Cikksorozat a krízishelyzetek természetéről, a kapunyitási pánikról, annak következményeiről és a változásban rejlő fejlődés lehetőségéről.
Krízis, válság, trauma… szavak, amikről gyerekkoromban azt hittem, csak a távoli felnőttvilágban léteznek és gyermeki naivitással azt gondoltam, tőlem távol is fognak maradni. Azt gondoltam, ezek csakis rossz dolgok lehetnek, és ha elég ügyesen próbálkozom, ha eléggé tisztaszívűen próbálok élni, akkor nekem nem is lesz részem bennük, nem lesznek krízisállapotok, válsághelyzetek az életemben, a trauma engem elkerül, mert Isten engem nagyon szeret és én is nagyon szeretem őt. Akkor persze fel sem fogtam azt teljesen, hogy gyermekkori történések is lappanghatnak évekig, későbbi krízisek, traumák alapjául szolgálva és azokat felerősítve.
Krízis, válság, trauma… szavak, amiknek a jelentését most tapasztalom, tanulom. Öt év pszichológiai tanulmány és egy nagy krízishelyzet kellett ahhoz, hogy saját bőrömön tapasztaljam azt meg, hogy ezek a fogalmak, jelenségek az emberi élethez tartoznak, kéz a kézben járnak az örömmel, a megelégedettséggel és mindnyájunkkal megtörténhetnek. Igen, Isten megengedi ezeket és formál általuk, és ez független attól, hogy mennyire igyekszünk „jók” lenni, „jól élni”.
A pszichológia kríziseknek nevezi azokat a kritikus állapotokat az ember életében, amit külső események váltanak ki, és amelyben a belső lelki egyensúlyunk felborul, az addigi életvitelben törés keletkezik. A korábban megfelelőnek bizonyuló konfliktusmegoldó stratégiák, szabályok nem működőképesek, új tervekre, eszközökre van szükség. A krízis általában fájdalommal és feszültségekkel teli állapot, melyre a kognitív és emocionális beszűkülés jellemző, vagyis ilyen helyzetben nem tudunk másra gondolni, fókuszálni, a probléma elhárítása vagy megoldása lesz az első számú feladatunk. Ekkor a korábban olyan meghatározónak tűnő problémák jelentősége eltörpül, nem számít igazán, hogy elromlott a mikró, hogy a barátunk elfelejtette a születésnapunkat, hogy vasárnap nincsenek nyitva a boltok, stb. Az energiák és az érzelmek a krízisállapotra összpontosulnak.
A krízisnek persze több fajtája van attól függően, hogy hatásköre mennyire nagy – egyént vagy akár egész társadalmat érintő -, illetve hogy milyen területen jelenik meg, mik a kiváltó okok. Egy fontos párkapcsolat megszakadása, válás, egy szeretett személy elveszítése, súlyos betegségekkel való szembenézés és egy munkahely elvesztése a leggyakoribb krízishelyzetek, amik szinte „hétköznapinak” mondhatóak az emberek életében. Ebben a cikksorozatban én kifejezetten azokra a krízisekre szeretnék fókuszálni, amik a mi generációnkat (korosztályunkat) érinthetik elsősorban. Miért van, hogy a szüleink szerint nekünk sokkal nagyobb szabadságunk és több lehetőségünk van, mint ami annak idején nekik volt, mégis mi gyakran úgy érezhetjük, hogy soha nem volt még bizonytalanabb állapot fiatal felnőttként élni, mint a mai világban? Mi lehet annak az oka, hogy a kritikus serdülőkort átvészelve, benne találhatjuk magunkat húszas éveinkben a „kapunyitási pánik”-nak mondott kritikus életszakaszban és mit lehet vele kezdeni?
A lehetőségek és a kalandozások időszakának kellene lennie a húszas-harmincas éveinknek, mégis utóbbi évek kutatásai arra mutattak rá, hogy számos fiatal él át életének ebben az időszakában krízist, és küzd ezzel párhuzamosan depresszióval is. Megjegyzem csak, hogy egészen érdekes, hogy a magyar köztudatban és szakirodalomban is számos helyen kapunyitási pánikként terjedt el ez a jelenség, miközben az eredeti angol kifejezés a „quaterlife crisis”. Míg mi pánikként hivatkozunk rá, addig az angol nyelvben ugyanez krízis és úgy gondolom, hogy teljesen más felhangja van a két szónak. A pánik sokkal inkább hangzik rendellenesnek, sokkal inkább minősíti az „elszenvedőjét”, míg a krízisben számomra benne van az állapot átmeneti volta és a megoldás lehetősége.
Valljuk be: huszonévesnek lenni ijesztő dolog. Főleg ahogyan az a bizonyos harmincas szám vészesen közeledik. Az egyetemről kikerülve sokan szembesülnek azzal, hogy iskolai szaktudásuk a való világban nem sokat ér, elkezdődik az akár hónapig tartó küzdelem az állásokért, melyben más pályakezdők lesznek az ellenségek, égetővé válik a menjek, vagy maradjak kérdése. A határtalan lehetőségek világában párt találni és a kapcsolatot megőrizni sem egyszerű feladat, pedig a szülők sokszor jelzik finoman – vagy olykor erőszakosabban, hogy ők igazán nem értik, miért nem köteleződik már el szeretett gyermekük, hiszen ők ebben a korukban már… De világot látni, utazni is annyira jó dolog lenne, számtalan álom megvalósításának kellene beleférnie az elkövetkező évekbe, olykor pedig megszólal egy racionális hang, hogy igen ám, de akkor mi lesz a lakástakarékkal és a későbbi lakásvásárlással, illetve a diákhitelt is minél hamarabb törleszteni kellene.
Egyetlen elem a fentebb felsoroltakból elegendő, hogy konfliktushelyzetet teremtsen és megtorpanásra késztessen, de ezek a felmerülő nehézségek összeadódva komoly krízisállapotot alkothatnak. Számos tényező befolyásolja azt, hogy kinek mennyire húzódik el ez az időszak, illetve mennyire éli meg a személy traumatikusként avagy küzd meg vele könnyebben mint mások. Ez a kritikus időszak – csak úgy mint más krízisállapotok – tekinthetőek nagyon fontos fejlődési periódusoknak, amelynek során személyiségbeli és emocionális növekedés mehet végbe, amennyiben a személy képes új, adaptívabb megküzdési stratégiákat kialakítani és erőfeszítéseket tesz arra, hogy a krízis folytán bekövetkező változásokat és azok következményeit élettörténetébe sikeresen beillessze. Vagyis képes legyen elfogadni a nehézségeket és a változásokat és arra törekedjen, hogy ennek a krízisperiódusnak értelmet adjon és végül növekedjen belőle. Dr Oliver Robinson a Greenwhich-i Egyetem pszichológus professzora négy szakaszt ír le, melyek a kapunyitási krízis során egymást követően jelenhetnek meg.
- szakasz: valamilyen életesemény bekövetkezése, ami a személy számára stresszt, elégedetlenséget okoz és úgy érzi korábban meghozott döntései csapdájába került, de ezek a döntések már nem kívánatosak, a fejlődés megállt. Ebben a szakaszban kontroll-vesztettnek érzi magát a személy, de érzéseit a külvilág felé még nem fejezi ki.
- szakasz: a változás iránt vágy fokozódik és a személy egyre inkább hisz abban, hogy az bekövetkezhet. Ebben a szakaszban léphet ki a személy egy párkapcsolatból, csoportból vagy munkahelyről annak érdekében, hogy új utakon induljon el a felnőtt életében. Ez az időszak stresszel teli, hiszen minden esetben együtt jár valamilyen veszteséggel, bizonytalansággal, és a jövő iránti aggodalommal. Ezt követi aztán a megkérdőjelezés és az önvizsgálat időszaka. A személy megvizsgálja, milyen múltbeli események vezettek a krízishelyzethez és mi ennek az oka. Számba veszi a továbblépés lehetőségeit.
- szakasz: kísérletezéssel és spontaneitással teli időszak. Új ötletek, elköteleződések és identitások kipróbálása, melynek során a személy átgondolja a lehetséges jövőbeni opciókat. Ez a szakasz olyan dolgoknak a keresésével telik – legyen szó párkapcsolatról vagy munkahelyről – amelyek jobban illeszkednek a személyiség igazi „magjához”, ahhoz aki „igazán én vagyok”.
- szakasz: az újraépülés időszaka, ekkor már aktív lépéseket tesz a személy egy új életstruktúra kialakításához és megszilárdítja azokat az elköteleződéseket, amik egy stabil felnőtt lét alapjaiként szolgálhatnak.
Robinson felosztásából láthatjuk, hogy nem biztos, hogy ami olyan ijesztőnek tűnik és krízisként éljük meg, az mindenképpen negatív hatással lehet az életünkre. Az eredményes megküzdés és a megfelelően viselt kudarc és szenvedés lehetőséget ad egy jobb, erősebb és bölcsebb személyiség kialakítására.
A következő cikkekben a kapunyitási krízis két lehetséges összetevőjét vizsgáljuk meg részletesebben. Legközelebb megpróbáljuk feltárni, hogy milyen pszichológiai előzményei és következményei vannak a pályakezdők hosszadalmas álláskeresésének és a munkahelyváltásnak, majd egy következő írásban a szülőktől való leválás és az otthonról való elköltözés nehéz kérdését igyekszünk boncolgatni.
A cikksorozat zárásaként összegyűjtjük, hogy milyen pszichológiai tényezők játszanak szerepet a krízissel való megküzdésben, mi alapján lesznek egyesek ellenállóbbak ezekkel a helyzetekkel szemben, illetve megnézzük, hogy keresztény fiatalként a hitünk hogyan segít az egészséges megküzdésben illetve a krízishelyzetekből való fejlődésben.
B. L.
