Lídia- aki keres, talál

Ebben a hónapban egy számomra nagyon kedves bibliai női karakterrel ismerkedünk meg, Lídiával, akit számos tulajdonsággal lehetne jellemezni, én most mégis csak egy frappáns, jól ismert félmondatot írok hozzá kezdésképp: „aki keres, talál. Azt gondolom, az ő életének és történetének sok szakaszára jellemző ez a félmondat. Lássuk, hogy miért is.

Valószínűleg azért is kedvelem már régóta Lídia történetét, mert egy igazán jó hangulatú sikerstory, ami megmozgatja az ember fantáziáját. Egy független, sikeres, erős nő egy olyan korban, amiben a nők nem vihették túl sokra, tehát még különlegesnek is mondható az ő helyzete és karaktere. Keresett és talált- bíborkereskedőként munkát, pénzt, egzisztenciát. Szülővárosát elhagyva szerencsét próbál egy távoli nagyvárosban, Filippiben. Kicsit ilyen „vidéki lány a nagyvárosban feeling”. Határfeszegetés, erőpróba, bizonyítás, remény egy jobb, sikeresebb életre. Lídia tehát egy igazi belevaló, kockázatvállaló üzletasszony, akinek összejött az élet. Hatalmas ház szolgákkal, forgalmas és eseménydús hétköznapok, pörög az üzlet. Keresett és talált- magának jó sok kincset itt a földön. Keresett és talált- jó sok kincset önmagában, hisz azt, amit elért elsősorban magának köszönheti. És ez még nem minden. Keresett még valamit. Valamit, amit sok, ilyen körülmények között élő ember már nem keres. Kevés idő jut a saját, kézzel fogható kincseim keresése és birtoklása mellett egy másfajta kincs keresésére. De Lídia kereste. Kereste Istent és meg is találta.

A folyóparton imádkozott Istenhez minden szombaton. Több információt is magában rejt ez a mondat: Lídia valószínűleg prozelita volt, azaz olyan zsidó, aki származásilag nem zsidó, hanem szimpatizál a zsidó vallással, tehát zsidó hitre tért pogány. A zsidóknak nem volt Filippiben zsinagógájuk, ezért jobb híján a folyó partján gyűltek össze imádkozni. Szombat volt és Lídia nem az üzletben foglalatoskodik, nem dolgozik, hanem imádkozik. Tehát betartotta a parancsolatokat, megtartotta a szombatot, amit az Úrnak szentelt. Keresett és talált- egy biztonságos kereteket adó, bizonyos erkölcsi mércéket felállító vallást, amelyben ő félhette az Istent, abban a hamis reményben, hogy már annak a bizonyos „mennyei kincsnek” is tulajdonosa. Félte Isten, de nem ismerte Krisztust. Pedig az Szentírás azt mondja, hogy aki ismeri az Urat, annak van örök élete. Nem aki féli őt, hanem aki ismeri. Megdöbbentő módon Lídiának még mindig nem volt meg mindene, pedig mindez annyira jól hangzott már így is. De Pál apostol rádöbbenti arra, hogy mi hiányzik az életéből. Az igazi és egyetlen kincs: Krisztus. Kereste – Istent;  és megtalálta – Krisztust. És mi változott ezután?

Lídia élete hatalmas fordulatot vett miután megismerte az érte meghalt és feltámadott, élő Jézust, akit nem félni, hanem követni kell; nem neki megfelelni, hanem szeretni kell. Ha valaki valóban rátalál erre a kincsre, akkor azt onnantól nem lehet elrejteni, nem lehet félretenni, mert átjárja az életünk és személyiségünk minden kis szegletét és hatással van nem csak ránk, hanem a környezetünkre is. Lídia keresett és talált- lehetőségeket arra, hogy minél intenzívebben megmutassa azt, hogy kihez tartozik, kit szolgál, mit élt át és hogy mennyire szeretné azt, hogy minél több ember átélné ugyanazt, mint ő. Megnyitotta otthonát, ami az első európai keresztyén gyülekezet központja, a misszió centruma, az evangélium hirdetésének egyik kiindulópontja lett.

Egészen más keresni a válaszokat a „mit kapok én?” kérdésre, mint a „mit adok én?” kérdésre. Mit kapok az élettől? Vagy épp mit nem? Mit kapok Istentől? Vagy épp mit nem? Mit kapok a gyülekezettől, egy közösségtől, egy istentisztelettől? Vagy épp mit nem? De én mit adok bele az életbe, keresem-e a lehetőségeim? Keresem-e az Isten közelségét? Szükségem van-e Rá igazán? Keresem-e a feladataim, a felelősségem egy közösségben? Mert az Isten már mindenét odaadta értem. Lehet most rajtam a sor. Ha igazán keresem, akkor meg is találhatom.

B.F.