Nő vagyok

Gondolkoztatok már azon, mi tesz titeket nőkké?

A külső nemi jegyeink? Az alkatunk, kinézetünk – hogy a férfiak nagy részéhez képest alacsonyabbak, gyengébbek vagyunk, hogy a hangunk magasabb? Érezhetjük-e magunkat csak ezektől nőnek annak ellenére, hogy nem mérhetők általánosságban? Van-e mércéje a szépségnek, a jó alkatnak, a nőiségnek, a nőiességnek? Persze, mondhatjátok, hogy van, nézzek csak a legközelebbi plakátra, ott van a férfi és a nő archetípusa – de ezek ránk erőltetett, perfekcionista korunkban kialakult sarkítások, száz évvel ezelőtt egészen más volt az ideális női test, és azelőtt megint csak más. Pont úgy, ahogy a női szerepek is sokat változtak, bővültek. Nyilvánvaló, hogy a megoldás nem csak kívül, hanem belül is keresendő.

Mi tesz minket nővé? A belénk kódolt gondoskodás, empátia, szeretetadás, a nagy teherbírásunk? Netán a szerepeink? Az tesz minket nővé, hogy feleségek, anyák vagyunk? Klasszikus szerepek betöltői, vagy valami egészen mástól vagyunk nők?

Mégis mitől vagyok nő? Sokat gondolkoztam mostanában ezen, néha több okból is feltettem magamnak a kérdést: ettől már nem vagyok nő? Ez nővé tesz engem?

Az, hogy nő vagyok, olyan alapigazság, mint az, hogy magyar vagyok, keresztény vagyok, feleség vagyok – az identitásom szerves része, sőt, az alapja, ami ezer más részemre kihatással van. A nőiségem hatással van a stílusomra, az egyéniségemre, és fordítva is –  kölcsönhatással vannak egymásra, minden egyformán kihat mindenre, de az indikátor a tény: nő vagyok.

Arra rájöttem, hogy a nőiségem kérdése többtényezős, és olyan, mint egy hagyma: réteges.
A hagyma héja az, amit kívülről látunk: a testem. Természetesen nővé tesznek mindazok a dolgok, amik láthatók, és amiket biológia órán megtanulunk. A nőt alapvetően így definiálhatjuk: “A nő a biológiai értelemben vett nőnemű felnőtt ember elnevezése.” Ezután persze fel is sorolhatjuk mindazt, ami fizikailag és anatómiailag nővé tesz minket.

Szeretem azt gondolni, hogy a nőiségem egyik látható kifejeződése, hogy mindig szoknyában járok (itthon persze más a helyzet, semmi sem verheti a kényelmes, bő tréningnadrágot.) Szeretem különféle színekre lakkozni a körmöm, szeretem néha kisminkelni magam, néha meg hagyni, hogy a természetes szépség látszódjon rajtam. Szeretem a hajam így vagy úgy hordani, levágatni, hogy aztán megint növesszem, majd megunjam, és ismét frizurát váltsak. Szeretek szépen fel- és kiöltözni, szép cipőt húzni.

Emellett viszont szeretem érezni, hogy bár a gyengébb nemhez tartozom, mennyire erős a testem. Szeretek hosszan futni, szeretem, hogy a medencében azt játszom, épp az olimpián vagyok, és kipróbálom, milyen száz métert a saját képességeimhez képest a lehető leggyorsabban leúszni – aztán bizsereg mindenem, és csak úgy kapkodom a levegőt. Szeretem, ahogy egy 20-30 kilométeres túra után mindenem fáj, de a lelkem felüdült, hogy képes voltam ismét legyőzni magam, a határaimat.

Ahogy elkezdünk a héjtól beljebb haladni, elkezdődnek az igazán érdekes dolgok. Mitől is érzem magam nőnek? Mik azok az egymásra épülő, nem is tudatos gondolatok, érzelmek vagy definíciók, amiktől úgy tartom, hogy nő vagyok?

A vágytól, hogy az házunkat otthonná tegyem, hogy csinosítsam, megtöltsem melegséggel.
Az érzéstől, hogy vigyázzak a férjemre, óvjam, egy fárasztó nap után nekem önthesse ki a szívét, együtt oldjuk meg a problémákat.
Az ezernyi, bennem feszülő érzéstől, amiktől néha úgy érzem, szétrobbanok, amik sokszor őrültségként hatnak, amiktől a legváratlanabb pillanatban tudom elsírni magam.
A vágytól, hogy anya legyek. Hogy egy kis emberéletet szeressek.
A szeretet érzésének ezer formájától.
A megérzéseimtől.
Attól, hogy egyszerre több mindent is tudok csinálni: főzni, közben telefonálni, és összeírni a bevásárlólistát.
Attól is, hogy elszánt vagyok, akár a munkámban, akár itthon – ha valamit a fejembe veszek, véghez is viszem.
Attól, hogy merek gyenge lenni. Sírni, és támaszt kérni.
Az együttérzéstől, hogy vigasztalni is tudok.

Ha igazán sokat gondolkozunk azon, hogy mi minden tesz minket nőkké, talán a végére sem érünk a listának.
A kérdés, ami ennek kapcsán nagyon sokat foglalkoztatott, hogy lehetünk-e valamitől kevésbé nők?

Kevésbé vagyok-e nő attól, hogy ebben vagy abban nem hasonlítok a nőtársaimra? Vagy attól, hogy ez a tulajdonság, érzés úgy ahogy van, hiányzik belőlem? Ha valaki például inkább sportosan szeret öltözni – ő kevésbé nő?
Kevésbé vagyok-e nő azért, mert nem tipikus női szakmám van? Van-e még modern világunkban egyáltalán olyan szakma, amiben nem képviseltetjük magunkat? Helyes-e az egyáltalán, hogy olyan munkákat is végeznek nők, amiket pedig egyáltalán nem kellene? (Gondoljunk csak a bányász nőkre.)
Vagy ami még fájóbb kérdés sokunkban – kevésbé vagyok nő attól, hogy nem akarok gyereket? Vagy az ellenkezője – kevésbé vagyok-e nő attól, hogy nem tudok megfoganni?
Kevésbé vagyok-e nő attól, hogy egy betegség miatt a legfontosabb, meghatározó női szerveim bármelyikét eltávolították?

Tudom, hogy súlyos kérdések ezek, de azt is tudom, hogy többen vagyunk ilyen vagy olyan helyzetben, mint gondolnánk. Tudom, hogy többünkben is felvetődnek az ilyen kérdések, és hogy sokan küzdünk azzal, hogy ne essen csorba a nőiségünkön, a magunkról kialakított képen.

Nem tudok jó választ adni, nem akarok álszent lenni, hogy nálam van a tudás, mert olykor, amikor rám tör, hogy még mindig csak egy negatív tesztet tartok hó végén a kezemben, akkor igenis belül kiabálok magammal: miért lehet az, hogy a testem nem segít engem?! Aztán megnyugszom, és sorra veszem, hogy mi az, amiben viszont a szolgálatomra van. Az, hogy nő vagyok, nem csak a külsőségeken múlik, és nem is csak a biológián. A nőiség kérdése az elfogadásnál kezdődik – a képességen, hogy saját magam elfogadjam. Múlik a szereteten, hiszen Jézus úgy szeret minket, ahogy vagyunk. Múlik azon, hogy ne kritizáljuk magunkat, ne hasonlítgassuk másokhoz magunkat. Megismételhetetlen, egyedi alkotásai vagyunk Istennek, ilyennek szánt minket. Ha úgy közelítünk magunkhoz, hogy nincs még egy ilyen teremtmény a világon, mint én – akkor az borzongatóan csodálatos!

Nő vagyok a fent felsorolt dolgok összességétől – és a hiányaim, amik tanítanak, szintén azzá tesznek.
Mit tesz titeket nőkké?

Halmi-Juhász
Ágnes

 





Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..