22. Kedves emlék

Nagy családban nőttem fel, nálunk a rendezett vagy éppen kevésbé rendezett káosz a mindennapok része volt. Ez persze karácsonykor sem volt másképp, sőt. Készülődés, pakolás, ajándék csomagolás, sütés-főzés, karácsonyi műsor…aztán este együtt énekelve bementünk a nappaliba, körbeültük a csodás karácsonyfát és egyszercsak csend volt. Megálltunk. És volt egy mozzanata ezeknek az estéknek, ami különösen megragadt bennem. Már gyerekkoromban az volt nálunk a szokás, hogy a közös éneklés és Bibliaolvasás után nem estünk neki az ajándékoknak, hanem egyesével, sorban bontottuk ki őket. Mindig csak egy valaki. így arra “kényszerültünk”, hogy a másikra figyeljünk. Hogy türelmesen várjunk. Hogy lássuk a másik arcán az izgalmat és mosolyt. Hogy együtt örüljünk az ő örömüknek. Bevallom, 8 évesen inkább azt vártam, hogy minél előbb végezzenek az előttem lévők és végre én kerülhessek sorra és téphessem le a csomagolópapírt a nevem mögött megbújó csomagokról. De most felnőtt fejjel olyan jó erre visszanézni, mert emlékszem a közös izgalomra, ahogy a másik ajándékának örültünk és élveztük az együtt töltött időt. És olyan fontos dolgot tanít ez: hogy ebben a mozgalmas és sokszor feleslegesen stresszes adventi időszakban kicsit túl tudjunk látni önmagunkon, a szükségleteinken, a teendőinken, a problémáinkon, és megajándékozzuk a másikat az osztatlan figyelmünkkel. Olyan értékes emberek vesznek minket körül, vegyük észre őket, kérdezzük meg, hogy vannak, mire van szükségük, örüljünk velük! Engedjük Isten ajándékait rajtunk keresztül megmutatkozni. 

Gajdos-Szilágyi Debóra