nem így akarom, hogy szeretteim érezzenek velem kapcsolatban is? Vagy, hogy megajándékozhassak másokat is ezekkel a ritka érzésekkel?
Kérem Istent, hogy tanítson nagylelkűen szeretni, hogy mindig mások javát nézhessem, ne a sajátomét.

T. E.