Keresztyén nő & lelkész

Miközben egy-egy igehirdetőt hallgatok, óhatatlanul előtör belőlem a kíváncsiság: ki lehet a palást mögött? Ez a kíváncsiság hajtott abban is, hogy felkeressem Fejes Lilla lelkésznőt, aki a Kelemér- Gömőrszőlősi Református Egyházközségekben szolgál. Miközben beszélgettem vele egy igazán energikus, élettel teli, nyitott, megértő és stílusos nőre találtam a palást mögött, akiről kevesen sejtenék, hogy alig pár napja különös dologban lehetett része. Lilla nemrég élhette meg élete talán legmeghatározóbb eseményét, a lelkészszentelését, ahol szolgálatvégzésére Isten áldását kapta.

Kezdjük az elejéről!  Hogyan kerültél a teológiára?  Miért szerettél volna lelkész lenni?
Már gyerekkoromban több tényező befolyásolta, hogy református keresztyén felnőtt váljon belőlem. A családom, főként a nagymamám tevékenykedett azon, hogy unokájából református ember váljon. Ez olyan jól sikerült neki, hogy középiskolás koromban úgy éreztem, döntöttem, hogy az érettségi után a debreceni teológiára jelentkezem.

A másik esemény, hogy édesapámat 5 hónapos koromban veszítettem el, mégis hamar megtapasztaltam, hogy Isten kegyelme, szeretete és főként gondviselése mennyire jelen van az én személyes életemben és családom életében is. Imádságaimban a Teremtő Istent gyakran szólítom Mennyei Édesatyámnak, úgy érzem, hogy földi édesapa helyett, van Mennyei Édesatyám.

Aztán meg kell még említenem Édesanyámat is, aki szociális szakember. Hét éves koromtól azt látom, hogy elesett, segítségre szoruló emberekkel és gyerekekkel foglalkozik, az ő példája szintén nagyban befolyásolta döntésemet. Emellett természetesen nagy hatással voltak rám a bánhorváti gyülekezet lelkipásztorai is. A tőlük hallott igehirdetések, hittanórák, karácsony Istentiszteleti élmények szintén meghatározták azt, hogy lelkipásztorrá váljak.

Mindezek miatt azt tudom mondani, hogy az én életemben az a döntés, hogy református lelkipásztor szeretnék lenni, nem egyszeri döntés volt, hanem hosszú folyamat. Ennek ellenére kifejezetten emlékszem arra az újbori úrvacsorás Istentiszteletre, amelyik végén kijöttem, és azt mondtam, hogy én teológiára jelentkezek.  Mennyei Édesatyám ekkor hívott el erre a szolgálatra.

Pár napja volt a lelkészszentelésed. Milyen érzéseket váltott ki belőled életednek ez az állomása? Miben más felszenteltnek lenni?
A lelkészszentelés egyértelműen nagy határkő eddigi életemben, nagy változás, amit az istentisztelet alatt nagyon átéreztem. Nagy boldogságot jelentett számomra, hogy a tanulmányaim utolsó momentumaként megkaphattam Isten áldását az előttem álló szolgálatra, a Példabeszédek könyvéből, amely így hangzik: „Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek.” (Péld. 8,17)

Második kérdésedre a válasz, hogy teljesen más érzés felszentelt lelkipásztornak lenni. Egyrészt más érzés a lelkészi fogadalom tételnek megfelelően élni, végezni a szolgálatokat. Másrészt felemelő érzés volt az áldásban részesülni, érezni annak a pecsétjét, hogy Isten gondviselése továbbra is jelen van az életemben és feladataim elvégzésében.

Nemrég kezdted meg lelkészi szolgálatodat, mégis rögtön a lelkészi kihívások sűrűjében találtad magad, hiszen egyedül vezetsz két gyülekezet is. Mi tetszik a legjobban  a  mostani szolgálatban, és mi jelenti a legnagyobb kihívást számodra?
Sokat jelent, hogy nem egyedül vezetem a két gyülekezetet, vannak, akiknek a segítségére számíthatok. Itt felsorolhatnék több lelkész kollégát is, de a volt tanáraim közül is sokan támogatnak a szolgálataimban.  A jelenlegi szolgálatomban legszívesebben az igehirdetést végzem. Kihívásként élem meg azt, hogy sok új, váratlan feladattal találtam szembe magam, ami nehézségeket okozott.

Az igehirdetésen kívül milyen szolgálatot végzel még szívesem? Melyik szolgálati terület az, amivel úgy gondolod, hogy Isten kiváltképpen megbízott téged?
Úgy gondolom, hogy a diakónia területe az, amely a legközelebb áll hozzám. Évek óta táboroztatok gyerekeket, nagyon sok élményt szereztem az együtt töltött idő alatt. Emellett szívesen foglalkozok hátrányos helyzetű gyermekekkel, családokkal.

Engedd meg, hogy feltegyek egy különös kérdést! Ha egész életedben csak egyetlen egy Igéről prédikálhatnál, akkor melyik Igét választanád?
Ezen a válaszon nem kell gondolkoznom!  Ez az Ige lenne az: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Filippi 4,13) Ahogyan Pál apostol életében megtapasztalta a szűkölködést és a bővölködést is, úgy én magam is már átéltem nehézségeket és boldogságot egyaránt, de hiszem és vallom, hogy Krisztus megtartja az életem és ő ad erőt minden napon.

A hitelesség és a bizonyságtévő élet az, ami még a rajta lévő palástnál is látványosabb Lilla szolgálatában. Olyan jó látni, olvasni, hallani, hogy Mennyei Édesatyánk hogyan tudja vezetni és gondoskodó szeretettel óvni gyermekeit. Ő az, aki begyógyítja legnagyobb sebeinket is, vigasztalást ad a legnagyobb mélységben is, hogy aztán rajtunk keresztül mást is vigasztalhasson. Ahogyan Lillát hallgattam, szüntelenül ez az Ige lebegett a gondolataim között: „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is.” (2 Korintus 1, 3-5)

 B. Á.