Szeretem az őszt… A vadgesztenyét, a falevelek őszi színeit, a friss almát, szőlőt és diót, a levegő illatát, a csípős hideget reggelente, a kandalló melegét, a kürtőskalácsot, a réteges öltözködést, az esőt, a forró teát, a kirándulásokat, a sápadt nap sugarát… Ebben az időszakban olyan gyakran rácsodálkozok a természet szépségére, Isten kreativitására; s eszembe jut, hogy milyen jó, hogy van változás, hogy mindennek megvan a maga ideje.
Sokan szokták mondani, hogy az ősz az elmúlás időszaka, és valóban ilyenkor a természet szép lassan elszunnyad, s tavasszal, mint Csipkerózsikát, csak várjuk, hogy mikor ébred már fel újra.
Elmúlás. Milyen sokszor elmúlnak dolgok az életünkben. Elmúlik egy nap, egy pillanat, egy lehetőség, s ebből kifolyólag milyen sokszor mi magunk is mulasztunk. Elmulasztjuk, hogy gyönyörködjünk, hogy megpihenjünk, hogy jót tegyünk, hogy szeressünk, hogy másokkal időt töltsünk, hogy nevessünk, hogy kedvesek legyünk, hogy bátorítsunk, hogy a másikra figyeljünk. S sokszor csak utólag, mikor már „tavaszodik”, akkor kapunk észbe, hogy de jó lett volna, ha… De jó lenne, ha sokszor észrevennénk, hogy mi az, amit nem kellene, hogy elmulasszunk, nem kellene, hogy elengedjünk. Legyen szó akár lehetőségekről, párkapcsolatról, feladatokról. De jó lenne, ha olykor lenne elég merszünk megtenni azt a bizonyos lépést. Csak egy lépést, először befelé, magunk felé, majd kifelé, lépni a másikhoz közelebb, hogy, ahogy Bódás János írja egyik versében: vigasztalni tudjunk, hogy asztalt terítsünk a másiknak, hogy sebeket kötözzünk be, hogy oltalmat nyújtsunk másoknak, hogy mások terhét hordozzuk. Hiszen ki van jelölve a helyünk. S ha meglátjuk ezeket a lehetőségeket, akkor kerülünk oda, ahová Isten szánt minket.
Úgy szeretem Jézusban azt, hogy mindig olyan jól használta az idejét, mindig olyan jól érzékelte, hogy hol van rá szükség, s mindig olyan jól élt a lehetőségekkel. Azon töprengtem, hogy vajon mi segített neki nem csak nézni, de észrevenni, s nem csak észrevenni, de cselekedni is? Arra jutottam, hogy talán az Atyával való élő kapcsolata lehetett ez a mozgatóerő. Hogy tudta, hogyan gyönyörködtetheti meg Istent, mert folyamatosan kommunikált vele, s így ismerte az elvárásait, és kért tőle erőt, bölcsességet, hogy meg tudja tenni azt a bizonyos első lépést, s sokszor azt a bizonyos extra lépést is. Egyszer egy idős néni, aki úgy gondolom Istennek nagyon kedves életet élt, mondta, hogy ő reggel szokott imádkozni, amikor felkel, és este, mielőtt álomra hajtja a fejét, s folyamatosan a két időpont között.
Bátorítanék minden kedves olvasót arra, hogy szüntelenül legyetek kapcsolatban Istennel. Hogy olykor kérdezzetek arra rá, hogy Isten hol szeretne titeket látni? S kérjétek a Szentlelket is, hogy segítsen titeket abban, hogy tudjátok, mikor kell lépni, s mikor kell várni. S végül, bátorítanálak titeket arra is, hogy élvezzétek ki ezt a csodás évszakot, gyönyörködjetek a természet változásában, üljetek le egy csésze teát inni, vagy egy pohár finom bort, süssetek almáspitét, pihenjetek, töltődjetek, szívjátok magatokba az utolsó napsugarak melegét, s vegyétek észre, hogy mi az, amit nem szabad elmulasztanotok ebben a hónapban.
Az októberi számunk egy különleges lapszám, hiszen az írásokat most nem egyszerre tesszük közzé, hanem szép sorjában, folyamatosan osztjuk meg majd veletek a tartalmakat. Fogadjátok írásainkat legalább akkora szeretettel, mint ahogy mi készítettük őket nektek. Látogassatok vissza a honlapra, mert hamarosan érkeznek a többi rovatunk írásai.
Legyen nagyon szép októberetek!
B. Á. A.
