Természetes úton a gyermekáldásért

Ebben a számban mindenképpen szerettem volna interjút készíteni Tamás Eszterrel, aki Magyarországon az elsők között oktatta a Creighton módszert, és amellett, hogy szakmailag a tudásával segíti a párokat, még lelkileg is vezeti őket ezen a nehéz úton. Esztert én is ennek kapcsán ismertem meg, szerettem volna, ha itt is mesél a módszerről, és arról is, nekik milyen út vezetett a gyermekáldásig.

Ennek a hónapnak a témája a tabuk, ezért is szerettem volna Veled a meddőségről beszélni, hiszen nem csak keresztény, hanem világi körökben is suttogva beszélnek erről a témáról – ha beszélnek. Ennek egyfelől vannak érthető okai, másfelől sokszor egymást fosztjuk meg a tapasztalatoktól, tudástól. A Creighton módszer – mint a legtöbb ehhez hasonló módszer – azért általában nem úgy kerül a nők látókörébe, mint egy jó családtervezési módszer, hanem mint egy újabb lehetőség arra, hogy érkezzen az a várva várt baba. Ha jól tudom, Te is hasonló módon találtál rá a módszerre.

Tamás Eszter: Így van. Nagyon sok évig küzdöttünk mi is a gyerekvállalással, próbáltunk az egyház morális és erkölcsi elvárásainak megfelelni; bár hozzáteszem, hogy az akkori lelki vezetőnk egyáltalán nem zárta ki a lombikprogramot, sőt kifejezetten biztatott minket, hogy ha már mindent kimerítettünk, és ha már semmi nem működött, akkor próbáljuk meg a lombikot. Ez kicsit tévút volt, mert akkor még mi sem voltunk tájékozottak abban, hogy az egyház ebben mennyire megengedő vagy sem. Így végül elmentünk egy lombikra, ami nem stimulált ciklus volt, így nem kaptam hormonokat, és hála Istennek nem kellett megküzdenünk azzal a kérdéssel, hogy mi legyen a lefagyasztott sejtekkel, és mennyit ültessenek vissza. Ez hihetetlenül megviselt fizikailag, lelkileg; minden szempontból borzalmasan éreztük utána mindketten magunkat. Hamar rájöttünk, hogy Isten biztosan nem lombikkal szánt nekünk gyermeket. Nem sokkal később kiderült, amikor lelki vezetőt váltottunk, hogy ezt nem is tehettük volna meg. Ez egy meghasonlott állapot volt, újabb lelkiismeret-furdalást okozva, bár az akkori tudásunk talán mentesít minket ez alól. Ezután keresgéltünk, hogy mi lehet az, ami természetes. Teljesen véletlenül egy nagyon esős, téli napon az egyik atya telefonált, hogy a belvárosban lesz egy előadás és menjünk el. Azt sem tudtuk, mi ez, ki fogja tartani, így teljesen véletlenül, pár óra alatt sodródtunk bele egy olyan előadásba, amit akkor Európa vezető NaProTechnológiás orvosa, Dr. Phil Boyle tartott itt, Budapesten. Végighallgattuk, és rájöttem, hogy ez mennyire zseniális, átlátható és egyszerű, és hogy én ezt szeretném tanítani. Elsőnek nem is az jutott eszembe, hogy ez nekünk jó lesz, hanem hogy mindenképp szeretném Magyarországon oktatni, mert akkor, 2012-ben ez még újdonság volt itthon. Ezután nyilván használtuk a saját magunk küzdelmében is, bár amikor mi ezt elkezdtük, akkor itthon NaProTechnológiás orvos még nem volt. Alapvetően is azt tartja a Creighton módszer, hogy egy adott országban előbb oktatónak kell lennie, addig nem lehet orvos, hiszen az oktató munkájára épül a teljes orvoslás. Jó pár év telt el, mire lettek NaPrós orvosaink, így addig külföldre kellett járni, de hála Istennek, ma már sokkal több oktató és sokkal több orvos van itthon.

Tamás Eszter

Hogy tudtad ezt a munkád, magánéleted és a babátokért való küzdelem mellett csinálni? Esetleg ez pont átsegített a nehézségeken?

A nagyon őszinte válaszom az, hogy nagy szívfájdalom volt. Amikor jöttek a kliensek, és tudtunk nekik segíteni, várandósak lettek, akkor egy kicsit mindig belehalt az ember. Oktatóként persze örültem, de mellette egy örök küzdelem: neki miért és nekem miért nem? Ez a meddő párok agyában egy szűnni nem akaró kérdésként van jelen, és én sem tudtam ezt kizárni. Remélem, hogy a kliensek ebből semmit sem éreztek. Hazugság lenne azt mondani, hogy könnyű volt oktatni. Szerencsére négyen kezdtünk el tanítani egyszerre, így az elején – mivel kevesen voltunk – nagyon összetartóan együtt tudtunk dolgozni, egymás munkáját segítve. Volt benne sok küzdelem – például hogy nem voltak magyar nyelvű anyagaink -, de mindig láttuk a magasztosabb célt, és láttuk, hogy sokaknak van rá szüksége, akik a természetes utakat keresik.

Örülök, hogy felhoztad a “neki miért, nekem miért nem” kérdéskört, mert ez minden hosszú ideje babára vágyónak megfordul a fejében. Tipikus esete ennek, amikor az újszülött mellett mondjuk dohányzik az anyuka, de vannak ennél sokkal kényesebb helyzetek is, amikor például a rokonságban vagy a baráti körben jelentik be a jó hírt. Az ember nyilván örül, de közben ott van a rengeteg ambivalens érzés és kérdés, emiatt pedig az állandó lelkiismeret-furdalás. Most, hogy van már egy kislányod, látod visszatekintve, hogy tanított neked Isten valamit, vagy hogy mi volt az oka, a célja, hogy ennyit kellett várnotok rá?

Nem tudom megfejteni, mi lehetett a célja. Talán sok időt akart nekünk adni, amíg bevállalunk egy ilyen nem túl kedves, aranyos gyereket. (jóízű nevetés)

Sokat gondolkoztam én is, mi ennek a tanítása, de most még nem tudom erre a választ, talán később majd megvilágosodunk. Elképzelhető, hogy csak sok minden volt, amit még el kellett végeznünk. Ilyen a Creighton módszer is. Lehet, hogy egy gyerek mellett az ember meg sem hallja a hívást, ráadásul rengeteg munka volt – és még van is – vele, ami egy kisbabával elvégezhetetlen lett volna.

A múltban ezzel kapcsolatban biztosan volt rengeteg fájdalmas időszakotok, sok lent és fent. Hogyan tudtátok ezen átsegíteni egymást? Te nőként mit láttál, a férjed hogyan viselte ezt?

Szinte mindenki átesik ezeken a hullámvölgyeken. Érdekes azt látni – és oktatóként rengeteg párnak látok rá a kapcsolatára -, hogy a gyerekre várás időszaka alatt hogyan változik meg a párkapcsolat. A miénk erősödött ettől, erőt tudtunk egymásból meríteni. Azóta pedig, hogy megszületett a kislányunk, sokkal küzdelmesebb a saját kapcsolatunk, mert sokat elvesz belőle ő, és kevesebb idő jut a minőségi dolgokból, amik korábban megvoltak, hiszen vállvetve mentünk előre. Láttam, hogy mennyire megviseli a férjemet is ez. Akármilyen beavatkozást végeztek rajtam – mivel az ő oldalát hamar kipipáltuk, és vele minden rendben volt -, ő nagyon partner tudott lenni ezekben. Nem tudok olyan esetet mondani, hogy ne jött volna velem, pedig ő is dolgozott. Ha kaptunk egy szívszaggató eredményt, akkor ő mindig mellettem állt. És ő mindig pozitívan tudott hozzáállni. Az orvosok hajlamosak játszi könnyedséggel kimondani egy diagnózist, amin te akár fél évig is eszed magad, és ezekben a helyzetekben ő nagyon ott volt, és sokat segített lelkileg, és ugyanúgy megszenvedte, hiába nem ő volt az alanya. Amikor vége volt a lombiknak, és látta, mennyire kikészültünk, akkor ő is mondta, hogy nem ez az utunk, nem kell ebből több. Rá csak jókat tudok mondani, de látom a hozzám járó pároknál, hogy ez erősen megoszlik, és bomlanak fel kapcsolatok azért, mert a férfi nem tud, nem akar úgy állni a helyzethez, ahogy kellene. 

Ezt nagyon szomorú hallani, mert épp az az ige jutott erről eszembe, hogy “lesznek ketten egy testté” (Márk 10,8). Hiába vagyok én az, akinél “nem működnek jól a dolgok”, mi már egy test vagyunk, ez a közös keresztünk, amit együtt kell hordoznunk.

Jól látod, de sajnos tényleg vannak, akiknek hiába mondod, akár ilyen erős képekkel is, nem megy át az üzenet. Volt egy pár, ahol a lány már nagyon össze volt törve, mert a férfinak korábbról volt már gyereke, és ő például nem volt hajlandó tudomást venni arról, hogy van meddőség, hiszen őt nem érintette. Így egyedül maradni egy ilyen helyzetben nem egyszerű.

Biztosan volt neked is ekkor olyan időszakod, amikor semmihez nem volt kedved. Nem akartad bevenni a gyógyszereket, követni a diétát. A személyes tapasztalataidra is kíváncsi vagyok, de oktatóként is kérdezlek, hogy ez rendben van így?

Igen, ez normális. Én oktatóként is a személyes megéléseimből szoktam példákat mondani. Nekem is volt olyan, hogy azt éreztem, orvost és gyógyszert nem akarok látni, több diétát nem akarok megcsinálni – és ez teljesen belefér. Normális, hogy az ember egyszer csak telítődik. Azért szeretem ezt a módszert, mert ez nem úgy működik, hogy benne vagy egy folyamatban – mint a lombik -, ahonnan aztán nem vagy csak nagyon nehezen tudsz kiszállni, mert annyira követi a protokoll egyik lépése a másikat, ráadásul az egy drága eljárás, sok befektetett pénzzel, így a párok azt is mérlegelik, hogy anyagilag mekkora a veszteség, ha az eljárás közben gondolják meg magukat. Itt, a mi módszerünkben nem történik dráma, ha szükséged van szünetre, mert a megpihenés után ugyanonnan tudjuk folytatni, mint előtte. Szoktuk javasolni, hogy a megfigyeléseket ne hagyják abba a klienseink, de ezen kívül nincs akadálya. Pihenni is tudni kell ebben, nem robotok vagyunk, és nem arról szól ez, hogy mindent muszájból kell csinálni.

Nektek kiderült végül, hogy mi volt az oka a gyermektelenségnek?

Nem. Találtunk okokat, próbáltuk megjavítani ezeket, de nem vezetett sehová. A kislányunk egy olyan ciklusban fogant, amikor mi már egyáltalán nem gondolkoztunk abban, hogy valaha gyerekünk lesz. A megfigyeléseket csináltam, de emellett semmit nem szedtem. Aztán ebből volt is gond, mert nagyon kockázatos volt, hogy megmarad-e a baba. Előtte sok mindent megcsináltam én is: diétáztam, vitaminokat és gyógyszereket szedtem. Amikor kiderült valami, akkor annak a terápiáját végigcsináltam, de mindig eljutottam arra a pontra, hogy elég. Volt, amit megtartottam persze. Tudjuk például, hogy D-vitaminból nincs sok, így azt szedtem, de a folsavat, ami nagyon fontos a várandósság alatt, elhagytam, mert úgy voltam vele, hogy ez a hajó már elúszott nekem. Nagy meglepetés volt ezután a pozitív eredmény!

Akkor igazi kis ajándék a maga huncutságával. Én is ezt tapasztalom, akár saját magamon, akár beszélgetésekkor, hogy egyre több nőnél nincs konkrét ok, nincs a vizsgálatok végén egy explicit diagnózis. Te mit tapasztalsz?

Ez egy nagyon érdekes helyzet, mert sokan, akik konkrét bajjal érkeznek hozzám, nekik akkora gondjuk van, amit még feleannyira sem akarna magáénak az ember. Rengetegen jönnek, akiknek pedig nem tudjuk, mi a bajuk, nekik akkor próbáljuk felgöngyölíteni az okokat. A mi esetünkben is így volt ez, egy konkrét, megfogható ok nem volt, de mindig találtunk valamit, hogy ez sem jó, az sem az igazi, valamit kezdeni kell ezekkel. Ettől a módszer sokak számára nem is szimpatikus első hallásra, mert ahhoz vannak szokva az emberek, hogy azonnal jöjjön a megoldás. A lombik ebből a szempontból egy sokkal gyorsabb megoldást ígér, mint amit mi valaha is tudunk nyújtani, de nem is akarunk ilyet ígérni. Ez nem egy sprint, sokkal inkább egy maratoni futás. Tudom, hogy fárasztó tud lenni, hogy kizárunk egy okot, és aztán csak várakozunk. A legnagyobb lépés nekünk az volt – és nagyon megkönnyebbültünk, amikor eljutottunk idáig -, amikor az agyunk fogságából kiszabadultunk. Amikor úgy állsz neki, hogy most minden rendben, a következő hónap lesz az! Végül nem az lesz, csalódsz, és ismét fel kell építened magad, de ezúttal sokkal mélyebbről kell felállni. Ez nagyon nehéz. Nekünk rengeteget segített, amikor volt egy pont az életünkben, hogy azt mondtuk: mindjárt negyven évesek leszünk, küzdöttünk közel egy évtizedet – engedjük el. Foglaljunk le bátran síeléseket és nyaralást, vegyük meg a repülőjegyet, ne görcsöljünk azon, mi lesz, ha…? Bezárják az emberek saját magukat az elméjükbe, és mi magunk kreáljuk ezeket a helyzeteket. Önmagunkat korlátozzuk, aztán várjuk is, hogy ha már ennyi mindent “feláldoztunk”, akkor legyen valami. Berendezkedünk egy ennek a helyzetnek mindent alárendelő életre, és ez egy idő után nagyon őrjítő tud lenni.

Beszéltetek az örökbefogadásról?

Igen, még a legelején. Én nagyon sokáig szerettem volna, de a férjem nem érezte ezt magáénak, ő nagyon várta, hogy legyen saját. Nem tettünk erőszakot egymás gondolatain. A vége felé, amikor látszódott, hogy nem lesz gyerekünk, akkor ő hozta ezt fel, de addigra már én nem voltam nyitott. Végül valamennyire elkezdtük, de anélkül, hogy bántanám a magyar örökbefogadási rendszert, nem tudtunk azonosulni azzal, hogy nekünk milyen gyereket kellene örökbe fogadnunk szerintük. Lehet, hogy fiatalabb korunkban ők is flexibilisebbek tudtak volna lenni, de ezen a ponton úgy voltunk vele, hogy ez nem egy játékszer, amit megunás után visszaviszel a boltba. Életre szóló felelősség. Mivel azonban a rendszer sajnos nem így működik, végül feladtuk ezt. Sok kliensemnél viszont ez lett az út, és nagyon jó látni a fotókon, olvasni a leveleikben, hogy olyan édes babákat nevelnek végtelen szeretettel! Ha végül nem jön a jónak számított ciklusokból a gyermekáldás, akkor egy bizonyos jó ciklusszám után igyekszünk mindenkit az örökbefogadás felé terelni.

Nagyon fontos, hogy megbízzunk az orvosunkban. Van bármilyen jó tanácsod, hogy itthon – akár a Creightonhoz kapcsolódóan – hogyan válasszunk olyan nőgyógyászt, akiben meg tudunk bízni?

Nagyon fontos, hogy a nők ne érezzenek döntésképtelenséget! Ez egy nagyon bizalmi szakma, fontos, milyen orvos nyúl hozzád. Nem kell hagyni, hogy bizonyos dolgokat (néha akaratod ellenére) csináljanak veled – hallok mindenféle szörnyű történetet, ami utána traumaként, sokszor életen át tartó panaszként marad meg. Javasolni szoktam, hogy ha nem érzed jól magad, nem hallgat meg az orvos, akkor állj fel és keress másikat. Szerencsére sok nőgyógyász van, nem lehetetlen, hogy megtaláld a neked jót. Lehet, hogy ő a maga nemében remek doktor, de a te habitusodnak és igényeidnek nem felel meg, és ilyenkor nem szabad félni nemet mondani. Nekem volt olyan, hogy már a váróteremben otthagytam: nem gondolom, hogy normális lenne, hogy minden magyarázat nélkül várakoztasson egy időpontos magánrendelésen három órát. Sokszor azt látom a klienseimen, hogy a végén már görcsösen ragaszkodnak valakihez, akiről más azt állítja, hogy ő a legjobb orvos, és hogy minden áldozatot megér rá várni, vele dolgozni. Ez nincs így!

Biztosan nehéz volt neked, hogy annak idején itt nem volt NaProTechnológiát végzett orvos. Hogyan oldottad meg?

Nekem adta magát a helyzet, hogy az orvosom – annak ellenére, hogy Írországban élt – Dr. Phil Boyle legyen, aki miatt belevágtam az egészbe, így mi végül Skype-on beszéltünk meg mindent, a vizsgálatokhoz pedig kerestem itthon nőgyógyászt. Lássuk be, ez is egy erősen bizalmi helyzet volt, kicsit visszautalva az előző kérdésre is.

Ha már ennyit beszéltünk a Creighton módszerről, akkor kérlek, mesélj erről, hogy azok, akik nem ismerik, képet kaphassanak!

A Creighton módszer egy olyan biológiai jeleket rögzítő módszer, aminek a segítségével a nő a saját testének a nyelvén tanul meg beszélni. Megérti, mit kommunikál a teste, hiszen ezek a jelek lesznek azok, amik segítik őt, hogy az adott ciklusában és élethelyzetében a látott jelek odavalók-e vagy sem. Mik a biológiai jelek? Például a menstruáció, a méhnyaknyák jelenléte és minősége, vagy akár a luteális szakasz kalkulációja. Azaz nagyon sok minden utal arra, hogy az adott reproduktív helyzetben azok a jelek megállják-e a helyüket vagy sem. Egy kamasz lánynak például teljesen más a ciklusmintázatának a felépülése, mint egy szoptatós édesanyának vagy egy menopauza felé menő nőnek. Ami egyiküknek normális, a másiknak valószínűleg nem az. Minden kliensünknek megtanítjuk a módszer alapját, esetleg itt-ott egy kis plusz kiegészítést még adunk a későbbiekben, és összeáll a kép. A testünk folyamatosan kommunikál velünk, a kulcs az, hogy ezt mi értjük-e. Táblázatban vezetjük a biológiai jeleket, és így lehet követni azt, hogy minden rendben van-e. A kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e reagálni a jelzéseinkre, vagy egyáltalán meghalljuk-e mit üzen a testünk. A módszer használható a várandósság elkerülésére és létrejöttére is.

Van olyan, akinek nem használ a módszer?

A biológiai jelek vezetése a menopauza beálltával erősen behatárolttá válik. A NaProTechnológiának pedig három korlátja van: nulla hímivarsejtszám, a petevezetékek átjárhatatlansága és ha megnyitó műtéttel sem sikerült ezt rendbe hozni; és a menopauza.

Hogyan kapcsolódik a módszerhez a NaProTechnológia?

Az amerikai anyaintézet jó 43 éve vezette be a Creighton módszert, és akkor nem gondoltak arra, hogy ennek lesz bármi orvosi vonzata. Rájöttek egy pár évtized múlva – a sokféle táblázatmintát látva – , hogy ezek azonos tünetekhez, okokhoz vezettek. Ezt elkezdték kutatni és megoldásokat keresni, így fejlődött ki az orvostudományi rész, a NaProTechnológia: egyszerűen csak választ adtak a táblázatvezetés közben felmerült biológiai kérdésekre. Olyannyira szorosan kapcsolódik egymáshoz ez a kettő, hogy a NaPro csak a Creighton táblázatvezetés mellett és azzal együttműködve, az abban a ciklusban tapasztaltak mentén diagnosztizálva gyógyít. A NaProTechnológia tehát nem létezik a Creighton módszer nélkül. Orvosok, itthon túlnyomórészt nőgyógyászok végzik.

Ma Magyarországon hány orvos és oktató van, akikhez fordulhatnak azok, akiknek megtetszett ez a módszer?

Hat végzett oktató van, kilenc oktatójelölt, így tizenöten vagyunk. A jó hír, hogy már az ország keleti részén, Debrecenben is van oktatójelöltünk – eddig sajnos nagyon fővároscentrikusak voltunk. Orvosunk jelenleg öt van, és ebből egyikük Írországban praktizál, a többiek pedig Budapesten dolgoznak.

Nagyon köszönöm a beszélgetést és az őszinteséged! 

Akit érdekel a módszer és utánaolvasna, itt teheti meg: http://csaladtervezo.hu/

Halmi-Juhász Ágnes

 




Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..