Imádkozni és jól lenni

Több mint tizenöt éve már, hogy egy kiváló életvezetési tanácsot kaptam: „amennyire vágyakozol és törekszel arra, hogy jól legyél, és az életed legkülönbözőbb területei is rendeződjenek, ugyanolyan lendülettel és erőfeszítéssel állj bele az imaharcaidba.” Évekkel később, ahogy Pál levelét olvastam, szinte biztos voltam benne, hogy Peti, akitől ezt a tanácsot kaptam, erősen Pál befolyása alatt lehetett: „Az imádkozásban és a hálaadásban legyetek kitartóak és éberek!”  (Kolossé 4,2)

Szerintem Pál ebben a levélben nem biztat az imádságra, mivel olyan természetesnek veszi, mint a lélegzetvételt. Ahogyan levegő nélkül veszélyben az életünk, ugyanúgy az élő hitünknek is alapfeltétele az imádság. Az imádság kapcsolattartás Istennel, és ehhez ad Pál útmutatót: állhatatosan, éberen és sok-sok hálaadással imádkozzunk. Ezt a három útmutatást érdemes közelebbről is megnéznünk!

Miért van szükség az állhatatosságra? Valljuk be, gyakran elég feledékenyek, szétszórtak, fáradtak és lusták vagyunk, így szükségünk van a biztatásra, a megújulásra. Folyamatos megújulásra van szükségünk, hogy mindezek ellenére részünk lehessen a kitartó és szüntelen imádságban. Mert a keresztyén ember egész élete imádság. Gondoljunk csak bele, hogy milyen nagy baj lenne, ha a szeretteinkkel csak egy héten egyszer, vasárnap váltanánk egy-két mondatot. Meg is kérdeznénk a másiktól, hogy valami baj van-e, hiszen érezzük ilyenkor, hogy valami nincs rendben. Ahogyan az ember-ember közti kötelék is a kapcsolattartáson múlik, úgy az Isten-ember közti kötelék is. Ha szüntelen imádkozunk, akkor az életformává lesz. Ha valamiért imádkoztam, és azt elkértem Istentől, akkor az életemet már ennek tudatában kell tovább élnem. Nem aggodalmaskodva, hanem bizalommal, hogy a kérésem a legjobb kezekben, az ígéret Istenénél van. Ha valamiért hálát adtam Neki, akkor fontos, hogy ezt a hálát fejezzem ki az egész életemmel is! Hadd lássák a körülöttem élők is, hogy örömömmel Istenre mutatok! Az imádság tehát egy életforma, az életforma kialakítása pedig küzdelemmel jár. Az állhatatosság sokszor komoly harc és küzdelem. Krisztus pontosan ezt tette a  Gecsemáné-kertben. Állhatatosan harcolt értünk. Egy teljes éjszakán át imádkozott. Úgy harcolt az imádságban, hogy az evangélium leírása szerint beleizzadt. És mindeközben éberen figyelte, hogy mi az Úr akarata, miként tudja betölteni küldetését.

Legyetek éberek! – mondja Pál is. Ez a felszólítás is bizonyítja, hogy az imádság létkérdés. Pálnál nagy nyomatékot kap ez az éberség szó, mert ez az élet hangsúlyozása a halállal szemben. Az imádság élet és halál közti választás lehetősége. Amíg a világ alszik, és minden egyébbel van elfoglalva, addig mi legyünk éberen őrködők, akik bármikor megszólíthatóak. Mert Isten az imádságon keresztül is megszólíthat minket, felfedhet előttünk egy-egy dolgot, amit helytelenül tettünk, megbékéltethet másokkal, megbékéltethet a helyzettel, amiben vagyok, késztetést adhat egy-egy feladatra, megvilágíthatja a helyes utat, rámutat, mit jelent jól lenni. Ébernek kell maradnunk ahhoz, hogy Jézus Krisztus arra használjon minket, amire Ő akar. Mert csak az megszólítható, aki éber! Csak az tud igazán megszólító és másokat inspiráló lenni, akit már megszólítottak.

Végül az apostol azt írja, hogy ne szűnjetek meg hálát adni. Miért írhatta ezt?  Amikor hálás vagyok, akkor Istenre tekintek, Vele kerülök kapcsolatba, mert az ajándékokról felnézek arra, aki adta, az ajándékozóra. Ha sorra tudom venni, hogy mit tett velem, mit kaptam Tőle az életemben, vagy akár még az előtt, akkor egyre inkább kibomlik előttem Isten hatalma és mindent felülmúló szeretete. Így a hálával egyre inkább megismerjük azt, akihez imádkozunk. Minél inkább megismerjük Istent, annál több mondanivalónk lesz neki, annál inkább szeretnénk bevonni Őt az életünkbe. Mert akit megismerek, azzal szeretnék minél több időt tölteni, minél többet átadni magamból.

Aki ismeri Istent, azt a hatalmas Istent, aki végtelenül szeret minket, aki egyszülött Fiában mindent nekünk ajándékozott, az képes lesz kitartóan imádkozni, éber tud maradni a rohanó és egyben fárasztó napokban is, és hálás lesz Isten minden ajándékáért. Ha ezt megéled, már tudod, hogy mit jelent jól lenni.

Bobok Ágnes

 




Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .