Párkapcsolataim és Isten
A szívem vágya teljesülne, ha arról írhatnék, milyen bölcs döntés volt megfogadni a templomban hallott igehirdetések szavait az Istentől való férfi és nő HELYES szerelmi viszonyról, de ez bármily fájó, nem így fog történni, mert nem fogok hazudni. Kár, jót tenne a lelkemnek. 14-15 éves koromban sokat álmodoztam, hogy milyen lesz az első igazi párkapcsolatom. Nem volt fiúm 19 éves koromig, amit totál cikinek éreztem, de nincs mit tenni, ez van. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem voltam “szerelmes” a gimi alatt. A fejemben akkoriban sokáig az élt, hogy az első szerelmemhez fogok hozzámenni feleségül és vele fogok ágyba bújni egyedül. Amit persze alig vártam.
Felesleges titkolni, minden kamasz gondol a szexre keresztényi és kevésbé keresztényi módon, ha bevallja, ha nem. Sokszor elképzeltem, hogy milyen lesz majd a kettőnk kapcsolata. Ő majd gyengéd, féltő szeretettel fordul felém, végtelen türelemmel és megértéssel nyilvánvalóan, hiszen hozzám ezekre mind, igen nagy szükség van. Magas lesz és nagyon jóképű és csak engem lát majd, mint nőt. Istentől való lesz ez a kapcsolat, így tehát minden, amit elképzeltem valóra válik majd, mint valami tündérmesében. De mint mindig, most sem úgy lett ahogyan azt én elképzeltem. Isten nem egy dzsin, hiába akartam rá így gondolni.
Jelenleg a harmadik, és (remélhetőleg) egyben az utolsó, komolyabb párkapcsolatomat élem meg, melyhez számtalan kisebb kapcsolatocska, ill. néhány szégyenteljes félresiklás is hozzátartozik. Az elmúlt 4 év alatt, melyet a párkapcsolati bizniszben töltöttem, tanultam egyet s mást arról, hogy mennyire más a fantázia a valóságtól.
Tinédzserként az ember nem számol jó néhány tényezővel, mikor a jövőbeli életét tervezi:
- Saját magam tökéletlensége. Hiszem és vallom, hogy Isten teremtett egy férfit a számomra, azonban a vele való elképzelt, ideális kapcsolat kialakítására rengeteg dologgal nem számoltam. Például saját magammal. Bármily fájó, a saját gyengeségeim is akadályt jelenthetnek egy kapcsolat kialakításában, fenntartásában. Fiatal felnőttként az ember nem ismeri saját korlátait, az emberi kapcsolatok bonyolultságát. Az önzés, a hazugság vagy saját magunk szeretetének hiánya épp annyira az utunkban állnak, mint a másik fél hasonlatos fogyatékosságai.
- Másik fél tökéletlensége. Ó igen, mindenki kedvence. Mert mindig a másik a hibás. (MINDIG). Kivéve, mikor nem. Mikor be tudjuk vallani az önrészt is. Mert lehet, hogy gyengéd, féltő szeretettel akar felém fordulni, csak nem képes rá. Türelme is volt hozzám, csak most éppen nincs, mert elfogyott. Ennek ellenére, bizony a másik félnek is vannak hibái.
- A világ állása. A rajtunk kívül eső dolgok együttese. Anya vagy apa nem szereti a választottunkat, mert jobbat úgy is találunk, szerintük. Vagy, mert betegség köszönt be és veszteség, és ezek akarva, akaratlanul elszakíthatják az embereket egymástól.
És persze Istennek is kell keresni ebben a káoszban helyet. A megoldás éppen abban rejlik, legalábbis számomra, hogy Isten képes mindezek ellenére is Úrrá tud lenni ebben a tökéletlen kapcsolatban, melyet párkapcsolatnak nevezek.
Úrrá lesz fölötte, mert a korábbiakban felsorolt összes hiba ellenére működőképes kapcsolatot alakít ki két ember között. Szeretném a működőképes szót kihangsúlyozni.
Ne legyenek illúziói senkinek ezzel kapcsolatban.Nekem sokáig voltak és nagy árat fizettem ezért. A szex és a szerelem nem minden. A szeretet nem minden, és egyáltalán nem elég önmagában. Egy kapcsolat nem életképes csak azért, mert két ember szereti egymást. Ezt nagyon szomorú kimondani, pedig én aztán tényleg nagyon romantikus típus vagyok. Bőgök minden szerelmes dolgon, mint egy csecsemő. Rendellenes. De mégis: az önzés, a felelőtlenség, az agresszió, a közöny is emberi tulajdonságok, és igen csúnyán belerondíthatnak a felhőtlen szerelembe. Baromi undi tud lenni. Hát még én milyen undi voltam ezek miatt…
Ám, amikor minden és mindenki a helyére kerül: Isten, én és ő, akkor mindez megszűnik létezni. A hibáink összemennek, a szeretetünk elmélyül, a kétely megszűnik, a megbocsátás gyorsabban jön. Még magamon is meglepődök, hogy a hibáimat, amit előtte sosem láttam be, most mégis sokkal inkább megteszem. De ez nem csak ilyen szentfazék szöveg, csak mert gyerekként is ezt hallottam a templomi igehirdetésben. Persze nekem extra köröket kellett futnom, és saját magam szívatnom, hogy erre magamtól is rájöjjek. Hogy tényleg van különbség, és tényleg lehet érezni Isten keze nyomát egy kapcsolaton.
Ritka érzés, kevésszer adatik meg, egy-egy alkalommal. Remélem nem kell több kört futnom ezért az érzésért…
T. E.
