Szüntelen imádkozzatok

Sokáig nem tudtam én mit kezdeni ezzel a bibliai paranccsal. És gondolom sokan mások sem, egyszerű józan keresztyének. Ugyanis zavaros ­bennünk az imádság fogalma. Valami ásatag, belénk nevelődött gondolat az, hogy csak ünnepélyesen lehet Istenhez fordulni, viszont az életünk folyása annyira hétköznapi s benne oly ritkák az ünnepi pillanatok, hogy ebben a hétköznapiságban úgy gondoljuk, hogy inkább ne is imádkozzunk, hogy ne profanizáljuk az imádságot.

Mert teszem azt, hogy lehessen a napi munka közben, ócska ruhában, konyhakötényben Isten elé járulni? Szép kerek mondatokban fennkölt gondolatokról beszélni neki, amikor egészen más jár az eszünkben. És ha nem munka erez csínja-bínja amin gondolkozunk, odaég a rántás, túlfolyik a mosogató és perzsel a vasaló.

Jaj, próbáltam én igékre koncentrálni, szépen megfogalmazott instanciákat juttatni az úr elé, de vagy az instancia keverődött össze, vagy a munka s miután a munkát nem lehetett abbahagyni ját abbahagytam az imádkozást. Ment egy darabig, amíg simán pörgött az életem fonala, de amikor egyszer-egyszer görcsbe húzódott és elakadt, tekintet nélkül helyzetre, illedelemre, ijedtemben elkezdtem imádkozni úgy, ahogy voltam, úgy ahogy tudtam.

Nagy felfedezés volt, az Isten felelt ezekre a kis ijedt hebehurgya imádságaimra. Kioldódott a görcs s tovább pörgött az orsó.

Nem hittem én azért ezeknek az apró incidenseknek és csak igyekeztem szépen, ájtatosan imádkozni… ha ráértem.

Egyszer aztán statisztikát csináltam a meghallgatott imádságokból, összevetve a szépeket a rendetlenekkel. És hát kiderült, hogy verték a kis rendetlenek a szépeket. Ez gondolkodóba ejtett, mert hiszen olyan parancs is van, hogy minden dolgotok ékes rendben menjen végbe. Nem lehet hát, hogy a rendetlenség, a kapkodás jutalmaztassék. Mi az hát, ami a szép ájtatoskodás ellen dönt? Rájöttem lassan, hogy azok az én cirkumspektusos szép imádságaim nem őszinték. Nem olyan vagyok én, amilyennek azokban mutatom magam, Isten pedig súlyt helyez az őszinteségre.

A dolog tisztázódásához nagyot segített egy kis csibész keresztfiam esti imádsága. Jó családból való volt a gyerek, ahol megtanulta, hogy este imádkozni illik s hát ő beszorította szemét összekulcsolta a kezét és így imádkozott: Istenem segíts már, hogy ne indig az a büdös foci járjon az eszemben! Elmosolyodtam s úgy éreztem, hogy Isten is elmosolyodott ezen a gyermeken, s jónéven vette az őszinteséget.

Hát igen! – Ha olyanok nem lesztek, mint azok a kisgyermekek…

A gyermekek azonmódon maszatosan, nem szépítbe se magát, sem a helyzetet, ha bajba kerül az atyjába kapaszkodik, ahhoz búvik, mert tőle remél segítséget és annak a szeretetében bízik.

Ez a feltétel nélküli bizalom az imádság titka.

A próbája pedig szívünk elcsendesedése. Az Atyához menekülő gyermek, az Atyánál megpihen, megbátorodik, megszabadul a félelmeitől és boldog biztonságba kerül a legmostohább körülmények között is. Ez az a gyermeki magatartás, ami öregen is, betegen is, élhetővé teszi az életet. Van nekünk menedékvárosunk: az Atyánk lábainál.

Nem a levegőbe beszélek testvéreim. Ki van próbálva ez s én a magam bőrén tapasztaltam ki, hogy mit jelent az őszinte imádság. Ennek nem akadálya semmi munka, semmi elfoglaltság, sem helyzet sem idő.

Ez a legfőbb rossztól; a félelemtől való szabadulás. Az alkalom, a lehetőség szüntelen készen áll, csak élni kell vele. Én betegen, öregen, ebből élek éspedig jól élek. Békességben, boldogan!

Ahogy reggel kinyitom a szemem a Szentlélek sugallja az első gondolatokat és szüntelenül vezet, szüntelenül inspirál, szüntelenül imádkozik bennem. Egyetlen hívó gondolatra elfoglalja a szívemet, az agyamat és „Ő űzi kísértőmet el”!

Zs. Tüdős Klára
“Vendégíró”

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..