Könyvmoly – minden áron? - Lélegzet Magazin

Az agyunk fejlődése nincs ingyen, nem ajándék. Ahogy az izmaink formálásáért, a testünk fitten tartásáért is meg kell dolgoznunk, ugyanígy munkával jár az, hogy az agyszöveteink, agysejtjeink növekedjenek (és ne fogyatkozzanak), hogy az idegsejtek között még több idegpálya alakuljon ki. Az olvasás sokat segít abban, hogy az agyunk dolgozzon és „okosabbak” legyünk, azaz növeljük a fehérállományt. Olvasunk eleget? Mit olvasunk, ha olvasunk? Van-e bármilyen szabály arra, hogy mit fogyasszunk vagy legyünk mindenevők? Ezeket a kérdéseket igyekszem végigjárni a cikkben.

Kezdjük először azzal, hogy mennyit is olvasunk és mit? Több kutatási eredményt is megnéztem, az eredmények – sajnos – nem túl kecsegtetőek. Gyenes Edina 2003-as kutatásában a 14-70 év közötti népesség olvasási szokásait vizsgálták. A reprezentatív felmérésből többek közt az derült ki, hogy a megkérdezettek 86%-a valamilyen rendszerességgel olvas. Az átlag évi 9 könyv. Ez kezdetnek nagyon szép – de ne feledjük, ez a 2003-as állapotokat tükrözi.

A tanulmány két legfontosabb megállapítása, hogy az iskolázottság szintjével egyenesen arányosan növekszik az évi elfogyasztott könyvek száma – vagyis egy diplomával rendelkező sokkal több könyvet forgat, mint egy nyolc általánost végzett ember; de nagyon komoly eltérés érzékelhető már a szakmunkásképzőt végzettek és az érettségizettek között is.

A másik érdekes tény, miszerint az életkor előrehaladtával fokozatosan csökken a könyvet legalább havi szinten kézbe vevők aránya.[1]

A 2005-ös kutatást nézegetve (amit a TÁRKI végzett) már sokkal elkeserítőbb eredményeket kapunk. Ebben 60,2%-a a felnőtt lakosságnak – saját bevallása szerint – egyáltalán nem olvas (sem könyvet, napilapot, vagy egyéb nyomtatott terméket).[2] Egy 2014-es felmérés szerint pedig 57% azt mondta, kevesebbet olvas, mint 5 éve[3]. Itt megkérték a válaszadókat, hogy magyarázzák meg ezt a csökkenést: a fő indok az időhiány, illetve a könyvek drágasága volt. A legtöbben már ekkor inkább rövid szövegeket olvastak – hála az internetnek. Mégis, hiszek benne, hogy igenis van igény a hosszabb elmélyülésre.

Miért is jó olvasni?
Több tudományos bizonyíték is alátámasztja, hogy olvasni nem csak azért jó, mert kikapcsolódhatunk, hanem az agyunk, személyiségünk is fejlődik tőle. Jeney Éva erről így ír: „Az irodalmi mű lélektani hatásait firtató kutatások majdnem mindegyike abból indul ki, hogy az olvasó a szereplőkkel való érzelmi azonosulás nyomán beépíti személyiségébe azok viselkedésmintáit és értékeit, ami kisebb-nagyobb változást vagy legalábbis elmozdulást eredményez a személyiségében (felerősödik valami, ami benne amúgy is megvolt).”[4]

Miközben olvasunk, az agyunk leképezi (szó szerint) a cselekményeket, vagyis egy egyszemélyes mozizásban van részünk. A szereplőket a magunk ízlésére formáljuk, a helyszínek sokféleségének valóban csak a saját képzeletünk szabhat határt. Olvasás közben nem kész képsorokat kapunk, hanem agyunk folyamatosan megdolgozik azért, hogy minél élethűbben lássuk ezt a filmet. A történeteket olvasva teljesen átéljük az eseményeket. Biztosan veletek is előfordult, hogy sírtatok vagy nevettetek a szereplőitekkel, esetleg féltetek egy-egy thrilleren. Nem véletlenül. Ilyenkor a teljes koncentráció állapota áll fenn, kizárjuk a külvilágot (még a saját problémainkat is), és csak a szereplőkre koncentrálunk. Sőt, van, hogy teljesen a sajátunknak érezzük az eseményeket és nem tudjuk eldönteni, hogy azok valóban megtörténtek-e vagy csak olvastuk. Ez azért van, mert az agyunk nem tesz különbséget az átélt és az olvasott élmények közt.

Tudtátok, hogy az olvasás típusától függően más-más hatások érik az agyunkat? Ha például gyorsan olvasunk szakirodalmat, akkor a kognitív funkciók dolgoznak, a pihentető olvasás pedig a vérellátást serkenti.

Egy svéd kutatás alkalmával megfigyelték, hogy milyen hatással van az elme szerkezetére, ha idegen nyelven olvasunk. A vizsgálat során fordító szakosokat és orvostanhallgatókat vizsgáltak. A kezdeti agyszkenneket összevetve a záróvizsgálatok eredményeivel azt tapasztalták, hogy az általános agyszövet és a hippokampusz területe is növekedett azoknál, akik idegen nyelven olvastak.

Olvasás közben nő a koncentrációképességünk, és változik az agyunk szerkezete – pontosabban a fehérállomány növekszik. Erről eszembe jut egy pszichológia előadás, ahol az előadó egy friss kutatás eredményeit közölte (sajnos nem találtam ezt meg), és ez akkor is megdöbbentett. Megvizsgálták azoknak az embereknek az agyszerkezetét, akik rendszeresen olvastak (havi legalább egy könyv), és akik naponta legalább 4 órát nézték a televíziót. A vizsgálat kimutatta, hogy hosszú távon az olvasók agya egyre barázdáltabb lesz – míg a tévézőké elkezd visszasorvadni, a tekervények kisimulnak. Ez talán már önmagában elég indok arra, hogy olvassunk! Az előbb felsorolt pozitív hatásokon kívül még megemlíthetjük, hogy a sokat olvasók mélyebb empátiával rendelkeznek, a világlátásuk tágul, szókincsük folyamatosan bővül. Van egy mondás, miszerint annyi ember vagy, ahány nyelven beszélsz. Én igaznak vélem azt a befejezést is, hogy ahány könyvet elolvasol.

Mindenevő vagy válogatós?
Komoly kérdés lehet az, hogy minden könyvet lehet-e olvasni vagy vannak tiltólisták? A kérdés releváns lehet a szülőknek, az individuumnak – hogy mit fogadjon be. És valljuk be, releváns keresztyén szemmel is. A Bibliában persze nem szerepel, hogy ne olvasd a Szürke ötven árnyalatát – mégis, talán érezzük, hogy egy egészséges határ igenis létezik. Hol húzódhat ez meg?

A cikket írva sokat gondolkoztam ezen magam is. Gondolhatjátok, hogy komoly könyvfaló vagyok, ahhoz pedig, hogy itt minél szélesebb körből ajánlhassak olvasmányokat, bizony néha ki kell lépnem a komfortzónámból.

A cikk első felében láthattuk, milyen összetett hatása van elménkre, lelkünkre az olvasásnak. Ha ennyire befolyásol minket, amit olvasunk, akkor bizonyos szempontból nem lehetünk mindenevők. De ki mondja meg, mit lehet és mit nem?

Azt gondolom, hogy itt lép be a saját döntés kérdése, a mérlegelés. Mi jó nekem? Nem szerettem soha az olyan tanácsokat, amik kiragadnak a Bibliából egy-egy jól idepasszoló részletet és ráhúzzák, hogy na, e szerint bizony nem szabad ezt és azt olvasni. „Kezdő” keresztyénként az első mondatok egyike volt ez – akkor most már nem lehet mindent olvasni. Ez szíven ütött. Nem olvashatok krimit vagy nem keresztyén könyvet? Be kell skatulyáznom az ízlésem? Nem választhatok olyan írókat, akik feltehetően nem tértek meg? Nagyon sokáig zavart és űrt jelentett számomra ez. Azt gondolom, hogy a határ személyenként és lelkületenként változik. Isten nem csak azzal áldott meg minket, hogy szabad akaratot adott, de ahhoz még kaptunk józan észt és ítélőképességet is. Nekem van egy jó módszerem erre: nem vagyok finnyás. Minden típusú könyvből hajlandó vagyok olvasni, de közben figyelem magam. Felzaklat a könyv? Rossz érzéseket vált ki belőlem? Akkor legközelebb nem olvasok ilyet. Van, hogy már a fülszöveg olvasásakor tudom, hogy nem passzolunk össze. Van, hogy kísértésbe esek – ilyenkor tudom, hogy az adott könyv nem fogja az épülésem szolgálni. Ekkor jön a személyes döntés – elolvasom vagy ellenállok? Tudjátok, azt gondolom, hogy még ha az elolvasás mellett döntünk, akkor sem lesz bajunk. Nem épülünk tőle, nem kapunk pluszt – de legalább rájövünk, hogy ez egy rossz ötlet volt, legközelebb mégis az ellenállást választjuk.

Ajánlók

Könyv
Senko Karuza – Szigetlakók
Senko Karuza Horvátország legtávolabbi szigetére, Visre kalauzol el bennünket. Az őszinte, rövid életképeket festő novellákban megérezzük, milyen ott lakni nyáron, amikor minden a turistáról szól, és milyen a valódi élet a szezonon kívül.

Nagyon jó hangulatú, őszinte könyv. Sokszor, amikor társadalom- vagy kormánykritikát fogalmazott meg, annyira egyet tudtam érteni és érezni vele. Átadta igazán a sziget hangulatát, hiszen volt tél, dühödten fújó bóra, pattogó tűz és finom ételek; forgatagos, forró nyár és halászat, amikor a halat frissiben, szőlőlevélben sütik meg; voltak barátok és rokonok, turisták és az ő tipikus hozzáállásuk; érzések, hangulatok, szomorúság, vidámság, veszteség-érzés és enyém a világ érzés.

Film
Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei (2016)
Jake egy átlagos amerikai srác: cikizik, nem menő, a helyi boltban dolgozik nyaranta, a családja elfoglalt, igazán csak a nagyapjához kötődik. Amikor azonban a világot jelentő nagyapa különös körülmények között meghal, Jake eldönti, hogy felkutatja a múltat jelentő walesi árvaházat, és kikérdezi a vezetőjét nagyapjáról. A kaland és a különös gyerekekkel való találkozás itt veszi kezdetét, mindeközben kiderül, hogy Jake egyáltalán nem átlagos, sőt…

Tim Burton rendezésének az alapját az azonos című, világsikerű – és magyarul is olvasható – Ransom Riggs trilógia adta. A film gyönyörű helyszíneken játszódik, csodásan rendezett – ám aki teljes könyvadaptációra készül, azt csalódás éri. Érdemes úgy mozizni, hogy egy külön élményre készülünk, akkor garantált a szórakozás.

Esemény
1956-os megemlékezések