Rohanó világunkban elfeledkezünk arról, hogy elődeink hogyan üdvözölték a tavaszt és űzték a telet, pedig jó pár népszokás volt divatban – és lehetne akár ma is, ha többen ismernénk. Íme, néhány magyar tavaszi népszokás a teljesség igénye nélkül.
A tavaszi népszokások két nagy ünnep köré csoportosíthatók: a nagyhéti-húsvéti ünnepkör és a májusi-pünkösdi ünnepkör köré. A húsvéti szokások már javarészt elmúltak, így inkább a felkészülésben támogatnánk titeket, ezért tekintsük át, hogy mi mindenre lesz lehetőség áprilisban, májusban.
A játszó
„Húsvét és pünkösd között, vasárnap volt régen a lányok, legények játszója. Ezt Földesen (Hajdú-Bihar m.) így mesélték el: „Húsvéttól pünkösdig, akármilyen idő volt, hogyha hó esett is, a parasztlegények gatyára vetkőztek. Ráncos gatya volt, három szélből volt a gatyánk. Lányok, fiatalemberek, külön-külön csoportban, énekelve, danolva mentek ki a faluból, ki a falu alá a gyepre. Itt aztán mikor mit kezdtek el játszani, vagy labdáztak, vagy fogócskást játszottak, vagy szembekötősdit. Az idősebb legények, már a házasulandó legények, külön csapatban tekéztek. Ez volt a játszó.”
A húsvéttól pünkösdig tartó legény- és leányjátékokat hazánk más részein is ismerték. Zala megyei községekben húsvéthétfőtől pünkösdhétfőig litánia után „liláztak”. A litániáról kijövő nagylányok felvonultak az utcára, összefogódzkodtak, és énekes játékokat játszottak. Ezek közül nem hiányozhatott a „Bújj, bújj, zöld ág…” kezdetű játék, melyben két leány összefogódzva kezét magasra emeli, a sor kígyóvonalban átbújik a leánykarok által alkotott híd alatt, majd újrarendeződik. A hagyományos játékfüzérhez tartozott a „Fehér liliomszál…” játék is.”
Május elseje
A kommunizmus óta mindenki úgy emlékszik meg május elsejéről, mint a munka ünnepe, pedig őseink Fülöp és Jakab vértanúságára gondoltak vissza.
Régi korok Facebookja – a májusfa
Természetesen csak viccelünk, de mielőtt bárki azt hiszi, hogy a szerelem világgá kürtölése a világháló és a közösségi oldalak megjelenésével kezdődött, az bizony téved. „A májusi zöld ágat, a májusfát a székelyek jakabfának, jakabágnak, hajnalfának is hívták, másutt májfának nevezik.
„A májusfaállítás hazánk egész területén ismert. Szokás volt a lutheránusoknál a templomban is májusfát állítani. Tessedik Sámuel 1774-ben ezt a szokást bélyegzi meg. A májusfát elsősorban a legények állítják a lányoknak. Régen a fát főként lopták a legények, s ezért a hatóságok igen sokszor tiltották a szokást. A hatósági rendelet azonban mit sem ért, hiszen e fával adta tudtára a legény a falunak, hogy melyik lánynak udvarol. A májusfa a Jászságban nyárfa vagy jegenye, krepp-papírral díszítik, általában szalagok, üveg bor s más ajándékok is kerülnek rá. Palóc területen a legény csak a fát állította fel, s a leány és édesanyja díszítették. Sok helyütt pünkösdkor vagy május végén „kitáncolták” a fát, vagyis a fa kidöntése táncmulatság keretében, muzsikaszó mellett történt. Ma a falu a kedvelt tanítónak vagy tanácselnöknek is állít májusfát.”
Pünkösdi király, pünkösdi királyné
„A pünkösdi király-választás szintén a történetileg jól dokumentált szokások közé tartozik. Már a XVI. században pünkösdi királyságnak nevezték az értéktelen, múló hatalmat, s feltehetjük, hogy maga a szokás jóval régebben is ismert volt hazánkban. A XVI–XIX. századi adatok legtöbbször a verseny keretében választott pünkösdi királyról szólnak. A XVI. századi észak-magyarországi zsinati határozatok többször is megtiltják, hogy régi szokás szerint királyt válasszanak, táncoljanak pünkösd napján. E tilalmakból kiderül, hogy magyaroknál és szlovákoknál egyformán népszerű volt a szokás.
Bél Mátyás 1736-ban, mikor Csallóközt ismerteti, számol be arról, hogy a magyarok pünkösd napján a Szent Örzsébet nevezetű faluba zarándokolnak, s itt ősi szokás szerint királyt választanak. E falu nevének említése azért érdekes, mert Szent Erzsébet neve ma is gyakran előfordul a pünkösdölő énekekben. – Jókai Mór Egy magyar nábob című regénye nyolcadik fejezetében írja le a lóverseny keretében lezajló pünkösdi király-választást; amikor ennek eredményét nem fogadják el a nézők, a vetélkedők vad bikát hajszolnak. Székely gyermekek bothúzással, másutt lúdnyakszakítással és más ügyességi versenyek keretében választottak maguk közül pünkösdi királyt.
Századunkban a versennyel választott pünkösdi király eltűnt, Nyugat-Dunántúlon azonban néhány évtizede még zöld lombokba burkolt vagy lombvázba bújtatott gyermekek alakoskodtak pünkösdkor. Sopronhorpácson törökbasajárásnak nevezték a szokást, és történeti mondát is fűztek hozzá.
A XVIII. század végétől ismert egy másik szokásforma is. A falu legényei és lányai közül kiválasztott pár (király és királyné) virágokkal feldíszítve járta körül a falut; másutt a gyermekek közül választották a pünkösdi párt.
Napjainkban is élő szokás még Dunántúlon a kislányok pünkösdi királyné-járása. A kis királynő feje fölé társnői selyemkendőből vont „sátrat” tartanak. A lányok házról házra járnak köszönteni, közben rózsaszirmokat hintenek szét. A királynő néma szereplő, s nem szabad mosolyognia, ha a háziak nevettetik. A köszöntésért ajándékot kapnak.”
J. Á. A.
(Az idézetek forrása: Dömötör Tekla: Magyar népszokások c. könyve idevágó Tavaszi népszokások fejezete)
