Szeretem az őszt… A vadgesztenyét, a falevelek őszi színeit, a friss almát, szőlőt és diót, a levegő illatát, a csípős hideget reggelente, a kandalló melegét, a kürtőskalácsot, a réteges öltözködést, az esőt, a forró teát, a kirándulásokat, a sápadt nap sugarát… Ebben az időszakban olyan gyakran rácsodálkozok a természet szépségére, Isten kreativitására; s eszembe jut, hogy milyen jó, hogy van változás, hogy mindennek megvan a maga ideje.
Nap: 2016.11.06.
Tükröm, tükröm…
Azt hiszem mindannyian jól ismerjük Hófehérke történetét. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de számomra talán gyerekkorom egyik legfélelmetesebb meséje volt. Két jelenet égett belém, minden bizonnyal azért, mert mindkettőt ijesztőnek találtam… Az egyik az a jelenet volt, amikor a gonosz mostoha már boszorkaként a mérgezett almát viszi és evez egy csónakban, a másik pedig az volt, amikor a gonosz mostoha a beszélő, varázstükör előtt állt és feltette azt a bizonyos kérdést: „Tükröm, tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?” – hangzott el a kérdés többször is a mesében… S ha elgondolkozok és magamba nézek, be kell vallanom, hogy nem is csak a mesében csendül fel ez a bizonyos mondat, hanem én magam is sokszor morfondírozok ezen a kérdésen, kimondva vagy kimondatlanul. Ki a legszebb? Vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy: Vajon hány srác talál csinosnak? Nekem jobb a stílusom, laposabb a hasam, szebb a hajam, mint a körülöttem lévőknek?
