Hol a te szabadságod?

szabadság. Amikor ezt a szót olvassuk, sok minden eszünkbe juthat. Talán elsőként saját, személyes szabadságunk jut eszünkbe. Nekünk ne szabjanak határt, ne mondják meg, hogyan éljünk, hogyan gondolkodjunk, mit együnk, igyunk, mit tegyünk, mit ne tegyünk, mit vegyünk, hogyan öltözködjünk, mert majd mi nagyon jól tudjuk mindezt, köszönjük szépen, eldöntjük magunk. Sokszor már-már túl szabadok tudunk lenni saját szabadságunkra, s ez önmagunkra nézve, de a környezetünkre nézve is ártó, pusztító hatással van. Miközben saját szabadságunkat bontakoztatjuk ki, másoknak kő kemény határt szabunk a magunk felé vezető úton. Így hát nem csak jó dolgokra lehetünk szabadok, hanem rosszakra is.

Aztán ott van az alkotói szabadság, szólásszabadság, amelyekben építő gondolatainkat, tanácsainkat, vagy éppenséggel a hazugság leplét ránthatjuk le – kezünk, szánk munkájával e világ technikáját felhasználva. Azonban be kell vallanunk, valamikor ez a szabadság odáig fajul, hogy merész gondolatainknak, képzelgésinknek semmi sem szab határt. Ezzel párhuzamosan pedig mégis van, amit nem lehet megjeleníteni, kimondani, leírni, mert súlyos következményei lennének.

A szabadságot egyébként el is lehet tölteni: Távol a munkahelytől, távol a hétköznapi terhektől, a világ zajától. Ha van is lehetőségünk a munkahelyünktől távol szabadsággal élni, még sem tudjuk mindig jól felhasználni. Nem egyszer hallottam már azt, hogy valaki azért vett ki szabadságot a munkahelyéről, hogy otthon is tudjon dolgozni. Elszomorító helyzet. Szabadságunk eltöltésének további határai is vannak: pénztárcánk, időjárási viszonyok, a szabadságra rendelkező idő, s a mi időbeosztási készségünk.

Egy-egy pillanatban is megragadhatjuk a szabadság érzését, ha valami olyasmivel foglalkozunk, ami teljesen kikapcsolja körülöttünk a világot, bennünket pedig szabadjára enged. Szabadnak érezhetjük magunkat akkor is, amikor végeztünk egy nagy, hosszan tartó feladattal, és fellélegezünk utána: „Végre vége!”. Azonban az az igazság, hogy fellélegzésünknek is egyszer vége lesz, elénk tárul a következő megoldandó feladat, s kezdődik minden elölről.

szabadság. Úgy tűnik, olyan szabadság van jelen világunk különböző területein, ami nem mindig jár jó hatással, és aminek határa és ára van. Hogyan lehet hát a szabadság szabad? Lehet egyáltalán? S mi, a szabadságban hogyan lehetnénk teljesen szabadok, ha folyton határokba ütközünk benne?

szabadság. Talán mást jelenthet férfinek, mást jelenthet nőnek. Mit jelenthet a férfinek? És mit jelent nekem, nőnek? (Szabad megállni az olvasásban, és elgondolkodni, megfogalmazni, mit jelent saját magunknak a szabadság. Ha tudunk, kérdezzünk meg egy férfit a szabadságról alkotott gondolatairól.) Mikor volt utoljára szabadidőm? Mikor engedtem meg legutoljára magamnak azt, hogy szabad lehessek valamiben, vagy valamitől távol? Mikor éreztem magamat legutoljára teljesen felszabadultnak? (Itt is szabad megállni, és válaszolni magunknak a feltett kérdésekre.) Mitől tudom magam szabadnak érezni? Szabadságérzésem és boldogságom mennyire függ össze? Milyen esetekben, helyzetekben tudom magamat szabadnak vallani? Mitől függ az én szabadságérzésem? Vajon az én szabadságomnak milyen ára és határai vannak? (Ismét szabad az elmélkedés.)

szabadság. Most az jut eszembe, hogy ha van szabadság, akkor ennek jelen van az ellentéte is a világunkban, életünkben. Fogság. Fogságban tarthatnak valakit törvényszegés, bűncselekmény elkövetése miatt. Élhet azonban valaki bárminek a fogságában úgy is, hogy mindeközben szabad állampolgár. Fogva tarthat bennünket szorongás, félelem, pánik, aggodalom, önostorozás, sajnáltatás, gondolkodási merevség, személyiségzavarok, rosszul megélt kapcsolataink, teljesítménykényszerünk munkahelyen vagy gyülekezetben, illetve egy-egy ártalmatlannak tűnő, hétköznapi dolog túlzásba vitele (étel, ital, játék, internet, alkalmazások stb.).

Van-e valami, ami engem fogva tart? (Mindenképp álljunk meg, és szánjunk időt az önvizsgálatra őszintén.)

Az az igazság, hogy olyan világot élünk, amiben nagyon le vagyunk terhelve – testileg, lelkileg, mentálisan –, s mégis ennek ellenére, sok mindennel kapcsolatban szabadnak kiáltjuk ki magunkat, szabadnak láttatjuk és éreztetjük magunkat a külvilág felé. Talán úgy gondoljuk, ha már ilyen sanyarú életünk van, megérdemeljük, hogy a legtöbb dologra elég szabadok lehessünk. Szabad lehet az ember mások sértegetésére az internetes közösségi oldalakon – mert joga van hozzá. Szabad lehet az ember testének pusztítására mindenféle káros fogyasztással és tevékenységgel – mert a sok munka miatt igazán megérdemli. Szabad lehet az ember a ruházkodásában, bármennyire is felháborítja, zavarba hozza vele környezetét, s megszégyeníti vele önmagát – mert ennyi aztán tényleg jár neki. Szabad lehet az ember vallásában, meggyőződésében, eszméjében – akkor is, ha ez a saját, és mások életébe kerül.

Pál apostol erre a helyzetre talán most valami egészen hasonlót írna, mint, amit a római gyülekezetnek írt évezredekkel ezelőtt: „Mert amikor a bűn szolgái voltatok, szabadok voltatok az igazságtól. De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál!” (Róm 6,20-21). A világ által kínált szabadság megélésének tehát következménye van: igazságtól való eltávolodás a halál felé vezető úton. Ez a halál véleményem szerint azonban nem csak az életünk végén bekövetkezendő végleges elmúlást foglalja magába bűnös cselekedeteink miatt. Látszólag élhetünk szabadon ezen a Földön – önmagunknak (semmilyen) határt szabva – de gondolkodásunkban, életvitelünkben, cselekedeteinkben, a lelkünk legmélyén mégis a halálba rohanunk a világ által felkínált szabadsággal. Mintha élő-halottak lennénk.

Most akkor mitévők legyünk? Hogyan éljünk úgy szabadon, hogy az nem a halálba visz? Isten igéjében felkínálja a valódi szabadulás felé vezető, életet adó utat:

„Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (Jn 8,36)

Szabadság. Akkor kezdődhet el, ha találkozunk Jézus Krisztussal, Aki vérével a kereszten már megváltott bennünket, amikor még bűnös állapotunk súlyosságáról mit sem tudtunk. (Róm 5,8) Jézus kiváltott a halál fogságából az örök élet szabadságára. (Róm 5,21) Jézus kiváltott a bűn fogságából a bűnbocsánat szabadságára. (Róm 8,1) Jézus kiváltott a rossz gondolkodás fogságából a jó gondolkodásra való szabadságra. (Róm 12,2) Jézus kiváltott családunkban szerzett sérülésekből, hiábavaló életmódból az értelmes, áldott élet szabadságára. (1Pt 1,18)

„Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” (Gal 5,1)

Amíg nem Krisztus szabadságában élünk az életnek, addig a szolgaság igájában élünk a halálnak. Hitre, megvallásra, mindennapos emlékeztetésre van szükségünk ahhoz, hogy ezt a valódi szabadságot már most ezen a Földön el tudjuk kezdeni megélni. De hogyan tegyük ezt?

„Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2 Kor 3,17)

Az Ige nem hazudik. Amelyik személyes élet még nem engedte győzni Jézust kereszthalálával önmagában, addig nem él az igazán valódi szabadságban. Jézus az Úr, Aki Lélek, és ahol a Lélek, ott biztos, hogy szabadságnak kell lennie. Meglehet, nem egy csapásra, egyszerre történik a szabadulás – életünk különböző területein –, de megtörténik. Viszont csak ott történik meg, ahol Jézus az Úr! Úr Ő, de mégsem olyan Úr, aki leural, aki rabságban, fogságban tart, hanem olyan, aki felszabadít. Felszabadít a világ diktálása, a világ trendje, az emberek elvárása, saját mércéink és beidegződéseink alól. Megtisztítja Isten-képünket és én-képünket. Helyreállít és helyünkre állít a világban, kapcsolatainkban, hivatásunkban. Hagyjuk, hogy a Lélek megelevenítsen minket! (2Kor 3,6)

Szabadság. Szeretni olyan embert, aki nem szeret viszont. (Mt 5,44)

Szabadság. Megbocsátani akkor, amikor felénk még tartják a haragot. (Mt 18,21-22)

Szabadság. Elfogadni egy olyan embert, aki teljesen más hozzánk képest. (Mt 5,39)

Szabadság. Jézus könnyű igáját felvenni a világ terhei, és más emberek elvárásai helyett.

(Mt 11, 29-30; 1 Kor 2,6)

Szabadság. A Teremtő Istenhez oly őszintén és bizalommal imádkozni, hogy nem játsszuk meg magunkat Előtte. (Mk 14,36)

Szabadság. A körülmények ellenére megtalálom békességemet Jézusban. (Jn 14,27)

Szabadság. Nőiességemet úgy megélni (férfiaknak pedig férfiasságukat), amivel a Teremtő ajándékozott meg Jézus Krisztusban a Lélek által. (1Móz 1,27)

Ennek a Jézusban kapott szabadságnak szintén van ára és határa, de figyeld meg te magad, miben különbözik a világ kínálta szabadságétól. A Jézus drága vérében elrejtett szabadság árát egyik ember sem tudja kifizetni, mert Jézus már kifizette azt életével – mi pedig teljesen ingyen, kegyelemből, hit által vehetjük magunkhoz (testünk, lelkünk, elménk számára egyaránt.) A Jézusban való szabadságnak a határa elsősorban az Isten szeretete szívemből, lelkemből, elmémből. (Mk 12,30) Az, hogy Istent így szerethetem, azt jelenti, hogy nyitott vagyok az Ő igazságára, útjára, tervére, akaratára – a sajátjaim helyett. A Jézusban való szabadság másik ára embertársaink felé érvényes: szeretni őket, mint magamat. (Mk 12,31) Mert amíg a legtöbb helyzetben csak magamat nézem és választom, egyáltalán nem vagyok szabad. Sőt, akkor az önzés, felmagasztalás, hatalomvágy fogságába esek. Viszont, ha képes vagyok a másik ember érdekét, javát nézni, akkor lehetek szabad önzéstől, magánytól, gyűlölettől, meg nem értettségtől, önsajnáltatástól, vitától, és még sok minden mástól.

Ugye, hogy nem olyan szabadság ez, mint amit a világ kínál? Akkor most már csak egy kérdés van hátra.

A te szabadságod hol (vagy inkább Kiben) van, szeretett testvérnőm?

 



Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..