Keresztyén nő & a kezdetek asszonya

Ebben a rovatban olyan nőket szeretnék megismertetni az olvasókkal, akik hús-vér, hétköznapi nők, mégis valamiben különlegesek, megragadóak. Ez az interjú ebben a rovatban az első, így számomra is egy nagy kezdet. A kezdetek ilyenkor év elején különös jelentőséggel bírnak, így arra szeretnélek invitálni, hogy mesélj nekünk életed mérföldköveinek kezdeteiről! Ha jól tudom, nemrég ünnepelted a születésnapodat. Ennek apropóján kezdhetnéd a történetedet, egészen a kisgyermekkorodtól.
163407_1686443811651_5720376_nMár a szüleim története is elég beszédes. Apukám már 18 éve római katolikus papként szolgált, amikor egy új plébániára költözve, megismerte anyukámat. Aztán rájött arra, hogy nem csak papi és lelkészi érzelmeket táplál édesanyám felé, hanem már, mint férfi: szerelmes. Összeházasodtak, ami akkoriban óriási botrány volt, amiért a papságot, lelki hivatását otthagyta „holmi nőért”, de amikor édesapámat erről kérdeztem, ő úgy fogalmazott inkább, hogy végre tudott hitelesen beszélni arról, amit addig csak könyvekből ismert. Átélte, hogy mit jelent a várakozás, mit jelent férjnek lenni, szerelmet érezni, férfiként gondoskodni. Nagy nehézség volt számukra, hogy nem születhetett gyerekük, így talán szép mondat, ha azt mondom, hogy az én kezdetem a szüleim kezdete. Mert nekik köszönhetem a kezdetemet, amikor a gyermekotthonba látogatva kiválasztottak engem, és magukkal vittek, örökbe fogadtak. Az első, ami eszembe jut a gyermekkoromról, hogy sokat feküdtem a fűben a felhőket bámulva. Azon gondolkoztam, hogy vajon melyik felhő, milyen alakot ölt, majd arról az alakról a képzeletemet elengedve mindig egy-egy mesét gyártottam. Édesapám úgy fogalmazott, hogy rosszabb voltam, mint hat fiú. A babák helyett fára másztam, és fiúkkal lófráltam, szóval nehezen fogtak be, de nagy volt a szeretetük, nem adták föl.

Már a fentiekből is kiderül, hogy igazi álmodozó vagy, aki szeret szemlélődni, meséket kreálni, miközben szigorú nevelést kap. Voltak-e saját álmaid, vágyaid? Milyen lépéseket tettél az álmaid felé?
Pont, ahogy mondod, a szigorú nevelésből adódóan a legnagyobb vágyam a szabadságvágy lett. A szigorú és megszokott keretek között: felkelés, beágyazás, reggeli készítés, iskola, hazajövetel, ebéd, tanulás, gyülekezet, teljesítés… Mindezek között a legnagyobb vágyam az a szabadság volt, amiben megismerhetem saját magam, és az életet. Éppen ezért, érettségi után Németországba mentem egy keresztyén szervezethez dolgozni. Érdekes megtapasztalásaim voltak. Amikor az ember hirtelen szabadságot kap, akkor először hirtelen nem tud mit kezdeni a szabadsággal, ennek ellenére az engem ért hatások miatt kezdtem rádöbbenni, hogy valójában ki vagyok én, sőt ki lehetek a későbbiekben. Tehát felismertem, hogy nagyon jó a szigorú nevelés, mert a szigorú nevelésnek vannak keretei, melyek nagyon hasznosak, hiszen ezek a keretek effektíve a védelmemre is szolgálnak, de azért ezek alakíthatóak, és alakításra is várnak, a szeretettel. Rájöttem, hogy a szüleim szigorú neveltetése is szeretetből jött, illetve még az élethelyzetükből is. Papként nem lehet akármit és akárhogyan csinálni. Megértettem, hogy szeretettel és megértéssel, empátiával ezek a keretek tágíthatóak, és nem baj, ha tágulnak, így ez nem azt jelenti, hogy áthágom a szabályt, hanem alakíthatom azt a személyiségemnél fogva is.

Ebben a szabadságodban, úgy, hogy közben megszokott, kiszámítható kereteket kaptál – gondolom, hasonlóan volt jelen a gyülekezeti élet, és így az istenkapcsolatod is. Volt-e olyan élményed, hogy te magad már a megtalált szabadságodban találkoztál Istennel?nature-fashion-person-woman-large
Igen, találkoztam Istennel a felfedezett szabadságomban is. Amikor saját magam eldöntöm, hogy elmegyek valahová – mondjuk – böjtölni és imádkozni, vagy esetleg csak annyi, hogy leülök és olvasom a Bibliát, szabadon, a saját döntésem alapján, úgy, hogy én olvasom, és nem azért, mert kötelező. Szerintem ezekben a döntésekben mindennaposak voltak ezek a találkozások, csak ugye, annak kellett lerombolódni, hogy ne csak arra építsem az istenhitemet, amit tanítottak, hanem arra, amit én is átélek, és végül azzal alakítsam az én saját krisztusi identitásomat is. Ami működik egy balanszban, tehát, hogy nem kell mindent megtagadni, meg amiket tanulunk azok jók, meg alapok, de hogy arra aztán építhetünk és építenünk is kell.

Volt-e ilyen konkrét találkozásod Istennel, ami aztán mérföldkővé, új kezdetté vált?
Azt konkrét találkozásnak éltem meg, és egy mérföldkő volt, amikor 15 évesként a határokat próbáltam szélesíteni és erős ellenállásba ütköztem a szüleim részéről, amiért el akartam menni bulizni, meg jobbra-balra. Leültem imádkozni és azt az igeverset olvastam, hogy: „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” (Galata 5,1) Ez elgondolkoztatott arról, hogy a szabadság egy relatív fogalom. Mert a szabadságban csinálhatok akármit, de lehet ugyanúgy megkötözöm önmagam egy mókuskerékben, dolgozom, pénzt keresek, elköltöm, bulizok… Ebbe is bele lehet menni, vagy akár keresztyén oldalról: szolgálsz, kiégsz, és szolgálsz tovább, mert fontos a hűség, stb. stb… Imádkoztam és arra döbbentem rá, hogy ha a Krisztusban vagyunk, akkor szabadok lehetünk a változásra, szeretetre, és a legfőbb parancsolat végül is ez, a szeretet. Szerintem ez az, ami a kulcsa a szabadságnak: a szeretet.

Ha rád néz bárki az utcán, akkor látszik, hogy egy ízig-vérig szabad nő vagy. Ez sokszínű hátteret ad neked, mégis egyben tartod az életed. Hallottam, hogy van három csodálatos gyereked és tudom, hogy nagyon helyén kezeled a családot. Hogyan oldod meg, hogy szabadságban vagy, ami sugárzik rólad, mégis professzionális módon kézben tartod a nevelést is?
163077_138552642866267_3472791_n
A három gyerek az kihívás. A szabadságot abban élem meg, hogy hárman vannak, de különbözőek, és hogy mind a hármat kezelhetem külön-külön, mégis egyben. Sári művész beállítottságú, Áron kockafejű, értelmes gyerek, Mátéka pedig egy kicsit le van maradva a korához képest. Mind a három gyerekhez valahogy megtaláltam az utam, az által, ahogy az anyaságba belenőttem, vagy beletanultam. A keretek segítenek, így vannak alapelveink, amiket egyébként a szüleinktől hozunk mindannyian. Csak ezt próbáljuk egy kicsit alakítani, a jót átvenni, ami nem volt hatásos, azt átgondolni, vagy átformálva átadni. Mindennap imádkozunk, ez tart meg minket, és a humor. Rájöttünk, hogy a humorral nagyon sok mindenen át tudunk menni. Ez a kettősség jellemző az életemre, hogy állandóan humorba öntöm az életem, és ezzel jó kereteket biztosítok annak, hogy boldog lehessek, de e mellet mindig jelen van az imádság.

Ahogyan a gyerekekről és a nevelésükről kérdeztelek, szinte rögtön többes számban beszéltél.   Hogy működtök együtt? Mesélj a férjedről! Hogyan találkoztatok, vele milyen volt a kezdeted?
A férjem egy missziós társaságnál dolgozott, és egy esküvő előtti napon ismerkedtünk meg. Díszítettem a templomot, és bejött DeeJay, azaz Dabi József, két másik sráccal. Odajöttek bemutatkozni. Ők is jöttek segíteni az előkészületekben, és mondta, hogy ő DeeJay. Én kikerekedett szemekkel néztem és kérdeztem, hogy ez a neved, vagy a hivatásod? Az ő elbeszélése szerint ő már akkor felfigyelt rám, én nem figyeltem fel akkor még „úgy” őrá. Nem az az ideál pasi volt, akit én magamnak elképzeltem. Én szerettem azt, hogy valaki nálam magasabb, vállas, izmos, helyes, de aztán másnap felkért táncolni és elkezdődött valami. Később pedig az idők folyamán mindig volt valami találkozási pont. Arra jöttem rá, hogy én azt szeretem benne, ahogyan szereti Istent. Nem mondom, hogy utána már minden elhalványult és nem lett volna fontos, hogy helyes, meg stb., de már nem ez volt az elsődleges lényegi pont, hanem az, hogy szereti Istent, és ez valahogy, mint egy mágnes vonzott. Utána már jött az érzelem, a kémia, hogy helyes is, csodálatos is, férfi is. Hát ez volt DJ-vel a kezdet. És volt egy nagyon nehéz megpróbáltatás is ebben a kezdetben, mert mielőtt eljegyzett volna beteg lett, bélelzáródása lett, majdnem meghalt. Igazság szerint úgy gondoljuk, hogy ott volt egy olyan mély kezdet, hogy megmérettetett, hogy ebben a helyzetben hogyan tudunk egymás mellett lenni, vagy tudunk-e ennek ellenére együtt lenni.

Aztán hogyan történt az eljegyzés?
Vicces volt, hogy egy másik esküvőn a névjegytáblákra úgy voltak felírva DJ szülei, hogy Dabi József és Dabi Józsefné, és velük szemben volt ugyanígy egy Dabi József és egy Dabi Józsefné. És DJ elrakta ezt a két névjegyet. (Valószínűleg ő már tudta, hogy elvesz.) Amikor úgy érezte, hogy eljött a megfelelő időpont, akkor egyszer találkoztunk a Duna-parton, leültünk egy padra és ő elővette ezt a két papírt és megkérdezte, hogy szeretnék-e Dabi Józsefné lenni.

És a szabadságodat megtartva, így lettél Dabiné Komesz Mónika… 🙂
Hát igen, azért ez fontos. Sokat jelent, hogy Dabi vagyok, azaz hogy Dabiné, hogy hozzá tartozom, de az is, hogy Komesz vagyok, az apukám lánya.

Még egy kérdésem lenne. Nagyon erősen kitűnik már a gyerekkori álmodozásaid, és meseszövéseidből is, hogy művészi beállítottságod van. Ez látszik kívülről is rajtad, a kisugárzásodon, stílusodon, hajviseleteden, öltözködéseden. Ha jól tudom ezt a gyülekezetedben, mint dicsőítő énekes, kamatoztatod is. Hogyan találtál rá erre az útra?
Valószínűleg úgy, hogy a szíve mélyén mindenki szereti a humort, szeret nevetni, ez formálja őt abban, hogy a személyisége szabad legyen. Hogy ennek ki-ki, hogyan önt formát, az biztosan kortól is függ. Fiatalon szerettem volna színész lenni, mert úgy éreztem, hogy sokoldalú tudok lenni, és sok arcot tudok felvenni. Emiatt jelentkeztem egy színi tanodába, ahova fel is vettek, de aztán úgy éreztem, hogy az igazat megvallva, azért a színészi élet lehet, hogy nem nekem való, meg talán nagy falat lenne. Az lenne nagy falat, hogy megálljak benne hitben. Akkor még nem voltam annyira érett keresztyén, hogy a kettőt egymás mellett tudtam volna csinálni. A gyülekezetben elég hamar, már gyerekkoromban rájöttek, hogy van hangom. Népdalversenyekre is jártam, aztán a gyülekezetben dicsőítésben, dicsőítésvezetésben vettem részt. Amikor DJ-vel összeházasodtunk, akkor Gazdagréten is csatlakoztam a dicsőítő csapathoz. Azt gondolom, hogy a sokoldalúság is segít abban, hogy rugalmas legyek a környezetemhez, és emiatt a rugalmasság is szabadság valamelyest.

Köszönöm Móni! Igazán nagyszerű embert ismerhettünk meg benned, és nagyon remélem, hogy, ha az olvasók hasonló gondokkal, vagy kihívásokkal küzdenek akár a szabadságkeresésében, akár abban, hogy a kezdeteket jól megragadják, akkor a te történeted, mint egy hús-vér fiatal nőé, segítséget nyújthat nekik is.

B. Á.

  1. Igazán inspiráló személyiség 🙂 köszönöm!

  2. Remek interjú, kivételes személy. Öröm volt olvasni. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .