Az Istennel való kommunikáció – mint a múlt havi írásból is megtudhattuk – nagyon fontos. Első sorban nem Istennek, hiszen Ő mindent tud rólunk, ismeri a vágyainkat, igényeinket, fájdalmunkat. A vele való beszélgetés terápiás jellege nekünk, embereknek elengedhetetlen. Gondoljunk csak bele: amikor nehéz a szívünk, olyan jól esik egy jó barátnak, rokonnak elmesélni, mi okozza a fájdalmunkat; amikor pedig nagy az örömünk, azt is olyan jó megoszatni mindenkivel. Ugyanígy igaz ez a Mindenható Istenre annyi különbséggel, hogy Isten képes meggyógyítani a lelkünket.
Sajnos a mai életmód és tempó nem igazán pártolja ezt a kommunikációt. Annyira felgyorsult és már-már percekre kimért életet élünk, hogy sok esetben egy-egy baráti találkozót is nehéz besűríteni a mindennapokba. Sokszor érzem azt, hogy pontosan ugyanez a helyzet Istennel is. Este már túl fáradt vagyok, és néhány pillanaton belül elnyom az álom (bár nagyon csodás dolog álomba imádkozni magunkat), így nincs lehetőségem igazán mély imára. Reggel kelni kell, és nekikezdeni a teendkőknek, különben sosem indulok el a munkába. Aztán jön a napi mókuskerék, és igazából el is telt a huszonnégy óra. Mikor és hogyan lehet akkor beszélgetni Istennel? A jó hír az, hogy bármikor – bárhogyan.
Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5, 16-18
Jól tudjuk, hogy Jézus Krisztus is folyamatos összeköttetésben állt Istennel, és erre buzdít a fenti levélben Pál is. Sokáig gondolkoztam azon, hogyan lehetséges az, hogy folyamatosan imádkozzam, elvégre minden percem le van kötve. Azt gondolom, hogy az igét a legnagyobb gonddal tudni kell átültetni mindenkori életünkbe. Olyan sok módja van annak, hogy Istennel kapcsolatban legyünk! Ha az imádkozás szóra gondolunk, akkor az első gondolatunk sokunknak – nekem is – az, hogy kérni szeretnénk Istentől valamit, ezért fordulunk hozzá. A magyar nyelv pedig annyira szép és kifejező: imádkozni annyit tesz, mint Isten dicsőítésével tölteni az időt, Őt imádni. Természetesen az imáinkban kérjük az Atya segítségét, mesélünk neki a félelmeinkről, fájdalmainkról, de sokszor a legfontosabbat felejtjük el: Neki hálát adni, Őt imádni.
Azt gondolom, hogy ahányan vagyunk, annyi módon tudjuk ezt megtenni. Nem kell egy formához ragaszkodni! Természetesen megvan a helye a klasszikus imádkozásnak is, de ha épp túlzsúfolt a napunk, akkor tudnunk kell kreatívan hozzáállni az imához – hiszem, hogy ez Istentől sem idegen! Én nagyon szeretek Istennel közösségbe kerülni, amikor valami fizikai munkát, elfoglaltságot végzek. Kifejezetten szeretem fejben őt dicsőíteni – akár énekekkel, akár csak egy-egy szóval -, amikor túrázás közben megerőltető menet van felfelé. Olyankor a fizikai megpróbáltatás annyira ellazítja az elmémet, hogy igazán Rá tudok koncentrálni, meg tudok nyílni Isten előtt. A természetben járva mindig elcsodálkozom, mennyire csodás és sokszínű Isten keze munkája, és olyan erősen érzem azt, hogy az, aki hegyeket volt képes megformálni, időt szakított rám, egyszerű emberre is, hogy tökéletes alkotása legyek. Ez nagyszerű érzés!
A főzés egy hasonlóan jó meditációs lehetőség lehet, itt is könnyen találni időt, amikor gondolatainkat Isten felé tudjuk fordítani. Hallottam azt is, hogy van, aki utazás közben tud imázni – nekem személy szerint a sok zaj és inger miatt ez kevéssé megy, de a Bibliával ilyenkor is lehet foglalkozni. Ezen kívül is ezer és egy lehetőséget fel lehet sorolni – mindenki találja meg azt, ahogyan ő tud működni, neki kényelmes. Hiszem, hogy Istennek nem a forma, a liturgia a fontos, sokkal inkább az, hogy akarjunk vele közösségbe lépni.
Te hogy tudsz időt tölteni Istennel?
