Hónap: 2016 november

Tökéletlen

Szeretek fotózni. Bár sajnos nem tudok, de néha próbálkozom. Ennek az az eredménye, hogy lelkes kattintgatásaim és állítgatásaim után várakozással telve (mondhatni eltelve) ülök le a gép elé elemezgetni, hogy mit is műveltem aznap. Az eredmény nem mindig elragadó. Ismeritek azt az érzést, amikor sikerült volna elkapni a megfelelő mozzanatot, de a lényeg meg úgy a kép egésze tök életlen?! Óóó… nem hiszem el, vajon vissza lehet hozni azt a pillanatot, azt a szöget, fényviszonyokat… egy másik beállítással? Legtöbbször a válasz: nem. Így az a lehetőség marad, hogy vagy megmagyarázom azt, hogy ezt pont így terveztem, mert olyan sejtelmesen művészi, vagy pedig fájó szívvel kitörlöm a képet. Kitöröljük, mert nem használható, homályos, nem adja vissza azt, amit mi akkor megláttunk. Az eredeti képet nem tükrözi hűen. Mennyire hihetetlen belegondolni, hogy ez igaz lehet velünk kapcsolatosan is. Mert Valaki minket is vizsgál, megvizsgál és sokkal jobban lát, mint mi… Ráadásul mi is mennyire kis tökéletlenek vagyunk. Homályos látásunk van a dolgokról, földiekről és azokon túliról. És ha ez nem lenne elég még a Lényeget is homályosan tükrözzük vissza.

Pszichológiai tanulmányaim vége felé közeledve (már ami a diplomaszerzést illeti), egyre több dologgal kapcsolatban kell számot vetnem, elgondolkodnom, álláspontot foglalnom. Régóta kritikus pont, hogy milyen szerepe van keresztyén hitemnek a választott szakmám vonatkozásában, vagy éppen fordítva: a pszichológia hogyan kap helyet Krisztusra épített életemben?

Az előző, divathetekről szóló cikk után, ahol leginkább a nemzetközi színteret vizsgáltam, rájöttem, nem árt körbenézni a hazai piacon is. Mi a helyzet a magyar divattal? Beszélhetünk magyar divatról egyáltalán? Fel tudtok sorolni legalább három magyar divattervezőt?

Előttem van egy nagyon kedves emlékkép. Kisgyermekként bementem nagymamámhoz a konyhába, ő dagasztotta a kalácsot, majdnem félhomályban… Az ablakpárkányon a nyújtódeszka előtt, pedig egy vastag gyertya égett. Fénye betöltötte majdnem az egész szobát, és melegség áradt belőle. Az egész lelkemet felmelegítette. Nagymamám elmondta, hogy mindig gyújt egy gyertyát, ha hidegnek érzi a környezetet, és ahogy én ott ültem és néztem a lángot, valahogy az egész szívem meglágyult, akárcsak a viasz.

Miközben egy-egy igehirdetőt hallgatok, óhatatlanul előtör belőlem a kíváncsiság: ki lehet a palást mögött? Ez a kíváncsiság hajtott abban is, hogy felkeressem Fejes Lilla lelkésznőt, aki a Kelemér- Gömőrszőlősi Református Egyházközségekben szolgál. Miközben beszélgettem vele egy igazán energikus, élettel teli, nyitott, megértő és stílusos nőre találtam a palást mögött, akiről kevesen sejtenék, hogy alig pár napja különös dologban lehetett része. Lilla nemrég élhette meg élete talán legmeghatározóbb eseményét, a lelkészszentelését, ahol szolgálatvégzésére Isten áldását kapta.