Beszélni arról, amiről nem szabad…

Avagy tabuk nélkül a szexualitásról, szexuális nevelésről egyházon belül és kívül.

Próbálom tömören összeszedni a gondolataimat és megrostálni azokat ebben a cikkben, hisz e téma hallatán mindig tömérdek dolog jut eszembe. Az elmúlt 2-3 évben ez lett a vesszőparipám, ami nálam azt jelenti, bármikor szívesen megállok egy kiadós eszmecserére bárkivel, aki az utamba kerül.

Már nem is tudom, hogy konkrétan honnan jött az ötlet erről a témáról írni, viszont azt igen, hogy a saját botlásaim és személyes kapcsolati csalódásaim vezettek el arra a következtetésre, hogy talán itt lehet a kutya elásva. Minél mélyebbre ásva ebben a témában, s ezzel együtt magamban az önismeret és Isten segítségével, rájöttem, sok minden torzultan él bennem, amelyek nem is csodálkozom, hogy megnyomorították az életem. 

Akkor kezdeném is valahol itt.

Szexualitás és egyház. Na, bumm. Most van az a pillanat, amikor a legtöbb olvasó e két szó együttes hallatán megáll és gondolkodik. Szexualitás és egyház? Szabad vagy egyáltalán lehet-e a két szót egy napon vagy akár egy lapon emlegetni? Én voltam annyira bátor, hogy megtettem. Sőt, ez lett a nemrégiben elkészült mester diplomám  témája. Ráadásul az egyik célkitűzésem a dolgozatom megírásával éppen a keresztyén körökben meglévő tévhitek eloszlatása a szexualitás és annak megélése kapcsán, a valódi keresztyén szemlélet ismertetése, ezzel együtt pedig a figyelem felhívása a szexuális nevelés fontosságára vallásos környezeten belül is. 

Azt látom, hogy a szexualitás veszített napjainkban az értékéből, ezzel együtt a szexuális nevelés és az ember e területhez való viszonyulása is megváltozott. Ezt támasztja alá számos felmérés, a kutatások és az ezzel foglalkozó szakemberek is.

A részigazságok (legyen az teológiai, biológiai, pszichológiai stb.) felértékelése – mint ahogyan ezt oly sokan és sok esetben tesszük a mindennapokban –, valamint azok folyamatos hangoztatása és monopólium helyzetbe való állítása meglátásaim szerint túlnyomórészt hatástalannak minősülhetnek, ami kétségkívül ellenhatást fog elérni. A segítségadás az intim szféra megsértésének, támadásként hathat, ha nem megfelelő az adott hozzáállás az egyénhez és a problémához egyaránt. Annál is inkább, mert a szexualitás ma is olyan tabuizált életterület, amelyről vagy sehogy, vagy csak virág- vagy obszcén nyelven beszélnek.

Változóban van a világunk, változóban vagyunk mi is, és a felnövekvő generációk is. Sok a kérdés és kevés a hiteles válasz, főleg, ha a szexualitáson és annak megélésén belül a családi vagy párkapcsolati modellekre gondolunk most elsőként. Ha a statisztikákat nézzük, csak elborzadunk. Mindezek a megváltozott társadalmi normákról, rendszerekről és az átalakult társas kapcsolatokról, együttélési szokásokról tanúskodnak. 

Miért viszonyulunk ennyire ridegen, demoralizálóan és természetellenesen a szexualitáshoz? A szexualitás, a nemiség épp olyan alkotóeleme a személyiségünknek, mint az intelligenciánk vagy a spiritualitásunk. Mindenhol ott van, ahol teljes emberként veszünk részt a mindennapokban, tehát nem korlátozódik az élet egyes területeire.

A nemiség egyrészt tabu jellegénél fogva, másrészt a helytelen feldolgozása, ismertetése miatt, azt mondhatom, hogy a gyakorlatban és a mindennapokban a testet elfogadó, értéknek tekintő megközelítés nem igazán ismérve az egyháznak, sőt joggal kijelenthetem azt is, fényévekre állunk ettől az attitűdtől. Számomra ez azt sugallja, hogy jelentősen kevés lehet azon beszédek/prédikációk/párbeszédek száma, amelyek elfogadónak és hatékonynak minősülnek az egyház részéről a fiatalok körében. Ugyanakkor az egyházi kiadványok azon száma is korlátozott, amelyek szabadságunkat tiszteletben tartva, saját kincseink felfedezésére hívna, megközelítésében pedig felüdülésre találhatnának azok is, akiket elkedvetlenítettek a moralizáló ítélkezések. Emellett kevesen vannak azok is, amelyek üzenete nem erőltet semmit, hanem szexualitásunk gyógyulásának és helyreállításának lehetőségét kínálja fel. (ld. Christopher West: A test teológiája kezdőknek)

Juhász-Laczik Albin katolikus teológus hangoztatja: „Jézus tudott úgy beszélni értékekről, hogy közben nem ítélkezett. Sőt, rá tudta venni a tömeget is, hogy ítélet helyett engedjenek teret a továbblépésre. Nemiségről, a testről röviden, érthetően, és mégis a képviselt értékhez méltóan? Szerintem ez nagyon mélyen bennünk van. Emlékezzünk csak: a jézusi örömhír egy olyan világban hirdette, hogy Isten testté lett, amely – újplatonista divatszínezetként – megvetéssel tekintett a testre. A test a lélek börtöne – vallották az apostolok kortársai, ők pedig elkezdtek arról beszélni, hogy a mindent irányító értelem, a logosz, azaz Isten nemhogy testté, hanem hússá lett. Inkarnáció. Ennél a szónál rövidebben és tömörebben nehéz lenne úgy beszélni testiségről, hogy még az isteni értékét is kifejezzük.”

Az egyház általában a „lelki” dolgokat hangsúlyozza. Testünk és nemiségünk rossznak tartandó és hanyagolandó, fontosságáról kevésbé esik szó. Ferenc pápa hangsúlyozza: „keresztényként „lelki életet” élni soha nem azt jelenti, hogy elszakadunk az anyagi világtól. Jézusnak „semmi köze nem volt azokhoz a filozófiákhoz, amelyek megvetették a testet, az anyagot és a világ dolgait.” Ma már látjuk és elismerjük, hogy „az egészségtelen dualizmus a történelem során egyes keresztény gondolkodókra is hatott, és mindez az evangéliumot is eltorzította.”

II. János Pál szerint a Sátán legfőbb célja mindig is az volt, hogy elszakítsa egymástól a testet és a lelket. „Amikor elutasítjuk a nemiség és az erotika torzulásait, soha ne becsüljük le és ne hanyagoljuk el magát a nemiséget és az erószt”, mert amikor ezt tesszük, egyenesen a Sátán csapdájába sétálunk bele és nem leplezzük le az ördög hazugságait. A test és lélek szétválasztására II. Pál pápa szerint létezik egy teológiai szakkifejezés, ami nem más, mint a halál. Ide vezet minden eretnekség csakúgy, mint a manicheizmus. „A test pornográf eltorzítására nem az a helyes válasz, hogy elutasítjuk a testet, hanem hogy visszahódítjuk, vagyis helyreállítjuk, amit a bűn eltorzított, hogy felragyoghasson a test valódi dicsősége, nagyszerűsége és felbecsülhetetlen értéke. A nemiséget bálványozó kultúránkkal nem az a gond, hogy túlértékeli a testet és a szexualitást, hanem éppen az ellenkezője valósul meg: nem értékeli eléggé.”

A torzításhoz szükséges eszközöket egy karnyújtásnyira vagy akár egy gombnyomásra meg is kapjuk a technika vívmányainak és a médiának köszönhetően. Ezek azok a dolgok, amelyek nagyban megnehezítik a mai ember vívódásait. 

Mai, információs társadalmunkban már jellemzően nem a kistestvér érkezése generálja a legtöbb kérdést a gyerek számára, hanem az első online szexuális tartalmak, amikkel ő maga, illetve kortársai tolmácsolása révén találkozik. Az internetes forgalom 75%-a ma már az okostelefonokon zajlik – amelyekre szűrőprogramok sem tehetők –, így teljes mértékben kikerült a szülők felügyelete alól, hogy mit tölt le, vagy miket néz a gyerek.

Hevesi Kriszta szexuálpszichológus gondolatával teljesen egyetértek, aki szerint tévhit, hogy a mostani generáció rosszabb, mint az előzőek voltak. „Inkább arról van szó, hogy a mostani fiatalok rosszabb eszközökkel rendelkeznek. Ilyen eszközök a modern kor fejlett technikai vívmányai; az okostelefonok. Ezek jelenléte sokszor hátráltathatja a kapcsolatok fejlődését, elősegítheti a párok eltávolodását, mert sokan, még ha mellettük is van a másik, mégis a figyelmüket a virtuális világ köti le és elmaradhatnak a személyes beszélgetések. A pornó filmek is válhatnak olyan eszközökké, amik problémát jelenthetnek egy kapcsolatban.”

Jim Taylor A digitális nemzedék nevelése című könyvének megírását azzal indokolja, hogy szeretné megértetni az olvasóval: a tömegkultúra és a technika a két legerősebb hatás, amelyek gyermekeinket érintik. Nyíltan vagy rejtve befolyásolja őket pszichológiailag, érzelmileg és szociálisan, mind pozitív, mind negatív értelemben. Ez a két hatás eredendően se nem rossz, se nem jó, de nem mondható semlegesnek sem. Akkor válhat veszélyessé, ha a gyermekek ellenőrizetlenül és korlátlanul használhatják. Mindeközben semmi sem védi meg őket a hatásaitól, csupán mi, akik neveljük, és elsősorban a szülő szükséges, hogy hiteles és példamutató életével segítsen tudatos médiafogyasztóvá válnia a gyereknek.

Kérdés: Hogyan tudjuk megállítani az ördögi mókuskereket?  Jó kérdés. Valahol el kell kezdeni. Fiatalként: Találd meg azt a felszabadult, bizalmas légkörű közösséget (legyen az gyülekezetben, egyetemi közösségben, iskolában, ifin,  ahol lehet tabuk és félelem nélkül beszélgetni, csevegni ezekről a dolgokról. Kezdésnek ez éppen elég. Én a saját egyetemi gyülekezetemen belül alakítottam ki egy női kört – aminek mondhatom, hogy rengeteg pozitív hozadéka volt mindenki számára –, ahol „csak” beszélgettünk egymással.

Felnőttként: Számos esetben személyesen bizonyosodtam meg afelől, hogy a nemiséghez kapcsolódó téves információk, generációs nézetek – egyházi és világi viszonylatban egyaránt – torzítják a fiatalok fejlődését és attitűdjét. Úgy gondolom, minden embernek joga van a hiteles információhoz, különösképp a gyerekeknek és a fiataloknak. Meggyőződésem, hogy máskülönben egy fiatal sem találhatja meg az utat, amely az egészséges, szeretetteljes és Isten közeli életúthoz, életmódhoz vezet. Véleményem szerint ez is hozzátartozik az istenképűségünkhöz. Feladatunk a pásztorlás, a tanítás, jelen lenni fiataljaink életében, következetesen és valóban Istent képviselve. Meglátásom szerint, ha ebben a nagy kérdésben, ami minden fiatalt foglalkoztat, bizalmas, őszinte beszélgetőpartner vagyok, csak akkor tudok beszélni nekik a kegyelemről, áldozathozatalról, Krisztusról. Másképp kevés az esélye annak, hogy halló fülekre és nyílt szívekre akadjak köztük.

A személyiséget meghatározó nemiséget nem lehet sem az átszellemült szeretetre, sem a puszta testiségre leszűkíteni. Férfi vagy női mivoltunk elfogadása egész életünk feladata. A nemiség személyes integrálása a kisgyermeknél kezdődik testének megismerésével; problémává lesz a serdülés erotikus kapcsolataiban és ösztönös élményeiben; s abban a folyamatban bontakozik ki, amelyben a partneri szeretet-képesség az emberi érettség bizonyítója lesz, vagyis amikor a szeretet a teljes felnőttkorban, a házasságban és a bensőséges egyesülésben eléri csúcspontját; s végül az öregedés elfogadása a nemiség területén is új feladat. Bár az egyes életszakaszokban az eltévelyedések különféle veszedelmei előfordulhatnak (önzésben, exhibicionizmusban és nárcizmusban) és a nemiséghez kapcsolódhat bűn, a nemiség mégis Isten jó ajándéka.

Egy biztos, a megváltozott világ felborult értékeket és értékrendet kínál különösen a fiatalok számára.  A keresztényi értékek képviseletében megerősítésre van szükség, főképp a szexuális nevelés területén. A teológiának és az egyháznak, vélekedésem szerint, igenis feladata helyes mederbe terelni a szexualitást és pozitív módon beszélni arról. 

„Akár úgy is mondhatjuk, hogy kelettől nyugatig ugyanazok a változások zajlanak le a vallásos fiatalok életében. Az új trendek új kihívásokkal szembesítik az egyházakat. A fiatalok már elmondták, hogy mit szeretnének: kapcsolatot, példamutatást, olyan hitet, mely nemcsak egy vasárnap délelőtti elfoglaltságot jelent, hanem kapaszkodóként tud szolgálni a kihívásokkal teli mindennapokban. Hogy miért van szükségük ehhez egy intézményre vagy közösségre? A válaszokat most már az egyházaknak kell megadniuk.”
David Kinnaman

Bódi Rozália
Vendégíró







Felhasznált szakirodalom:
 Christopher West: The Theology of the Body for Beginners, Rediscovering the Meaning of Life, Love, Sex and Gender, Beacon Publishing, Florida, 2017
Magyar kiadásban: Christopher West: A test teológiája kezdőknek. Az élet, a szerelme és nemiség értelmének újrsfelfedezése, MIssion is Impossible Kft., 2017

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..